A Vega Magyar Sci-Fi Egyesület
(nem keverendő a későbbi magazinnal) egyik alapítója, későbbi elnöke a 2009-ben elhunyt dr. Horváth Sándor volt, becsületes szakmáját tekintve mikrobiológus és a sci-fi
megszállottja – nem rossz párosítás. Sanyi jól, lendületesen írt, a tudomány
nála alapjáratban adott volt, s a fantasztikummal sem voltak problémái.
Szerkesztőnek is kiváló volt. Első sci-fi elbeszélésem a Vega Fantasztikus
Kiskönyvtár általa által szerkesztett Irány a középkor című kötetében
(1988) jelent meg. A Vegának sok pénze nem volt, terve, publikálásra váró
anyaga temérdek, így aztán Horváth (akit épp akkoriban tettek ki az ELTÉ-ről,
ahol tanárkodott) a sci-fi kiadványok gondozójaként örömmel csatlakozott a tarka fedelű lapok urához. Valahol Budán, egy bérelt
villában székeltek az „kisszövetkezet” összes redakciói: az egyik szobában a
szexlapok és női magazinok, a másikban az ezotéria és a sci-fi, szerkesztők,
tördelők, belső munkatársak, egymás hegyén-hátán. Itt kerestem fel Sanyit, hogy
egy sci-fi sorozat elindításáról beszélgessünk. Írásaim akkor már sokfelé megjelentek, de amire leginkább vágytam, egy saját füzetes regény-sorozat volt.
Németországban, „ponyva-hazámban” ezek nagyon mentek: a Perry Rhodan, a Terra Astra és az Orion füzetek lelkes olvasója voltam, s hittem: a műfaj Magyarországon is meghonosítható. (Tévedtem, persze: a szerelmes-romantikus sorozatok, mint a Romana, a Tiffany vagy a Bianca ugyan itthon is népszerűek lettek, egyéb műfajok iránt azonban nem volt nagyobb érdeklődés). A füzetes regény „tuti” megélhetést hozott sok példaképemnek Konsaliktól Hanns Kneifelen át Clark Darltonig (tőle magyarul is megjelent egy regény a Delfin-sorozatban: a később Zórád rajzaival képregényesített A titokzatos bolygó). A terv, amivel megkerestem Sándort, egy – mi más – amerikai szuperhősről, egy Jane Porter nevű lányról szólt (már a névválasztást sem hagytam a véletlenre), aki egy anomália révén csodás képességekre tesz szert, s onnantól afféle női Supermanként üldözi a gonoszt.
Az ötlet úgy Horváthnak, mint a kiadó igazgatójának tetszett, pláne, mikor kiderült, hogy külön honorárium nélkül megcsinálom a borítókat is. Naná, hogy megcsinálom – ha el lesz szúrva, legalább én szúrom el… ! Sőt, még logót is terveztem hozzá. Galaxy Jane – ez lett a sorozat címe – az enyém volt, mindenestül és kizárólag az enyém. Pontosabban Lynn Martiné, hisz ezen – a már a Népszavánál is használt – írói néven jelentek meg a füzetek.Méghozzá kéthavonta. Az első résszel gyorsan elkészültem: ez lényegében Jane csodálatos átváltozásának bemutatásából és a – még inkább kispályás – gonoszokkal való első összecsapásról szólt – de hát Superman is kicsiben kezdte. A másodikban folytatta ezt a szép tradíciót, ám a harmadikban már igazi szuperhős módjára az Univerzum sötét erejével szállt szembe, s annak rendje-módja szerint le is győzte azt.
Ebben a harmadik füzetben – az ifjabb közönséget megcélozva- indult a CosmoKids sorozat, egy pár évvel korábban hitvesemnek születésnapi ajándékként írt ifjúsági fantasztikus regény első részlete formájában. Ez a harmadik füzet egyébként már szerényebb nyomdai kivitelben, rosszabb papíron jelent meg – azért az olvasók így is rátaláltak, tízezres példányszámban fogyott. Úgy tűnt azonban, mégsem váltotta be a hozzá fűzött kiadói reményeket, mert a negyedik rész aztán már nem is jelent meg: a Galaxy Jane-sorozat itt abba maradt. Sajnáltam persze, de más munkákkal vigasztalódtam (akkor készültek a Huba-képregények, és a Mi Világunk körül is volt tenni való). Galaxy Jane emléke viszont a magyar sci-fi világában lassan feledésbe merült. Pedig – ha a superhero-val szemben Amerikában megfogalmazott standard követelményekkel vetjük össze – alighanem ő volt az első természetfeletti képességekkel rendelkező, a világokat mentő, sorozatszerűen visszatérő magyar (származású) szuperhős - a füzetes regények világában biztosan. Egy másik időben, másik galaxisban Jane talán többre vihette volna…
 |
Ami azt illeti: már vitte is, de
erről nem tudtam, mikor elkezdtem a sorozatot.
1986-ban az amerikai Ron
Goulart-nak már megjelent egy hasonló
című regénye az Univerzum legszebb és
leghalálosabb űrkalózáról.
Ő is vörös hajú volt, s őt is úgy hívták: Galaxy
Jane.
A borító Boris Vallejo munkája volt. Tetszenek érzékelni a különbséget?
És
gondolják, hogy ha tudom, bele kezdtem volna?
(Naná - csak legfeljebb más nevet adtam volna neki...)
|
