2014 szeptemberében – ahogy arról ebben a cikkben olvashattok – elindult a Képregény Kedvelők Klubjának Facebook-csoportja. Várunk mindenkit, aki a régi képregények, az aranykor magyar klasszikusai és a Képregény Kedvelők Klubjának rendezvényei iránt érdeklődik. Itt lehet jelentkezni: https://www.facebook.com/groups/1464336630521037/
A kémekkel nagyon hasonló a
helyzet, mint a táltosokkal. Harrison Fawcett találó képe a Korona
hatalmából rájuk is illik: kém – vagy táltos – nem úgy lesz az emberből,
hogy elmerengve a vasárnapi húsleves aranyló színén egyszer csak leteszi a
kanalat, s hirtelen kijelenti: „Papnak állok, idesanyám, ne is tartson
vissza!” Kémnek – s ha itt és most kémekről beszélek, mindig az igazi kémekre
gondolok, tudjátok, akikről a filmek is szólnak – születni kell. A többit a
kiképzés majd megoldja.
|
Щит и меч – Kard és pajzs. Nem csak a Vlagyimir Baszov rendezte
1968-as sorozat népszerű töretlenül a mai Oroszországban, de a regény is.
Ma az Orosz Föderáció Belügyminisztériumának magazinja viseli büszkén ezt a
nevet. |
A hatvanas évek végén a festői
Leningrádban
(ma ismét
Szent-Pétervár, a történelmi nevű
leningrádi oblaszty
központja) egy
Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin nevű középiskolás sokáig
vacillált azon, hogy pilóta vagy tengerész legyen-e, esetleg hírszerzőnek
álljon. Könyv- és filmélményei (különösen a második világháborús szovjet
hírszerzőkről szóló, Oroszországban ma is töretlenül népszerű
Kard és pajzs sorozat) hatására aztán döntött: egy szép napon bekolbászolt a helyi KGB
ügyfélszolgálati irodájába, és, mint egyik első életrajzi interjújában
elmesélte, egyszerűen közölte a döbbent ügyeletessel, hogy szeretne nekik
dolgozni.
|
„Először is mi önkénteseket
nem veszünk fel.”- a jogi kar elvégzése után azonban már megnyílt a leningrádi fiatalember
előtt az áhított csekista pálya. | |
„Ez örvendetes, de azért akad
néhány részletkérdés”. – válaszolta óvatosan a rokkant veterán harcos.
„Például?” „Először is mi önkénteseket nem veszünk fel.” Ez azonban nem
szegte Vologya kedvét, kivált, mert a hadfi bölcs tanácsot is adott: a
KGB szívesen válogatja újoncait egyetemet, különösen jogi kart végzett fiatalok
közül, talán, ha ott próbálkozna… Jelentkezett, felvették, idővel a KGB-hez is
bekerült: a többi már történelem. Megesett ilyesmi Magyarországon is. Ismertem
1978-ban egy joghallgató kollegát, aki a magyart váskos pálócsággál beszélte,
ám mert diplomata gyerekként élete első 18 évét Nagy-Britanniában töltötte, az
angolt viszont a legszebb oxfordi kiejtéssel. Rövidesen aztán el is került a
híres leningrádi KGB-akadémiára – hogy ma mivel foglalkozik, elmondhatnám, de
akkor bizonyára egyenként meg kellene ölnöm minden Tisztelt Olvasót…
|
Remek történet, a kor legnagyszerűbb színészei, mesteri
rendezés – Várkonyi Zoltán 1963-as filmje, Fotó Háber a maga
korában igazi közönségsiker volt. Egy, a filmre emlékező kis írás a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet blogján olvasható. Innen idézünk: „Az izgalmas, fordulatos, számtalan logikai rejtvényt
felvonultató filmet 1963. októberi bemutató után az 1987-es adatok szerint
3.881.000 néző látta. Az akkori 1-től 725-ig terjedő filmlistán a Fotó Háber a
87. helyet érte el.” |
Mostanság – mint majdnem mindenre
az 1990-ben letűnt világból –
az elhárítós- és kémtörténetek hatalmas népszerűségére is illik gunyorosan visszatekinteni.
Pedig a hatvanas évek derekától – a rendőrségi krimik és dokumentum-regények
mellett, melyeknek Mág Bertalan, Pintér István és Szabó László
volt vitathatatlan nagymestere - komoly szerepe volt a populáris kultúrában. Az ötvenes
évek „éberségi”, nevelő célzatú tanmeséit a mindenhol ott ólálkodó ellenség
leleplezéséről mindenki utálta. Még a szerzők is – tessék hát elképzelni az
olvasót. A volt államvédelmis tiszt, Berkesi András regényei, mint a Kopjások
(1959) vagy a Sellő a pecsétgyűrűn (1964) viszont százezres
példányszámban keltek el, miközben a mozikban telt házzal játszották a kor
legjobb színészeivel készült olyan kémfilmeket, mint például a Fotó Háber.
|
Az 1959-ben megjelent Kopjások
Berkesi András és Kardos György közös műve volt, s új műfajt
teremtett: az olvasható, szocialista kémregényt. A Horthy-korszakban kezdődő, s
a népi demokrácia korába átnyúló fordulatos történetet 1965-ben Cs. Horváth
Tibor a képregény számára is feldolgozta: Sebők rajzaival a Népszavában
jelent meg. Varga Emil barátom digitális gyűjteményéből. |
Lényegében új, az állam által
határozottan támogatott műfaj született, amely azonban immár elsősorban és
leplezetlenül szórakoztatni kívánt. Lehet ezeket a könyveket „ideológiailag
szolgalelkű”-nek minősíteni (mint az
egyszeri ellenálló és szabadúszó hírlapírótette a Zinterneten), de hogy nem „maga a rendszer kötelezte olvasásukra a dolgozó
tömegeket”, az biztos. Az olvasó, néző egyszerűen a Kalandért cserében
elfogadta a „lightos” ideológiai csomagolást. És igen, még fizetni is hajlandó
volt ezért… Később a kémekről szóló „tényirodalom” hasonlóan népszerűvé vált.
Ezt tényleg csak a megbízható kiváltságosok művelhették, akiknek sorába nehéz
volt bekerülni – igaz, közülük kikerülni is: a „veszélyes ellenséget”, a CIÁ-t
lépten-nyomon leleplező egykori ÁVH-s tiszt még bő egy évtizeddel a
rendszerváltás után is sajtófőnök maradt a polgári titkosszolgálatoknál. De
hasonlóképp népszerűek voltak a szovjet szerzők a második világháborús
felderítőkről szóló, vagy épp modern környezetben játszódó kémregényei is.
|
A Belügyminisztérium és
a Határőrség saját, belső kiadású könyveit általában ismert és
politikailag megbízható újságírók, a hírlapírói pályán is megfordult volt
államvédelmis vagy még aktív rendőrségi állományban dolgozó tisztek írták. Az
internacionalista küzdelemben elévülhetetlen érdemeket szerzett Pogonyi Antal (1894-1967)
az utóbbiak közé tartozott. Az Est lapoktól a Blikkig terjedő,
nem mindennapi pályaívet maga mögött tudó, több remek történelmi regényt is
jegyző Turi András (1899-2002) számára inkább csak jó pénzkereseti
lehetőséget jelentettek ezek a füzetek, melyek közül igen soknak Sebők Imre
készítette el a borítóját. Kiss Fery digitális gyűjteményéből |
A kor – kiválasztott - hazai írói,
újságírói sokan és sokfelé tudtak bűnügyi- kémtörténeteket elhelyezni. A Határőrségnek
külön kiskönyvtára volt az ilyen kalandos-leleplezős regényekből, a Honvédség
havi lapjában, az Igaz Szó-ban folytatásokban mentek, de a „civil”
állami kiadók is gyakran hoztak ki ilyen műveket. A történetek néhány alapsémát
variáltak (csakúgy, mint a „másik oldalon” James Bond-történetek).
A kezdeti időkben főként a volt úri osztály (királyok, hercegek, grófok,
naplopók, s egyéb burzsoák) a v 0.1-es rendszerváltás után a hanyatló Nyugatra
menekült képviselői tértek vissza ármányos, titkos missziókra – legtöbbször
szocialista hazánk és az ideiglenesen itt állomásozó, baráti szovjet hadsereg
hadi titkait kikémlelni. A másik fővonal gonoszai műszaki titkainkat akarták
kifürkészni. Ha csak a hírszerző történetekből tájékozódnánk, azt is hihetnénk,
Magyarország volt ekkoriban a világ innovációs központja: itt született meg az
újfajta rakéta-üzemanyagtól a speciális műanyagokon át az elektronikáig minden
ellopni érdemes technikai újdonság.
|
Dold-Mihajlik Ordasok
között című regényében Honcsarenko szovjet hírszerző ezredes Goldring
néven épül be a náci hatalmi hiearchiába. (1960, Magyar Ifjúság. Rajz: Sebők
Imre) |
Az új műfaj a képregényhez is
gyorsan utat talált. Igaz, először inkább csak a szovjet kémtörténetek adaptációja
formájában, melyeket legtöbbször (Sebők Imre rajzaival, aki
képregényeiben több nácival végzett, mint a háborúban egy teljes ukrán
lövész-zászlóalj) Cs. Horváth Tibor, a Népszavában, naponta
megjelenő, néhány kockás folytatások formájában helyezett el. Az első – Zórád
Ernő által megrajzolt – magyar elhárítós képregény Szabó László
története alapján készült, A B-26-os ügynök című halhatatlan alkotás
volt, mely – hol másutt – az úttörők hetilapjában, a Pajtásban jelent
meg a piros nyakkendős nebulók épülésére.
|
A B 26-os ügynök című
történeteinkben hős felderítőink egy emberként vigyáznak a galád főszereplő
bekerítésében kulcsszerepet kapott „civil” kislányra (1969, Pajtás. Rajz: Zórád
Ernő) |
Volt benne minden, mint a kínai
gyorsbüfé savanyú-csípős levesében: dögös, nagykeblű szőke nő (kispajtások,
örvendezzünk!), itthon-ilyet-aztán-nem-látni típusú „nyugati” autócsoda,
izgalmas helyszínek, mikrokamera, meg mindenféle, Q-nak is becsületére váló
kémkütyű, elvetemült al-, és az eseményeket mozgató főgonoszok, s természetesen
a kémelhárítás ifjú és élemedettebb korú hősei. Mindahányan a maszkírozás, a
szerepjáték nagymesterei… Azt, hogy a gonosz végül elnyeri méltó büntetését, az
olvasó borítékolhatta - a könyveket, képregényeket a „hogyanért” olvastuk el.
|
A Hód bemutatkozik
terjedelmét tekintve inkább még csak kisregény volt. A Határőrök Kiskönyvtárát
főként az ilyen hat-nyolc íves történetekre „méretezték”, a következő
években a „civil” kiadások mellett (vagy inkább azokat megelőzve) itt is
megjelentek Hód újabb kalandjai. |
Mikor azonban 1967-ben a belső
terjesztésben kapható Határőrök Kiskönyvtára sokadik köteteként Matyasovszky
Jenő tollából megjelent az első Hód-regény, senki nem sejtette, hogy egy
szupersztár születésének vagyunk tanúi. Igen, a „mezei” olvasók is: a Hód
bemutatkozik „civil” kiadására ezzel párhuzamosan a Kossuth könyvkiadó is
vállalkozott. A szerző, Mattyasovszky Jenő 1931-ben született. Igen fiatalon
került a rendőrség kötelékébe. Elvégezte a Corvin Ottó nyomozóiskolát,
majd a Budapesti Rendőr-főkapitányságon lett nyomozó: elsősorban betörési
ügyekkel foglalkozott. A hatvanas években a Magyar Rendőr, a rendőrségi
hetilap szerkesztőségébe kerül, újságíróként kezd tevékenykedni. Belülről, és
igen jól ismerte a rendőri és a kémelhárítói munkát, s természetesen kiváló
kapcsolatokkal is rendelkezett. Kulcsár
Ödön, a későbbi szerzőtárs emlékei szerint korai nyugdíjazásakor kezdett
regényírásba. 1968-ban jött a második regény, a Hód küldetése (még
1969-ben A B 112-es ügynök címmel
a két történet egy kötetben ismét megjelent), a Hód és a három király
(1969), Hód és a ZX-7 (1971), a Hód jelentkezik (1973), a Hód
titkos feladata (1974)… Évente-kétévente az újabb és újabb epizódok (és a
régiek új kiadásai), mind megannyi, százezres példányszámban fogyó sikerkönyv.
Több Hód-regény ékes szlovák nyelven is napvilágot látott, szinte minden
„korai” Hód-történet több új kiadást is megért. 1984-ig, hirtelen halála évéig
közel kétmillió (!) Hód-könyvet vásároltak a lelkes olvasók – s mindeközben az
írónak különböző kiadóknál egyéb bűnügyi történetei is megjelentek.
Utolsó kézirata befejezésére a
család a szakszervezeti kiadó, a Táncsics helyébe lépő Népszava veterán
szerkesztőjét, a kitűnő regényírót, Kulcsár Ödönt kérte fel. A Hód és
a megsemmisült nyom (1985) minden eddigi rekordot megdöntve közel egymillió
példányban talál gazdára. Az égbeszökő fogyási számokhoz szokott korabeli
magyar könyvpiacon is hihetetlen siker volt ez – annyira az, hogy Hód a szerző
halála után is folytatta karrierjét. Elsőként a magyar szórakoztató irodalomban
elkezdődik egy figura kalandjainak „franchise”-szerű továbbírása: a nyolcvanas évek
derekán a könyvek még Mattyasovszky Jenő neve alatt jelennek meg, de
ténylegesen Kulcsár Ödön írja őket, aki idővel aztán a borítókon társszerzőként
is megjelenik. Hód túléli a rendszerváltást: a szocialista „mesterkém” utolsó
kalandja (Hód és a szerelem órái) 1991-ben jelenik meg, de még 1996-ban
is megpróbálkozik egy kiadó az első Hód-regények újbóli kiadásával.
|
A magyar mesterkém idővel
meghódította Csehszlovákiát is. |
Mi lehetett a Hód-regények
sikerének titka? Elsősorban talán az, hogy Mattyasovszky tudott mesélni. Filmnovella-szerű
dramaturgiával dolgozott, dialógusai tömörek és célratörők voltak, amit s ahogy
a szereplők mondtak, életszerűnek hangzott. Nem merült el hosszas leírásokban,
de egy-egy közbe vetett mondattal ügyesen kötött át jeleneteket vagy
érzékeltett hangulatokat. Az általában nem túl terjengős (9-10 ív körüli) történeteket
mindig a „dolgok közepébe” vágva indítja, egy, sokszor első pillantásra
hétköznapinak tűnő szituációból bontja ki később a „rejtélyt”, s közben már be
is mutatta a történet főszereplőit, helyszíneit. A főhős, a Hód fedőnevű
elhárító tiszt (polgári nevén Balassa Péter) 1967-ben, a sorozat
kezdetekor fiatal ember. Nemrég végezte el az egyetemet, tehát 24-26 éves
lehet. Ügyes, minden helyzetben feltalálja magát, képes beépülni bármilyen
környezetbe, nyelveket tud és természetesen kellő intelligenciával is
rendelkezik. És ami a legfontosabb: a történet kezdetekor az olvasó nem ismeri
a személyét, nem tudja, hogy a regényben felvonuló szereplők közül valójában
kit „alakít” Hód. A regények végére persze nem csak a tettesek lepleződnek le,
de Hód mindenkori inkognitója is. Addig viszont a szerző - néha ki-kikacsintva
a lapok mögül - szabályos bújócskát játszik az olvasóval: a cselekményt
mellékágakra viszi, „ál-Hódokat” vonultat fel, meglepő fordulatokkal csavarint
egyet a történeten.
|
Gondban a főnök az első
Hód-történetben – és kicsit a forgatókönyv írója is. A magyar
képregény-hagyományhoz képest is „agyonírt” oldalak nem ígértek könnyű
olvasgatás. (Füles, 1969,. Rajz: Korcsmáros Pál). |
A hatvanas évek végén virágkorát
érte a magyar adaptációs képregény. A sikerkönyvek – még az olyan „fajsúlyosabb”,
nehezebb szövegű regények is, mint Passuth László könyvei – előbb-utóbb
képregény formájában is megjelentek, legtöbbször a hetente több százezer
példányban fogyó Füles lapjain. Az első Hód-történet, a Hód bemutatkozik
című regényből készült A B 112-es számú ügynök közlését a lap 1969. évi
24. száma kezdte meg, folytatásonként 3-3 oldalon. A képregény-adaptációt nem
Cs. Horváth, hanem Halász Gyula készítette, a rajzokat pedig Korcsmáros
Pál. Halász nem nagyon használta ki az eredeti mű filmszerű jelenetszerkesztési
módszerében, tömör dialógusaiban rejlő lehetőségeket: egy „klasszikus”, mesélős
forgatókönyvet írt, hosszú magyarázatokkal – ezekbe igyekezett a cselekmény
külön képeken nem ábrázolt történéseit betömöríteni.
|
„Bitang! Arccal a földre. El vele!”-
a Gonosz MINDIG elnyeri jutalmát. |
Korcsmáros hangulatos, de kicsit
elnagyolt rajzokat készített, melyek a Füles kifürkészhetetlen akaratából
általában rusnya kísérőszínnel nyomva jelentek meg. Mint mindig, néhány nagyon
szexi, élveteg tekintetű női alakot és pesti életképet is sikerült a történetbe
csempésznie, s alighanem a magyar grafikában senki sem tudott úgy rendőrségi
Volgát, s a tüdőrákért szorgosan dolgozó, folyton bagózó, ávósfejű
elhárító-tisztet rajzolni, mint ő. Miután a főgonoszt letartóztató ezredes
lebitangozta az imperialisták ügynökét, majd – még ugyanabban a
szövegbuborékban – kiadta az „Arccal a földre. El vele!” parancsokat is,
már csak a főtárgyalás volt hátra, s miután a gyilkos gaz kegyelmi kérvényét a Népköztársaság
Elnöki Tanácsa elutasította, immár semmi nem állt útjába annak, hogy a
dolgozó nép megvetésétől sújtott, háromszoros gyilkos bűnösön a halálos
ítéletet végre hajtsák…
|
Forró pillanatok egy nyári
nyomozásból… A tárna titkában Virág elvtárs helyében bizony én
kétszer is meggondoltam volna, hogy otthagyom-e ebben a társaságban a jányt.
(Füles, 1970, Rajz: Korcsmáros Pál). |
A képregény (is) siker volt – 1970-ben
jött a folytatás. Az ismét a Halász-Korcsmáros páros által a Hód és a
három királyok című regényből készített Hód és a tárna titka nem
akármilyen feladat elé állította a rajzolót. Ami a regényben a feszültséget
fokozó, remek dramaturgiai fogás volt (vajha ki lehet Hód a szereplők közül?),
a képregényben nem igazán működött, hisz századossá előléptetett hősünk az első
rész végén „megmutatta” arcát. Korcsmáros mester a problémát végül kegyes
csalással oldotta meg: Hód szerepére egyszerűen más figurát talált ki. A dunai,
evezős környezetben játszódó történet kerthelyiséges, spricceres, nagy korsó
sörös mulatásai, alig-bikinit viselő, hosszú combú szépségei sem tudták
elterelni az olvasó figyelmét a galád, imperialista (onnan ismerni meg, hogy
mindig elegánsan öltözik) ellenség mesterkedéseinek bravúros leleplezéséről. Az
elmaradhatatlan Volgák és Moszkvicsok mellett – alighanem először
a magyar képregényben – szexi Trabantokkal, machós Wartburgokkal
is találkozunk. Bár Hódot a végén nem léptetik elő (szegény jó harminc éves
karrierje során végig százados marad), mert ő is csak emberbül van, kicsit
hagyják a szerzők, hogy szerelmes legyen…
|
Korcsmáros zseniálisan
ábrázolta a mindenre elszánt imperialista ügynököket, s persze azokat, akikkel
szemben sosem győzhettek: a Belügy mindig éber, higgadt, az ellennek sosem
kegyelmező tisztjeit. S körülöttük a várost, a hatvanas évek fénybe-árnyékba
öltözött Budapestjét… |
Az 1971-ben megjelent, a Hód
küldetése című regényből készült Hód és a kettétépett képeslap című
Halász-Korcsmáros történet nem lacafacázott: a főhős már az elején „színre
lép”. Halász lemond a leleplezés játékáról – helyette a beépülés folyamatának
nyomon kísérésre teszi a hangsúlyt. A rajzok letisztultabbak, mint az első két
folytatásban, jó nő alig van a történetben, a 9. folytatásban viszont – éles
kontrasztjaként az imperialista ellenség által használt Volkswagennek –
feltűnik egy vonzó domborulatokkal megáldott rendőrségi Warsawa. Hód
ösztöne, mint a végén megtudjuk, ismét csalhatatlannak bizonyult: hála neki, a
gonosz elnyeri méltó büntetését – s ha már a sikerért se fizetésemelés, se
előléptetés nem jár, a szerzők legalább az utolsó oldalon (ismét) némi
csajozással megjutalmazzák hősüket…
|
Egy nagyszerű rajzoló búcsúja
a képregénytől: Hód és a ZX-7 (Füles, 1975) |
A következő Korcsmáros-képregény,
a Hód és a ZX-7 1975 januárjától jelenik meg a Fülesben – már Cs.
Horváth Tibor írja. Ez az 1975. május 24.-én elhunyt grafikusművész utolsó
története. A rajzok a kései Korcsmáros elegáns, szép, a tustechnikát és a
kidolgozott ceruzarajzot kombináló stílusában készültek, levegősek, tiszták, a
nőalakok diszkréten erotikusak, a gonoszok kellően elvetemültek. Az egész
történet igazi, hamisítatlan pesti fílinget áraszt. Korcsmáros mint ha búcsúzna
szeretett városától: a körutaktól, az erzsébeti, palotai házaktól, az
elvtársaktól és uraktól, a szép asszonyoktól és lányoktól. A végére persze az
„egész kémhálózat lakat alá kerül” – Hódnak viszont – túl azon, hogy néhány
százezer példánnyal ismét közelebb került a halhatatlansághoz – ebből a
kalandból az obligát főnöki dicséreten kívül egy jónő nem sok, annyi haszna sem
származott…
|
A nyolcvanas évek derekán Fazekasnak
ugyancsak sikerült felturbóznia a történet látványvilágát (Füles, 1984, Rajz: Fazekas
Attila) |
Talán ezért is ment el a kedve
attól, hogy a következő majd’ tíz évben visszatérjen a képregény világába. 1984-ben
Fazekas Attila veszi át a sorozatot. Megújul a figura, az egész
látványvilág: Fazekas ízig-vérig modern, dinamikus történettel áll elő, a tőle
megszokott lendületes, izgalmas stílusban. 1985-ben azonban
Cs. Horváth -
ki tudja, miért - nem a közben megjelent, újabb epizódok közül választja ki a
folytatást, hanem az első történetet veszi elő.
|
Hód figuráját a
szerkesztőség ismerős irattárosáról mintázta, majd az alakot kicsit módosítva a
Farkas Győző-történetekben vitte tovább (Füles, 1984, Rajz: Fazekas
Attila) |
A
Hód bemutatkozik Fazekas
rajzaival a
Népszavában jelenik meg, napi folytatásokban. A Hód
a figuráját tovább író Kulcsár Ödön saját
lapjában, az
Új Mi Világunkban 83-ban újra közli a Korcsmáros rajzaival
készült
Hód és a ZX-7-et, 85-ben a
Hód és a tárna titkát, 86-ban
pedig az első történetet, a
B 112-őt - és keresni kezdi azt, aki esetleg
az újabb, már általa írt történeteket meg tudja rajzolni.
|
Fazekas, mint mindig,
odafigyelt a részletekre: azt mindenkinél jobban tudta, hogy az olvasó
figyelmét a dögös, alul öltözött női szereplőkkel és a látványos
üldözéses-verekedős jelentekkel tudja felkelteni. Ennek megfelelően aztán
sokféle autótípus jelenik meg a történetben, ám ez a forgatókönyv sajnálatos módon
pikánsabb részletekben nem bővelkedett… |
Ugyan a Hód-regények akkor már
jópár éve a Népszava kiadó Express Könyvek sorozatában jelentek meg, a
könyvszerkesztőségeknek azonban semmi köze nem volt a napilapos Népszavához. Itt
1985 nyarán jelent meg az utolsó, Fazekas által készített Hód-képregény, a Hód
és a lisszaboni futár. Dramaturgiai szempontból ez mindenképp változást
jelent, hisz Cs. Horváth szinte teljesen elhagyja a leíró, narratív
utalásokat – a történetet Fazekas rajzai és a tömör dialógusok mesélik el.
Furcsa, „Hód nélküli” történet ez – a címszereplő alig tűnik fel benne, s ha
igen, akkor sem nagy dicsőségére.
|
Első Hód-képregényem első
oldala… A történetet Kulcsár Ödön írta, aki rám bízta a forgatókönyv
elkészítését is. |
Az Új Mi Világunk 1986-ban
közli Dúzs Miklós rajzaival az első Mattyasovszky-Kulcsár történet, a Hód
és a megsemmisült nyom képregény változatát, a Füles évkönyve pedig
újra előveszi a Kettétépett képeslapot. Közben új, ambíciózus, ifjú,
szakmabeli hiányosságait lelkesedéssel pótló rajzoló kerül a Mi Világunk
szerkesztőségébe: Verebics Jánosnak hívják. Bruce Lee életrajzi
képregénye és a Kulcsár-kisregényből készült, Pesten és Isztambulban játszódó
krimi után harmadik munkám volt itt a Hód fogságban, avagy egy szőke hölgy
zokogni kezd. Kulcsár regényéből én írtam a forgatókönyvet. Ez volt a könnyebbik
része a feladatnak: ha a rajzoló ír, eleve képekben gondolkodik, a fejében már
akkor összeáll a történet, amikor a dialógusokat írja. A történetben sok volt a
„valódi” helyszín, ahova lehetőség szerint elmentem fényképeket készíteni,
heteket töltöttem az előkészületekkel, a figurák kidolgozásával.
|
Ezt a trükköt még Zórádtól
tanultam. A hosszabb dialógusokat – ahol valójában nem „történik” semmi, a
szereplők egy a jelentben csak elmondják a történet szempontjából egyébként
lényeges szövegüket – úgy lehet érdekesebbé tenni, ha a rajz a sztorihoz
kapcsolódó valamilyen mellékalakra fókuszálunk. Így történt a gyermekét
fényképező (az eredeti regényben persze nem szereplő) anyukával is… |
A történet 88-89-ben a Mi
Világunkban folytatásokban jelent meg, majd szinte azonnal újra az egyik
„alkalmi” kiadványainkban, a Zimankóban és Kánikulában is. Viszonylag
könnyű dolgom volt, hisz nem kötöttek a „régi” hód-ábrázolások: a hős alakját
saját elképzeléseim szerint formáltam meg. A Hód és a picike emberrel folytattuk,
a folytatásos változat után (mely így utólag visszagondolva meglehetősen
malackodóra sikerült) ez lett a Mi Világunk első (és utolsó) füzetes formában
megjelent képregénye. Kicsiny gyermekkorom kivételével mindig is utáltam a
cirkuszt: ezt sajnos a mutatványos környezetben játszódó, nem is kicsit
„odakent” történeten azért érezni lehet…
|
Búcsú Hódtól – és a
képregénytől. |
A Mi Világunknak készült utolsó
(befejezetlen) képregényem is egy Hód volt: 1990 elején a Hód és a rémült
kísértet első lapjait még én rajzoltam meg, de 1990 tavaszán búcsút vettem
a képregénytől. A történetet - egy folytatás erejéig - Kárpáti Tamás,
majd utána Dobozi Tamás vette át. 1991-ben Tomcsányi Mihály
rajzaival még megjelent a Hód és a szerencse ördöge első két folytatása,
a történet azonban a lap megszűntével immár végleg befejezetlen maradt…
|
Ennek az írásnak első
változata a Fandom magazin II. évfolyama 2. számában jelent meg. Nagy
megtiszteltetést jelentett, hogy Farkas Dávid, a szerkesztő felkért a borító elkészítésére
is. |
Hód 32 éven keresztül volt „élő”
szereplője a magyar képregénynek, az újraközlésekkel együtt közel húsz
alkalommal, sok (de milyen sok!) millió eladott példányban lépett az olvasók
elé. Legendává vált a magyar tömegkultúrában. Kicsit talán halhatatlanná is… 2012
nyarán, mikor e cikk első változatát írtam, felhívtam az akkor 83.
születésnapja megünneplésére készülő Kulcsár Ödönt, hogy az események
felidézésében legyen kicsit a segítségemre. Kaján örömmel állapítottuk meg,
hogy a negyvenes évek elején született hősünk tulajdonképpen még ma is élhet, s
jó egészségnek örvendhet. Eljátszottunk a gondolattal, hogyan folytatta
pályáját a rendszerváltás után. Lehet, hogy nyugdíjas titkosszolgálati
tábornokként éldegél egy körúti lakásban, vagy megkeseredett rendőrségi
kisnyugdíjasként egy pomázi kertes családi házban. Lehet, hogy külföldön
folytatta tovább, s tavaly júniusban a többi vén fószerrel együtt ő is ott
csápolt Sir Paul McCartney a Királynő trónra lépésének 60. évfordulóján
Londonban megrendezett ünnepi koncertjén. De akár ülhet a Parlamentben, vagy
fiatalos hetvenesként vezethet nemzetközi nagyvállalatot is… Minden lehetséges
– még az is, hogy Hód egy napon visszatér.
És ha egyszer egy kiöregedett titkosszolga
mesélni kezd…