Tőlünk is függ, hogy mikor lesz folytatás: Kiss Feri bemutatta képregény-bibliográfiáinak első kötetét

Sokan voltunk, éppen elegen. Többen már be sem fértünk volna tán az Örökmozgó emeleti helyiségébe, mely Bíró Feri barátunk egyedülálló diafilm-gyűjteményét őrzi, s mely január 30-án épp harmadik alkalommal szolgált a Képregény Kedvelők Klubjának havi találkozója színhelyéül. Már jóval hat előtt gyülekezni kezdtünk: Kiss Feri képregény-bibliográfiájának megjelenése, a Füles 1957-2013 közti történeteit feldolgozó kötet bemutatása olyan alkalom volt, melyre a magyar képregényes közösség már igen régóta várt. Aztán megérkezett Kertész Sándor, a Linea Comics kiadó vezetője az első példányokkal – a szerkesztő-alkotók, Kiss Feri és Szakács György is csak itt és most találkoztak először munkájuk eredményével. Mint ahogy a kötet elkészítésében közreműködő meghívottak is, akik részére Feri az este során átnyújtotta a tiszteletpéldányokat…

Ismerkedés az első példányokkal...

Az igényes nyomdai kivitelezésű, kemény táblás, vaskos kötet – közel négyszáz oldal – elkészültéhez két év kellett: Feri és Szakács Gyuri 2012 januárjában, egy egységes azonosítási rendszer kidolgozásával, a kötetbe majdan bekerülő könyvészeti adatok rendszerének meghatározásával kezdtek neki a munkának. Ezután „csak” az aprómunka következett: a zömében excell-táblázatokba foglalt szöveg átírása, formázása, a történetekhez tartozó címlapok bélyegképek és mini-képregények szkennelése, az utómunkálatok és a korrektúra. Aztán az adatok pontosítása, a folyamatos csiszolgatás. 

Bíró Feri házigazdaként megnyitja az estet

Az adatok bevitelének gigászi munkáját Szakács Gyuri barátunk végezte el, de a többi fázisban igen sokan működtek közre: Kiss Szabolcs és Nagy András tervező szerkesztőként vették gondjaikba az oldalakat, Kroboth Jenő a borító megtervezése, elkészítése mellett képszerkesztői feladatokat is ellátott, s a címlapok felkutatásával, beszkennelésével, nyomdai előkészítésével nagyon sok gyűjtő is segítséget nyújtott a kiadvány sikeréhez. Thuróczy Gergely végtelen türelemmel lektorálta a készülő fejezeteket, Bayer Antal pedig a francia és olasz történetek hátterének feltárásával, az eredetik felkutatásával segítette a szerkesztők munkáját. 

„Az úgy kezdődött, hogy fogtam egy alig használt brigádnaplót és ebbe kezdtem összeírni a képregényeket...”

Egy lap Kiss Feri Piros Biblióiból: képregény-legendák a hetvenes évek elejéről, fellistázva

A könyv megjelentetését Kertész Sándor jegyzi kiadóként: miután a kötet többféle változatban készül majd („puha” és „kemény” táblás, fekete-fehér és színes belíves), s mindig csak annyi példányban, amennyire konkrétan igény mutatkozik, e nagy rugalmasságot kívánó munkát más aligha vállalhatta volna fel. Nekik – minden megnevezett és meg nem nevezett közreműködőnek – való köszönetnyilvánítással kezdődött az este – aztán megismerhettük a bibliográfia elkészültének előzményeit, mindezidáig rejtett előtörténetét is. Kiss Feri erről a kötet előszavában is beszél, erre az estére azonban magával hozott néhány rekvizítumot is. Mindenekelőtt legendás „vörös füzeteit”, melyekbe megszámlálhatatlan könyvtárazással, kutakodással töltött óra eredményeként kézzel rótta be a magyar képregény történet emlékezetét.

Az első nyomtatott magyar képregény-bibliográfia 1987-ből

A munka, mondta el Kiss Feri, még a nyolcvanas években kezdődött, mikor lelkes s még nagyon ifjú képregény-kutatóként Gross Péterrel, a tudományos-fantasztikus irodalom és a képregény híres gyűjtőjével megismerkedett. Ő állította össze – Feri és mások akkori közreműködése mellett – az első magyar képregény-bibliográfiát a tudományos-fantasztikus műfaj hazai alkotásairól.

Szakács Gyuri beavatja a hallgatókat az alkotás műhelytitkaiba

Az est során szó esett a folytatásról is. A Kiss magyar képregény-bibliográfiák második kötete a Füles után a Füles évkönyveiben s a Füles-lapokban megjelent történeteket tartalmazza majd. Ismét csak - lehetőség szerint - a teljesség igényével: ez viszont azt jelenti, hogy minden valaha megjelent kiadvány minden valaha megjelent számát át kell lapozni. Ehhez keres most Feri önkéntes segítőtársakat. A hangsúly az önkéntességen van, hisz ezeken a bibliográfiákon mindenki pro bono, a munka öröméért dolgozott s dolgozik majd a jövőben is: megjelentetésük sem üzleti vállalkozás. A nyomtatott kiadványhoz az érdeklődők önköltséges nyomdai áron juthatnak majd hozzá – ez a legolcsóbb, fekete-fehér, puha fedeles változat esetében kétezerötszáz, a legdrágább, színes, kemény fedeles esetében pedig közel négyezer forintot jelent.

Egy lap a közel négyszáz közül... A képregények tételes bemutatásán túl a kötetet gazdag mutató egészíti ki, melyben alkotóra, műre, évre egyaránt kereshetnek az érdeklődők

Mindazonáltal a kiadvány elektronikus változata minden képregény kedvelő számára, ingyenesen hozzáférhető lesz: Feri kezdettől úgy tervezte, hogy közlését a Magyar Elektronikus Könyvtár számára ajánlja fel.  

Az Aranycsapat kapitánya: halálának évfordulóján a magyar képregény Sebes Gusztávra emlékezik

Farkas Dávid barátom, a Fandom magazin kiadója komolyan veszi szerkesztői feladatait. Lapját a magyar képregényes közösség kemény magja számára készíti - bár meggyőződésem, hogy megfelelő terjesztési feltételek mellett szélesebb érdeklődésre is számot tarthatnának a műfaj múltjával, jelenével, jövőjével foglalkozó, itt megjelent írások. A 2011 óta évente kétszer, a börzékre időzített számokhoz már hónapokkal előre elkezdi szervezni a cikkeket – engem idáig kétszer ért az e megtiszteltetés, hogy egy-egy munka erejéig bevont a lap készítésébe. Nem meglepő módon mindkét írás magyar képregény-történeti tárgyú volt: az első Hóddal, a második az Aranykor hazai szerzői képregényeivel foglalkozott. Bár a lap példányszáma (mint mindennek, ami ma a képregénnyel összefügg) alacsony, szakmai presztízse nagy: komoly irodalmi tanulmányban láttam, hogy idézik - ezek szerint tehát ismerik is…

Mikor Dávid a tavaszi börzére megjelenő idei első számhoz még tavaly novemberben témajavaslatokat kért, nem sokat töprengtem – egy rég megírni kívánt ötletem vezettem elő neki: a magyar képregény és a foci kapcsolatát. Bár több, mint hat évtizedre visszatekintve az ilyen történetek száma nem túl magas, jelentőségük nagy: ennek oka alighanem a foci iránti nemzeti vonzódásunkban, s persze a régi nagy dicsőségekben, s az Aranycsapat mitikussá nemesült győzelmei feletti jogos és el nem kopó büszkeségünkben keresendő.  A mai magyar focira figyelni ma nem nagy élvezet – igazából már harminc-negyven éve sem volt különösen az - de a labdarúgás mégis töretlenül népszerű.

Amikor Sebes Gusztáv, az Aranycsapat egykori mestere 1919-ben először pályára lépett, még nem voltak stadionok – de voltak legendás labdarúgók, volt magyar foci. Sebes 1940-ig volt aktív futballista – majd a kispadra ülve edzőként kezdett dolgozni. 1949-ig a magyar válogatott edzője, majd 56-ig szövetségi kapitány. Irányítása alatt a válogatott 52-ben olimpiai bajnokságot szerzett – s az ő vezetésével született meg az Évszázad Mérkőzésén, 1953-ban Londonban az angolok elleni 6:3-as győzelem is. A magyar futball történetéről szóló egyik legemlékezetesebb képregény az ő életét dolgozta fel – a Mester önéletrajzából Papp László írt forgatókönyvet, a rajzokat Takács Zoltán készítette el. A Pajtásban, 1972-ben megjelent történet persze a Fandomnak írt cikkből sem maradhatott ki – ám ma, Sebes Gusztáv halálának évfordulóján (1986. január 30-án hunyt el) érdemes talán külön is felidézni emlékét.

A sztori a réges-régi Budapesten, a Haller téren indul: az elemi iskolás, 1906-ban született Scharenpeck Guszti (barátainak: Dódó, aki nevét csak később magyarosítja Sebesre) mint akkoriban mindenki, rongylabdával kezdett futballozni. A tehetséges fiatalember a Műszaki Dolgozók Sport Egyesületében kezd, a Vasas ifi csapatában folytatja, de a húszas években külföldre kényszerül: francia csapatokban játszik. Legnagyobb sikereit a Hungária SC-vel éri el – csapatával a fél világot bejárja. Sebes Gusztáv mégsem labdarúgóként, hanem trénerként ért a csúcsra: a negyvenes évek végétől a magyar válogatottal végzett munkája elismeréseként ma is ott van minden idők három leghíresebb futball-edzője között. A képregény híven elbeszéli az Aranycsapat győzelmeit – a történet 1955-ben ér véget, mikor az öt éve veretlen magyar válogatott a 100. osztrák-magyaron a Népstadionban százezer néző előtt játszik – és 4:1-re győz. 

Takács Zoltán szép és hiteles rajzokat készített a történethez. Nem csak a változatos helyszínek hangulatát adta vissza, de remek portrékat is alkotott a sok-sok „élő” szereplőről – a magyar sport egykori kiválóságairól. Nem ez volt persze az utolsó magyar képregény, mely méltó emléket állított nekik – a Fandom 2014. évi 1. számában megjelenő írás majd a többieket is számba veszi. Tartson a Nyájas Olvasó ott is velünk!

A 74-es járat első megállója: január

Emlékezetes volt 73 televíziós Szilveszetere… Kitett magáért a tévé, hozta a kedvenceket: műsort vezetett Vitray Tamás és Szegváry Katalin, fellépett Alfonzó és Bárdy György, a Mikes-Somogyi páros és Brachfeld Siegfried, énekelt és mókázott Koós János és Hofi, s persze a nyolcvan éves Honthy, aki …

Kellett is a szívmelengető élmény, mert 1974 januárja nagy hideggel és havazással kezdődött: a Tisza felső szakaszán már 25 kilométeresre hízott a jégtorlasz. A szocialista építőmunka vonatkozásában azonban az év határozottan kedvező előjelekkel indult. Barcson parkettagyárat adtak át, épülőben volt már az évente 2500 új lakás előállítását majdan lehetővé tevő veszprémi házgyár, s enyhültek a pedagógusok terhei is: az egy tanárra eső diákok száma országosan immár 16-ra csökkent. Megtartotta első ülését a minisztertanács: napirendjén a minőségszabályozás és a lakáselosztás kérdései szerepeltek. Január 4-én megvolt az év első lottóhúzása: a nyertes számok a 10, 23, 41, 54 és a 75 voltak. Ítélet született a „facsemetés milliomos” ügyében: a galád ügyeskedőt a bíróság példás büntetéssel, három év szabadságvesztéssel sújtotta. Az éves termelés növekedését 1974-re az év elején a szakemberek 7-8 %-ra prognosztizálták, s biztosítottnak látszottak a kiegyensúlyozott ellátás feltételei. Az építőipar erre az évre 85 400 lakás átadását ígérte.

Az első hét hazai slágerlistáját a Magyar Ifjúságban az LGT vezeti Barta-Adamis dalával, a Vallomással. 73-74 legnépszerűbb hazai zenekara tagadhatatlanul az LGT, mely a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat összesítése szerint az együttesek versenyében a Bergendy és az Omega előtt elsőként végzett. Az előadóművészek legnépszerűbbike Koncz Zsuzsa (275 501 pontot ért el, bármi után is számolták ki azt), őt Korda György és Zalatnay követi. Koncz most is ott van a slágerlistán: Szörényi-Bródy dalával, a Hé, mamával (aminek német változata az NDK-ban is igen-igen népszerű lett) ő a második helyezett – a harmadik az Omega, a Hazug lánnyal. Új a slágerlistán a Dal az ártatlanságról: a 73 szilveszterén alakult Fonográf megkezdi rövid menetelését a csúcsra…

 

A korabeli ifjúság – mint jómagam – vasárnap 10.30-kor oda cövekeli magát a rádió elé, ahol Komjáthy György „nyomja” a Vasárnapi koktélt (innen lehet jó minőségben magnóra venni a számokat), hét közben meg Cseke Lászlót és Bárd Istvánt hallgatja a Szabad Európán, hogy azért az újdonságokkal is képben legyen. S persze a magyar nyelvű novi sad-i rádió Futótűz című fergeteges műsorát, melynek a mottója ez volt: „Inkább hallgass Futótüzet, mintsem kergess futó szüzet!” A popzenében Európa (mi is) ekkor még leginkább az angolokhoz, s különösen a New Musical Express sikerlistájához igazodik. Itt a hónap első két hetében a The New Seekers vezet (You Won't Find Another Fool Like Me), a hó közepén Leo Sayer (The Show Must Go On) a hó végén azonban berobban a Sweet a Teenage Rampagne-al…

Január 5-én elhunyt Illés Béla, az író: nem nagyon akadt olyan napi- és hetilap, melyben a következő napokban a lesújtott pályatársak ne búcsúztak volna meghatottan tőle. Korabeli kulturális életünk nyomasztó figurája ő, akit csak jóval halála után lehetett annak mondani, ami valójában volt: nagyétkű sviháknak, irodalmi Háry Jánosnak.

Előhang a hőskölteményhez

Valós helyszínek, kitalált történet, magyarbarát bolsevik...

A magyar képregény-történetben – tudomásom szerint – egyetlen munkájával hagyott nyomot: 1960-ban Endrődi István a Füles számára adaptálta A vígszínházi csata című regényét. Mint a Men in Blackben a feketeruhások kalandjait feldolgozó tévésorozat, az író elmesélt egy csatát, ami a valóságban meg sem történt, a rajzoló pedig történelmi hűséggel leportrézta az alakokat, akik meg sem születtek, soha... Mindez nem cáfolja a könyv nyitó Sztálin-idézetének örök igazságát: ,,Nincs az a vár, melyet a bolsevikok ne tudnának bevenni!” – hisz voltaképp ez a kitalált, imaginárius várakra és a kitalált, jóságos magyarbarát bolsevikokra (mint Guszev kapitány) is vonatkozik…

Drahota Andrea és Bitskey Tibor az év első magyar filmjében

Nyílhegy és aranyöv. Korhatár nélkül megtekinthettük.

Sólyom a sasfészekben - akcióban a reakció

Az Állami Hangversenyzenekar – Ferencsik János karnagy irányítása mellett – az NSZK-ba utazott, Fischer Annie pedig nagy sikerű versenymű estet adott a Zeneakadémián. Ágay Karola és a gitárművész Szendrey-Karper László szovjet turnéról tér haza.  A tévé nagy sikerrel vetítette a Sólyom a sasfészekben című sorozatot. A mozinézők nyilván ezért nem tolongtak, hogy megtekintsék Szultan Hodzsikov színes, szélesvásznú szovjet filmjét, a kazah Rómeo és Júlia szerelmi történetét, a Nyílhegy és aranyöv című monstre alkotást. Bemutatták a Szent-Györgyi Alberttel készült riportfilmet, az Európa Kiadó két kötetben megjelentette az orosz dráma klasszikusait, Aragon: Kommunisták című művét, a Helikon Heinrich Heine verseit… Az év első magyar premierje A szerelem határai, mely a falura került fiatal védőnő (Drahota Andrea) és az ott dolgozó körzeti orvos (Bitskey Tibor) mélyen emberi történetét beszéli el. Pest Bejárt-lázban ég: a francia mester balettjeit magyar művészek tolmácsolják. Sztravinszkij Tűzmadarának főszerepében Markó Iván lépett színpadra.

Metzger Mária és Róna Viktor Béjart egy balettjében

A klasszikus magyar képregény - bárki, bármit is állít – a politika kiszolgálása tekintetében sohasem volt annyira szolgalelkű, mint például az ötvenes-hatvanas években az amerikai. Más útja nem lévén, a hatalom nyomvonalába szegődött, illő arányban és mértékben foglalkozott polkorrekt témákkal, de olyan direkt propaganda-eszközzé sosem vált, mint az ötvenes években a diafilm: erre a konszolidált Kádár-rendszernek már nem volt szüksége. A politikai-ideológiai lapok szerkesztői inkább az „áthallásos” témákkal kedveskedtek a kultúra pontentátjainak.

A történet ugyan nem szűkölködött a látványos akciókban...

Mint a Magyar Ifjúság is… Alighanem az 1973 szeptemberi Pinochet-puccs (amit a szocialista tábor természetesen heves tiltakozásokkal ítélt el) adta az ötletet Cs. Horváth Tibornak, hogy gyorsan megírja egy, a húszas évek Dél-Amerikájában, Paraguayban játszódó történet forgatókönyvét. A történet középpontjában a frissen felfedezett olajmezők kitermeléséért folytatott, a Bolíviával helyi háborúhoz vezető küzdelem állt, melynek igazi nyertesei persze a szálakat mozgató imperialisták, a nyugati olajkonszernek vezetői voltak.

... a spoileres cím miatt azonban a végkifejlet tekintetében nem nagyon akadt izgulni valónk.

Főszereplője, Luis Torres szabadság- és akcióhős, aki inkább a nép javára használná fel a föld kincseit. Annak rendje-módja szerint el is bukik: a lap 74 januári számában magasztos (de meglehetősen unalmas) küldetése a kivégzőosztag golyói előtt véget ér. Az imperialisták, elvtársak, bizony már csak ilyenek.

A rendszer jelképe lehetne - Lady Konszolidácia diktálja a divatot

Január 8-án magyar-szovjet külügyminiszteri tárgyalások kezdődtek. A szénbányászat erre az évre 26,6 millió szenet ígért az iparnak és a lakosságnak. Miközben a lapok arról cikkeztek, hogy a tőkés országokat megosztja az energia-válság, s Nixon elnök tárgyalásokat javasol, Párizs pedig már készül a várható gazdasági nehézségekre, itthon az energiaipar a kőolaj-feldolgozás 9 %-al, a hazai földgáz kitermelésének 10-12 %-al való növekedését prognosztizálta. Nem kevesebb, mint 10 milliárd forintot különítettek el a költségvetésből a vegyipar beruházásaira, negyvenhét milliárdot szociális- és egészségügyi kiadásokra (ebből 1,8 milliárdot a nyugdíjak emelésére), de jutott pénz a bakonyi kirándulóhelyek fejlesztésére is. A hónap sikertörténete: egy jehovista családból származó fiatalember „szabadulása a sötétségből” – a közben derék kommunistává vált hitehagyott egyenesen a tanácselnökségig vitte. A televízió végre műsorára tűzi a kor egyik legnépszerűbb színházi előadását, a Pesti Színház Adáshibáját. A sci-fi rajongói a Solaris című szovjet filmben találhattak igaz gyönyörűséget: Tarkovszkij alkotása ma is lenyűgöző, ma is gondolkodásra késztet.

Solaris. A kutatóállomáson megelevenedő emlék-alakok. Balról: Natalja Bondarcsuk

A lakossági betétállomány 62 milliárd forintra szaporodott. A megfáradt dolgozó dúskálhatott a kikapcsolódási lehetőségekben: miközben a Pentagon kémei a Fehér Ház körül settenkedtek, az amerikai kommunisták pedig lapjuk, a Daily Worker ötvenedik születésnapját ünnepelték - nyilván - borzasztó kapitalista elnyomás alatt, idehaza Pécsett, a Nádor Szállóban (teljes ellátással) 390 forintért másfél napig lehetett dőzsölni. A Ráckevére szervezett disznótoros túra (útiköltséggel) azonban már 77 forintból megoldható volt… Az ország legjobb szállodáiban ekkor egy éjszaka 160 forintba került. Akadt olyan is persze, aki máshol kereste a kikapcsolódást: erőszakoskodó nyugdíjasokat és telefonok fosztogatóit ítélte el a bíróság. A pesti utcákat száznál több hómunkás és sok-sok gép takarította, szerencsére azonban a hó közepén megkezdődött az enyhülés, ami azonban - a KÖJÁL szerint -  nem hozta magával az influenza-járványt.

Bemutató a Vígszínházban: Csehov Cseresznyéskertje

A dohányosokat hirdetések bátorították arra, hogy kedvenc cigarettájukat csakis Kálky-szipkából szívják  – 21 forintért bárki megvehette a trafikokban. De nem az egyetemi felvételiben reménykedő 50 000 érettségiző diák. Az új felvételi rendszer szerint száz jelentkezőből 30-40 kerülhetett csak be az egyetemekre, a sztárszakokon óriási volt a túljelentkezés (a jogi karokon 400 %-os, az orvostudományi egyetemeken 247 %-os, az állatorvosin 343 %) – miközben a tanárszakokon és a művészeti felsőoktatásban „alig” tízszeres. A Műegyetemre már 17 pont alatt be lehetett jutni (az orvosira 18,07 kellett, az óvónőképzőre 14,18 elegendő volt), ám sok mérnökkaron még így sem sikerült teljesen feltölteni a létszámot.

1974-ben elszoktunk már ettől...

A Pajtásban is véget ért egy képregény: a lengyel testvérlap, a Wsiat Mlodych nyomán (az eredetire való utalást Kósa Pál barátom találta meg) készült A fekete lovagok kora. A rajzokat Szitás György alakította a magyar változat számára át. A történet Kopernikusz életéről szólt, s az akkor már elkényeztetett magyar olvasó számára meglehetősen furcsán hatott: a rajzokhoz nem tartozott szövegbuborék, a viszonylag terjengős, egyes képekhez tartozó leírások a lapoldalon kaptak helyet.

... aztán érte a Pajtást ennél a történetnél nagyobb szégyen is. Igaz, nem sok...

Ami helyette jött, nem tartozott a magyar képregény csúcsteljesítményei közé. Murányi-Kovács Endre több kiadást megért ifjúsági történelmi regénye, A Garibaldi dobosa adaptációját Alaksza Tamás készítette el (ezzel rendben is volt minden), a Török Pali kalandjainak emléket állító rajzokat azonban – Zórád után, szabadon - Donáczi Tibor. Borítson a történet emlékére jótékony fátylat az idő – később, Feyér Balázzsal aztán érte a Pajtást még nagyobb szégyen is.

A Madáchban próbálni kezdik A névtelen levelek című darabot

Január második fele is csak jó híreket hozott. Befejeződött a bútoripar rekonstrukciója: a gyárak 12 %-al több bútort ígértek, Budapesten pedig már nyitás előtt állt az első Domus Áruház. Dübörgött a föld a tégla-és cserépipar diadalmenete alatt: tíz év alatt huszonhat új gyár megépítésével ez az iparág is teljes rekonstrukción esett át. Villamosipari beruházásokra 6,7 milliárd forint jutott: ennek egy jelentős részét már a paksi atomerőmű megkezdett beruházása emésztette fel. Végre kis méretben is készülnek majd a konfekcióruhák, adta örömhírül a textilipar, a Minisztertanács pedig – ugyanazon ülésén – megtárgyalta a társadalomtudományok helyzetét s bölcs intézkedéseket hozott az épületek tűzvédelmi korszerűsítése érdekében. Országszerte pártnapok kezdődnek: napirenden „szocialista munkánk időszerű kérdései”. Az – a sajtónak hála - pártnapok nélkül is kiderül, mi foglalkoztatja a kapuvári kommunistákat. Lehetne más, mint az üzemi demokrácia fogyatékosságai? Ugye, ugye… Ami nem: a lakáskérdés. Ebben a városban ugyanis sok-sok lakás épül…

Polimer - egy sikerült magyar márka. Az akkor vásárolt kazettáim négy évtized után is lejátszhatók…

Az időjárás viszont sehogy se nem akar elvszerűen viselkedni: miközben január 19-én Sopronban plusz öt fokot mérnek, Debrecenben mínusz 15 fokot mutat a higanynak az ő szála. Az enyhülés azonban lassan áthúzódik az ország középső és keleti részeire is. Bizony nem bánja ezt a kiskereskedelemben dolgozó szocialista brigádok 160 000 tagja, akiknek áldozatos munkája révén 6,5 %-al nőtt a boltok forgalma. A maga részéről a kozmetikai ipar is mindent megtesz ennek érdekében: a közkedvelt BAC sprayből 650 000 darabot, fogkrémből 21 millió tubust, szappanból pedig 9000 tonnát tervez ebben az évben átadni a kereskedelemnek. Újdonság: a tutti-frutti ízű gyermekfogkrém, mely Gabi fantázianév alatt kerül majd forgalomba. Az édesipar is csak cuki hírekkel szolgál: előző évben több, mint 10 ezer tonna cukorkát, kekszet, kakaóport – összesen 760 féle édességet – állított elő. Atyám révén (épp ekkoriban diagnosztizálták a cukorbetegségét) minket is közvetlenül érintett, hogy – az egyéb tételek emelése mellett - 1974-ben 430 mázsa diabetikus csokoládé átadására is számíthattak a kereskedők.

A Nagyszállóban akkor ennyibe került a pihenés.

Épül-szépül Budapest. A főváros 1974-ben 15 milliárd forinttal gazdálkodhat – jut ebből Erzsébeten óvodára, az Árpád úton az Újpestet Rákospalotával összekötő felüljáróra, 150 millió a közvilágítás korszerűsítésére. Húszezer új telefont kötnek be, de 140 000 budapestinek még tovább, türelemmel kell várakoznia. Ha közben betérnek a HungarHotels által üzemeltetett Royalba, 5,20-ért ehetnek egy bablevest virslivel, egy székelygulyást 14,90-ért, 15,80-ért akár már rántott bordát is kaphatnak (házi csalamádéval!). Persze van, akinek semmi nem elég. Mint például a letenyei benzinkutasoknak, akiket különösen nagy kárt okozó (egészen pontosan 638 000 Ft-os) sikkasztás miatt ítélnek el 5-6 éves szabadságvesztésekre. A szemérmetlen nyerészkedők névértéken alul vettek a Deák elvtársnő vásznánál nem jobb sofőröktől üzemanyagjegyet, a különbözetet pedig a kútnál saját zsebre kiárulták. Rossz karma – pedig a tankolni kívánó járművek száma egyre szaporodik. 74-ben 80 000 új személygépkocsi behozatalát ígéri a Merkúr. Bemutatja a tévé a Zalatnay Cini főszereplésével készült Nyári kalandot, Gyárfás Endre tévéjátéka Puskás Tivadarra emlékezik, Vitray Ötszemközt című műsorában egymásnak adják a kilincset a celebek.

... és mindig ők nyertek. Vajon hogy csinálták?  Felül Magyar Ifjúságban napvilágot látott első, alul a Pajtásban és a Fülesben megjelent felújított változat. Közte a színezett német - ennek forrását ugyancsak Kósa Pál barátom osztotta meg velem

Budapestért azért még 1944-45-ben harcolni kellett. Csillik Gábor 1974-ben Csepel rendőrkapitánya: 19 évesen azonban tagja volt annak a híres partizán-egységnek (no, nem volt sok), mely a budapesti Harminckettesek terén felrobbantotta a nyilas Hűség Házát, majd később a Metropol szállót, az SS-ek kedvelt tanyáját (19 német tiszt halt meg ebben az akcióban).  Emlékiratainak (Budapestért harcoltunk) képregény-változata komoly karriert futott be a magyar lapokban: Zórád rajzaival három alkalommal is megjelent: eredetileg a Magyar Ifjúságban, majd – némileg átrajzolva és felújítva – a Fülesben és a Pajtásban is. Az oroszul tanuló nebulók épülésére aztán bekerült a Képes Nyelvmesterbe is: a januári szám olvasói jócskán átszabott, orosz nyelvű változatának egyik folytatásával találkoztak. A történet színezett lapjai az NDK-ban láttak napvilágot.

Pöttyös Panna együtt nőtt fel a szcializmussal

Az amerikaiak által levezényelt Pinochet-puccs miatti felháborodásunk nem csitul: bátran követeljük Luis Corvalán, a chilei kommunista párt főtitkárának szabadon bocsátását. Vietnamban eljött a béke, de a sok évig tartó háború nagy pusztítást hozott: a magyar dolgozók tömegei ajánlják fel, hogy (szombatonként) rendkívüli műszakokat teljesítenek az ázsiai ország megsegítésére. Az állami- és pártvezetők szinte állandóan úton vannak. Van, aki – mint Brezsnyev elvtárs – messzire: a hideg moszkvai télből Kubába látogatott, ahol másfél milliós tömeggyűlés köszönti őt. Van, aki közelebbi céllal kell beérje: Biszku elvtárs a IV. kerületi munkásőrök workshopján (dobtárazás, raktározás a Bunkócska eléneklése) vesz részt. Az UNESCO örömhíre: Lenin a világ legolvasottabb szerzője! A halhatatlan Iljics műveit (január 21-én emlékezett meg a haladó világ elhunyta 50. évfordulójáról) 125 nyelven, 63 országban adták ki – egyedül a szocialista országokban 3024 alkalommal. A jó olvasmányhoz jó falat is dukál, s ebben sincs hiány: a szövetkezetek 5,3 millió hektáron gazdálkodnak (az összes földterület 57 %-a), az enyhe tél kedvez a vetésnek (jól telelnek az őszi vetésű növények), Gyulán pedig nem csak új vágóhíd épül, de új kolbászüzemet is avatnak. Hab a tortán: devizahelyzetünk szilárd, kiegyensúlyozott, az árszínvonal növekedése pedig az év során várhatóan a 2 %-ot sem éri el.

 

Divat – csak fiataloknak

Mégis vannak nyughatatlan emberek. Mint például az a 31 éves technikus is, aki Zsiguli márkájú személyautójával 161 kilométeres óránként sebességgel robogott át a fővároson. Akciója nagy megütközést keltett: no nem a sebesség miatt (yeah, a szovjet technológia, pakidzsban kaptuk a munkaversennyel meg a kommunista szombattal, you know), hanem az illető felelőtlensége folytán. A bölcsészekkel mindig baj van: 74-ben sem volt másként. No, nem holmi szabadegyetemek meg illegális olvasókörök, netán a Bajza utca és a Hősök tere közti, kis földalatti szervezkedés miatt - ki gondolt volna ekkor még ilyesmire? Egy Kovács Iván nevű – nyilván nem angol szakos - egyetemista nyilvános hirdetésben keresett go-go görlöket induló shaw műsorához - célja az első hazai beat-balett „kiállítása” volt. Hogy viszi e majd valamire eme derék ifjú az impresszáriói pályán, vagy inkább őt viszik – még a jövő titka. Mint ahogy még minden - kár lenne tehát pont ezen idegeskedni… S ha mégis? A méltán híres magyar gyógyszeripar ékköve, a Kőbányai Gyógyszerárugyár kiváló nyugtatókkal is szolgálni tudott – s bár termékei 80 %-át ekkor már külföldön értékesítette, az itthon maradt 20 %-ból a lakosság igényeit simán ki tudta elégíteni…

A fényképes illusztrációk forrásai a korabeli lapok – a korabeli nyomdaszínvonalon. A képregények Kiss Feri, Szakács György és Varga Emil digitális gyűjteményéből valók.

A KGB szépei – filmen, képregényen és a valóságban

Egy, még a nyolcvanas évek végén Nyugatra menekült KGB-tiszt amerikai újságírók azon kérdésére, hogy a külföldön dolgozó ügynökök hány százaléka került ki a hölgyek közül, habozás nélkül így válaszolt. „Öt.” Aki egyszer KGB-s, mindig KGB-s, miért mondjon igazat, ha hazudhat is – nyugodtan felszorozhatjuk a számot (legalább) kettővel. Tény, hogy a (sokszor nyers erőt, kegyetlen brutalitást kívánó) műveleti feladatokra a „szerv” elsősorban férfiakat alkalmazott, a női ügynököket (vajon miért is?) inkább finomabb és speciális célokra vetette be. Az is tény azonban, hogy e hölgyek jelentős része nem szovjet állampolgár volt: a KGB profi beszervező tisztjei minden számukra fontos országban megtalálták a megfelelő pozícióban dolgozó lányokat, asszonyokat, akiket aztán rá tudtak venni, hogy saját hazájuk ellen dolgozzanak.

 

Melita Norwood, minden idők egyik legeredményesebb KGB-ügynöke beszervezése (1935) idején.

E nőkről még ma is viszonylag keveset lehet tudni – a Mitrohin-archívum révén szivárgott ki, hogy a KGB legeredményesebb és leghosszabb ideig működő brit ügynöke, az amúgy félig lett származású, a Brit Színesfémkutató Társaságnál titkárnőként dolgozó  Melita Norwood a harmincas évek derekától negyven éven talicskázta a KGB-nek a brit hadiipar és az atomprogram (a TUBE ALLOY-terv) titkait. Mindezt tisztán ideológiai alapon, mélyen elkötelezett kommunistaként: mikor 1979-ben Moszkvában járt, s akkor már majd’ negyedszázados szolgálatáért jutalomban kívánták részesíteni, köszönettel és némi gőggel visszautasította. Szomszédai a kedves, régimódi hölgyet kissé excentrikusnak tartották, de kedvelték: egészen 1999-ig senki nem tudta, hogy a brit atomtitkok árulóját, a legendás „Holát” tisztelhetik benne. Idős korára (87 éves volt, amikor lebukott) s a büntetőjogi elévülésre tekintettel nem került börtönbe: mikor hat évvel később elhunyt, a brit sajtó a hidegháborúra emlékező csöndes nosztalgiával búcsúzott el tőle.

Anna Chapman hazájába visszatérve médiasztár lett: a REN-TV-n saját műsort kapott. Legújabb vállalkozása: a nevével fémjelzett, tradicionális orosz öltözködéshez visszatérő ruhák piacra dobása. Sokak szerint ő, s nem Scarlett Johansson lett volna az ideális a Natasa Romanov szerepére. Kár, hogy örök időkre kiutasították az Egyesült Államok területéről...

Melita Norwood nem volt egy Mata Hari, vagy egy a rossz oldalra tévedt Bond-lányok közül. Nem volt szexi, nem csábított el férfiakat – ötven évig élt boldog házasságban férjével, aki – hozzá hasonlóan - a brit Kommunista Párt tagja volt. S egészen biztos, hogy nem ő jut eszünkbe, ha a KGB leghíresebb női ügynöke kerül szóba. Hanem… Csakugyan, ki is? Néhány éve a brit Munkáspárt egy vezető politikusa mellé beépült (s őt el is csábító) Kátya Zatulivetyert emlegették az utóbbi harminc év legjobb KGB-ügynökeként, de azért legtöbbünknek csak-csak az USÁ-ból 2010-ben kiutasított Anna Chapman jutna eszébe. A gond csak az, hogy e hölgyeknek már semmi köze az időközben megszűnt KGB-hez – s hagyományos értelemben véve nem is kémfeladatokat láttak el. Kátyára – a brit hatóságok őszinte bánatára – semmi jogellenest nem sikerült máig sem rábizonyítani, s Anna Chapmannak is legrosszabb esetben csak az idegen hatalom érdekében végzett tevékenység bejelentésének elmulasztásával és a külföldiekre vonatkozó pénz-kifizetési szabályok megsértésével kellett volna szembe néznie…

Szmokingban a KGB...

... és szmokingban az örök ellenfél, James Bond. Oroszországból, szeretettel.

A leghíresebb női KGB-ügynököket a filmvásznon és a képregényen kell keresnünk. Persze nem az egykori szovjet filmek körül.... - a KGB a kilencvenes évek végéig tabutéma volt, s egészen, 2005-ig kellett várni míg a KGB külföldi felderítőinek 1977-ben játszódó kalandjaiból valósághoz némileg már közelítő feldolgozás (A KGB szmokingban) születhetett - hanem az amerikai és a brit filmek és képregények között. Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy ott sem fogunk találni túl sokat… James Bond persze lépten-nyomon orosz ügynökökkel hadakozott – néhányukkal kellemesen testközeli kapcsolatba is került. Rögtön filmes pályafutása elején belefut Tatjána Romanovába (Oroszországból, szeretettel), akit a filmben a szlávosan szőke Daniela Bianchi alakított. A történet képregény-változata azonban három évvel megelőzte a filmet: a brit Daily Expressben 1960 februárja és májusa között futott John McLusky ihletett rajzaival.

Tatjána Romanova filmen...

... és képregényen

Greta Garbo Ninocskája óta tudjuk, hogy a legjobb orosz ügynök a hozzánk átállt orosz ügynök – Ánya Amaszova, a KGB TriplaX néven nyilván tartott ügynöke, A kém, aki szeretett engem című film főszereplője azonban nem csak az eszméhez hű elvtárs, de dühös és bosszúszomjas asszony is, akinek  szerelmét egy sehonnai brit,  James Bond gyilkolta meg. Amaszova őrnagy (Barbara Bach játszotta a filmen) Szűcs Gyula és a James Bond Blog méltatása szerint „legalább olyan jó titkosügynök, mint brit kollégája - alighanem örökre száműzve ezzel a Bond-filmekből az idegesítően butácska, könnyen ágybavihető kémnők kliséjét.”  Bár a Dr. No után több James Bond-moziból készült filmképregény (For Your Eyes Only, Octopussy, Licence to Kill, Goldeneye…), ebből éppen sajnos nem – s bár 1967-68 fordulóján a napilapos Bond-sorozatban McLusky-t váltó Jaroslav Horak ezt is megrajzolta, ennek a történetnek (és női főszereplőjének) nem sok köze van a végére persze Bond karjai közé omló szovjet titkosszolgához…

A kém, aki szeretett engem. Minden idők egyik legjobb James Bond-filmjéből sajnos nem készült képregény

Az amerikai képregényben – mely a hidegháborús politikai kihívásokra is érzékenyen reagált - az ötvenes-hatvanas években feltűntek elvetemült vagy épp a jóra még visszatéríthető KGB-ügynökök. Mint például Irina Dubaja, aki a Charlton Comics Judomaster sorozatának két epizódjában (91-92) jelent meg 1966-ban. Feladata az amerikai földön végzet szabotázs-tevékenység összehangolása volt (galád! galád!) – amibe azonban annak rendje-módja szerint bele is bukott.

Irina Dubaja, a szovjet ügynök titkárnőként csábít. Mint ahogy mai utódai is: Mike Hancock brit munkáspárti képviselő Kátya Zatulivetyer személyében egy igazi „mézesbödön” (a célszemély elcsábítására „szakosodott” fiatal ügynöknő) áldozatául esett

Valenytyina Vosztok, a szovjet légierő pilótája...

... a Doom Patrol szuperhős-csapat tagjává válik

A szuperhősös képregényekből sem maradhattak ki a Szabad Világ ellen áskálódó orosz lányok: Valentyina Vosztok nem KGB-s, hanem a légierő pilótája, így aztán nem csoda, hogy át is áll az ellenséghez, s néhány éven át a DC Doom Patrol csapatának tagjaként tevékenykedik. Sőt: a Marvelnél – igaz, csak a Birodalom végnapjaiban. 1989-ben - egy egész csapat is felállt a muszka szuperhősökből: a Supreme Soviet. Szívós társaság volt, mert a KGB feloszlatása után is megmaradtak: 1991-től a Nép Védelmezőiként folytatták áldásos tevékenységüket.

Szuperhősök, Moszkvában. A hivatalos látogatásra érkező Amerika kapitányt maga Gorbacsov elnök is fogadja.

Találkozás a helyi kollegákkal. Jó kis kaland keveredett belőle...

No persze a világsztár, minden idők legszebb,  legveszélyesebb és legvörösebb KGB-ügynöke biztosan Natalja Aljanova Romanova – ismertebb nevén a Fekete Özvegy. Bár a Marvel adatbázisában nem tartozik a profiljához, nyilván hisz a lélekvándorlásbanaz eredetileg a hatvanas években megteremtett hős az elmúlt évtizedekben többször is újjá született - hol Monica Chang-Fury-ként, hol Jelena Belovaként találkozunk vele. Persze ő is a jó oldalára állt: ma leginkább Scarlett Johansson jut róla eszünkbe, aki minden képregény-rajongó legvörösebb álmait testesíti meg… Bármely csábító, itt és most ne essék több szó róla: a képregény-történet egyik legizgalmasabb asszonyaként ennél többet, jóval többet érdemel…

Ilyen barátokkal kinek van szüksége ellenségre? a Fekete Özvegy minden idők egyik legnépszerűbb képregény-alakjává vált

A KGB (és utódszervezetei) női ügynökei a valóságban nem nagyon mutatkoznak a nyilvánosság előtt. Kivételt leginkább az FSZB lapjaiban megjelenő „piár” cikkek jelentenek, melyekben gyanúsan sok csinos ifjú hölgy tűnik fel - általában egyenruhában. Civilben, pláne „magánéleti” ténykedés közben – soha. Erre először és utoljára a „szerv” történetében 1990-ben került sor, mikor a titkolódzásról, rejtőzködésről híres szovjet KGB „házon belüli” szépségversenyt rendezett, s nyerteséből, Jekatyerina Majorovából szupersztárt csinált. Mint mindennek a KGB történetében, ennek is megvoltak a maga előzményei, s mint minden akciót, ezt is a legnagyobb gondossággal szervezték meg. 1990 tavaszán a Moszkovszkije Novosztyi felmérése (akkor már lehetett ilyeneket csinálni) a KGB drasztikus és aggasztó tekintélyvesztését mutatta ki. A hajdan nagy társadalmi presztízzsel rendelkező és félve tisztelt szervezetben már csak a szovjet emberek 32 %-a bízott meg – ezzel kicsit rosszabbul állt, mint a hadsereg (35 %), de még mindig messze jobban, mint a kommunista párt (16 %). A szervezet nagy hatalmú vezetői ezen kívántak változtatni azzal, hogy Majorova kisasszonyt a sajtó elé vetették.

A KGB szépe: Kátya Majorova, 1991

Kátya Majorova persze nem operatív ügynök volt: csupán egy vonzó külsejű titkárnő a KGB moszkvai sajtóosztályáról, aki viszont jól játszotta a rá osztott szerepet. Fényképei a nemzeti hírügynökségnek hála nem csak a szovjet sajtót árasztották el, de számos nyugati magazinban is megjelentek: a Getty Images archívumából egy sejtelmesen kémesre sikerült, a fegyvertokból egy nyilván erre a célrakölcsön kapott Makarovot előhúzó „akciófotója” máig lekérhető. De készült róla fotó sminkelés közben, a Moszkva folyó partján sétálgatva, karate edzésen és lőgyakorlaton is. A hadsereg lapja, a Krasznaja Zvezda és a Komszomolszkaja Pravda címlapon hozta a fotóját, s a lapok nem szolgálati kötelességként, hanem a sztori iránti igazi lelkesedéssel közölték a róla szóló történeteket.

Egy szovjet szépségkirálynő mindennapjai... A RIA Novosztyi archívumából

Az általa népszerűsített „új” KGB azonban nagyon is a régi volt: ezt az 1991-es augusztusi puccskísérlet bizonyította. Melynek bedőlése nem csak a szervezet vezetőjét, Krujcskovot temette maga alá, hanem magát a KGB-t is... Hogy az új, orosz hírszerzés igényt tartott-e Miss KGB szolgálataira, számomra is rejtély maradt. 1994-ben az orosz média-Ki-kicsoda még emlékezett rá (s arra, hogy kedvenc étele a pizza, kedvenc filmjei pedig a James Bond-mozik), aztán a kilencvenes évek végének zűrzavarában eltűnt a média látószögéből. Orosz barátaim segítségével próbáltam kideríteni, hol élhet, mit csinálhat ma a KGB egykori szépe, de mintha a föld nyelte volna el. Vagy egy jó házasság. Mondjuk egy, a külföldi felderítő szolgálatnál dolgozó operatív tiszttel, aki - feleségével együtt - most legújabb feladatként egy orosz hitelből készülő nyugati atomerőmű építésének felügyeletét kapta. Oчень рад видеть тебя снова, Mисс КГБ – jó lesz téged újra látni. Persze, mint sejthetjük, azért nem mindenkinek...