20 000

Augusztus óta újabb tízezer látogatást rögzített a számláló itt, a blogon. A 20 000 szép, kerek szám – és  elgondolkodtató. Olvasóim nagy részét nyilván a visszatérő képregény-barátok teszik ki, ám a Blogger a forgalom forrásait nyomon követő kimutatásaiból más tendenciák is kirajzolódni látszanak. Egyre többen érkeznek a Google valamilyen képes témára érkező keresőszava alapján, de úgy is, hogy egy-egy bejegyzést valamilyen internetes oldal vagy Facebook-csoport ajánlott a saját közönsége figyelmébe. A manga-rajongók is vissza-vissza néznek, várva a beígért történeteket, vagy legalább újabb, az előkészületekről szóló fejleményeket. Jönnek ötletek, témajavaslatok is – s persze évfordulók, melyek sokszor csábítanak soron kívüli megemlékezésekre. De - sajnos - nem minden fér bele a tanévkezdés után feszes tempót diktáló egyetemi élet mellett megmaradó szabadidőmbe... Szeptember még a nyáron elkezdett manga-projektek bűvöletében telt, s Molnár Lora édes-bús forgatókönyve alapján elkezdtem a Zongoraszólam alakjainak kidolgozását. Egyre jobban, egyre felszabadultabban ment a rajzolás, élveztem az alkotás két évtized után visszakapott örömét. Bár a ceruzarajzokkal nem volt baj, valahogy a végső forma mégsem akart összeállni: mangás barátaimat agyonszekíroztam az igazi, a cool, a magyar olvasó számára leginkább elfogadható stílus keresése közben rájuk zúdított kérdéseimmel.

Készülnek a manga-portrék: három nagyszerűen rajzoló ifjú hölgy a Mondocon forgatagában

A tökéletes stílus meglelése azonban még várat magára – alighanem egy eljövendő, nyugalmasabb periódusra marad. Mert persze a terveket nem adtam fel – bár van még mit tanulnom azoktól a nagyon fiatal és nagyon tehetséges manga-rajzolóktól, akikkel a Mondoconon találkoztam, s akikkel szívesen találkoztam volna a Holdfényconon is, ha sikerült volna eljutnom oda…
 

De nem sikerült, ahogy a 4.Szegedi Képregényfesztiválra sem. Bayer Antalnak köszönhetően viszont tarthattam egy előadást Hódról, az első magyar képregényes szuperkémről az októberi Primanima fesztiválon. És persze jó fél órás sorban állás után bejutottam az őszi Börzére is, ahol nagy örömmel vettem kézbe az én rajzommal a címlapján megjelent Fandom magazin legújabb számát…

Mint utólag kiderült, az őszi Börzén sikerült minden korábbi látogató-rekordot megdönteni

Októberben nem sok kárt tettem a rajzpapírban: unokám, Artúr megszületése egyrészt végtelen öröm forrása lett számomra, másként kicsit nosztalgikus hangulatba is hozott, így a blogon megjelenő bejegyzések zöme is inkább a dicső múlttal foglalkozott. Október 6-án a a sok évtizeddel ez előtti püspökladányi képregény-fesztiválra készült, az aradi vértanúk kivégzéséről szóló régi rajzaim ürügyén a nemzeti gyásznapon a magyar történelmi képregényt is elsirattam,  majd Fazekas Attila a nyomdából épp kikerült Jedi-jét köszöntettem, s Zórád Ernő 101. születésnapján próbáltam mérleget vonni az épp lezárt Zórád-emlékév történéseiből.

Kicsi, de lelkes társaság a Zórád-emléktábla előtt

Kiss Feri kezdeményezésére pár nappal később pár képregény-rajongó elhatározta, hogy 101 mécses meggyújtásával a Mester Csap utcai emléktáblája előtt is lerója kegyeletét. Mikor végül odaértünk, emelkedett pillanatok következtek, de az biztos, hogy többet engem nem fognak úti kalauzukul választani: hála nekem, ugyanis iszonyúan sikerült eltévedniük a Déli vasút környékének közismerten buja rengetegében…  Az ókor százegyedik arca a Mi Világunkban 1988-89-ben futó Végzetes asszonyok című sorozatom rajzait gyűjtötte csokorba, egy másik írás pedig a hajdanvolt Táltos kiadónak és nagyszerű alapítóinak próbált emléket állítani. Elmeséltem egy, a nyolcvanas évek végén dugába dőlt vállalkozásom történetét is. Az Asimov-életrajz emléke máig kísért: kicsit a cikk eredményeként ismét elővettem önéletrajzát, s nagy élvezettel fogtam bele (sokadszor) újbóli elolvasásukba.

Ez a kollázs az Igaz Szóban megjelent, kedves képregényeimből még valamikor a nyolcvanas évek végén készült

Az utolsó októberi bejegyzés Zórád a Ludas Matyiban megjelent egyetlen rajzáról szólt  , az első novemberi pedig az Igaz Szó, a Magyar Néphadsereg katonai magazinja „kötelékében” eltöltött időről, a lap számára rajzolt képregényekről. Sokat köszönhettem a lapnak, sokat főszerkesztőjének, Barkovits Istvánnak – mindig büszke leszek arra, hogy egykor a katonai sajtó munkatársa lehettem. Artúr „érkezése” (mint a Csillagok háborújában) új reményt hozott arra, hogy egy, 1986-ban hitvesem számára szülinapi ajándékként írt, s nagyrészt kéziratban maradt ifjúsági sci-fim olvasóinak nem túl nagy tömege újabb áldozattal egészül ki...

Találós kérdés, haladóknak: melyik kiváló magyar grafikusművész készíthette Október vezérének, a Népek Nagy Tanítójának, a dicső Generalisszimusznak, a Mindent Látó Szemnek (Nagy László), a Nyomorékok Talpra Állítójának (Méray Tibor), a Rügybontó Napnak (Képes Géza), a Gyáragyú Embernek (Eörsi István), kinek élőbb-mint-valaha voltáról boldog édesanyák tanúskodnak (Tímár György), akinek holtában is a tavasz fénye pihen homlokán (Vészi Endre) eme portréját?

A Nagy Októberi Szocialista Forradalom képregényes emlékezetéről szóló cikket november 7.-re időzítettem  - aztán a véletlen (és a további évfordulók, nevezetes események sorozata) úgy hozta, hogy ebben a hónapban született még néhány „oroszos” bejegyzésem. Egy harminc évvel korábban megjelent Füles-cikk ismét ürügyet adott némi Zórádozásra: emlékezetének elevenen tartását tőlem telhetően ilyen anekdoták felidézésével a jövőben is megpróbálom majd segíteni.  A „jégmezők lovagja”, Alekszandr Nyevszkij halálának évfordulója az orosz történelem e kimagasló alakja, a Keira Knigthley főszereplésével készült új Anna Karerina-film hollywoodi bemutatója Tolsztoj hősnőjének képregényes emlékezete felidézésre adott alkalmat - egy második világháborús katonai hőstett évfordulója pedig egy régi Korcsmáros-képregény előtti tiszteletadásra. De Gaulle tábornok novemberi születése (1890) és halála (1970) adta az ürügyet annak megvizsgálására, hogy Franciaország e nagy fia mikor szerepelt először képregényen: magam sem hittem, hogy erre a frissen hadba lépett Egyesült Államokban, s épp egy szuperhősös comics szereplőjeként került sort… Ott lehettem, s egy bejegyzésben meg is örökítettem azt az estét, mikor Alaksza Tamás, sok gyerekkori kedves képregényem írója elhelyezte kézjegyét a magyar képregény Kiss Feri otthonában található „emlékfalán”.

A Tábornok alakját természetesen a Larousse a hetvenes évek végén megjelent nagy képregényes Franciaország-történetének 23. és 24. kötetében is nagyszerű rajzokkal keltették életre...

Jó pár képregény-történeti összefoglaló igényű írás, vagy valamilyen apropóhoz köthető rövidebb megemlékezés után egyre inkább úgy gondolom, hogy ezeknek talán nem csak a szűkebb képregényes olvasóközönség szempontjából van, s talán lehet a jövőben is létjogosultsága. A képregény műfaja jóval több, mint a szórakoztatás puszta eszköze, kulturális jelenség is, mely ezer szállal hatja át, kapcsolja össze az irodalom, a művészet, a kommunikáció világát. Volt, s van képregény-élet túl a Pókemberen, túl a szuperhősökön, a digitálisan színezett csodákon vagy épp grafikai pótcselekvéseken. Az európai s a magyar képregénynek vannak kulturális hagyományai, jelenkori értékei, s persze értéket hordozó jövőbeni törekvései is – jómagam pedig egyre inkább ezeket szeretném írásaim középpontjába állítani.  S hogy mi lesz a tervbe vett, akár már el is kezdett vállalkozásokkal, mint a képerény-iskola vagy éppen a divattörténeti rajzsorozat? Nem adtam fel egyiket sem, de az idő véges, s mert írni, rajzolni csak kedvtelésből tudok, év közben az egyetemnek, az oktatói munkának mindig erős prioritása van. Az előttünk álló vizsgaidőszakban nyolcszázötven hallgatónak kell majd vizsgajegyet adom, rengeteg dolgozat vár majd hétről hétre javításra. Nagy álmok valóra váltására alighanem már csak a jövő nyár marad – a következő tízezer látogatót csak a már megszokott „választékkal” tudom köszönteni…