Sok kiváló munka, sok szépen megrajzolt történet született az elmúlt
években a magyar képregény berkeiben: a professzionális alkotók az alkalmazott
grafika más területein is brillírozó legjobbjai mellett megjelent néhány áldott
tehetségű, fiatal grafikus, nagy rajztudással és egyéni képi világgal –
néhányukról nem is olyan régen meleg szavakkal emlékeztem meg itt, a blogon.
Köztük is az egyik legtehetségesebb, a kiváló Budai Dénes a minap az egyik képregényes rendezvényen – a Café Postnuclear írójával, Szűcs Gyulával együtt - büszkén
fényképezkedett együtt Fazekas Attilával,
akinek egy dedikált CP-albummal köszönték meg „gyerekkoruk rongyosra olvasott filmképregényeit, a Star Warst, a
Kobrát, Az eltűnt Frigyláda fosztogatóit és persze az örök kedvencet, a
megfordítós Halálosztót/A bolygó neve Halált.”
Fazekas hatása a magyar képregényes kultúrára felmérhetetlen. Kimondani is sok: 1970 óta, 45 éve van a pályán, Sarlós Endre után (sz. 1938) a leghosszabb szakmai pályafutást tudhatja magáénak, s valószínűleg a legtöbb elkészített magyar képregényt. Fazekas alkotókedve töretlen, megjelenési lehetőségei azonban mára korlátozottá váltak: egy-egy alkalmi Füles-kiadványon, Kincses Kalendáriumon kívül lényegében a saját maga által szerkesztett és kiadott Botond történelmi képregényes magazinra és tudományos-fantasztikus füzetre szűkültek. Kevés dolog jellemzi jobban a hazai képregényes helyzetet, mint ez a tény – ami viszont nem nagyon befolyásolja olvasói, rajongói egy-egy új Fazekas-kiadvány megjelenése felett érzett örömét.
Amire immár hosszú-hosszú évek óta számítani lehet, az a Botond
aktuális számának decemberi megjelenése. A Botond egykor (még a nyolcvanas évek
végén) csakugyan általános profilú, szórakoztató képregény-magazinnak indult,
egy ideig el is tűnt a hazai képregény-kiadás palettájáról, visszatérte után
vált „tisztán” történelem-népszerűsítő magazinná. Volt, van miből válogatni:
hosszú pályája során Fazekas százötvennél is több történelmi témájú képregényt
rajzolt meg, zömében irodalmi alkotások alapján készült adaptációkat. Barátja
és mentora, Cs. Horváth Tibor halála
után a forgatókönyveket előbb Kiss Feri készítette
el, később maga Fazekas. Sok esetben már nem is irodalmi művet dolgozott fel,
hanem a saját elképzelése szerint maga írta meg a szöveget.
Rajzolóként képben gondolkozik, a szövegnek csak kiegészítő szerepet
szán – hátteret ad a történések megértéséhez, jelenetsorokat kapcsol össze,
dialógusai kerülik a terjengősséget. Rajzstílusa önálló alkotókénti
pályakezdése, 1972 óta alapvetően nem módosult, technikája, ábrázolókészsége
azonban évről évre fejlődött. A nyolcvanas évek derekára már mindent tud a
képregényről, feszegeti a műfaj korabeli korlátait, s meg is reformálja azt: Korcsmáros, majd Sebők halála, Zórád
visszavonulása után ő az egyetlen régi vágású Mester, a szakmáról már mindent
tudó, nagy munkaképességű, dolgozni tudó és szerető alkotó. Ismeri a
szerializált képregény szabályait, rengeteg ilyet készít (sok feltűnik majd
ezek közül a Botond oldalain is), de ő készíti az első „önálló” füzetes
történeteket is: olyan (film)képregényeket, melyek korábban folytatásos
formában még nem jelentek meg.
Az 1984-ben készült Aranykoporsó
egy alkotói korszak határán született: még a Füles és Népszava addig
általánosan elfogadottnak mondható oldalszerkezetét, kompozíciós szabályait követi. Zórád már szakított ezzel, s a nyolcvanas
évek elejétől már Fazekas is lázadozik a Rendszer ellen: a Titkok bolygójában
szabadjára engedi alkotói fantáziáját, s sikerül egy máig lenyűgöző, art decos látványvilágot létrehoznia. A
Népszavában megjelenő történeteknél még marad a merev kockaszerkezet, ám a
Fülesben már oldalképekben gondolkodik, bátran alkalmazott, rendhagyó megoldásai új képregény-dramaturgiát teremtenek.
Az Aranykoporsó, mint Fazekas minden történelmi képregénye, hiteles, látványos,
részletgazdag - mint maga az adaptáció alapjául szolgáló regény is, klasszis a
maga nemében.
Első megjelenése után pont három
évtizeddel később Fazekas elővette, s a történet felét beszerkesztette a Botond tavaly decemberben megjelent 21. számába.
Korábban is volt már olyan, hogy egy-egy nagyobb terjedelmű történetet két
lapszámra osztva jelentetett meg, most azonban új műfaj született: az évente
megjelenő folytatásos történet. Mert az Aranykoporsóval együtt egy Dózsa
Györgyről s egy az első világháborúról szóló sorozat első részei is helyet
kaptak a lapban - két vadonatúj történet, melyek szövegkönyvét a rajzoló maga
készítette el. Az elmúlt esztendőben Fazekas jobbára ezeken az oldalakon
dolgozott, az eredmény pedig önmagáért beszél. Túl a Hunyadin, a magyar történelmi képregény talán legnagyobb vállalkozásán,
még ahhoz képest is sikerült többet és jobbat nyújtani: a Dózsa elsősorban kompozíciós szépségével, A nagy háború képi világa meg dokumentarista pontosságával nyűgözi
le az olvasót.
A maga módján mindkét képregény
egyben politikai állásfoglalás is. Tavaly, a Dózsa-féle parasztháború kerek évfordulóját sikerült az új, úri
Magyarországnak agyonhallgatnia - tény, mi tény, nem lett volna egyszerű
szembenézni ennek a rebellis székely embernek az emlékezetével. Az első
világháború krónikája is bevallottan szubjektív: Botond, a kackiás bajuszkájú
nép hős szellemében született, aki néha személyesen is megjelenik, kommentál, véleményt
mond, beszól a történelemnek. A Botond 22. számának nyomdai előkészítését ismét
Kroboth Jenő, Fazekas állandó munkatársa
végezte: szép tipográfiával, igényes oldalképekkel járult hozzá a kiadvány
sikeréhez. A borító maga is meglepetés: Fazekas - Balog Zoltán barátunk segítségével - először próbálkozott meg a
digitális színezéssel - még mondja valaki, hogy öreg kutya nem tud már
megtanulni új trükköket! A kiadvány - a tavalyihoz képest változatlan áron - 1500 forintért közvetlenül a kiadótól rendelhető meg.
