Hód, és a régi kémek dicsérete

2014 szeptemberében – ahogy arról ebben a cikkben olvashattok – elindult a Képregény Kedvelők Klubjának Facebook-csoportja. Várunk mindenkit, aki a régi képregények, az aranykor magyar klasszikusai és a Képregény Kedvelők Klubjának rendezvényei iránt érdeklődik. Itt lehet jelentkezni: https://www.facebook.com/groups/1464336630521037/

A kémekkel nagyon hasonló a helyzet, mint a táltosokkal. Harrison Fawcett találó képe a Korona hatalmából rájuk is illik: kém – vagy táltos – nem úgy lesz az emberből, hogy elmerengve a vasárnapi húsleves aranyló színén egyszer csak leteszi a kanalat, s hirtelen kijelenti: „Papnak állok, idesanyám, ne is tartson vissza!” Kémnek – s ha itt és most kémekről beszélek, mindig az igazi kémekre gondolok, tudjátok, akikről a filmek is szólnak – születni kell. A többit a kiképzés majd megoldja.

 Щит и меч – Kard és pajzs.  Nem csak a Vlagyimir Baszov rendezte 1968-as sorozat népszerű töretlenül a mai Oroszországban, de a regény is. Ma az Orosz Föderáció Belügyminisztériumának magazinja viseli büszkén ezt a nevet. 

A hatvanas évek végén a festői Leningrádban (ma ismét Szent-Pétervár, a történelmi nevű leningrádi oblaszty központja) egy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin nevű középiskolás sokáig vacillált azon, hogy pilóta vagy tengerész legyen-e, esetleg hírszerzőnek álljon. Könyv- és filmélményei (különösen a második világháborús szovjet hírszerzőkről szóló, Oroszországban ma is töretlenül népszerű Kard és pajzs sorozat) hatására aztán döntött: egy szép napon bekolbászolt a helyi KGB ügyfélszolgálati irodájába, és, mint egyik első életrajzi interjújában elmesélte, egyszerűen közölte a döbbent ügyeletessel, hogy szeretne nekik dolgozni.  

„Először is mi önkénteseket nem veszünk fel.”- a jogi kar elvégzése után azonban már megnyílt a leningrádi fiatalember előtt az áhított csekista pálya. 

„Ez örvendetes, de azért akad néhány részletkérdés”. – válaszolta óvatosan a rokkant veterán harcos. „Például?” „Először is mi önkénteseket nem veszünk fel.” Ez azonban nem szegte Vologya kedvét, kivált, mert a hadfi bölcs tanácsot is adott: a KGB szívesen válogatja újoncait egyetemet, különösen jogi kart végzett fiatalok közül, talán, ha ott próbálkozna… Jelentkezett, felvették, idővel a KGB-hez is bekerült: a többi már történelem. Megesett ilyesmi Magyarországon is. Ismertem 1978-ban egy joghallgató kollegát, aki a magyart váskos pálócsággál beszélte, ám mert diplomata gyerekként élete első 18 évét Nagy-Britanniában töltötte, az angolt viszont a legszebb oxfordi kiejtéssel. Rövidesen aztán el is került a híres leningrádi KGB-akadémiára – hogy ma mivel foglalkozik, elmondhatnám, de akkor bizonyára egyenként meg kellene ölnöm minden Tisztelt Olvasót…

Remek történet, a kor legnagyszerűbb színészei, mesteri rendezés – Várkonyi Zoltán 1963-as filmje, Fotó Háber a maga korában igazi közönségsiker volt. Egy, a filmre emlékező kis írás a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet blogján olvasható. Innen idézünk: „Az izgalmas, fordulatos, számtalan logikai rejtvényt felvonultató filmet 1963. októberi bemutató után az 1987-es adatok szerint 3.881.000 néző látta. Az akkori 1-től 725-ig terjedő filmlistán a Fotó Háber a 87. helyet érte el.”

Mostanság – mint majdnem mindenre az 1990-ben letűnt világból – az elhárítós- és kémtörténetek hatalmas népszerűségére is illik gunyorosan visszatekinteni. Pedig a hatvanas évek derekától – a rendőrségi krimik és dokumentum-regények mellett, melyeknek Mág Bertalan, Pintér István és Szabó László volt vitathatatlan nagymestere - komoly szerepe volt a populáris kultúrában. Az ötvenes évek „éberségi”, nevelő célzatú tanmeséit a mindenhol ott ólálkodó ellenség leleplezéséről mindenki utálta. Még a szerzők is – tessék hát elképzelni az olvasót. A volt államvédelmis tiszt, Berkesi András regényei, mint a Kopjások (1959) vagy a Sellő a pecsétgyűrűn (1964) viszont százezres példányszámban keltek el, miközben a mozikban telt házzal játszották a kor legjobb színészeivel készült olyan kémfilmeket, mint például a Fotó Háber. 

Az 1959-ben megjelent Kopjások Berkesi András és Kardos György közös műve volt, s új műfajt teremtett: az olvasható, szocialista kémregényt. A Horthy-korszakban kezdődő, s a népi demokrácia korába átnyúló fordulatos történetet 1965-ben Cs. Horváth Tibor a képregény számára is feldolgozta: Sebők rajzaival a Népszavában jelent meg. Varga Emil barátom digitális gyűjteményéből.

Lényegében új, az állam által határozottan támogatott műfaj született, amely azonban immár elsősorban és leplezetlenül szórakoztatni kívánt. Lehet ezeket a könyveket „ideológiailag szolgalelkű”-nek minősíteni (mint az egyszeri ellenálló és szabadúszó hírlapírótette a Zinterneten), de hogy nem „maga a rendszer kötelezte olvasásukra a dolgozó tömegeket”, az biztos. Az olvasó, néző egyszerűen a Kalandért cserében elfogadta a „lightos” ideológiai csomagolást. És igen, még fizetni is hajlandó volt ezért… Később a kémekről szóló „tényirodalom” hasonlóan népszerűvé vált. Ezt tényleg csak a megbízható kiváltságosok művelhették, akiknek sorába nehéz volt bekerülni – igaz, közülük kikerülni is: a „veszélyes ellenséget”, a CIÁ-t lépten-nyomon leleplező egykori ÁVH-s tiszt még bő egy évtizeddel a rendszerváltás után is sajtófőnök maradt a polgári titkosszolgálatoknál. De hasonlóképp népszerűek voltak a szovjet szerzők a második világháborús felderítőkről szóló, vagy épp modern környezetben játszódó kémregényei is.

A Belügyminisztérium és a Határőrség saját, belső kiadású könyveit általában ismert és politikailag megbízható újságírók, a hírlapírói pályán is megfordult volt államvédelmis vagy még aktív rendőrségi állományban dolgozó tisztek írták. Az internacionalista küzdelemben elévülhetetlen érdemeket szerzett Pogonyi Antal (1894-1967)  az utóbbiak közé tartozott. Az Est lapoktól a Blikkig terjedő, nem mindennapi pályaívet maga mögött tudó, több remek történelmi regényt is jegyző Turi András (1899-2002) számára inkább csak jó pénzkereseti lehetőséget jelentettek ezek a füzetek, melyek közül igen soknak Sebők Imre készítette el a borítóját. Kiss Fery digitális gyűjteményéből

A kor – kiválasztott - hazai írói, újságírói sokan és sokfelé tudtak bűnügyi- kémtörténeteket elhelyezni. A Határőrségnek külön kiskönyvtára volt az ilyen kalandos-leleplezős regényekből, a Honvédség havi lapjában, az Igaz Szó-ban folytatásokban mentek, de a „civil” állami kiadók is gyakran hoztak ki ilyen műveket. A történetek néhány alapsémát variáltak (csakúgy, mint a „másik oldalon” James Bond-történetek). A kezdeti időkben főként a volt úri osztály (királyok, hercegek, grófok, naplopók, s egyéb burzsoák) a v 0.1-es rendszerváltás után a hanyatló Nyugatra menekült képviselői tértek vissza ármányos, titkos missziókra – legtöbbször szocialista hazánk és az ideiglenesen itt állomásozó, baráti szovjet hadsereg hadi titkait kikémlelni. A másik fővonal gonoszai műszaki titkainkat akarták kifürkészni. Ha csak a hírszerző történetekből tájékozódnánk, azt is hihetnénk, Magyarország volt ekkoriban a világ innovációs központja: itt született meg az újfajta rakéta-üzemanyagtól a speciális műanyagokon át az elektronikáig minden ellopni érdemes technikai újdonság.

Dold-Mihajlik Ordasok között című regényében Honcsarenko szovjet hírszerző ezredes Goldring néven épül be a náci hatalmi hiearchiába. (1960, Magyar Ifjúság. Rajz: Sebők Imre)

Az új műfaj a képregényhez is gyorsan utat talált. Igaz, először inkább csak a szovjet kémtörténetek adaptációja formájában, melyeket legtöbbször (Sebők Imre rajzaival, aki képregényeiben több nácival végzett, mint a háborúban egy teljes ukrán lövész-zászlóalj) Cs. Horváth Tibor, a Népszavában, naponta megjelenő, néhány kockás folytatások formájában helyezett el. Az első – Zórád Ernő által megrajzolt – magyar elhárítós képregény Szabó László története alapján készült, A B-26-os ügynök című halhatatlan alkotás volt, mely – hol másutt – az úttörők hetilapjában, a Pajtásban jelent meg a piros nyakkendős nebulók épülésére.

A B 26-os ügynök című történeteinkben hős felderítőink egy emberként vigyáznak a galád főszereplő bekerítésében kulcsszerepet kapott „civil” kislányra (1969, Pajtás. Rajz: Zórád Ernő)

Volt benne minden, mint a kínai gyorsbüfé savanyú-csípős levesében: dögös, nagykeblű szőke nő (kispajtások, örvendezzünk!), itthon-ilyet-aztán-nem-látni típusú „nyugati” autócsoda, izgalmas helyszínek, mikrokamera, meg mindenféle, Q-nak is becsületére váló kémkütyű, elvetemült al-, és az eseményeket mozgató főgonoszok, s természetesen a kémelhárítás ifjú és élemedettebb korú hősei. Mindahányan a maszkírozás, a szerepjáték nagymesterei… Azt, hogy a gonosz végül elnyeri méltó büntetését, az olvasó borítékolhatta - a könyveket, képregényeket a „hogyanért” olvastuk el.

A Hód bemutatkozik terjedelmét tekintve inkább még csak kisregény volt. A Határőrök Kiskönyvtárát főként az ilyen hat-nyolc íves történetekre „méretezték”, a következő években a „civil” kiadások mellett (vagy inkább azokat megelőzve) itt is megjelentek Hód újabb kalandjai.

Mikor azonban 1967-ben a belső terjesztésben kapható Határőrök Kiskönyvtára sokadik köteteként Matyasovszky Jenő tollából megjelent az első Hód-regény, senki nem sejtette, hogy egy szupersztár születésének vagyunk tanúi. Igen, a „mezei” olvasók is: a Hód bemutatkozik „civil” kiadására ezzel párhuzamosan a Kossuth könyvkiadó is vállalkozott. A szerző, Mattyasovszky Jenő 1931-ben született. Igen fiatalon került a rendőrség kötelékébe. Elvégezte a Corvin Ottó nyomozóiskolát, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányságon lett nyomozó: elsősorban betörési ügyekkel foglalkozott. A hatvanas években a Magyar Rendőr, a rendőrségi hetilap szerkesztőségébe kerül, újságíróként kezd tevékenykedni. Belülről, és igen jól ismerte a rendőri és a kémelhárítói munkát, s természetesen kiváló kapcsolatokkal  is rendelkezett. Kulcsár Ödön, a későbbi szerzőtárs emlékei szerint korai nyugdíjazásakor kezdett regényírásba. 1968-ban jött a második regény, a Hód küldetése (még 1969-ben  A B 112-es ügynök címmel a két történet egy kötetben ismét megjelent), a Hód és a három király (1969), Hód és a ZX-7 (1971), a Hód jelentkezik (1973), a Hód titkos feladata (1974)… Évente-kétévente az újabb és újabb epizódok (és a régiek új kiadásai), mind megannyi, százezres példányszámban fogyó sikerkönyv. Több Hód-regény ékes szlovák nyelven is napvilágot látott, szinte minden „korai” Hód-történet több új kiadást is megért. 1984-ig, hirtelen halála évéig közel kétmillió (!) Hód-könyvet vásároltak a lelkes olvasók – s mindeközben az írónak különböző kiadóknál egyéb bűnügyi történetei is megjelentek.

Az első, már Kulcsár Ödön által írt, de még kizárólag Mattyasovszky neve alatt megjelenő Hód-regény: A hód és a megsemmisült nyom 

Utolsó kézirata befejezésére a család a szakszervezeti kiadó, a Táncsics helyébe lépő Népszava veterán szerkesztőjét, a kitűnő regényírót, Kulcsár Ödönt kérte fel. A Hód és a megsemmisült nyom (1985) minden eddigi rekordot megdöntve közel egymillió példányban talál gazdára. Az égbeszökő fogyási számokhoz szokott korabeli magyar könyvpiacon is hihetetlen siker volt ez – annyira az, hogy Hód a szerző halála után is folytatta karrierjét. Elsőként a magyar szórakoztató irodalomban elkezdődik egy figura kalandjainak „franchise”-szerű továbbírása: a nyolcvanas évek derekán a könyvek még Mattyasovszky Jenő neve alatt jelennek meg, de ténylegesen Kulcsár Ödön írja őket, aki idővel aztán a borítókon társszerzőként is megjelenik. Hód túléli a rendszerváltást: a szocialista „mesterkém” utolsó kalandja (Hód és a szerelem órái) 1991-ben jelenik meg, de még 1996-ban is megpróbálkozik egy kiadó az első Hód-regények újbóli kiadásával.

A magyar mesterkém idővel meghódította Csehszlovákiát is.

Mi lehetett a Hód-regények sikerének titka? Elsősorban talán az, hogy Mattyasovszky tudott mesélni. Filmnovella-szerű dramaturgiával dolgozott, dialógusai tömörek és célratörők voltak, amit s ahogy a szereplők mondtak, életszerűnek hangzott. Nem merült el hosszas leírásokban, de egy-egy közbe vetett mondattal ügyesen kötött át jeleneteket vagy érzékeltett hangulatokat. Az általában nem túl terjengős (9-10 ív körüli) történeteket mindig a „dolgok közepébe” vágva indítja, egy, sokszor első pillantásra hétköznapinak tűnő szituációból bontja ki később a „rejtélyt”, s közben már be is mutatta a történet főszereplőit, helyszíneit. A főhős, a Hód fedőnevű elhárító tiszt (polgári nevén Balassa Péter) 1967-ben, a sorozat kezdetekor fiatal ember. Nemrég végezte el az egyetemet, tehát 24-26 éves lehet. Ügyes, minden helyzetben feltalálja magát, képes beépülni bármilyen környezetbe, nyelveket tud és természetesen kellő intelligenciával is rendelkezik. És ami a legfontosabb: a történet kezdetekor az olvasó nem ismeri a személyét, nem tudja, hogy a regényben felvonuló szereplők közül valójában kit „alakít” Hód. A regények végére persze nem csak a tettesek lepleződnek le, de Hód mindenkori inkognitója is. Addig viszont a szerző - néha ki-kikacsintva a lapok mögül - szabályos bújócskát játszik az olvasóval: a cselekményt mellékágakra viszi, „ál-Hódokat” vonultat fel, meglepő fordulatokkal csavarint egyet a történeten.

Gondban a főnök az első Hód-történetben – és kicsit a forgatókönyv írója is. A magyar képregény-hagyományhoz képest is „agyonírt” oldalak nem ígértek könnyű olvasgatás. (Füles, 1969,. Rajz: Korcsmáros Pál).

A hatvanas évek végén virágkorát érte a magyar adaptációs képregény. A sikerkönyvek – még az olyan „fajsúlyosabb”, nehezebb szövegű regények is, mint Passuth László könyvei – előbb-utóbb képregény formájában is megjelentek, legtöbbször a hetente több százezer példányban fogyó Füles lapjain. Az első Hód-történet, a Hód bemutatkozik című regényből készült A B 112-es számú ügynök közlését a lap 1969. évi 24. száma kezdte meg, folytatásonként 3-3 oldalon. A képregény-adaptációt nem Cs. Horváth, hanem Halász Gyula készítette, a rajzokat pedig Korcsmáros Pál. Halász nem nagyon használta ki az eredeti mű filmszerű jelenetszerkesztési módszerében, tömör dialógusaiban rejlő lehetőségeket: egy „klasszikus”, mesélős forgatókönyvet írt, hosszú magyarázatokkal – ezekbe igyekezett a cselekmény külön képeken nem ábrázolt történéseit betömöríteni.

„Bitang! Arccal a földre. El vele!”- a Gonosz MINDIG elnyeri jutalmát.

Korcsmáros hangulatos, de kicsit elnagyolt rajzokat készített, melyek a Füles kifürkészhetetlen akaratából általában rusnya kísérőszínnel nyomva jelentek meg. Mint mindig, néhány nagyon szexi, élveteg tekintetű női alakot és pesti életképet is sikerült a történetbe csempésznie, s alighanem a magyar grafikában senki sem tudott úgy rendőrségi Volgát, s a tüdőrákért szorgosan dolgozó, folyton bagózó, ávósfejű elhárító-tisztet rajzolni, mint ő. Miután a főgonoszt letartóztató ezredes lebitangozta az imperialisták ügynökét, majd – még ugyanabban a szövegbuborékban – kiadta az „Arccal a földre. El vele!” parancsokat is, már csak a főtárgyalás volt hátra, s miután a gyilkos gaz kegyelmi kérvényét a Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította, immár semmi nem állt útjába annak, hogy a dolgozó nép megvetésétől sújtott, háromszoros gyilkos bűnösön a halálos ítéletet végre hajtsák…

Forró pillanatok egy nyári nyomozásból… A tárna titkában Virág elvtárs helyében bizony én kétszer is meggondoltam volna, hogy otthagyom-e ebben a társaságban a jányt. (Füles, 1970, Rajz: Korcsmáros Pál).

A képregény (is) siker volt – 1970-ben jött a folytatás. Az ismét a Halász-Korcsmáros páros által a Hód és a három királyok című regényből készített Hód és a tárna titka nem akármilyen feladat elé állította a rajzolót. Ami a regényben a feszültséget fokozó, remek dramaturgiai fogás volt (vajha ki lehet Hód a szereplők közül?), a képregényben nem igazán működött, hisz századossá előléptetett hősünk az első rész végén „megmutatta” arcát. Korcsmáros mester a problémát végül kegyes csalással oldotta meg: Hód szerepére egyszerűen más figurát talált ki. A dunai, evezős környezetben játszódó történet kerthelyiséges, spricceres, nagy korsó sörös mulatásai, alig-bikinit viselő, hosszú combú szépségei sem tudták elterelni az olvasó figyelmét a galád, imperialista (onnan ismerni meg, hogy mindig elegánsan öltözik) ellenség mesterkedéseinek bravúros leleplezéséről. Az elmaradhatatlan Volgák és Moszkvicsok mellett – alighanem először a magyar képregényben – szexi Trabantokkal, machós Wartburgokkal is találkozunk. Bár Hódot a végén nem léptetik elő (szegény jó harminc éves karrierje során végig százados marad), mert ő is csak emberbül van, kicsit hagyják a szerzők, hogy szerelmes legyen…

Korcsmáros zseniálisan ábrázolta a mindenre elszánt imperialista ügynököket, s persze azokat, akikkel szemben sosem győzhettek: a Belügy mindig éber, higgadt, az ellennek sosem kegyelmező tisztjeit. S körülöttük a várost, a hatvanas évek fénybe-árnyékba öltözött Budapestjét…

Az 1971-ben megjelent, a Hód küldetése című regényből készült Hód és a kettétépett képeslap című Halász-Korcsmáros történet nem lacafacázott: a főhős már az elején „színre lép”. Halász lemond a leleplezés játékáról – helyette a beépülés folyamatának nyomon kísérésre teszi a hangsúlyt. A rajzok letisztultabbak, mint az első két folytatásban, jó nő alig van a történetben, a 9. folytatásban viszont – éles kontrasztjaként az imperialista ellenség által használt Volkswagennek – feltűnik egy vonzó domborulatokkal megáldott rendőrségi Warsawa. Hód ösztöne, mint a végén megtudjuk, ismét csalhatatlannak bizonyult: hála neki, a gonosz elnyeri méltó büntetését – s ha már a sikerért se fizetésemelés, se előléptetés nem jár, a szerzők legalább az utolsó oldalon (ismét) némi csajozással megjutalmazzák hősüket…

Egy nagyszerű rajzoló búcsúja a képregénytől: Hód és a ZX-7 (Füles, 1975)

A következő Korcsmáros-képregény, a Hód és a ZX-7 1975 januárjától jelenik meg a Fülesben – már Cs. Horváth Tibor írja. Ez az 1975. május 24.-én elhunyt grafikusművész utolsó története. A rajzok a kései Korcsmáros elegáns, szép, a tustechnikát és a kidolgozott ceruzarajzot kombináló stílusában készültek, levegősek, tiszták, a nőalakok diszkréten erotikusak, a gonoszok kellően elvetemültek. Az egész történet igazi, hamisítatlan pesti fílinget áraszt. Korcsmáros mint ha búcsúzna szeretett városától: a körutaktól, az erzsébeti, palotai házaktól, az elvtársaktól és uraktól, a szép asszonyoktól és lányoktól. A végére persze az „egész kémhálózat lakat alá kerül” – Hódnak viszont – túl azon, hogy néhány százezer példánnyal ismét közelebb került a halhatatlansághoz – ebből a kalandból az obligát főnöki dicséreten kívül egy jónő nem sok, annyi haszna sem származott…

A nyolcvanas évek derekán Fazekasnak ugyancsak sikerült felturbóznia a történet látványvilágát (Füles, 1984, Rajz: Fazekas Attila)

Talán ezért is ment el a kedve attól, hogy a következő majd’ tíz évben visszatérjen a képregény világába. 1984-ben Fazekas Attila veszi át a sorozatot. Megújul a figura, az egész látványvilág: Fazekas ízig-vérig modern, dinamikus történettel áll elő, a tőle megszokott lendületes, izgalmas stílusban. 1985-ben azonban Cs. Horváth - ki tudja, miért - nem a közben megjelent, újabb epizódok közül választja ki a folytatást, hanem az első történetet veszi elő.

Hód figuráját a szerkesztőség ismerős irattárosáról mintázta, majd az alakot kicsit módosítva a Farkas Győző-történetekben vitte tovább  (Füles, 1984, Rajz: Fazekas Attila)

A Hód bemutatkozik Fazekas rajzaival a Népszavában jelenik meg, napi folytatásokban. A Hód  a figuráját tovább író Kulcsár Ödön saját lapjában, az Új Mi Világunkban 83-ban újra közli a Korcsmáros rajzaival készült Hód és a ZX-7-et, 85-ben a Hód és a tárna titkát, 86-ban pedig az első történetet, a B 112-őt - és keresni kezdi azt, aki esetleg az újabb, már általa írt történeteket meg tudja rajzolni. 

Fazekas, mint mindig, odafigyelt a részletekre: azt mindenkinél jobban tudta, hogy az olvasó figyelmét a dögös, alul öltözött női szereplőkkel és a látványos üldözéses-verekedős jelentekkel tudja felkelteni. Ennek megfelelően aztán sokféle autótípus jelenik meg a történetben, ám ez a forgatókönyv sajnálatos módon pikánsabb részletekben nem bővelkedett…

Ugyan a Hód-regények akkor már jópár éve a Népszava kiadó Express Könyvek sorozatában jelentek meg, a könyvszerkesztőségeknek azonban semmi köze nem volt a napilapos Népszavához. Itt 1985 nyarán jelent meg az utolsó, Fazekas által készített Hód-képregény, a Hód és a lisszaboni futár. Dramaturgiai szempontból ez mindenképp változást jelent, hisz Cs. Horváth szinte teljesen elhagyja a leíró, narratív utalásokat – a történetet Fazekas rajzai és a tömör dialógusok mesélik el. Furcsa, „Hód nélküli” történet ez – a címszereplő alig tűnik fel benne, s ha igen, akkor sem nagy dicsőségére. 

Első Hód-képregényem első oldala… A történetet Kulcsár Ödön írta, aki rám bízta a forgatókönyv elkészítését is.

Az Új Mi Világunk 1986-ban közli Dúzs Miklós rajzaival az első Mattyasovszky-Kulcsár történet, a Hód és a megsemmisült nyom képregény változatát, a Füles évkönyve pedig újra előveszi a Kettétépett képeslapot. Közben új, ambíciózus, ifjú, szakmabeli hiányosságait lelkesedéssel pótló rajzoló kerül a Mi Világunk szerkesztőségébe: Verebics Jánosnak hívják. Bruce Lee életrajzi képregénye és a Kulcsár-kisregényből készült, Pesten és Isztambulban játszódó krimi után harmadik munkám volt itt a Hód fogságban, avagy egy szőke hölgy zokogni kezd. Kulcsár regényéből én írtam a forgatókönyvet. Ez volt a könnyebbik része a feladatnak: ha a rajzoló ír, eleve képekben gondolkodik, a fejében már akkor összeáll a történet, amikor a dialógusokat írja. A történetben sok volt a „valódi” helyszín, ahova lehetőség szerint elmentem fényképeket készíteni, heteket töltöttem az előkészületekkel, a figurák kidolgozásával.

Ezt a trükköt még Zórádtól tanultam. A hosszabb dialógusokat – ahol valójában nem „történik” semmi, a szereplők egy a jelentben csak elmondják a történet szempontjából egyébként lényeges szövegüket – úgy lehet érdekesebbé tenni, ha a rajz a sztorihoz kapcsolódó valamilyen mellékalakra fókuszálunk. Így történt a gyermekét fényképező (az eredeti regényben persze nem szereplő) anyukával is…

A történet 88-89-ben a Mi Világunkban folytatásokban jelent meg, majd szinte azonnal újra az egyik „alkalmi” kiadványainkban, a Zimankóban és Kánikulában is. Viszonylag könnyű dolgom volt, hisz nem kötöttek a „régi” hód-ábrázolások: a hős alakját saját elképzeléseim szerint formáltam meg. A Hód és a picike emberrel folytattuk, a folytatásos változat után (mely így utólag visszagondolva meglehetősen malackodóra sikerült) ez lett a Mi Világunk első (és utolsó) füzetes formában megjelent képregénye. Kicsiny gyermekkorom kivételével mindig is utáltam a cirkuszt: ezt sajnos a mutatványos környezetben játszódó, nem is kicsit „odakent” történeten azért érezni lehet…

Búcsú Hódtól – és a képregénytől.

A Mi Világunknak készült utolsó (befejezetlen) képregényem is egy Hód volt: 1990 elején a Hód és a rémült kísértet első lapjait még én rajzoltam meg, de 1990 tavaszán búcsút vettem a képregénytől. A történetet - egy folytatás erejéig - Kárpáti Tamás, majd utána Dobozi Tamás vette át. 1991-ben Tomcsányi Mihály rajzaival még megjelent a Hód és a szerencse ördöge első két folytatása, a történet azonban a lap megszűntével immár végleg befejezetlen maradt…

Ennek az írásnak első változata a Fandom magazin II. évfolyama 2. számában jelent meg. Nagy megtiszteltetést jelentett, hogy Farkas Dávid, a szerkesztő felkért a borító elkészítésére is.

Hód 32 éven keresztül volt „élő” szereplője a magyar képregénynek, az újraközlésekkel együtt közel húsz alkalommal, sok (de milyen sok!) millió eladott példányban lépett az olvasók elé. Legendává vált a magyar tömegkultúrában. Kicsit talán halhatatlanná is… 2012 nyarán, mikor e cikk első változatát írtam, felhívtam az akkor 83. születésnapja megünneplésére készülő Kulcsár Ödönt, hogy az események felidézésében legyen kicsit a segítségemre. Kaján örömmel állapítottuk meg, hogy a negyvenes évek elején született hősünk tulajdonképpen még ma is élhet, s jó egészségnek örvendhet. Eljátszottunk a gondolattal, hogyan folytatta pályáját a rendszerváltás után. Lehet, hogy nyugdíjas titkosszolgálati tábornokként éldegél egy körúti lakásban, vagy megkeseredett rendőrségi kisnyugdíjasként egy pomázi kertes családi házban. Lehet, hogy külföldön folytatta tovább, s tavaly júniusban a többi vén fószerrel együtt ő is ott csápolt Sir Paul McCartney a Királynő trónra lépésének 60. évfordulóján Londonban megrendezett ünnepi koncertjén. De akár ülhet a Parlamentben, vagy fiatalos hetvenesként vezethet nemzetközi nagyvállalatot is… Minden lehetséges – még az is, hogy Hód egy napon visszatér.

És ha egyszer egy kiöregedett titkosszolga mesélni kezd…