Teremtsünk hát együtt képzelt világokat - ahol a szabadkézi rajzoló a mesterséges intelligenciával találkozik

2012-ben gondoltam egy nagyot, és elkezdtem mangát rajzolni. Kaptam – nem kevés – jó szándékú kritikát, és persze rengeteg segítséget. És próbáltam minél jobban megismerni a világot, aminek szabályaihoz most igazodni szeretnék…Az eszközeim mondhatni spártaiak voltak: egy szabadkézi rajzoló elemi munkaeszközei. Egy iskolai rajztábla, a csíptetős fajtából, hogy ne csúszkáljon a lap, 3-4 féle ceruza, radír, és egy vastag könyv (kéziszótár, vagy rejtvényfejtési segédlet), ami a rajzoláshoz megfelelő szög beállításához kellett.

Ismerkedtem a hazai alkotókkal. Néztem és bámultam a Mondo Facebookos oldalára beküldött rengeteg jobbnál jobb rajzot, s az alkotók őszinte lelkesedését. Beszereztem a Keretbe zárt világ és a Blush idáig megjelent köteteit, letöltöttem a Random Fan Service sorozatának idáig megjelent számait, megismerkedtem a magyar alkotók munkáival. Sok nagyon szép, néha már egyenesen művészi igényű rajzzal találkoztam.

És be kellett látnom: bizony ezt nem pótolhatják sem a pontosan definiált projektcélok, a klasszikus képregényből hozott dramaturgiai szabályok szerinti gondolkodás, de még a lelkesedés sem. Erre születni kell, ahogy a japán vagy koreai művészek teszik – vagy lélekben kell keleti emberré válni, mint tették a mangát „anyanyelvi” szinten beszélő amerikaiak és európaiak, köztük a nem kevés, igen tehetséges hazai rajzoló. Ebben a fantasztikus, de zárt közösségi világban én már mindig csak kívülálló maradok - és öreg. Nagyon öreg. 

 

 

Ezt el is fogadom – s valójában ennél többre nem is törekedtem. Amikor a műfajjal ismerkedve a Vízisten menyasszonyát, vagy Vampire Kight-ot először kézbe vettem, rögtön tisztában voltam vele: ezekkel a rajzokkal nem csak nem lehet, de értelme sincs versenyezni. Bár persze engem is „megfogott” a japán és koreai mangák varázsa, elkápráztatott művészi tökéletességük és az alkotók szakmai igényessége, én első pillanattól kezdve a magyar közönségnek szóló, hazai környezetben játszódó történetek lehetőségét kutattam. Az én „világom” a global manga lett: számomra az a követendő példa, ahogy – manga nyelven – az amerikai, német rajzolók saját közönségüknek mesélnek szórakoztató vagy oktatásban is felhasználható történeteket. 

Ehhez persze az kell, hogy legyenek történetek. Az elején még eljátszottam a gondolattal: mi lenne, ha a magyar mitológiából, mondavilágból keresnék megrajzolható történetet? Ezernyi mesénk közül sok szól tündérekről, hegyek, völgyek, vizek legendáiról… Lipták Gábor a magyar mesekincset tájegységenként összegyűjtő köteteit gyermekkoromban rongyosra olvastam: a Balaton tündére és a többi kedves, a magyar múlt varázsvilágban játszódó történet – a magyarul is megjelent Grimm-mesékhez hasonlatosan – izgalmas kaland lenne olvasónak, alkotónak egyaránt. Mindezekre talán a munka egy későbbi fázisában sor is kerül – úgy gondoltam, hogy először azonban valami mással próbálkozom.

A történet, amit Ilka lányom segítségével dolgoztam részletesen ki, ma játszódik, mindkét sorozat főszereplői tizenéves fiatalok. Az elsőnek két gimi lánycsapatának versengése áll a középpontjában – a másodiknak egy színi tanoda mindennapjai. A színhely: „Mangamagyország”. Egy képzelt világ, ami talán egy napon még valóság is lehet… A magyar olvasó sok ilyen sorozattal találkozhatott már: Amy Redder Hadley Bolondok aranya c. története, a Love Com-ot vagy a Nana  hangulatában készült történetek lebegtek szemem előtt, de persze magyar szereplőkkel, mai, magyar helyszíneken. 

Elindult (mint az alább majd mellékelt képek mutatják: még utazás és nyaralás közben, „tábori” körülmények között is) a karakter-kidolgozások, mintarajzok, próbaoldalak, alakul a történet cselekménye - és rajzstílusa.A történeté, amit azonban a fogalom klasszikus értelmében jó szívvel mangának már nem neveztem volna. De akkor minek? A megoldást a sorozat főhőse hozta meg: őt Kelemen Hangának neveztem el… Global manga, magyar manga, Hungarian manga - hanga... Legyen hát a klasszikus magyar képregény hagyományaiból is táplálkozó, „manga nyelven megszólaló” képi világ neve: hanga. 

A képregény sajnos 2012-ben befejezetlen maradt, Ekkor már belátható távolságba került az új Polgári Törvénykönyv elfogadása - ez 2013. március 15.-én, a hatályba lépése 2014. március 15.-én történt meg. Mindez rengeteg egyetemi munkát adott: alap- és mesterszakos tankönyveket kellett írni, minden magánjogi kurzust (és előadói anyagát) újra kellett tervezni, vizgsakérdéseket kellett kidolgozni. A projekt a szekrénybe került, s az évdek múltával süllyedt egyre lejjeb és lejjebb az újabb restanciák terhe alatt. 

2012-ben a rajzok csak ceruzával készültek el - 2026 nyarán azonban az MI segítségével legalább a mintaoldal kihúzását és színezését megcsináltam. A kifestéshez egy részletekben gazdag, 3Ds, digital painted hátteret és figuraábrázolást választottam.

A bátrabb lépést a történet folytatása igényelte: az adott jelenetsort (Ani kijön a gimiből, elindul a buszmegálló felé, felszáll a 63-asra és elindul haza) részletes prompt alapján már az MI készíttette.

Hogy mindezek után az én történetem-e, ami létrejön, vagy nem, számomra nem kérdéses. Az alakokat, a történetet én találtam ki, a portréknál ugyan fotók alpján rajzoltam meg az alap karekterképeket, helyszíneket. A rajzok ben hazudnak, azt mutatjék ami van:mesterségbeli tudást, műfajismeretet, kellő képzele tHasználom (ahogy ezer másik dologra is) a mesterséges intelligenciát, van, ahol fordítóként, van, ahol szerkesztőként, vagy korrektorként veszem igénybe, vagy infografikák készítésére.  Több, mint egyszerű eszköz - a kretaív alkotói folyamat megvalósításának partnere. Több, mint negyven éve készítek képregényeket - a régi iskolához tartozónak vallom magam, s ezt monhatom el, amit nagyon kevesek: Zórád Ernő tanítványa voltam - és vagyok - aki most az MI-vel együtt dolgozik. Ezen a blogon több, mint kétszáz, a képregény kultúrtörténetével, alkotóival foglalkozó írást tettem közzé, eddig 349 469 látogató vélhető megelégedésére. Az, hogy MI-t használok, az én döntésem, ezért magyarázattal nem tartozom senkinek, és persze elviselnem sem a kioktatást, kell az értelmetlen gyűlölködést, ami képregényes körökben az MI-vel kapcsolatban nap mint nap tapasztalható. Bizom viszont abban, hogy egyre többen lesznek olyanok, akik ugyan a szabadhókézi rajzban nem jeleskednek, mégis szeretnének valamilyen művészei tebúvékenyégbe vágni - az ő számukra az én munkáimmal való találkozás kakér inspiráló is lehet.

Ami ezt a történetet illeti: minden Gáludvardon kezdődött, amely csendes, nyugodt kisváros valahol, Magyarországon. Területe 5763 hektár, lakosainak száma 11602. A környék kulturális központja: van színháza (ami sajnos azért állandó társulattal még nem rendelkezik), itt működik az ország egyik legjobb hírű gazdasági főiskolája, s van két szakképző iskolája és  három gimnáziuma is...

1990 előtt csak kettő volt: mindkettő a város szívében lévő Gál utcában. Az egyik az állami reálgimnázium (mely 1957-ben vette fel Nyáry Pál nevét), a másik pedig az egykor az Orsolyák által alapított Martos Flóra, ahol szinte kizárólag nyelvszakos és egészségügyis lányosztályok indultak. 1993-ban a régi, 1908-as épület a katolikus egyháznak történő visszaadásával a rend ismét saját fenntartásba vette, s Tormássy Klotildról nevezte el egykori iskoláját. A Martos a hetvenes években épült új szárnyát (amelyhez egy modern tornacsarnok is tartozott) a város a Brüll Kulturális Alapítványnak adta át. Az alapítványi suli vaskos tandíját csak a város legtehetősebb szülei engedhették meg maguknak - a Tormássyban azonban világnézeti hovatartozástól függetlenül bárkit szívesen láttak. A két iskola – ahova ma már kizárólag csak lányok járnak - állandó versengésben áll egymással. A Brüllös csapatot Bács Zsani vezeti, a Tormássys lányokat Bokányi Rita irányítja. Csatáik mindennaposak, s ezek nem kímélik sem a szülők, sem a Nyáry Pálba járó srácok idegeit… Az iskolai konfliktusok jelentős része a két suli közötti  terület miatt keletkezik: ezt a Tormássys lányok (akiknek tesiórákra a két épület elválasztása után csak a régi, kicsi és korszerűtlen tornaterem maradt) kora tavasztól késő őszig sportpályaként használják, a Brüllösök (akik sokszor vörös színű „egyentopban” járnak) pedig szeretnék parkoló céljára megszerezni. 

Jogilag ugyan a két iskolához fele-fele arányban tartozik, ám hivatalosan hasznosítani egyik sem tudja: 1996-ban ugyanis, mikor elkezdték a városi sportcsarnok építését, római kori leleteket találtak alapozás közben, s a feltárások végéig a város beépítési tilalmat rendelt el a területre. Ám a pénz elfogyott, s most áll minden – csak az indulatok forrnak a lányok körül, a Gál utcában…

A színpad sok-sok hét tervezése után tehát készen áll: az első hanga, azaz magyar környezetben játszódó, romantikus-szerelmes manga már csak a szereplők belépésére vár. Mint a képregény-hősök általában, ők is az író képzeletében, s a rajzasztalon születnek meg. Minden szereplőnek saját „élettörténete”, személyisége van: ezek kidolgozásának nehéz feladatát Ilka lányom (2012-ben 25 éves) vállalta magára. Ezek birtokában próbáltam megtervezni a főszereplők figuráit, amihez két lépcsős módszert alkalmaztam. Először a karakter jellegéhez illő képeket kerestem az Interneten, s ezek alapján elkészítettem egy „realisztikus” ábrázolást - majd egy következő szakaszban ezek a manga-fordítású, rajzstílusban eltérő változatát.

A Vöröstoposok csapatával kezdeném a főszereplők bemutatását. A Brüllös lányok vezére, Bács Zsani 1995. június 11.-én született. Kék szem, 168 cm, szőke, göndör, hosszú haj, vékony alkat... Látszatra törékeny, de valójában kemény, mint a vídea. Az atlétika csapat tagja, jó tanuló, kicsit (na jó: nagyon) elkényeztetett. Mindig a legdivatosabb ruhákban jár. Tekintélye megkérdőjelezhetetlen. A fiúkkal nem jön ki túl jól: első szerelmét az óvodában verte meg, az utolsót nyolcadikban. De legalább próbálkozik…

Mihelics Zora 1995. május 20-án született. Világító zöld szeme van, gesztenye-vörös, hosszú haja. Sokat olvas, néha kicsit visszahúzódó, máskor kőkemény. Lovagol, saját lova van, és, ha teheti, az egész hétvégét, a lovardában tölti. Cipőmániás, főként laposat hord. A fiúkra végzetes hatást gyakorol: sokak szerint róla nevezték el a Heartbreak Hotelt.

Bojtár Lilla („Nagybojtár”) 1995. december 6-án született, s már az óvodában is Mikulást verő krampusz volt a jele. Szeme meleg barna, haja félhosszú, szőke, 179 centiméterével ő a legmagasabb a lányok közül. Szenvedélye az úszás és vízgimnasztika, de jó a küzdősportokban is. Mindemellett jól is tanul, s ő segíti a többieket, ha elakadnak a tananyagban. A csapat esze. Szereti a jó bulikat, mindig zenét hallgat. Egyszer egy fiúnak, aki tréfából el akarta csenni a fejhallgatóját lehúzott egy taslit: ha azóta a rádióban a Jó napot, édes bojtárom című erdélyi népdalt  játsszák, az illető rögtön csuklani kezd…

A képek kiválasztásakor ügyeltem arra, hogy a hajviselet eleve „manga stílusú” legyen. Most csak a portrék készültek el, az első rajzhoz hasonló, egész alakos alaktervek kidolgozása egy következő fázisra marad. Igyekszem majd „jól öltöztetni” a lányokat és persze a fiúkat is: ebben a divatrajzos tapasztalat, azt hiszem, mindenképpen segítségemre lesz…

Bojtár Anna („Kisbojtár”) 1997. április 14-én született. Barna hosszú haját két oldalra választva, kibontva hordja. Hasonló alkat, mint a nővére. Mindene a tánc: próbál saját koreográfiákat is alkotni. A fiúkkal jól kijön, szívesen flörtöl velük, de tartósabb kapcsolatot már nehezebben teremt. Kínaiul tanul: ezt Csang úr, a Kossuth utcai Császári Palota tulajdonosa akkor tudta meg, mikor Anna Mircit, elveszett kandúrját keresve az ételbár kínai nyelvű étlapját is átböngészte.

 

Agg Gabi 1995. szeptember 1-én született. Rövid vörös haj, zöld szem, átlagos alkat. 165 cm magas. Kicsit kilóg a sorból. Nem sportol semmit, a szülei viszont nagyon gazdagok. Sportkocsival jár, rengeteg ruhája van, amit az anyja Párizsban és Milánóban vett neki - ő azonban legszívesebben a kedvenc farmerjét hordaná mindig. Igaz, ez korábban Katy Perryé volt és egy jótékonysági aukción vette neki a papája New York-ban, szó és betű szerint két falu áráért. A rockzenét szereti, de igyekszik nem nagyon kilógni a sortból. A lányok azért is szeretik, mert meglehetősen különc. Mert ki hordana Donna Karan ruhához Nike futócipőt?

Bereki Kinga 1995. október 17-én született. Középhosszú haja barna, 172 cm magas, átlagos alkat. Jóban van a lányokkal - amolyan csatlós. Mindent megtenne, hogy közelebbi barátok legyenek. A szüleinek jól megy, de azért nem „annyira” gazdagok. A fiúkkal jól kijön, bár távolságtartó. Meghódítani nehezen hagyja magát. A színjátszó kör oszlopos tagja, ebben nem csak jó, de roppant kreatív is. Meglepetést keltett, mikor az iskola Bánk bán opera-adaptációjában a Melinda áriája helyett a Bánkot játszó Udvardy Mikivel a High School Musical Gotta Go My Own Way című betétdalát adták elő…

Persze a fényképektől azért két irányban is el kellett térni. Egyrészt próbáltam valamilyen, a karakterre jellemző „érzelmi” mozzanatot is belevinni a hajviseleteket bemutató, beállított modellfotókba – másrészt itt-ott azért egyszerűsítettem a rafináltabb frizurákon.

Szamosi Mara 1996. augusztus 21-én született. Szintén csatlós típus. Szőke hosszú haja egyenes szálú, szeretne olyan lenni, mint Bács Zsani. Önbizalom-hiányos, pedig nagyon szép lány, és jól is tanul. Szabad idejében sokat rajzol, mangákat is. Szeretne művész lenni, de apja, aki a gáludvardi kórház igazgatója orvosnak szánja. Ő nem igazán érzi erre alkalmasnak magát, mert ha vért lát, rögtön elájul. Újabban már a ketchuptól is.

Weinberger Éva 1996. július 30-án született. Haja rövid, szőke, apai ágon német származású. Szülei bankárok, nagyon okosak: apja a főiskolán is tanít. Szívesen segít a lányoknak. Nagyon okos, matekból korrepetálja a lányokat. Sokszor lóg a fősuli körül, de nem a srácok miatt, hanem mert néha üzleti útra távozott apja helyett ő tartja az angol és német nyelvű pénzügytan előadásokat.

A történet tulajdonképpeni főszereplője: Kelemen Hanga, becenevén Kishugi. E nevet nővére, Kelemen Dorina ragasztotta rá, aki 17 évesen az iskola szépségkirálynője lett, majd modell - most New York-ban dolgozik. Hanga 1998. március 28-án született.  Hajszíne természetes szőkésbarna, haja nyakközépig ér. Szeme kék. Sportos alkat. Kis vadóc, de közben nőies is. Szeret a szabadban edzeni. Okos is, szép is, de nagy bajkeverő. Hatodikban ugyanazon a napon sikerült felgyújtania az iskola kémia-szertárát, mikor a váratlanul kitört iskolatűzből megmentette Salamont, a suli ízületi bántalmak miatt épp mozgásképtelen törpesnauzerét. A két eseményt szerencsére azóta sem sikerült senkinek sem közvetlen kapcsolatba hoznia.

A „mangásítás” munka szempontjából kulcsfontosságú lépés. Az igazán jó manga-rajzolási kalauzok nagy teret szentelnek annak, hogyan lehet (kell?) a „hétköznapi” szituációkat, alakokat ábrázoló fotókat a manga formavilágának megfelelően „átalakítani”. Ezt próbáltam itt magam is megvalósítani...

Bokányi Rita, a Tormássys csapat vezére 1995. március 5-én született. Haja hosszú, szőke. Nagyon karcsú, balett táncos szeretne lenni, táncol. Jó a ritmikus sportgimnasztikában is. Elsősorban a klasszikus zenét kedveli. Kedves, okos, ugyanakkor határozott, jó vezető. Anyja zenetanár az iskolában, apja az év nagyobbik részében külföldön dolgozik. Bátor, sőt, néha vakmerő, de másokat nem sodor veszélybe. Titkos szenvedélye a sárkányrepülés és az ejtőernyőzés, ennek azonban csak akkor hódolhat, ha apját látogatja meg Skóciában.

A városban egy mopeddel közlekedik. Néha tiltott helyeken is: legemlékezetesebb büntető céduláját a Polgármesteri Hivatalt körbe futó erkélyen való rodeózásért gyűjtötte be. A fiúkkal óvatos, de már nagyon szeretne egy komolyabb kapcsolatot. Nem ő kereste a vezető szerepet: úgy alakult, hogy a többiek fokozatosan kezdtek igazodni hozzá.

Széllovast polgári nevén, Vadász Csillának hívják. Ez azonban már neki sem jut könnyen eszébe…

1995. november 9-én született. Szőke, vállig érő haja, zöld szeme van. Karcsú, sportos alkat: kajakozik, szörfözik, lovagol, futóversenyeken díjakat nyer. A Gála Pláza divatbemutatóinak örökös szereplője, akire akár még komoly modell-karrier is várhat. A legtöbb Nyáry Pálos fiú álma… Apja edző, sokat van a vízparton, pálya mellett, segít neki. Kedves, ugyanakkor nagyon határozott, tudja, mit akar. Mindamellett lelkes amatőr természetgyógyász is. Eredményei e téren ellentmondásosak: igaz, hogy Gazsi bácsinak, a pedellusnak az általa kevert gyógyteától elmúlt a gyomorfájása, haja viszont kihullott. Sebaj: addig sem látszott a svájci sapka alatt.

Szirtes Kata 1996. február 2-án született. Nem igazán érzi jól magát a Tormássyban: ha szülei ki tudnák fizetni a tandíjat, bármikor szívesen átiratkozna a Brüllbe. Néha a Brüllös lányokkal is „lóg”, amolyan küldöncféle a két csapat között. Fekete hosszú haj, barna szem, különleges lány. Osztályelső, a kórus oszlopos tagja – ugyanakkor a gimi Pink-klubjának elnöke. Néha egészen vad fazonokkal képes mutatkozni: hétvégenként egy jó koncertért akár Pestre is elszökik velük. Egyszer szerepelt a „királyi” tévében is: egy különösen jól sikerült koncertről három rendőr vezette el. Akik aztán rövidesen összekaptak azon, ki is kísérje a vadóc kislányt fatornyos városába haza…

A szereplők mindenek előtt: karakterek. A rajzoknak nem csak őket, de a világhoz való viszonyukat is ki kell fejezniük: ennek számtalan eszköze van. Ezek a jellemzők a manga-alakká való transzformáció során is meg kell, hogy maradjanak, megjeleníteni azonban már egészen más technikával tudjuk...

Szánthó Judit 1995. október 25-én született. Szemüveges, félhosszú, szőke haja van, kék szeme. Matek zseni, kicsit elvarázsolt lány. Nagyon kedves, de roppant komoly, s állandóan a saját belső világával van elfoglalva: mindig valami feladványra gondol. A városi matek és fizika versenyek örök győztese. 11 éves korában egyszer állítólag volt szerelmes, ám mikor megtudta, hogy Lovász László nős, egy világ omlott össze benne. Egy fiúval találkozik rendszeresen: Vető Tibivel, a Nyáry matek zsenijével állítólag a Szánthó-Vető sejtés igazolásán dolgoznak.

Tordai Anna 1995. április 1-én született.  Haja barna, félhosszú, szeme zöld. Szintén kórustag. Nagy rajongója a Spartacusnak s általában a római korban játszódó történelmi sorozatoknak, de szívesen el is olvas mindent, ami az ókori világgal kapcsolatos. Az egyetlen a gimiben, aki görög és latin különórára jár. 12 évesen belopózott a templomba és a szószékre állva ékes latin nyelven – fejből - végigmondta a liturgiát: bár Kalamár nagytiszteletű úr lelkesen megtapsolta ezért, a produkció érdeméből sokat levont, hogy arra a református templomban került sor. Anna a Nyárys haditorna-klub lelkes rajongója, nagy titokban néha maga is felveszi a gladiátorok jelmezét.

Kamarás Linda 1996. január 16-án született. Hosszú vörös haja s zöld szeme van. Könyvmoly, akinek ösztönös érzéke van a pszichológiához. Nagyon oda tud figyelni másokra. A rá bízott tikokat megőrzi. A helytörténeti klub oszlopos tagja, akit viszont inkább a középkori és az újkori történelem érdekel. Titokban novellákat és verseket ír, s csak kevesen tudják, hogy egy irodalmi portálon több alkotása már meg is jelent. Tesiből – gyenge egészségi állapotára hivatkozva – egyszer már majdnem felmentést kapott, de amikor megtudta, hogy abban a félévben a tornaórák idején a könyvtárban, olvasással töltheti az időt, örömében helyből 2 méter negyven centit ugrott: ezzel – miután sikerült az iskolai rekordot megdöntenie – rögtön az atlétikai csapat oszlopos tagjává emelkedett…

S ezek csak a kezdeti lépések: grafikus kidolgozásra vár még a többi fontos szereplő – mindenek előtt a fiúk - no meg a város helyszínei. Természetesen készen áll az első kaland forgatókönyve, addig azonban nem fogok neki a rajzolásnak, míg A Gál utcai csajok képzelt világát minden szereplő számára otthonossá nem teszem. Ha pedig az Olvasó egy magyar ifjúsági klasszikussal talán párhuzamosságokat vél „menet közben” felfedezni, biztosíthatom, hogy ez csak a véletlen műve lehet...

Cseke Andrea 1996. május 17-én született. Vöröses-szőke, fiúsan rövid hajat visel, szeme zöld. Szeret a fiúkkal kosarazni, aminek a tanárok nem örülnek. Néha a fiúk sem: Andrea ugyanis szeret keményen játszani. Meccs végén nem csak a pontokat szokták össze számolni, de Cseke Andi kiosztott tockosait is. Amúgy nagyon békés természet: egyszer három egész percig bírta a szomszéd kezdő hegedű-játékát, s csak utána dobta ki az ablakon a hegedűt. Majd a szomszédot is…  Szerencsére a földszintről, így, mikor pironkodva később bocsánatot kért az érintettektől, nagyobb ügy nem lett első zenekritikai próbálkozásából. Szerelem viszont igen: egészen addig tartott, míg Bárt Laci zongorára nem váltott. Első Richard Clayderman-átirata azonnali szakításhoz vezetett…

Bíró Tamara 1996. november 3-án született. Fekete haja háta középig ér, szeme kék. A vívó csapat tagja, elérhetetlen szépség. Mamája orosz, egyik nagybátyja grúz, a másik csecsen. A konyhaművészet utolérhetetlen mestere, feltéve, hogy kedvenc orosz, grúz és csecsen ételeiről van szó. Kiemelkedő zenei tehetség, az iskolai kórus tagja, aki a színjátszó körben is gyakran vállal szerepet. Valószínűleg ő az egyetlen a gimiben, aki igény esetén jól irányított gerilla-hadműveletekkel és némi rokoni segítséggel két hét alatt el tudná érni Gáludvard Ausztriához csatolását. Három hét alatt a Kanadához való csatlakoztatást is…

Ha az ember a magyar ifjúsági irodalom egy olyan alkotásából próbál ihletet meríteni, melyben kizárólag fiúk fordulnak elő, s azután ebből próbál lányok főszereplésével játszódó történetet keríteni, előbb-utóbb komoly problémával szembesül.  

Valódi, hús-vér fiúk - tesók és szerelmek, jók és gonoszok, barátok és bajkeverők - nélkül  a sztori nem működik. A karakter-tervezés folyamatában most jutottam odáig, hogy őket is bevonjam a történetbe. 

A rajzok egy része 2012-ben ismét „tábori” körülmények között, a Szintézis Sárkányünnep-hétvégéjén készült. Már az érkezéskor sikerült egy nagyszerű embert megismernem: Hervay Tamást, a magyarságtudomány magisterét, a „lélekemelgető” táltost és gyógyítót, az ősi titkok őrizőjét és elevenen tartóját. 

A tudásért, így a Mester, ahhoz kell fordulni, aki azzal rendelkezik. Nem az illető kora, végzettsége, tenger papírja vagy épp azok hiánya számít, sőt, még csak nem is az, hogy ember-é az illető, vagy MI, hanem az, hogy a tényleg birtokában van-e annak az ismeretnek, technikai tudásnak, amire szükségünk van, – s ha szépen kérjük, hajlandó lesz-e azt megosztani velünk. 

És akkor csakugyan új Univerzumok születnek. Még nem tettem le arról sem, hogy ezt a régit befejezzem - az MI segítségével talán sikerülni is fog.

A tenger mélye és a csillagok - a száz éve született Gleb Golubjov képregényes emlékezete

  

A 100 éve született Gleb Nyikolajevics Golubjov azok közé a huszadik századi szovjet szerzők közé tartozott, akik az ismeretterjesztést a kalandirodalom és a tudományos fantasztikum köntösébe csomagolni. Regényeiben és elbeszéléseiben expedíciók indultak elsüllyedt hajók, eltűnt civilizációk, járványok, tengeri különösségek és az emberi psziché titkai nyomába. A fordulatos történetek mögött hosszú és alapos kutatómunka húzódott: tudományos monográfiák, levéltári iratok, szakemberekkel folytatott beszélgetések és személyes utazások tapasztalata érlelte Életművében huszonhét regény és kisregény mellett novellák, népszerű tudományos írások, forgatókönyvek, tudóséletrajzok és történelmi dokumentumprózák kaptak helyet. Műveit a Вокруг света (Vokrug szveta – A világ körül), az Искатель (Iszkatyel – A felfedező) és a Мир приключений (Mir prikljucsenyij – A kalandok világa) című folyóiratok közölték, könyvei pedig számos idegen nyelven eljutottak az olvasókhoz.Magyarul két könyve és több elbeszélése jelent meg többek között az Univerzum című népszerű ismeretterjesztő folyóiratban. Mindkét regényéből képregény is született – az első Sebők Imre, a másodikat Sarlós Endre rajzaival

A Viszontlátásra, Föld! (До свиданья, Земля!) - egy el nem készült film forgatókönyv 1961-ből

Golubjov írói világának középpontjában a megismerés öröme állt. A rejtély nála egy kutatás kiindulópontja, amely próbára teszi a szereplők tudását, bátorságát és erkölcsi tartását. Fiatal olvasóit titokról titokra, felfedezésről felfedezésre vezette, mert a tudomány minden megfejtett kérdés után újabbakat tár fel. Ez a szemlélet pályája egészét összefogta.

Tveri gyökerek és a háború évei

Gleb Nyikolajevics Golubjov 1926. január 15-én született Tverben, amelyet a szovjet korszakban Kalinyinnak neveztek. Késői, egyetlen gyermek volt, nyolcéves korában elveszítette édesapját. Nevelésében édesanyja, Johanna Robertovna Elzberg játszotta a meghatározó szerepet. A műveltség, a pontosság, a kötelességtudat és a természettudományok iránti érdeklődés az anyai család örökségeként vette körül. Anyai nagyapja, Robert Heinrichovics Elzberg a szentpétervári Birodalmi Erdészeti Intézetben tanult, magas rangú erdészeti tisztviselőként dolgozott, tudományos írásokat közölt, különleges hegyi-tajgai síléceket tervezett, valamint a tveri régészeti és természettudományi társaság tevékenységében is részt vett. A családi emlékezetben ő testesítette meg a világ iránti fegyelmezett kíváncsiságot, amely később Golubjov műveiben is állandó értékké vált.

Tver a múlt század huszas éveiben

A nagyapa 1929-ben meghalt, így unokája a róla őrzött történetekből, tárgyakból és családi szokásokból ismerte meg alakját. Golubjov hosszú ideig megőrizte annak a farkasnak a bőrét, amelyet Elzberg egy vadászat során ejtett el. A családtagok szerint édesanyja rokonságának alaposságát, mértéktartását és következetességét örökölte. Ezek a tulajdonságok később az író munkamódszerében is felismerhetők: minden adatot ellenőrzött, a részletek pontosságát a történet nagy szerkezeti kérdéseivel azonos komolysággal kezelte.

Édesanyjával, Kalinyinban . a negyvenes évek második fele

1941 tavaszán befejezte a nyolcadik osztályt. Októberben a német csapatok elfoglalták Kalinyint, ezért édesanyjával gyalog hagyta el a várost. Johanna Robertovna a területi oktatási hivatal munkatársaként gyermekotthonok evakuálásában vett részt, majd fiával együtt az Urálba, a szverdlovszki területen fekvő Azbeszt városába került. A tizenéves Golubjov nappal kolhozban dolgozott, esténként szakmai képzésre járt. Később bányavasúti villanymozdony vezetője, műszakvezető és normás lett. A háború vége felé katonai szolgálatra hívták be; látásproblémái miatt egy Cseljabinszk környéki tartalékos lövészezrednél írnoki feladatokat végzett. A korai munkatapasztalat és az evakuáció bizonytalansága későbbi hőseinek fegyelmében, gyakorlatias gondolkodásában is visszatért.

A rádiótól az expedíciós újságírásig

Leszerelése után visszatért Kalinyinba. A helyi rádióbizottságnál előbb bemondóként, majd irodalmi munkatársként dolgozott, középiskolai tanulmányait magánúton fejezte be. Ezt követően felvételt nyert a moszkvai Össz-szövetségi Állami Filmművészeti Intézet, a VGIK forgatókönyvíró szakára, ahol 1952-ben szerzett diplomát. Később elvesztegetett időként emlegette az intézetben töltött éveket, ám a dramaturgiai képzés nyoma jól érzékelhető feszes jelenetépítésében és a cselekmény vizuális erejében. Pályája kezdetén már családos ember volt, első házasságából fia született. A házasság felbomlása után szakmai érdeklődése az újságírás és a tudomány népszerűsítése felé fordult.

Felesége, Tatjana Alekszandrovna a hatvanas évek elején - több, mint harminc évig éltek boldog házasságban

A Крестьянка (Kresztyanka – Parasztasszony) című női lap szerkesztőségében külső munkatársként kezdett, később irodalmi munkatársi állást kapott, egy időben a tudományos rovat irányítását is ellátta. Itt ismerte meg Tatjana Alekszandrovnát, aki később a felesége lett. Több mint harminc éven át éltek együtt. Tatjana élénkebb személyisége jól kiegészítette Golubjov nyugodt, fegyelmezett természetét, kapcsolatuk pedig biztos hátteret adott az utazásokkal és hosszabb távollétekkel járó munkához.

A Vokrug szveta népszerű ismeretterjesztő magazin volt, amely több, mint százezer páldányban jelent meg. Gloubjov 1954-ben csatlakozott a szerzői kollektívához

A döntő fordulatot a Vokrug szveta hozta, ahol utazó tudósítóként dolgozott. Kutatóhajókon, halászati felderítőhajókon és vonóhálós hajókon járta a tengert, tudósokat, tengerészeket és halászokat kísért el munkájuk során. Ezekből az utakból történetek, szakmai ismeretségek és regényalakok születtek. Egy krími út során víz alatti régészekkel dolgozott, más alkalommal Üzbegisztánba utazott. A tengeri tapasztalatok olyan művek alapanyagává váltak, mint a Vendég a tengerből (Гость из моря, 1967), a Levél a túlvilágról (Письмо с того света, 1971) és a Lolita titka (Секрет «Лолиты», 1974). A krími expedíció emlékei A szél nyomában (По следам ветра, 1963) történetében kaptak irodalmi formát, a közép-ázsiai tapasztalatok pedig az Allah által elátkozott völgy (Долина, проклятая Аллахом, 1966) világát gazdagították.

Egy illusztráció a Vendég a tengerből 1967-es első kiadásából

A folyóirat szerkesztősége szakmai műhelyként is fontos volt. Viktor Sztyepanovics Szaparin főszerkesztő támogató közeget teremtett, a lap körül pedig a háború utáni szovjet fantasztika több későbbi jelentős alakja megfordult. Golubjov kéziratvitákon, tudományos beszélgetéseken, kutatókkal és utazókkal rendezett találkozókon vett részt; egy alkalommal Stanisław Lem is a társaság vendége volt. Ebben a közegben tisztult le saját iránya, amely a földi rejtélyekből, a tudományos kutatásból és a klasszikus kalandregény eszközeiből építkezett.

A tudományos kalandregény saját hangja

Golubjov korai írói bemutatkozása 1946-ra tehető, szélesebb figyelmet első tudományos-fantasztikus kisregénye hozott számára. Az Atlantisz aranyérme (Золотая медаль Атлантиды, 1956) a Vokrug szveta hasábjain jelent meg, és egy különös atlantiszi pénzérme köré szervezett nyomozásban kapcsolta össze az ókori kultúrák hasonlóságait, az elsüllyedt földrész legendáját és a detektívtörténet feszültségét. A művet az NDK-ban is közölték, ahol a Berliner Zeitung folytatásokban adta közre. Golubjov később egész pályája programját látta benne: a „földi” titkok, a világ szépsége, a váratlan fordulatok és a tudományos kutatás romantikája már ebben a történetben egységes formát kapott. Irodalmi elődjének Jules Verne-t tartotta.

Tudományos kutatóként a terepmunka sem volt idegen számára

Első kötetei érdeklődésének tágasságát mutatták. A Szokatlan utazások (Необычные путешествия, 1958) tudományos célból vállalt rendkívüli utak hőseit mutatta be. A Megoldatlan rejtélyek (Неразгаданные тайны, 1960) az éghajlat változásait, a költöző madarak tájékozódását és különös régészeti leleteket tárgyalta. A tudománytörténeti érdeklődésből született az Ulugbek (Улугбек, 1960), majd a Danyiil Zabolotnij élete (Житие Даниила Заболотного, 1962). Utóbbi olyan eleven képet adott a mikrobiológusról, hogy egy egykori tanítványa a könyv egyes szám első személyű elbeszélését valóságos önéletrajzi vallomásnak hitte.

Szakértőjévé vált a tengeralatti régészeti kutatásoknak, melyek műveiben mindig hitelesen jelentek meg

A régészet különösen közel állt hozzá. A szél nyomában (По следам ветра, 1963) fekete-tengeri víz alatti kutatásokból bontotta ki a Szavmak vezette ókori felkelés történetét. A Hiren piramisának titka (Тайна пирамиды Хирена, 1964) szovjet régészeket követett az asszuáni gát építése miatt elárasztásra ítélt területekre, ahol egy elveszett fáraósír nyomába eredtek. A Nyomozás évszázadokon át (Следствие сквозь века, 1969) a maja városok elnéptelenedésének titkát kapcsolta össze egy mexikói expedíció veszélyeivel. Golubjov az ásatások technikai részleteit és a tudományos hipotéziseket olyan meggyőzően ábrázolta, hogy több olvasó valós személyeknek hitte kitalált kutatóit, sőt forrásokat és naplókat kért tőle.

A Hiren piramisának titka a hiteles, dokumentált valóságot kalandos és fantasztikus elemekkel ötvözte - ez volt nemzetközi sikerének a titka is

Munkamódszerének alapja a gondos előkészítés volt. Íróasztalán vaskos szakkönyvek sorakoztak, órákat töltött levéltárakban és múzeumi gyűjteményekben, szakemberekkel konzultált, expedíciókhoz csatlakozott. A tényeket és a hétköznapi részleteket többször ellenőrizte, majd úgy építette a történetbe, hogy az ismeretanyag a cselekmény természetes részeként hasson. Történészek, geográfusok, oceanológusok és orvosok is méltatták pontosságát. A tudomány nála életforma, emberi szenvedély és erkölcsi vállalás lett; a kutató alakját a kitartás, a felelősség és a világ megértésének vágya tette hőssé.

Művei a szocialista korszak sok más alkotójával együtt ma (joggal-jogszerűtlenül) elektronikus formában terljes körűen hozzáférhetők az orosz interneten, mégis maradt a nyomtatott kiadásoknak is piaca. Az Atlantiszi aranyéremnek ez a kiadása 2010-ből származik.

A tenger, az emberi elme, a sci-fi és a detektívtörténetek

A tenger Golubjov képzeletében a hétköznapi munkavégzés helyszínét, de egyben rejtélyek végetelen tárát is jelentette. A Tűzöv (Огненный пояс, 1965) egy leszakadt kábel miatt a mélyben rekedt batiszkáf legénységét sodorta életveszélybe, majd egy vulkáni sziget születésének és eltűnésének eseményeit kapcsolta a történethez. A Vendég a tengerből (Гость из моря, 1967) a tengeri bionika kutatóit állította középpontba, akik az angolnák tájékozódásának titkát vizsgálva kalózokkal, diverzánsokkal és egy különös „tengeri kígyóval” találkoztak. A Kalózkincs (Пиратский клад, 1971) egy szigeti legenda nyomán indult, a Levél a túlvilágról (Письмо с того света, 1971) pedig egy palackposta alapján látszólag eldöntött hajókatasztrófa ügyét fordította át kriminalisztikai vizsgálattá.

Az Üzenet az utókornak 1986-ban jelent meg - 100 000 példányban. 

A Lolita titka (Секрет «Лолиты», 1974) a legénység nélkül sodródó hajók legendáját vizsgálta, az Ördög szája (Пасть дьявола, 1977) pedig a Bermuda-háromszög eltűnéseit próbálta természeti és technikai magyarázatokkal megközelíteni. Golubjov kedvelte azokat a helyzeteket, amelyekben a babonás vagy szenzációs értelmezés mögül fokozatosan kirajzolódik egy ellenőrizhető ok. A megfejtés útja közben megőrizte a rejtély hangulatát, mert számára a tudományos magyarázat önmagában is izgalmas történet volt. Az Üzenet az utókornak (Потомкам для известия, 1986) kevéssé ismert levéltári anyagok felhasználásával Alekszej Csirikov, Tatjana és Vaszilij Proncsiscsev, Szemjon Cseljuszkin, valamint a Nagy Északi Expedíció (1733–1743) más úttörőinek hőstetteiről és azokról az izgalmas legendákról és rejtélyekről mesél, amelyeket örökségül hagytak ránk.

Az Üzenet az utókornak egyik illusztrációja

Ez a téma teljesedett ki az Orosz Kolumbuszok (Колумбы Росские, 1989) című történelmi krónikában. Golubjov nyolc éven át gyűjtötte hozzá az anyagot monográfiákból, régi tanulmányokból és levéltári dokumentumokból. Vitus Bering ismert útja mellett bemutatta a Szibéria partvidékén, tundráin és folyóin csapatok, számos egyszerű matróz, katona, hajóács sorsát. A könyv a térképen fennmaradt nevek mögött élő embereket keresett, a szakmai bírálók pedig az archív források hiteles beépítését és a korabeli hajózás részleteinek pontosságát emelték ki.

Az 1970-es években az emberi psziché rejtett lehetőségei felé fordult. A Hang az éjszakában (Голос в ночи, 1972) hipnotikus befolyással dolgozó csalókat leplezett le, az Emlékezz! (Вспомни!, 1972) egy emlékezetét vesztett ember múltjának feltárását kapcsolta össze a hipnózissal. Az Alvajárók (Лунатики, 1976) távolról adott szuggesztió révén elkövetett bűncselekményeket vizsgált, a Lélekvándorlás (Переселение душ, 1976) pedig nyilvános szeánszokon fellépő szélhámosok módszereit tárta fel. A detektívforma lehetőséget adott a manipuláció erkölcsi veszélyeinek bemutatására. Egy szocsi pszichoterapeuta szakmai levélben méltatta a Hang az éjszakában hatását, ami jól jelzi, milyen komolyan vették Golubjov ismeretterjesztő törekvéseit.

Tudományos-fantasztikus elbeszéléseinek jelentős része Iszkatyelben jelent meg. Ez műfaját tekintve „irodalmi almanach” volt: a Vokrug szveta irodalmi mellékleteként alapították 1961-ben. Évente hat alkalommal jelent meg, havi folyóirattá csak 1997-ben alakult. Fantasztikus, kaland-, detektív- és katonai-hazafias műveket, tudományos-ismeretterjesztő esszéket és cikkeket közöl. Rendszeresen közölte a szovjet és orosz fantasztikus és kalandirodalom mestereinek műveit, többek között Dmitrij Bilenkin, Kir Bulicsov, Szever Ganszovszkij, Georgij Gurevics, Anatolij Dnyeprov, Mihail Jemcev és Jeremej Parnov, Lazar Lagin, Olga Larionova, Georgij Martinov, Vlagyimir Mihajlov, Roman Podolnij, a Sztrugackij fivérek, Lev Uszpenszkij írásait. A külföldi szerzői közé tartozott Isaac Asimov, William Irish, Ray Bradbury, Erle Stanley Gardner, Francis Carsac, Arthur Clarke, Agatha Christie, Stanisław Lem, Sinclair Lewis, Clifford Simak, Georges Simenon, Rex Stout, Dick Francis, Robert Heinlein, James Hadley Chase, Gilbert Keith Chesterton és Robert Sheckley. 

Az ördög torka című kisregény rövidített közlése, Iszkatyel, 1977. évi 2. szám. Az illusztrátor: Makarov

Az Iszkatyel egyik erőssége az illusztrációk gazdagsága volt: a rajzolók sokszor éltek képregényes grafikai eszközökkel vagy beállításokkal: itt nem volt követelmény a „művészieskedés”, a rajz a történetmesélés eszköze volt – természetesen sokféle művész stílust megengedve. Az almanach közvetve a hazai sci-fi világára is kihatott: az Univerzum című ismeretterjesztő magazin 1957 és 1988 között gyakran vett át belőle írásokat - ilyenkor a magyar fordítás alapjául is az orosz nyelvű szöveg szolgált.

Tudóséletrajzok, orosz történelem - és a képregényes feldolgozások

Pályája későbbi szakaszában egyre nagyobb teret kaptak a tudóséletrajzok és a történelmi non-fiction. A Nagy magvető: Nyikolaj Vavilov (Великий сеятель: Николай Вавилов, 1979) a világhírű botanikus és genetikus földrészeket átfogó gyűjtőútjait, tudományszervező munkáját, letartóztatását és börtönhalálát mutatta be. Az Aki felkavarta a világot: Darwin (Всколыхнувший мир: Дарвин, 1982) azt az intellektuális utat követte, amely az evolúció elméletéhez vezetett, és érzékeltette a felfedezés tudományos, világnézeti következményeit. Golubjov a tudós személyiségét, utazásait, kételyeit és kitartását helyezte előtérbe, így az életrajzot is a megismerés kalandjaként beszélte el.

Egy ifjú olvasóval

Az orosz történelem rejtélyei szintén erősen foglalkoztatták. A slisselburgi képtelenség. Kísérlet egy sötét ügy utólagos kivizsgálására (Шлиссельбургская нелепа. Попытка доследования одной тёмной истории, 1984) Vaszilij Mirovics 1764-es összeesküvésének hátterét kutatta. Golubjov tizenkilencedik századi tanulmányokat és korabeli közleményeket vetett össze, majd felvetette II. Katalin kormányzatának felelősségét a fogságban tartott VI. Iván halálában. A történetet vizsgálati eljárásként építette fel: az olvasó dokumentumok, következtetések és elhallgatott összefüggések mentén jutott közelebb a múlthoz.

Az Orosz Kolumbuszok szerzői példányait alig egy héttel halála előtt vehette kézbe. Gleb Nyikolajevics Golubjov 1989. október 14-én, hatvanhárom évesen hunyt el Moszkvában. Egy évvel korábban egyik szerkesztőjének azt írta, hogy a fordítások és az olvasói levelek száma alapján úgy érzi, munkája nem volt hiábavaló. Könyveinek újrakiadásai és külföldi fordításai ezt igazolták.

Egy hatvan részes sorozat még a korabeli Népszava mértékével is jelentős vállalkozás volt 

A német változat elvesztette képregény-jellegét

.Műveit német, kínai, lengyel, bolgár és további nyelvekre is lefordították. Magyarul a Hiren piramisának titka (Тайна пирамиды Хирена, 1964) 1966-ban jelent meg az Univerzum Könyvtárban, A tűzörző (Огонь-хранитель, 1964) című elbeszélése az Élet és tudományban folytatásokban jelent meg 1967-ben. A Kígyóisten nem válaszol (Следствие сквозь века, 1969) 1977-ben került a Delfin Könyvek olvasóihoz, az Elrabolt Atlantisz (Украденная Атлантида, 1981) pedig 1982-ben az Univerzum című folyóirat lapjain vált hozzáférhetővé. Cs. Horváth Tibor 1969-ben készített képregény forgatókönyvet a Hiren piramisából, amely végül 1969 II.15. - IV.29. között a Népszava olvasóit szórakoztatta, 60 folytatásban – legutóbb a Windom Kiadó Sebők Imre Munkái sorozatának 13. kötetében jelent meg szépen felújított változata. A képregény teljesen átszabva és lerövidítve német nyelven is megjelent a Trommel 1970 35.-46. számaiban, 12 folytatásban (Im Tal des Pharaos, Nach Gleb Golubjow; Text von Tibor Horvath, Zeichnungen von Imre Sebök) – érdekességét az adta, hogy a német szerkesztők szöveggel illusztrált képes elbeszéléssé alakították át az eredetileg szövegbuborékos magyar történetet. A Kígyóisten nem válaszol képregényváltozata a Fülesben az 1977/34 - 1977/45 számokban futott, 12 folytatásban – természetesen a forgatókönyvet itt is Cs. Horváth Tibor készítette.Ez utoljára a Sarlós Ende képregényei osorozat hetedik füzetében jelent meg.

Golubjov csendes, visszahúzódó, rendkívül lelkiismeretes alkotóként maradt meg kortársai emlékezetében. Kedvelte Konfuciusz gondolatát a sötétség átkozása helyett meggyújtott kis gyertyáról. Saját munkáját is ilyen fényforrásnak tekintette. Történetei kíváncsiságot ébresztettek az olvasóban. Hősei a tenger mélyén, sivatagi völgyekben, ősi sírokban, levéltárakban és az emberi emlékezet rejtett rétegeiben kutattak. Minden megfejtés újabb kérdéshez vezetett, minden kaland a tudás értékét erősítette. Golubjov az olvasás izgalmát a felfedezés vágyával kapcsolta össze, és több nemzedék számára mutatta meg, hogy a tudomány történetei éppolyan fordulatosak lehetnek, mint a legjobb kalandregények.