2012. augusztus 24., péntek

A Kardforgató visszatér


Mangás projektjeimnek - határtalan örömömre - egyre több szurkolója, támogatója van. Nem csak a Gál utcához… és a Pálmay Színitanodához kapok véleményeket, de néha új gondolatok is előjönnek. Így vetődött fel egy magyar hátterű mágikus-misztikus történet ötlete is...

 

Negyedszázada már készítettem egy ilyet - igaz, az még a fantasy világában játszódott. A Kardforgatót eredetileg Szentmihályi-Szabó Péter rendelte meg a Galaktika számára, de végül a Hepiend képregénymagazin 1989. évi 5. számában jelent csak meg. A szövegkönyvet - Winston MacDonald néven - én magam írtam: egy zsoldoskatonáról szólt, akit megbíznak a sárkány formájába átváltozva szüzeket elragadó, gonosz varázsló elpusztításával. 


Nyitó jelenetében a főhős – ura parancsát teljesítve – a sárkánnyal való leszámolásra indul a kopár hegyek közé. A korabeli dramaturgiai szokásoknak megfelelően sok volt az elbeszélő szöveg. Az indító képek után időben visszaugrott a történet a megbízás elvállalásának körülményeire, a varázsló ténykedésének bemutatására – hogy aztán a jelenbe visszatérve kövesse nyomon a fejleményeket. Elgondolkoztam azon, hogy is nézne ki a történet „manga nyelvre” lefordítva. Az újragondolt (a zsoldos először a királyi várba érkezik a megbízás átvételére), újra rajzolt nyitóképet valahogy így képzeltem el…

2012. augusztus 20., hétfő

A fiúk a Gál utcából


Ha az ember a magyar ifjúsági irodalom egy olyan alkotásából próbál ihletet meríteni, melyben kizárólag fiúk fordulnak elő, s azután ebből próbál lányok főszereplésével játszódó történetet keríteni, előbb-utóbb komoly problémával szembesül.  


Valódi, hús-vér fiúk - tesók és szerelmek, jók és gonoszok, barátok és bajkeverők - nélkül  a sztori nem működik. A karakter-tervezés folyamatában most jutottam odáig, hogy őket is bevonjam a történetbe. 


A rajzok egy része ismét „tábori” körülmények között, a Szintézis Sárkányünnep-hétvégéjén készült. Már az érkezéskor sikerült egy nagyszerű embert megismernem: Hervay Tamást, a magyarságtudomány magisterét, a „lélekemelgető” táltost és gyógyítót, az ősi titkok őrizőjét és elevenen tartóját. 


A tudásért, így a Mester, ahhoz kell fordulni, aki azzal rendelkezik. Nem az illető kora, végzettsége, tenger papírja vagy épp azok hiánya számít, hanem az, hogy a tényleg birtokában van-e annak az ismeretnek, amit szeretnénk megszerezni – s ha szépen kérjük, hajlandó lesz-e azt megosztani velünk. 


Itt, a Sárkányünnepen alkotó társat találtam: Molnár Laura személyében egy olyan ifjú hölgyet, aki sokat, nagyon sokat tud a manga világáról, s aki – mint ahogy arról a fenti kép tanúskodik - tehetséges grafikusként maga is rajzol történeteket. A Gál utcai fiúk „végső” formájukat már az ő segítségével nyerik majd el: most a részletes személyiség-profilok és az egész alakos karakter-tervek kidolgozása következik.Valahogy így...

2012. augusztus 13., hétfő

A Gál utcai csajok színre lépnek


Gáludvard csendes, nyugodt kisváros valahol, Magyarországon. Területe 5763 hektár, lakosainak száma 11602. A környék kulturális központja: van színháza (ami sajnos azért állandó társulattal még nem rendelkezik), itt működik az ország egyik legjobb hírű gazdasági főiskolája, s van két szakképző iskolája és  három gimnáziuma is...

1990 előtt csak kettő volt: mindkettő a város szívében lévő Gál utcában. Az egyik az állami reálgimnázium (mely 1957-ben vette fel Nyáry Pál nevét), a másik pedig az egykor az Orsolyák által alapított Martos Flóra, ahol szinte kizárólag nyelvszakos és egészségügyis lányosztályok indultak. 1993-ban a régi, 1908-as épület a katolikus egyháznak történő visszaadásával a rend ismét saját fenntartásba vette, s Tormássy Klotildról nevezte el egykori iskoláját. A Martos a hetvenes években épült új szárnyát (amelyhez egy modern tornacsarnok is tartozott) a város a Brüll Kulturális Alapítványnak adta át. Az alapítványi suli vaskos tandíját csak a város legtehetősebb szülei engedhették meg maguknak - a Tormássyban azonban világnézeti hovatartozástól függetlenül bárkit szívesen láttak. A két iskola – ahova ma már kizárólag csak lányok járnak - állandó versengésben áll egymással. A Brüllös csapatot Bács Zsani vezeti, a Tormássys lányokat Bokányi Rita irányítja. Csatáik mindennaposak, s ezek nem kímélik sem a szülők, sem a Nyáry Pálba járó srácok idegeit… Az iskolai konfliktusok jelentős része a két suli közötti  terület miatt keletkezik: ezt a Tormássys lányok (akiknek tesiórákra a két épület elválasztása után csak a régi, kicsi és korszerűtlen tornaterem maradt) kora tavasztól késő őszig sportpályaként használják, a Brüllösök (akik sokszor vörös színű „egyentopban” járnak) pedig szeretnék parkoló céljára megszerezni. Jogilag ugyan a két iskolához fele-fele arányban tartozik, ám hivatalosan hasznosítani egyik sem tudja: 1996-ban ugyanis, mikor elkezdték a városi sportcsarnok építését, római kori leleteket találtak alapozás közben, s a feltárások végéig a város beépítési tilalmat rendelt el a területre. Ám a pénz elfogyott, s most áll minden – csak az indulatok forrnak a lányok körül, a Gál utcában


A színpad sok-sok hét tervezése után tehát készen áll: az első hanga, azaz magyar környezetben játszódó, romantikus-szerelmes manga már csak a szereplők belépésére vár. Mint a képregény-hősök általában, ők is az író képzeletében, s a rajzasztalon születnek meg. Minden szereplőnek saját „élettörténete”, személyisége van: ezek kidolgozásának nehéz feladatát Ilka lányom (25 éves) vállalta magára. Ezek birtokában próbáltam megtervezni a főszereplők figuráit, amihez két lépcsős módszert alkalmaztam. Először a karakter jellegéhez illő képeket kerestem az Interneten, s ezek alapján elkészítettem egy „realisztikus” ábrázolást - majd egy következő szakaszban ezek a manga-fordítású, megfelelő változatát.


A Vöröstoposok csapatával kezdeném a főszereplők bemutatását. A Brüllös lányok vezére, Bács Zsani 1995. június 11.-én született. Kék szem, 168 cm, szőke, göndör, hosszú haj, vékony alkat... Látszatra törékeny, de valójában kemény, mint a vídea. Az atlétika csapat tagja, jó tanuló, kicsit (na jó: nagyon) elkényeztetett. Mindig a legdivatosabb ruhákban jár. Tekintélye megkérdőjelezhetetlen. A fiúkkal nem jön ki túl jól: első szerelmét az óvodában verte meg, az utolsót nyolcadikban. De legalább próbálkozik…


Mihelics Zora 1995. május 20-án született. Világító zöld szeme van, gesztenye-vörös, hosszú haja. Sokat olvas, néha kicsit visszahúzódó, máskor kőkemény. Lovagol, saját lova van, és, ha teheti, az egész hétvégét, a lovardában tölti. Cipőmániás, főként laposat hord. A fiúkra végzetes hatást gyakorol: sokak szerint róla nevezték el a Heartbreak Hotelt.


Bojtár Lilla („Nagybojtár”) 1995. december 6-án született, s már az óvodában is Mikulást verő krampusz volt a jele. Szeme meleg barna, haja félhosszú, szőke, 179 centiméterével ő a legmagasabb a lányok közül. Szenvedélye az úszás és vízgimnasztika, de jó a küzdősportokban is. Mindemellett jól is tanul, s ő segíti a többieket, ha elakadnak a tananyagban. A csapat esze. Szereti a jó bulikat, mindig zenét hallgat. Egyszer egy fiúnak, aki tréfából el akarta csenni a fejhallgatóját lehúzott egy taslit: ha azóta a rádióban a Jó napot, édes bojtárom című erdélyi népdalt  játsszák, az illető rögtön csuklani kezd…


A képek kiválasztásakor ügyeltem arra, hogy a hajviselet eleve „manga stílusú” legyen. Most csak a portrék készültek el, az első rajzhoz hasonló, egész alakos alaktervek kidolgozása egy következő fázisra marad. Igyekszem majd „jól öltöztetni” a lányokat és persze a fiúkat is: ebben a divatrajzos tapasztalat, azt hiszem, mindenképpen segítségemre lesz…


Bojtár Anna („Kisbojtár”) 1997. április 14-én született. Barna hosszú haját két oldalra választva, kibontva hordja. Hasonló alkat, mint a nővére. Mindene a tánc: próbál saját koreográfiákat is alkotni. A fiúkkal jól kijön, szívesen flörtöl velük, de tartósabb kapcsolatot már nehezebben teremt. Kínaiul tanul: ezt Csang úr, a Kossuth utcai Császári Palota tulajdonosa akkor tudta meg, mikor Anna Mircit, elveszett kandúrját keresve az ételbár kínai nyelvű étlapját is átböngészte.

 

Agg Gabi 1995. szeptember 1-én született. Rövid vörös haj, zöld szem, átlagos alkat. 165 cm magas. Kicsit kilóg a sorból. Nem sportol semmit, a szülei viszont nagyon gazdagok. Sportkocsival jár, rengeteg ruhája van, amit az anyja Párizsban és Milánóban vett neki - ő azonban legszívesebben a kedvenc farmerjét hordaná mindig. Igaz, ez korábban Katy Perryé volt és egy jótékonysági aukción vette neki a papája New York-ban, szó és betű szerint két falu áráért. A rockzenét szereti, de igyekszik nem nagyon kilógni a sortból. A lányok azért is szeretik, mert meglehetősen különc. Mert ki hordana Donna Karan ruhához Nike futócipőt?


Bereki Kinga 1995. október 17-én született. Középhosszú haja barna, 172 cm magas, átlagos alkat. Jóban van a lányokkal - amolyan csatlós. Mindent megtenne, hogy közelebbi barátok legyenek. A szüleinek jól megy, de azért nem „annyira” gazdagok. A fiúkkal jól kijön, bár távolságtartó. Meghódítani nehezen hagyja magát. A színjátszó kör oszlopos tagja, ebben nem csak jó, de roppant kreatív is. Meglepetést keltett, mikor az iskola Bánk bán opera-adaptációjában a Melinda áriája helyett a Bánkot játszó Udvardy Mikivel a High School Musical Gotta Go My Own Way című betétdalát adták elő…


Persze a fényképektől azért két irányban is el kellett térni. Egyrészt próbáltam valamilyen, a karakterre jellemző „érzelmi” mozzanatot is belevinni a hajviseleteket bemutató, beállított modellfotókba – másrészt itt-ott azért egyszerűsítettem a rafináltabb frizurákon.


Szamosi Mara 1996. augusztus 21-én született. Szintén csatlós típus. Szőke hosszú haja egyenes szálú, szeretne olyan lenni, mint Bács Zsani. Önbizalom-hiányos, pedig nagyon szép lány, és jól is tanul. Szabad idejében sokat rajzol, mangákat is. Szeretne művész lenni, de apja, aki a gáludvardi kórház igazgatója orvosnak szánja. Ő nem igazán érzi erre alkalmasnak magát, mert ha vért lát, rögtön elájul. Újabban már a ketchuptól is.


Weinberger Éva 1996. július 30-án született. Haja rövid, szőke, apai ágon német származású. Szülei bankárok, nagyon okosak: apja a főiskolán is tanít. Szívesen segít a lányoknak. Nagyon okos, matekból korrepetálja a lányokat. Sokszor lóg a fősuli körül, de nem a srácok miatt, hanem mert néha üzleti útra távozott apja helyett ő tartja az angol és német nyelvű pénzügytan előadásokat.


A történet tulajdonképpeni főszereplője: Kelemen Hanga, becenevén Kishugi. E nevet nővére, Kelemen Dorina ragasztotta rá, aki 17 évesen az iskola szépségkirálynője lett, majd modell - most New York-ban dolgozik. Hanga 1998. március 28-án született.  Hajszíne természetes szőkésbarna, haja nyakközépig ér. Szeme kék. Sportos alkat. Kis vadóc, de közben nőies is. Szeret a szabadban edzeni. Okos is, szép is, de nagy bajkeverő. Hatodikban ugyanazon a napon sikerült felgyújtania az iskola kémia-szertárát, mikor a váratlanul kitört iskolatűzből megmentette Salamont, a suli ízületi bántalmak miatt épp mozgásképtelen törpesnauzerét. A két eseményt szerencsére azóta sem sikerült senkinek sem közvetlen kapcsolatba hoznia.


A „mangásítás” munka szempontjából kulcsfontosságú lépés. Az igazán jó manga-rajzolási kalauzok nagy teret szentelnek annak, hogyan lehet (kell?) a „hétköznapi” szituációkat, alakokat ábrázoló fotókat a manga formavilágának megfelelően „átalakítani”. Ezt próbáltam itt magam is megvalósítani...


Bokányi Rita, a Tormássys csapat vezére 1995. március 5-én született. Haja hosszú, szőke. Nagyon karcsú, balett táncos szeretne lenni, táncol. Jó a ritmikus sportgimnasztikában is. Elsősorban a klasszikus zenét kedveli. Kedves, okos, ugyanakkor határozott, jó vezető. Anyja zenetanár az iskolában, apja az év nagyobbik részében külföldön dolgozik. Bátor, sőt, néha vakmerő, de másokat nem sodor veszélybe. Titkos szenvedélye a sárkányrepülés és az ejtőernyőzés, ennek azonban csak akkor hódolhat, ha apját látogatja meg Skóciában.


A városban egy mopeddel közlekedik. Néha tiltott helyeken is: legemlékezetesebb büntető céduláját a Polgármesteri Hivatalt körbe futó erkélyen való rodeózásért gyűjtötte be. A fiúkkal óvatos, de már nagyon szeretne egy komolyabb kapcsolatot. Nem ő kereste a vezető szerepet: úgy alakult, hogy a többiek fokozatosan kezdtek igazodni hozzá.


Széllovast polgári nevén, Vadász Csillának hívják. Ez azonban már neki sem jut könnyen eszébe…


1995. november 9-én született. Szőke, vállig érő haja, zöld szeme van. Karcsú, sportos alkat: kajakozik, szörfözik, lovagol, futóversenyeken díjakat nyer. A Gála Pláza divatbemutatóinak örökös szereplője, akire akár még komoly modell-karrier is várhat. A legtöbb Nyáry Pálos fiú álma… Apja edző, sokat van a vízparton, pálya mellett, segít neki. Kedves, ugyanakkor nagyon határozott, tudja, mit akar. Mindamellett lelkes amatőr természetgyógyász is. Eredményei e téren ellentmondásosak: igaz, hogy Gazsi bácsinak, a pedellusnak az általa kevert gyógyteától elmúlt a gyomorfájása, haja viszont kihullott. Sebaj: addig sem látszott a svájci sapka alatt.


Szirtes Kata 1996. február 2-án született. Nem igazán érzi jól magát a Tormássyban: ha szülei ki tudnák fizetni a tandíjat, bármikor szívesen átiratkozna a Brüllbe. Néha a Brüllös lányokkal is „lóg”, amolyan küldöncféle a két csapat között. Fekete hosszú haj, barna szem, különleges lány. Osztályelső, a kórus oszlopos tagja – ugyanakkor a gimi Pink-klubjának elnöke. Néha egészen vad fazonokkal képes mutatkozni: hétvégenként egy jó koncertért akár Pestre is elszökik velük. Egyszer szerepelt a „királyi” tévében is: egy különösen jól sikerült koncertről három rendőr vezette el. Akik aztán rövidesen összekaptak azon, ki is kísérje a vadóc kislányt fatornyos városába haza…


A szereplők mindenek előtt: karakterek. A rajzoknak nem csak őket, de a világhoz való viszonyukat is ki kell fejezniük: ennek számtalan eszköze van. Ezek a jellemzők a manga-alakká való transzformáció során is meg kell, hogy maradjanak, megjeleníteni azonban már egészen más technikával tudjuk...


Szánthó Judit 1995. október 25-én született. Szemüveges, félhosszú, szőke haja van, kék szeme. Matek zseni, kicsit elvarázsolt lány. Nagyon kedves, de roppant komoly, s állandóan a saját belső világával van elfoglalva: mindig valami feladványra gondol. A városi matek és fizika versenyek örök győztese. 11 éves korában egyszer állítólag volt szerelmes, ám mikor megtudta, hogy Lovász László nős, egy világ omlott össze benne. Egy fiúval találkozik rendszeresen: Vető Tibivel, a Nyáry matek zsenijével állítólag a Szánthó-Vető sejtés igazolásán dolgoznak.


Tordai Anna 1995. április 1-én született.  Haja barna, félhosszú, szeme zöld. Szintén kórustag. Nagy rajongója a Spartacusnak s általában a római korban játszódó történelmi sorozatoknak, de szívesen el is olvas mindent, ami az ókori világgal kapcsolatos. Az egyetlen a gimiben, aki görög és latin különórára jár. 12 évesen belopózott a templomba és a szószékre állva ékes latin nyelven – fejből - végigmondta a liturgiát: bár Kalamár nagytiszteletű úr lelkesen megtapsolta ezért, a produkció érdeméből sokat levont, hogy arra a református templomban került sor. Anna a Nyárys haditorna-klub lelkes rajongója, nagy titokban néha maga is felveszi a gladiátorok jelmezét.


Kamarás Linda 1996. január 16-án született. Hosszú vörös haja s zöld szeme van. Könyvmoly, akinek ösztönös érzéke van a pszichológiához. Nagyon oda tud figyelni másokra. A rá bízott tikokat megőrzi. A helytörténeti klub oszlopos tagja, akit viszont inkább a középkori és az újkori történelem érdekel. Titokban novellákat és verseket ír, s csak kevesen tudják, hogy egy irodalmi portálon több alkotása már meg is jelent. Tesiből – gyenge egészségi állapotára hivatkozva – egyszer már majdnem felmentést kapott, de amikor megtudta, hogy abban a félévben a tornaórák idején a könyvtárban, olvasással töltheti az időt, örömében helyből 2 méter negyven centit ugrott: ezzel – miután sikerült az iskolai rekordot megdöntenie – rögtön az atlétikai csapat oszlopos tagjává emelkedett…


S ezek csak a kezdeti lépések: grafikus kidolgozásra vár még a többi fontos szereplő – mindenek előtt a fiúk - no meg a város helyszínei. Természetesen készen áll az első kaland forgatókönyve, addig azonban nem fogok neki a rajzolásnak, míg A Gál utcai csajok képzelt világát minden szereplő számára otthonossá nem teszem. Ha pedig az Olvasó egy magyar ifjúsági klasszikussal talán párhuzamosságokat vél „menet közben” felfedezni, biztosíthatom, hogy ez csak a véletlen műve lehet...


Cseke Andrea 1996. május 17-én született. Vöröses-szőke, fiúsan rövid hajat visel, szeme zöld. Szeret a fiúkkal kosarazni, aminek a tanárok nem örülnek. Néha a fiúk sem: Andrea ugyanis szeret keményen játszani. Meccs végén nem csak a pontokat szokták össze számolni, de Cseke Andi kiosztott tockosait is. Amúgy nagyon békés természet: egyszer három egész percig bírta a szomszéd kezdő hegedű-játékát, s csak utána dobta ki az ablakon a hegedűt. Majd a szomszédot is…  Szerencsére a földszintről, így, mikor pironkodva később bocsánatot kért az érintettektől, nagyobb ügy nem lett első zenekritikai próbálkozásából. Szerelem viszont igen: egészen addig tartott, míg Bárt Laci zongorára nem váltott. Első Richard Clayderman-átirata azonnali szakításhoz vezetett…


Bíró Tamara 1996. november 3-án született. Fekete haja háta középig ér, szeme kék. A vívó csapat tagja, elérhetetlen szépség. Mamája orosz, egyik nagybátyja grúz, a másik csecsen. A konyhaművészet utolérhetetlen mestere, feltéve, hogy kedvenc orosz, grúz és csecsen ételeiről van szó. Kiemelkedő zenei tehetség, az iskolai kórus tagja, aki a színjátszó körben is gyakran vállal szerepet. Valószínűleg ő az egyetlen a gimiben, aki igény esetén jól irányított gerilla-hadműveletekkel és némi rokoni segítséggel két hét alatt el tudná érni Gáludvard Ausztriához csatolását. Három hét alatt a Kanadához való csatlakoztatást is…

Itt tartunk hát most… S ami a jövőt illeti: olvasóim arra kérem: tartsanak velem! Válasszák ki a szereplők közül kedvencüket, adjanak „színeket”, hobbit, érdeklődést, kedvenc zenét, olvasmányt, bármit képzeletbeli hőseink profiljához!

2012. augusztus 8., szerda

10 000


Amikor idén januárban elindítottam ezt a blogot, nem gondoltam volna, hogy alig több, mint fél év elteltével már a tízezredik látogatót köszönthetem… De ma délelőtt megtörtént. Köszönöm azoknak, akik segítettek a blog a képregény-olvasó közönséggel való megismertetésében.


Bayer Antalnak, aki már az első, Zórád Ernő emlékének szentelt írásról is hírt adott a kepregeny.blog.hu oldalain, s ma is figyelemmel kíséri az új bejegyzéseket. Farkas Dávidnak (fdave), aki a kepregeny.net sajtószemléjében rendszeresen ismerteti az új írásokat. Meglivorn-nak, aki a manga.hu, s a Mondo magazin csapatának, akik a lap Facebookos oldalán segítettek bemutatni új alkotói terveimet. Köszönet illeti azokat, akik mások figyelmébe ajánlották a blog számukra érdekesebbnek tűnő cikkeit: különösen Szakács György barátomat, a klasszikus magyar képregények digitális archívumának őrizőjét. S persze a legnagyobb köszönet az olvasóknak, különösen a rendszeres olvasóknak jár. Nekik, velük, s egyre inkább visszajelzéseik alapján készül a blog a jövőben is.

A „hiperaktív” július után most jó két hét „nyári szünet” következik – rajzok, karakter-kidolgozások azonban készülnek a két új sorozathoz, s ha gépközelbe kerülök, fel is teszem őket. A Képregényiskola augusztus végén folytatódik, a Képregény hősei sorozatban pedig egy olyan – európai – „világsztár” portréját mutatom be, akinek nevével a címlapon 1961-től napjainkig 80 000 különböző könyv és füzet több, mint egymilliárd  (!) példányban talált gazdára.

2012. augusztus 5., vasárnap

Legyen hát a neve: hanga… (Manga nyelven megszólalni III.)



A Manga nyelven megszólalni második része – a manga.hu-nak és a Mondo magazin Facebook-oldalának  köszönhetően – igen sok, a mangát szerető és értő olvasóhoz jutott el. Érkeztek visszajelzések is rendesen: volt, aki egyszerűen „siralmasnak” nevezte az írást (vagy a rajzokat - esetleg mindkettőt?), volt, aki bizarrnak, képtelennek – nagyon sokaknak viszont tetszett a kezdeményezés. Kaptam – nem kevés – jó szándékú kritikát, és persze rengeteg segítséget. És próbáltam minél jobban megismerni a világot, aminek szabályaihoz most igazodni szeretnék…


Néztem és bámultam a Mondo Facebookos oldalára beküldött rengeteg jobbnál jobb rajzot, s az alkotók őszinte lelkesedését. Beszereztem a Keretbe zárt világ és a Blush idáig megjelent köteteit, letöltöttem a Random Fan Service sorozatának idáig megjelent számait, megismerkedtem a magyar alkotók munkáival. Sok nagyon szép, néha már egyenesen művészi igényű rajzzal találkoztam, s minden alkotónál a műfaj lenyűgöző ismeretével.


És be kellett látnom: bizony ezt nem pótolhatják sem a pontosan definiált projektcélok, a klasszikus képregényből hozott dramaturgiai szabályok szerinti gondolkodás, de még a lelkesedés sem. Erre születni kell, ahogy a japán vagy koreai művészek teszik – vagy lélekben kell keleti emberré válni, mint tették a mangát „anyanyelvi” szinten beszélő amerikaiak és európaiak, köztük a nem kevés, igen tehetséges hazai rajzoló. Ebben a fantasztikus, de zárt közösségi világban én már mindig csak kívülálló maradok…

 
Ezt el is fogadom – s valójában ennél többre nem is törekedtem. Amikor a műfajjal ismerkedve a Vízisten menyasszonyát, vagy Vampire Kight-ot először kézbe vettem, rögtön tisztában voltam vele: ezekkel a rajzokkal nem csak nem lehet, de értelme sincs versenyezni. Bár persze engem is „megfogott” a japán és koreai mangák varázsa, elkápráztatott művészi tökéletességük és az alkotók szakmai igényessége, én első pillanattól kezdve a magyar közönségnek szóló, hazai környezetben játszódó történetek lehetőségét kutattam. Az én „világom” a global manga lett: számomra az a követendő példa, ahogy – manga nyelven – az amerikai, német rajzolók saját közönségüknek mesélnek szórakoztató vagy oktatásban is felhasználható történeteket. 


Ehhez persze az kell, hogy legyenek történetek. Az elején még eljátszottam a gondolattal: mi lenne, ha a magyar mitológiából, mondavilágból keresnék megrajzolható történetet? Ezernyi mesénk közül sok szól tündérekről, hegyek, völgyek, vizek legendáiról… Lipták Gábor a magyar mesekincset tájegységenként összegyűjtő köteteit gyermekkoromban rongyosra olvastam: a Balaton tündére és a többi kedves, a magyar múlt varázsvilágban játszódó történet – a magyarul is megjelent Grimm-mesékhez hasonlatosan – izgalmas kaland lenne olvasónak, alkotónak egyaránt. Aztán - Kacsuk Zoli eredeti ötlete alapján - gondolkodtam a klasszikus magyar képregények „mangásításában” is:  rengeteg olyan, elsősorban történelmi témájú, vagy a világ- és magyar irodalom híres regényét feldolgozó magyar képregény van, mely ehhez alapanyagul szolgálhatna. Mindezekre talán a munka egy későbbi fázisában sor is kerül – úgy gondoltam, hogy először azonban valami mással próbálkozom.


A történet (pontosabban: történetek, hisz két, „fejezetenként” 28-32 oldal terjedelmű sorozat megvalósításán gondolkozom) – mindkettő ma játszódik, mindkét sorozat főszereplői tizenéves fiatalok. Az elsőnek két gimi lánycsapatának versengése áll a középpontjában – a másodiknak egy színi tanoda mindennapjai. A színhely: „Mangamagyország”. Egy képzelt világ, ami talán egy napon még valóság is lehet… A magyar olvasó sok ilyen sorozattal találkozhatott már: Amy Redder Hadley Bolondok aranya c. története, a Love Com-ot vagy a Nana  hangulatában készült történetek lebegtek szemem előtt, de persze magyar szereplőkkel, mai, magyar helyszíneken. 


Hogy miért lényeges ez? Mert - s voltaképp ez indított arra, hogy egyáltalán belefogjak ebbe a vállalkozásba - hiszek benne: fontos, hogy még a távol-keleti eredetű, s közben nemzetközivé lett manga világának is kell legyen egy belakható, otthonos, magyar „szeglete”. Szerethető alakokkal, hazai környezetben játszódó mesékkel. Hogy mindezt az olvasók miként fogadják – rövidesen kiderül. Egyelőre készülnek (mint a mellékelt képek mutatják: még utazás és nyaralás közben, „tábori” körülmények között is) a karakter-kidolgozások, mintarajzok, próbaoldalak, alakul a két történet cselekménye. A két történeté, amit azonban a fogalom klasszikus értelmében jó szívvel mangának már nem nevezhetek.  

 
A megoldást a gimis sorozat főhőse hozta meg: őt Kelemen Hangának neveztem el… Global manga, magyar manga, Hungarian manga - hanga... Legyen hát a klasszikus magyar képregény hagyományaiból is táplálkozó, „manga nyelven megszólaló” képi világ neve: hanga. És fogadják e néven szeretetükbe a leendő olvasók…

2012. augusztus 1., szerda

Képregényiskola Fazekas Attilával 3. - Láttatni a láthatatlant: a meseszövés művészete



Az elbeszélő irodalmi műfaj megjelenési formái és a képregény között a meseszövés vonatkozásában is sok lényeges különbség van. A regény, kisregény, terjedelmesebb elbeszélés megengedheti magának, hogy leíró részekkel, a szereplők gondolatainak bemutatásával, és az irodalom megannyi eszközével ábrázolja a cselekményt. A képregény az információ átvitelt a kép és szöveg útján közvetíti, és a kép és szöveg gyakran versenyben is van egymással. Egy regény általános értelemben vége „borítótól borítóig tart”, a meseszövés nem annyira a terjedelmi korlátok, mint inkább az írói fantázia gazdagsága határozzák meg. A szerző dolgozhat úgy, ahogy az egyik legtermékenyebb szórakoztató regényíró, Asimov tette: hogy a történettel magával íratja magát. A képregény-forgatókönyv ezzel szemben pontosan tervezett, - mondhatnánk: programozott -, szigorú terjedelmi korlátok között mozgó műfaj.

23. Kiss Ferenc archívumából: Az Attila, a hunok csillaga című képregény munkadossziéja igazi kincset jelent a kutató számára. A szerző nem csak a forgatókönyv különböző változatait őrizte meg, de a történet eredeti szinposzisát és a megíráshoz felhasznált egyes forrásokat is.

A képregénynél a kiindulópont a terjedelem: hány folytatást, oldal párt vagy oldalt szeretnénk történetből készíteni. Pontosan tervezettek az egyes oldalak, sőt a képkockán ábrázolt cselekmény elemek is, ehhez fegyelmezetten tartja magát a rajzoló, és legfeljebb a képelemek megválasztásában, kompozícióban élvez szabadságot. Valahogy úgy, mint a filmnél. A filmkészítés egész rendje a tervezett hosszúsághoz igazodik. Egy 40 perces televíziós sorozatrész és egy 126-128 perces „standard” hosszúságú mozifilm dramaturgiai szempontból ugyanúgy eltérő megközelítést kíván, mint a képregény-albumba szánt, nagyobb lélegzetű történet, a 28-32 oldal körüli „füzetes” megjelenésre szánt képregény-epizód vagy ezek folytatásos, heti rendszerességgel, oldal párként megjelenő változatai. És persze a harmincas-negyvenes években épp a legfontosabb, később kultikussá váló képregény-karakterek közül a legtöbb napi megjelenésű, néhány képkockás, fekete-fehér folytatásokkal és vasárnapi színes, egy oldalas változattal került az olvasók elé.

24. A nyitójelenet a szinopszisban, a forgatókönyvben és a kész, megjelent képregény-oldalon. Kiss a szinopszisban még összefüggő egészként kezeli a történetet, majd szakaszokra (folytatásokra) bontja, s a forgatókönyvet már ennek megfelelően készíti el

A „klasszikus” magyar képregény alkotásai kivétel nélkül ezzel a „technikával” készültek. Először a történet valamely, képregényt (is) közlő lapban, egy- kettő vagy három lapos folytatásonként jelent meg, s bizony a nyolcvanas évek elejéig idehaza esély sem volt füzetes vagy album formájú újraközlésükre. Néhány vidéki napilapon kívül majdnem kizárólag a Népszava adott teret az ilyen jellegű képregények – Sebők, s később Fazekas Attila készítette a legtöbbet belőlük. „Egylapos” (nagyobb, A/4-es formátumú vagy nagyobb) képregényeket a Lobogó, a Pajtás és a Képes Újság közölt (ez utóbbi Korcsmáros szépen megrajzolt lapjaival sokáig majdnem kizárólagosan színes történeteket is). A Magyar Ifjúságban két „normál” képregény-oldal egy-egy lapra átszerkesztve jelent meg. A Fülesben 1969-ig, a Képes Nyelvmesterben a hatvanas évek derekáig futottak három lapos sorozatok, majd igen sokáig az oldalpáros megjelenés vált meghatározóvá. Bár dramaturgiai jellemzők szempontjából persze volt hasonlóság a történetek között, de a megjelenés formájától, gyakoriságától függően voltak eltérések is. A folytatásos képregénynél nagyon kellett figyelni a történet „felszabdalására”, az epizód-zárásokra: arra, hogy a következő részig is ébren tartsák az olvasó érdeklődését. Cs. Horváth Tibor egyebek mellett ennek is mestere volt.


25. Egy nyomtatásban még meg nem jelent Fazekas-képregény: A hajóroncs titka első változata, mely a nyolcvanas évek elején Magyar Ifjúság számára készült, s ugyanaz az (újra rajzolt) jelenetsor a Fülesben végül napvilágot látott változatból. Bár a forgatókönyv (Cs. Horváth Tibor munkája) váza változatlan maradt, azért a Fülesben megjelent változat kifinomultabb, s vélhetően azért változtak a képutasítások is. Ami különösen érdekes a képek kompozíciós beosztása: bár ugyanazt a jelenetet ábrázolják, a megjelenési formátumból adódó sajátosságok miatt Fazekas mindkét esetben eltérő megoldásokat alkalmazott.

A hetvenes években a kelet-német Mozaik volt a hazai piacon hozzáférhető egyetlen, egy folytatásban egy-egy önálló epizódot nagyobb terjedelemben bemutató, füzetes képregény. A Magyarországon jól ismert (és a Kockás révén 1981 után igen nagy példányszámban is hozzá férhető) francia Pif sorozat-képregényei 4-6, illetve 10-12 lapos epizódokból álltak. Aztán jöttek a külföldi képregény-albumok, melyek sokszor ugyancsak eredetileg folytatásokban megjelent történeteket tartalmaztak, majd a füzetes szuperhősös képregények, az ugyancsak epizódszerű feldolgozásokkal, s végül, az utolsó hullámban, a mangák, ahol nem ritkán már kötetnyi, 180-200 oldal összefüggő cselekmény tartozik egy-egy epizódhoz. A képregény-forgatókönyv írójának a munka kezdetekor tehát ma is elsősorban arra kell tekintettel lennie, hogy a mű milyen formában jelenik meg – s ehhez kell a megfelelő, a megjelenési gyakoriságból adódó követelményeket is figyelembe vevő dramaturgiát alkalmaznia. Van azonban, ami minden történetben közösnek mondható: s ez a történet alapvető szerkezete, felépítése, s a szerkezet által összefogott egész és a részek viszonya – az, amit Syd Field már idézett könyvében (amit elemzésünk vezérfonalául választottunk) paradigmának nevez.

26. Egy történet születésekor a szerző még tág keretek között gondolkozik. A Honvágy című képregény szinopszisában Kiss Ferenc a cselekmény fő vonalát, hangulatát vázolja fel élénk színekkel. A terjedelemről a kiadó döntött: végül 5 folytatásban, 10 oldalon jelent meg.

A paradigma, mondja, modell, példa, fogalmi vázlat. A forgatókönyv paradigmája hármas szerkezetet követ: a történetnek, melyet végső soron képekben, párbeszédekkel és leírásokkal elbeszél, van eleje, közepe és vége. Nagy truváj, mondhatnánk: ennyit már az általános iskolában is megtanulunk, mikor a fogalmazás hármas szerkezetével (bevezetés, tárgyalás, befejezés) valahol az alsó tagozatban szembesítik gyermeki és még romlatlan lelkünket. Field a film, mint végső soron a szórakoztatóipar produktuma összefüggésében azonban feltárja a tagolást igazolni tudó mélyebb indokokat is. A három nagy cselekményegységet ő felvonásnak nevezi. Az első, a kezdés a történet előkészítéséről szól: a forgatókönyv terjedelmének hozzávetőleg negyedét teszi ki. Dramaturgiailag végét az első fordulópont jelenti. A második, a középrész az összeütközés: a teljes forgatókönyv fele bontja ezt ki, vége a második fordulóponthoz igazodik. A harmadik a befejezés: a megoldás – ez teszi ki a forgatókönyv utolsó negyedét. Ezek az arányok persze nincsenek kőbe vésve, de a legtöbb film – és, mint később látni fogjuk, képregény forgatókönyv is – tudatosan vagy ösztönösen ezért igazodik hozzájuk.

27. A Nemere István Élni életveszélyes című regényéből Cs. Horváth Tibor által készített képregény-változatban a képi elemek (pl. az Eiffel-torony a háttérben) utalnak a helyszínre. A főhős foglalkozásáról még nem sok mindent tudunk, de a hatóságokról való viszonyáról már igen. A következő kockákon aztán a szerzők minden további, lényeges információt az olvasó rendelkezésére bocsátanak ahhoz, hogy beléphessen a történet sodrásába (Danny testőr, aki korábban katona volt, speciális misszióra kérik fel stb.).

A kezdés, így Field, olyan drámai cselekményegység, mely az előkészítésként ismert drámai közeget fogja össze. A közeg nála az a tér, ami a tartalmat helyén tartja: mondhatjuk akár keretnek is. A történet előkészítésének színtere, ahol a szerző elmondja, miről szól a történet, bevezeti a karaktereket, leképezi a karakterek közötti viszonyrendszert. Rögtön itt, a munka elején jelentkezik a forgatókönyvíró talán legnagyobb dilemmája: hogyan kezdje el leghatásosabban (azaz az olvasó figyelmének megragadása szempontjából legeredményesebben) a történetet? Molnár Ferenc a Játék a kastélyban kezdő jelenetében a darab jó elkezdését a legnehezebb színpadtechnikai problémának nevezi, hisz a szerzőnek mindössze néhány perc áll rendelkezésére a figurák és a helyszín „gyors bemutatásához”, a cselekmény felvezetéséhez. Molnár a darabban – bravúrosan – ezt is játszva oldja meg: a három szivarozó, elegáns úr sorra feláll, s bemutatkozik. Legtöbbször azonban az előkészítés s a cselekmény felvezetése jelentek, dialógusok, fejlemények révén bomlik ki, melyek aztán elvisznek a történet első fordulópontjához, ami valamely konkrét esemény kapcsán „átlendíti” a második felvonásba.

28. Az Ördögök "A vidám pokol"-ból nyitó képsorában a rajzok ezzel szemben szinte a puszta illusztráció szerepét töltik be: a szöveg az, ami a történet szempontjából releváns információkat közvetíti.

Ez: az összeütközés. Az első felvonás végére „feláll” a cselekmény: megteremtődik az, amit Field a főszereplő „drámai szükségletének” nevez: ezt akarja elnyerni, elérni, megvalósítani, megszerezni. Ennek azonban akadályai vannak: a történet – igen lecsupaszítva – arról szól, hogyan győzi le a főszereplő ezeket az akadályokat. A klasszikus, színpadi drámaszerkezetben ezt konfliktusnak nevezik, s igen sokszor eszmék összeütközésének formájában jelenik meg. S ezek akár hatalmasak is lehetnek… „A két szellemi erő” – írja Benedek András már idézett könyvében -  ellentétes erőjelű elektromos töltéssel rendelkező két felhő, amelyek között erőtér létesül, de ezt csak a villámlás teszi érzékelhetővé”, mely szemléltetője és mércéje is lehet a szemben álló erők nagyságának. Mindezt a néző a vihar, a villámlás, az erők megnyilvánulása révén érzékeli. Az erőnek mindig ellenpárja van: a drámai  ötlet mindig konfliktus formájában jelentkezik, s valóban drámainak csak akkor tekinthető, ha az eszme kiegészül az ellenpárjával. A drámai vízió kibontakozik… A filmben, képregényben sincs másként, a „néző elé” állítás azonban már a műfajnak megfelelő, sokszor specifikus eszközökkel történik. A konfliktus a cselekvésen keresztül, a cselekvés a karaktereken keresztül nyilvánul meg: karakter nélkül nincs történet, történet nélkül pedig forgatókönyvről sem beszélhetünk…

29. Az 1956-os forradalom eseményeit feldolgozó Tűzvihar (Bán Mór forgatókönyve) történetében a második fordulópont az események sorában akkor jelenik meg, amikor már maguk a szabadságharcosok is elfogadják: ügyük elveszett, a további fegyveres harcnak nincs értelme. A hőst az teszi tragikus hőssé, hogy ekkor is kitart az ügy mellet.

A második fordulópont – az elsőhöz hasonlóan – valamilyen új esemény, mely a cselekménynek új irányt ad. Ezek, mondja Field, nem feltétlenül nagy, dinamikus jelenetek: sokszor a fordulatot az jelenti, ha a főszereplő valamilyen lényeges döntésre jut, melynek eredményeként aztán cselekvése megváltozik. A történet ennek eredményeként lép a megoldás szakaszába. A megoldás nem a történet vége – hanem a befejezés „levezetésének” szakasza. A forgatókönyvet befejezni a legnehezebb, hisz sokféle követelménynek kell a lezárásnak megfelelnie. Legyen hatásos, kielégítő és kerek egész, érzelmileg hagyjon nyomot az olvasóban és a közönségben, ne legyen se mesterkélt, se kiszámítható, vagy erőltetett és kimódolt – legyen viszont valós és hihető, s olyan, ami az összes történetpontra megoldást ad, minden szálat elvarr – sorolja Field. Ekkor, de csak ekkor működik a befejezés – amivel egyébként már a munka kezdetekor tisztában kell lenni a szerzőnek. S csakugyan: az ötlet, ami alapján elkezdünk dolgozni, legtöbbször egy jó kezdésből és/vagy egy nagyot szóló befejezésből áll – az ördög azonban, mint mindig, itt is a részletekben lakozik: a dramaturg-forgatókönyvíró igazi feladatát a két végpont közötti cselekmény-híd kialakítása jelenti.

30. A Take On Me-ről, mint „képzeneregényről” egy remek kis írás (szerzője: tungsgram777) a képregény.net-en is hozzá férhető

Field természetesen könyvében számtalan filmes példával él: a Mátrix, a Kínai negyed, Az amerikai szépség és még sok más, híres alkotás elemzésével mutatja be, mindez a gyakorlatban hogy is működik. Ám mindezt egy rövid, képregényes témájú klip is jól tudja érzékeltetni: az A-Ha mára már pop-klasszikussá vált „Take On Me” (Tégy próbára) című felvételéből 1985-ben készült, Steve Barron által rendezett videoklip 3 perc 41 másodpercben olyan komplex történetet mesél el, mely (mint minden igazán jó videoklip) a klasszikus paradigmát követi…  A rajzokat (mindösszesen 3000 darabot)  a filmkockákon rögzített képet grafikává alakító rotoscope-technika felhasználásával 16 hét megfeszített munkájával egy amerikai animátor-hallgató, Mike Patterson készítette.


A klip (mely szviky91 pompás magyar feliratával itt érhető el) első 42 másodpercében a zene aláfestéseként egy motorversenyen játszódó képregény ceruzával készült rajzai peregnek. A történet főszereplője – vele indulnak a képek – Morten Harket, az A-Ha énekese. Látjuk, ahogy készülődnek a starthoz, benzint töltenek a gépek tankjába. Egy villanásra sanda tekintetű figura is feltűnik az indulók között: sisakján a 13-as számot viseli. (8. másodperc).


A mezőny elstartol (19. másodperc), majd a pályán száguldó versenyzők képeit látjuk: legtöbbször persze a főhőst és az egyre sandább főgonoszt. A 37. másodpercnél kilépünk a valóságba: látjuk, hogy a történetet valójában egy kávézó asztala mellett egy fiatal lány (Bunty Baley alakította,  aki akkoriban a később musical -és opera-világsztárrá vált Sarah Brightman-el a roppant népszerű lányzenekar, a Hot Gossip tagja  volt) olvassa, aki elé a termetes pincérnő épp egy csésze angol módra készült teát tesz le. Látjuk, ahogy a lány egyre figyelmesebben, a képsorok változásaira érzelmileg is reagálva, a főszereplő iránti növekvő szimpátiával lapoz tovább a történetben…
Az 57. másodpercben aztán Morten Harket rajza „kikacsint” a képről a lányra, aki elkerekedő szemmel veszi ezt tudomásul. Majd egy rajzolt kéz kinyúlik a képregényből (1 perc 1 másodpercnél), és csalogatóan int a lány felé: hívja be a történetbe. Megismertük a szereplőket, a történet helyszínét, láttuk a „dramaturgiai szükséglet” (szimpátia, a fiú iránti vonzódás) kialakulását. A lány tanácstalanul néz körül: a kávézó élete zajlik tovább, láthatóan senki nem veszt tudomást a történtekről. Némi tépelődés árán dönt: elfogadja a hívást, megfogja Morten kezét, aki 1 perc 16 másodpercnél beemeli őt a történetbe. Ez az első felvonást záró fordulópont.
A lány „mindössze” a fiút szeretné, a lány a fiút, s egy darabig minden idillinek és szépnek tűnik. Az A-Ha – váltogatva a rajzfilmes és „rendes” filmnyelv között -  képben folytatja a dalt, amit Morten immár a szőke lányhoz énekel… 1 perc 57-nél ismét vált a kép: a kávázót látjuk, ahol a pincérnő dühösen állapítja meg az imént még az asztalnál ülő lány eltűntét: a potyázó vendég iránti haragját azzal fejezi ki, hogy az otthagyott képregény-újságot vadul összegyűri és a bárpult mögött álló kukába vágja (2 perc 11 másodperc). A szerelmes pillanatoknak egy bőrruhás-szemüveges, versenyző forma figura megjelenése vet véget (2 perc 12 másodperc), akihez pillanatokkal később több másik támadó is csatlakozik (köztük a sanda tekintetű 13-as versenyző): összetörik a két világ közötti átjárót jelentő tükröt és egy labirintusban üldözni kezdik az immár a képregény világában rekedt hőseinket.
Egy zsákutcának bizonyuló folyosón be is érik a párt: franciakulcsot lóbálva, zord arccal közelednek – ezt a lány egyre nagyobb rémülettel figyeli. Morten azonban nem veszti el lélekjelenlétét: a semmiből egy fekete kartonlapot húz elő, melyet a falra feszít, s a lány az így létrejött átjáró segítségével a valós világba távozik. (2 perc 50 másodperc).
Ahol a persze a kukába dobott a képregény-újság mellett köt ki: a kávézó egyszerű népének mély megrökönyödésére igencsak megtépázott állapotban a pult mögül kapaszkodik elő. Ez a második fordulópont. Felkapja az újságot, és kirohan a kávézóból. (3 perc). Láttuk, ahogy a drámai szükséglet kielégítését konfliktusok sora hátráltatja, s melyek eredményeképpen a hősnő ugyan megmenekül, de a hős a képregény világában ragad. Érezzük, hogy a történetnek ezzel még nincsen vége – de mi lesz a megoldás?
Lakásába hazaérve kisimogatja a lapokat, s olvassa tovább a történetet, ahol bizonya támadók beérték és a földre sújtották a fiút… Könnyek csorognak a lány arcán, de aztán a földön fekvő fiú rajza újra élni kezd (3 perc 18 másodperc), s feszegetni kezdi a képregény kocka kereteit: egyre vadabbul a falnak rontva szeretné átverekedni magát a lány lakásának ajtaján keresztül vezető másik valósága. Már-már úgy hisszük, elbukik, hisz a földre rogy – de aztán izzadt, fáradt arccal feláll (3 perc 38), s a lány boldog mosollyal elindul Morten felé… Egy romantikus videoklip szempontjából nyilván ez az egyetlen lehetséges megoldás, mely elvarrja a szálakat (a fiút a lány szerelme „életre keltette”, s erőt adott a világokon való áttöréshez), s ami a lényeges, érzelmileg a néző számára is lezárja a történetet. A néző, aki persze együtt érzett a szerelmesekkel, izgult értük, a végén felszabadultan, megtisztultan adja át magát érzelmeinek. A jobb görög drámáknak a katarzishoz három felvonás és legalább fél színpadnyi halott főszereplő kell - Steve Barronnak, az A-Ha zenéjével ugyanezt három perc negyven másodpercben sikerült elérnie…


Field rendszerében az egyes felvonások is részekre oszlanak: van kezdésük, középrészük és befejezésük. Az A-Ha videoklip első felvonásának bevezetőjét a pergő képregény-rajzok jelentik, a középrészt a lány és a rajzolt fiú közötti vonzalom születése, a záró részt a lány a képregényen zajló történetbe való behívása és az erről való döntés meghozatala. A második felvonás a romantikus idillel kezdődik, de a középrészben megjelennek a szerelők, s üldözni kezdik hősinket, míg a záró rész azt mutatja be, ahogy a lány a szorongatott szituációból saját valóságába visszatérve a fiú segítségével elmenekül. A harmadik felvonás kezdetén a lány megismeri a történet végét, könnyet ejt képregény-világban ragadt szerelméért, aki azonban a középrészében kétdimenziós univerzuma határait szétfeszítve harcolni kezd érte, s befejezésként diadalt is arat. A mese képek, jelenetek, a cselekmény szempontjából összefüggő jelenetsorok (a szekvenciák) egymásutániságában, a konfliktusok révén bomlik ki. A klip főszereplője a lány: a konfliktusok az ő konfliktusai. Lehet-e valóság, hogy egy rajzolt képregény-figura „kikacsintson” a nagyvilágba? Engedjen-e a szimpatikus fiú csábításának, belépjen-e az ő univerzumába? Elfogadja-e a szerelmét? Amikor menekülniük kell: van-e a helyzetből kiút? Amikor kiderül, hogy igen, ám csak az ő számára, hátra hagyja-e szerelmét? S mit tegyen, hogy a való világba visszatérve mégis visszaszerezze azt?

31. Amikor a történet vége csak a sztori lezárását jelenti… A Neuton-akció (Nemere István regényéből Cs. Horváth Tibor írt forgatókönyvet) végén maga a probléma (a fegyverkezés, s a terrorizmus azzal való visszaélésének lehetősége, mint fenyegetés) nyitva maradt.
Mindez persze leírt gondolatként először a forgatókönyvben jelenik meg – s megragadása, írásba öntése az az „aprómunka”, amit a dramaturgnak vagy forgatókönyv-írónak el kell végeznie. Egyszer. Majd. Ha már felkészült a feladat megvalósítására – ha már tudja (mert, mondja Field, ki tudná, ha ő nem) mit és hogyan csinál… Ha már a maga számára tisztázta az ötletet, az ötlet megvalósításának legáltalánosabb kereteit (szerelmi vagy akciótörténetet, horrort vagy thrillert ír,  története a múltban, a jelenben vagy a jövőben játszódik), kidolgozta, „élővé tette” a karaktereket, különösen a főszereplőt, a kezdeten és a végen túl már látja a fordulópontokat is – nos, akkor állhat neki a (de akkor aztán álljon is!) a történetsor kidolgozásának – s ha már ez is megvan, a forgatókönyvnek, mely a láthatatlant végül a külvilág számára láthatóvá teszi.

A forgatókönyv-írás technikájának szakmai rejtélyeire a későbbi folytatásokban térünk vissza – a következő alkalommal konkrét példák sokaságával azt próbáljuk körül járni, hogy az itt kifejtettek vajon érvényesek-e a képregény dramaturgiájára is?