Géza és István – immár színes képregényen is

Közel két éve már, hogy Kiss Ferivel és Fazekas Attilával megalapítottuk a Magyar Történelmi Képregény Társulatot. Bár ilyen szervezeti formát a magyar jog nem ismer, a zártkörű Társulat máig remekül működik – hiszen mindegyikünk azt csinálja, amit addig is csinált, de ezt mindig némileg a közös célokat előmozdítva is teszi. E cél pedig nem más, mint a nagy és nemes hagyományokkal rendelkező magyar történelmi képregény s alkotói emlékezetének ápolása, népszerűsítése, s lehetőség szerinti tovább vitele.

A Géza és István eredeti rajzai – a művész ezúttal a megszokotthoz képest kisebb laptükrökkel dolgozott

Kiss Feri rendszerez, nyilván tart, elveszett ritkaságokat kutat fel, emlékező kiadványokat rendez sajtó alá. Attila a Botond révén minden pénzügyi és terjesztési nehézség ellenére saját zsebe terhére tesz újra és újra hitet a „történettudományi ismeretterjesztés” fontossága mellett, én pedig néhány egy-egy évfordulóhoz köthető vagy jelentős alkotóhoz kapcsolható cikkel próbálom a történelmi múltunk iránt érdeklődő olvasót megszólítani.

A történet egyik oldala – az eredeti grafika fényképe…

Így történt ez augusztus 20-a előestéjén is, mikor Szent Istvánra emlékezve tekintettük együtt át a nagy király képregényes megjelenéseit, köztük Fazekas két történetét. A Géza és István önálló képtörténet formájában megjelent 10 lapos változata először a Fülesben jelent meg 2001-ben, majd néhány évvel később, a magyar történelem korai szakaszában játszódó A karvalyos zászlóval együtt a Botond ma már a gyűjtők féltett kincsének számító, ritkaságszámba menő 13. füzetében is.

… s ahogy az a Botondban megjelent. A nyomdai előkészítés Kroboth Jenő munkáját dicséri

A rajzok szépek, nemesen komponáltak – csakúgy mint maga az elbeszélés, a képkockába írt történelem. Megkértem Attilát, mindent megőrző gyűjteményéből keresse erő az eredetiket. A megszokotthoz képest ebben az esetben jóval kisebb oldaltükörrel dolgozott, az oldalkompozíciókat meglehetősen szabadon alakítva. Maga a művész, s nem a kiadó döntött úgy, hogy a szövegeket nem „nyomdai”, előre kiszedett tipográfiával illeszti a képek közé, hanem a rajzokhoz jobban illeszkedő, hangulatosabb kézi rajzolással „viszi fel”.

Horváth Henrik munkában

Ezt képregény első évtizedeiben külföldön és itthon is még általánosan alkalmazott megoldást ma már nem nagyon használják az alkotók – a mint ahogy az amerikai comic book lettering is inkább számítógép segítségével illeszti a szövegbuborékokba a kézíráshoz hasonlatos betűtípussal kiszedett szövegeket. Egyszer megkérdeztem Attilát, hol talált olyan ügyes kezű embert, aki még meg tudja csinálni számára ezt. – Sehol… – válaszolta. – A szövegeket is én írom be. Hm. Hát így is lehet…

A színezéssel sokszor megváltozik a képek hangulata, áttevődnek a kompozíció súlypontjai. A fekete-fehér eredetiben a központi alak az áldozatra készülő, fohászkodó táltos…

Attila nem tud, de nem is akar elszakadni attól az alkotói technikától, amit immár 41 éve használ. Ceruzarajz, a tussal történő kihúzás és az oldalak „kitisztítása” – ezek a munkafázisok. Az oldalak nyomdai előkészítésében régi munkatársa, Kroboth Jenő (yuyu) van segítségére – a Jedi például úgy készült, hogy a szövege nem az eredeti kartonlapokra ragasztva, hanem a digitális változatba beszerkesztve kerültek a helyükre. A Géza és Istvánnál már a nyitó grafikus főcím is jelezte, hogy a művész a szöveg megjelenését is a kép részének tekinti – a sorok tördelése, a betűk nagysága, vastagsága érzelmeket tud kiemelni, nyomatékosít, de egyben kompozíciós eszköz is.

… a színes változatban azonban már a feláldozásra váró fehér ló „vonzza” a tekintetet

Fazekas nagyra becsüli a számítógépes grafikához értő rajzolókat, maga azonban nem kíván munkamódszerén változtatni. Ha színes rajzokat készít (a Botond s más képregény füzetek borítóit), vegyes akvarell-technikát használ. Néhány próbálkozást (korai Botond-történetek) kivéve „teljes” színes képregények készítésére nem nagyon vállalkozik. Korábban már megjelent fekete-fehér lapjai digitális színezésében Horváth Henrik állandó együttműködő partnere: mindez idáig legjelentősebb közös munkájuk a Hunyadi tavaly év végén megjelent grandiózus albuma volt. Sokan megállapították már, hogy Henrik színeivel a történetek a szó szoros értelmében új formában kezdenek élni: más lesz a rajzok hangulata, áttevődnek a kép hangsúlyai, mintha maga a kompozíció is megváltozna…

Folytatása? Következik!

Nincs ez másként legújabb közös munkájuk, a Géza és István esetében sem, melynek színes változatával Horváth Henrik a nyár végén készült el, s ami a Kincses Kalendárium néhány héten belül megjelenő új kiadásában kerül majd az olvasók elé. Olyan megújult formanyelven, mely talán képes lesz a digitális világba belecseperedett fiatalokat is megszólítani - történelmünk szeretetét, múltunk nagy alakjainak tisztelettét a következő generációk számára átörökíteni. 

A képregény hősei: Kloss kapitány

A második világháború, a fasiszták elleni küzdelem kedvelt témája volt úgy a Szovjetunió, mint a szocialista országok filmgyártásának. Szinte futószalagon készültek a magasztos, nagy költségvetésű, a dicső honvédő háború minden mozzanatát feldolgozó monstre szovjet produkciók. Néhány ezek közül mára igazi klasszikussá vált (Szállnak a darvak 1957, Emberi sors, 1959, Iván gyermekkora, 1962, Ballada a katonáról, 1959, Felszabadítás, 1970, Csendesek a hajnalok, 1972), néhány emlékét (Berlin eleste, 1950) inkább csak a filmtörténet őrizte meg. Ezeket az alkotásokat a mozik legtöbbször telt házak előtt vetítették Magyarországon is. Persze a nézőterek nem az elragadtatott lelkesedéstől teltek meg. A Felszabadítás című filmeposz megtekintése 1972-ben például valamennyi győri iskolás számára kötelező penzumként volt előírva – s persze a tanároknak is, hisz a kultúra előli dezertálást megakadályozandó ők ültek a sorok szélső székein. A hatvanas évek derekán aztán valami megváltozott. A hatalom – először a Szovjetunióban, aztán a keleti tömb más országaiban is – felfedezte a televízióban rejlő propaganda-lehetőségeket, de azt is, hogy a nézőt otthonában akarata ellenére már nem tudja a székéhez szegezni: az ideológiai üzenetet immár szórakoztató köntösbe kell csomagolnia. 

Vjacseszlav Tyihonov (1928-2009) Stierlitzként, 1973-ban.  Mint Kloss alakítója, Stanisław Mikulski ő is 1948-ban kezdte filmes pályafutását (Молодая гвардия). A Szovjetunió egyik legnépszerűbb filmszínészeként, túl a Háború és béke 1968-as feldolgozásán esett rá a választás. A tavasz tizenhét pillanata után is számos művészfilmben kapott főszerepet.

A felfedezés jelentős volt ugyan, de nem előzmények nélküli. A Szovjetunióban a háborús kalandregények mindig is hallatlanul népszerűek voltak – miközben mi idehaza a Delfin-könyveket faltuk, korombeli orosz barátaim kedves gyermekkori olvasmányainak 95 %-a ezek közül került ki. Sok ezek közül eljutott a magyar közönséghez is, igaz, a kényszerből vásárolt kötetek elolvasására már nem nagyon fűlött a boldogtalan tulajdonosok foga. Kivéve, ha képregény-adaptáció is készült a polkorrekt olvasmányból, mert azt már ebben a formában szívesen fogadta a szórakozni vágyó újságolvasó. A szovjet közönségnek a televízió és az olvasás maradt: az 1968-ban készült Kard és pajzs című sorozatot, az első kimondottan szórakoztatni kívánó háborús kémtörténetet hétről hétre a Szovjetunió egész akkori lakossága követte feszült figyelemmel. Egy 1966-ban papírra vetett elbeszélés alapján ebben az évben jelent meg Julian Szemjonov (1931-1991) A tavasz tizenhét pillanata című regénye, melyből néhány évvel később aztán hasonlóan népszerű televíziós sorozat is készült, majd a történet egész regényciklussá nőtte ki magát. S a baráti Lengyelországban ekkor mutatták be Kloss kapitány történetének televíziós feldolgozását - egy olyan hős kalandjait, akit néhány éven belül aztán a keleti blokk közel száznyolcvan millió nézője zárt a szívébe...

A szovjet képernyőkön negyven éve, 1973. augusztusában kezdődő sorozat a KGB kifejezett támogatása mellett, bevallottan propaganda-célokat szolgálva készült, mégis hihetetlenül sikeres lett. Töretlen népszerűségét jelzi, hogy 2009-ben az NTV orosz televízió elkészítette a digitálisan kiszínezett változatát is, melyet a Győzelem-napi parádé tiszteletére, május 9-e előestéjén mutattak be.

Az eredetileg A tét az életnél is nagyobb (Stawka większa niż życie) címet viselő lengyel tévésorozathoz az ötletet nem ezek a filmek és könyvek adták, hanem – egyes források szerint – az 1962-es első James Bond-mozi, a Dr. No. A lengyel televízió-történet avatottabb ismerői szerint viszont az ukrán sikerszerző, Dold-Mihajlik magyarul Ordasok között címmel megjelent regénye volt az alap: ehhez hasonló (de kitalált lengyel alak főszereplésével játszódó) „hazai” felderítős sorozatot szerettek volna a tévé elvtársi urai megvalósítani. Az indító képlet Jerzy Topolski lengyel irodalomtörténész szerint igen egyszerű volt: olyan hőst akartak életre hívni, akivel a nézők azonosulni tudnak, sőt, akit szerethetnek is – s olyan politikai kontextusba helyezve, mely mégis alkalmas az ideológiai nevelés céljainak előmozdítására. Nem dokumentarista, a tényekhez ragaszkodó filmet akartak készíteni, hanem kitalált személyeken, helyzeteken, de nagyon is tipikus, a lengyelek számára jól ismert konfliktusokon keresztül elmesélt történetet.

Stierlitz kalandjaiból soha nem készült képregény, bár természetesen Szemjonov regényei valamennyi szocialista országban megjelentek. Nagyon sok szovjet második világháborús kémtörténetből azonban – ahogy erre Hód kapcsán már korábban utaltam – igen. Így volt ez Dold-Mihajlik Ordasok között című regényével is, melyből Sebők készített képregényt, s mely Kloss kapitány egyik irodalmi előképéül is szolgált. Iszajev ezredes valahogy így nézett volna ki, ha Sebők rajzolja meg...

... s így lépett volna színre, ha Zórád.

Bár a sorozat szerzőjeként Andzrej Zbych vált ismertté, az álnév valójában két közismert, sokat foglalkoztatott lengyel írót és újságírót takart. Máig vitatják Lengyelországban, Kloss teljesen fiktív alak volt-e vagy a sorozat írói, Andrew Szypulski és Zbigniew Safjan egy valóban létezett, legendás, szovjet szolgálatban álló lengyel kémről, Artur Jastrzębskiről (1906-1981) mintázták. A kommunistaként a harmincas évek elején Moszkvába került Jastrzębski a szovjet Belügyi Népbiztosság, az NKVD ügynökeként a második világháború alatt a német tisztként beépülve teljesített szolgálatot – a beépülésben állítólag olyan sikeres volt, hogy bár a németek sosem leplezték le, végül az őt kettős ügynöknek tartó szovjet elvtársainak köszönhetően került börtönbe. Tisztázta magát, haza tért, az új lengyel állam titkosszolgálatában, majd a hadseregben magas beosztást ért el – 1964-ben még római katonai attaséként is tevékenykedett. Kloss megformálásakor a két szerző valószínűleg az ő kalandjaiból is meríthetett – ugyanakkor mégis eredeti, s – ami a hölgyekkel való kapcsolatát illeti – csakugyan némileg James Bondot idéző figurát alkottak meg. 

Andrzej Szypulski és szerzőtársa 1965-ben kapott megbízást arra, hogy a „lengyel James Bond” történetéből dramatizált sorozatot készítsen. 1967-ig a sorozat a televíziós színház keretei között maradt. Az „egyterű”, színpadi dramaturgáról a sokkal nagyobb alkotói mozgásteret biztosító filmre való áttérés a szerzőket nagy kihívás elé állította.

Andrzej Szypulski (1936-2011), az alkalmanként Remigiusz Janowicz álnevet használó író, novellista, dramaturg és költő a Varsói Egyetem lengyel irodalom szakán végzett. A „lengyel 56” utáni nemzedékhez tartozott. Irodalmi lapokban jelentek meg elbeszélései, versei, színdarabjai, később pedig önálló regényei is - az ötvenes években sikerült két rangos irodalmi díjat is elnyernie. Hivatásos írói pályáját a Sztandarze Młodych (Ifjúságunk zászlaja) című újság munkatársaként kezdte, ám a hírlapírás napi rutinja nem lelkesítette. A hatvanas évek elejére amolyan mindenes, szabadúszó -féle íróvá vált: népszerű rádiójátékokat írt, dramaturgként tevékenykedett. 1966-ban a véletlen hozta össze Zbigniew Safjannal, akivel együtt kezdtek dolgozni egy új televíziós sorozat forgatókönyvén.  Szypulski túl sok személyes emlékkel nem rendelkezett a háborúról, kiterjedt ismeretségi köréből azonban „felszívta” az információkat, megismerte a kort, az embereket, cselekedeteik mozgató rugóit. A dialógusok nagymestereként főként a forgatókönyvek párbeszédes részeinek kialakításáért felelt. Klossnak hála gyorsan országos ismertségre tett szert, díjakat nyert, válogathatott a megbízásokban. Számos tévésorozatot jegyzett, s sok mozifilmhez készített forgatókönyveket, a hetvenes években  még egy népszerű rádiósorozat is fűződött a nevéhez.  A nyolcvanas évek zűrzavaros lengyel valóságából Olaszországba költözött – nem sokan tehették ezt meg akkoriban. 1981 és 1986 között élt ott, érdeklődése pedig egyre inkább a fiatalkori szerelem, a költészet felé fordult, bár Klossal sem szakított egészen...

Zbigniew Safjan vitathatatlanul az egyik legszínesebb, de egyre inkább vitatott alakja a lengyel sajtótörténet elmúlt jó fél évszázadának.

A két szerző közül az 1922-ben született Zbigniew Safjan rendelkezett katonai tapasztalatokkal: a háború alatt Ludowe Wojsko Polskie, a Szovjetunióban megszervezett  népi hadsereg hadnagya volt. A háború után a varsói egyetem politikatudományi szakára iratkozott be, ahol 1952-ben végzett. 1951-től ideológiailag kényes állásokat töltött be (mint pl. a központi könyvkereskedelmi vállalat propagandaosztályának vezetése), de évtizedekkel később az is kiderült, hogy mindeközben a Néphadsereg főparancsnokságának információs ügyosztálya ügynökként is foglalkoztatta. Különböző párttisztségeket is betöltött, tagja volt a Varsói Pártbizottságnak, 1982-től pedig a szükségállapoti törvények szerint létrehozott Nemzeti Újjászületés Hazafias Mozgalmának (Patriotyczny Ruch Odrodzenia Narodowego). 1983-tól beválasztották a Lengyel-Szovjet Baráti Társaság vezetőségébe. A remek politikai kapcsolatokkal rendelkező Safjan az irodalomban is könnyen boldogult. A hatvanas évek elejétől számos film forgatókönyvét készítette el, legnagyobb filmes sikereit azonban ő is Kloss kapitánnyal aratta. Máig a lengyel politikai témájú szépirodalom egyik legnagyobb hatású alakjának tartják: a második világháború előtti Lengyelország mindennapjait bemutató dokumentumregénye, a Senki földje magyarul is megjelent. Kedvelt témája volt a háború, melyhez újra és újra visszanyúlt – könyveiből a hetvenes-nyolcvanas években is készültek filmek. A lengyel rendszerváltás után is jól boldogult. 2004-ben ő lett a főszerkesztője a Lengyelországi Zsidó Közéleti és Kulturális Egyesület havilapjának, a Zsidó Szónak (Słowo Żydowskie). Fia, Marek (sz. 1949) 1998 és 2006 között a lengyel Alkotmánybíróság elnöke volt. Zbigniew Safjan 2011-ben hunyt el Varsóban.

Stanisław Mikulski 1948 óta 40 filmet készített, máig az egyik legnépszerűbb színész hazájában. 82 évesen még kamera elé állt, hogy a Kloss kapitány 2012-es remake-jében eljátssza az általa legendává tett alak utolsó kalandját – csakúgy, mint 44 évvel korábban, kettős szerepet alakítva. 2011-ben egy dedikáláson Safjan és a sorozatban a főgonosz Brunnert alakító Emil Karewicz társaságában

A Kloss kapitány kalandjait feldolgozó filmsorozat főszereplője, Stanisław Mikulski (sz. 1929) frissen érettségizett fiatalemberként 1949-ben debütált Leonard Buczkowski Az első start (Pierwszy start)című filmjében, ahol egy ifjú berepülőpilótát alakított. A filmes katonaság után a valódi következett, amit nem kellemetlen módon a Néphadsereg amatőr színjátszói között töltött el. Leszerelése után, 1953-ban a lublini színház szerződtette. Több kisebb filmszerep után (Vajda 1956-os Csatornájában is megmutathatta jellemszínészi képességeit) a nagy áttörést Kloss hozta el számára. Nem csak lengyel szupersztár lett, de az egész keleti blokk egyik legnagyobb kedvence is. A sorozatot Csehszlovákiában S nasazením života, az NDK-ban Sekunden entscheiden, a Szovjetunióban Ставка больше чем жизнь, a finlandizált Finnországban Kaksoisolento címmel vetítették, s a fess kapitány mindenhol a hölgyek kedvence lett. Lengyelországban népszerűsége az egeket ostromolta, de nálunk virágzott a Kloss-kultusz: Mikulski több alkalommal járt Magyarországon, számos televíziós műsorban szerepelt. A következő évtizedekben odahaza figyelme a színház, a film és – kisebb mértékben – a politika között oszlott meg: a hetvenes években a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának tagja volt. 1988-90 között a moszkvai lengyel kulturális központot igazgatta, hazatérése után néhány évig egy népszerű kvízműsort vezetett az állami televízióban. 2012-ben jelent meg önéletrajza (Niechętnie o sobie) – abban az évben, mikor Kloss szerepében 44 év után visszatért a filmvászonra. 

Mikulski karakteres arcát látszólag egyszerű volt megrajzolni. Valójában azonban a képregény-sorozat grafikusa Mieczysław Wiśniewski feladata minden volt, csak könnyű nem: minden plánban, minden beállításban „hoznia” kellett a jól ismert vonásokat.

Kloss népszerűségét a könyvkiadás is kiaknázta. A két szerző nem regénnyé formálta a történetet, hanem a sorozat forgatókönyvei alapján önálló epizódokból álló füzérré. Az egyes történeteket csak a főszereplők személye kapcsolta össze, de mindegyik önálló olvasmányként is megállta a helyét. Mai „szemmel” újra olvasva kicsit már nehezen érthető a könyvsorozat népszerűsége – mint ahogy maguk a történetek is. Nem hagyományos értelemben vett kalandos történetek, inkább a háború, vagy sokkal inkább a lengyel ellenállás hátterében játszódó, hosszas leírásokkal, itt-ott lelkizéssel és moralizálással „terhelt” elbeszélések. A történet hiányos puzzlira emlékeztet: elindul egy szituációból (aminek a hátterét a szerzők legtöbbször nem dolgozzák ki és a szereplőit sem mutatják be), ami aztán gyorsan konfliktussá növi ki magát. Az elbeszélés lényegét mindig a konfliktus feloldása képezi: ki az áruló, hogyan leplezik le, hogy húzzák keresztbe a galád nácik ármánykodásait… Olvasmányosak nem lesznek ettől, de sajátos módon izgalmasak, sőt, szórakoztatók - igen. És úgy tűnik, a korabeli olvasóknak ennyi a sikerhez bőségesen elegendő volt… 

A szerzők a televíziós sorozat forgatókönyvétől és a könyv formájában megjelent elbeszélésektől egyaránt elszakadva írták meg a képregények forgatókönyvét. A szellős, maximum 3-4 képkockára osztott oldalak mozgalmasak, a rajzok általában kicsit sematikusak, az alakok néha elrajzoltak, láthatóan a cselekményben minden Kloss körül forog. Az egyenruhák és a háborús technika alkalmazása azonban mindig figyelemre méltóan pontos. És persze nem hiányozhattak a sorozatból a csábító és elcsábítandó nők sem, akiket Kloss általában James Bondhoz hasonló módon kezelt...

Az elbeszéléseket 1969–1971 között három, egyenként százezer példányban elfogyott kötetben adták közre. Ezt rövidesen követte a második (1976–1977), majd a harmadik (1989), a negyedik (1994), az ötödik (2000) kiadás, 2012-ben pedig a hangoskönyv formájában való megjelenés. Kiadták bolgárul (1971), csehül (1972-73), litvánul (1980-81), németül (1980-83), oroszul (1973, 1983, 1987, 1994, 2006), a bukaresti Albatrosz kiadónál románul (1982), svédül (1971-72), ukránul (1970-72), s az Albatrosz-sorozatban (1971-72) magyarul is. Kloss nem csak a szocialista lengyel szórakoztató-ipar egyik legfontosabb exportcikke volt, de a lengyel popkultúra legnagyobb alakjává is vált. A sorozat új és új VHS, majd DVD-kiadásai jelentek meg, jól fogynak a hangoskönyvek, s különösen a 2012-es új mozifilm után a merchandising termékek is. S természetesen a képregény, melyre valamennyi szerző, de a sorozat főszereplője is mindig kifejezetten büszke volt…

 Az eredetileg egy évre tervezett sorozatot később nyolc további, havi megjelenésű füzet egészítette ki.

A képregény-sorozatot 1971-ben a Sport és Turisztikai Kiadó rendelte meg, s eleve füzetes megjelenésre szánták. A forgatókönyvet a sorozat alkotói írták, a rajzokat Mieczysław Wiśniewski (1925–2006) készítette. Wiśniewski a háború után a lengyel honvédelmi minisztérium (Ministerstwo Obrony Narodowej) kiadványai számára készített sajtó- és könyvillusztrációkat. A katonai témákra szakosodott: az egyenruhákat, fegyverzetet mindig reálisan, szabatos pontossággal ábrázolta. A hatvanas évek derekától készített képregényeket. Első sikeres képregény sorozata, a rendőrségi témájú Kapitan Żbik volt, mely 1967-1982 között futott, ezt a második világháborús, az ellenállásról szóló Földalatti front (Podziemny front) követte. Komoly reputációja ellenére nem közvetlenül, hanem művészeti versenyen választották ki a Kloss-füzetek rajzolójának, melyekből aztán az évek során mindösszesen húsz folytatást készített. Feszített ütemben dolgozott, hisz egy füzet elkészítésére a kiadótól mindössze egy-egy hónapot kapott – s ez bizony néha a rajzok kidolgozottságán is rajta hagyta a bélyegét.

Az előző szám svéd kiadása. Kloss kapitány a hetvenes elején már nemzetközi képregény-szupersztár volt. Sok szocialista és néhány kapitalista országban falták a képregényrajongó olvasók kalandjait – de nem Magyarországon…

A sorozat specialitását Kloss alakja adta, akit a művész „eredeti arcával”, Mikulskit ábrázolva szinte minden rajzba „beledolgozott”. A sorozat első kiadása 1971-73 között jelent meg, ezt követte 1983-88 között a második, 2001-2002-ben a harmadik. 2007-ben az egyik lap közölte folytatásokban újra. Füzetes formában megjelent Csehszlovákiában (Kapitán Kloss, 1971-73), új kiadásban Csehországban (2002), a Semic Press kiadásában Svédországban (Kapten Kloss, 1971-73), Norvégiában (Kaptein Koss, 1972-73), Dániában (Kaptajn Kloss, 1972-73), szintén a Semicnél Finnországban (Kapteeni Kloss, 1972-73), Jugoszláviában (Kapetan Klos, 1978-79). Magyarországon – az amúgy langyosan, főként odafele csordogáló lengyel-magyar képregény-kapcsolatok ellenére – a sorozat hatalmas hazai népszerűsége ellenére sajátos módon nem. Ennek alapvetően két oka volt. Az egyik a pénz volt: a hetvenes évek derekán – ahogy a külföldi kiadások mutatták – Kloss képregényes kalandjai a kurrens árucikknek számítottak Nyugat-Európában is, s szocialista testvériség ide, lengyel-magyar-két-jó-barát-borát oda, a varsói kiadó az akkor csillagászati árnak számító 50 ezer forint körüli összeget kért volna – folytatásonként, a barterüzlet kizárása mellett. A másik a sorozat füzetes jellege volt: akkoriban – és még jó soká – nálunk ilyen formában nem jelent meg képregény, a lengyelek pedig ahhoz nem járultak hozzá, hogy – a Pif-ből átvett francia képregényekhez hasonlóan – az oldalak valamilyen újság tükörméretéhez átigazítva-átszabva jelenjelenek meg. De talán nem marad mindig így: Kloss kapitány, a J-23-as ügynök egyszer talán eljut képregény formájában Magyarországra is. Panie kapitan, visszavárjuk…