Végig nézve e blog szaporodó
bejegyzéseit, nyilván a Nyájas Olvasónak is feltűnik, hogy azok túlnyomó részt
a múlt körül forognak, s leginkább a nyolcvanas évek emlékeit, alakjait idézik
fel. Ennek nem a nosztalgikus múltba fordulás az elsődleges oka, nem csak az, hogy jó, hanem nagyon aktuális is ezekre az időkre emlékezni. Hogy miért? Mert abban a korban még minden
benne volt – elsősorban a lehetőség, hogy változzon a világ és ennek a
változásnak magunk is részesei legyünk. Az alábbi elbeszélés ezekben az
időkben, 1984-ben született. A mai hétköznapok újra a változásról szólnak: hogy
élhetővé tegyük az életet, sok mindent újra kell kezdenünk. Ezért kezdtem el
újra rajzolni is. A régi történethez az elmúlt hetekben született újabb „iskolarajzokat” választottam illusztrációnak – nem véletlenül. Forrjon újra össze,
ami egykor összetartozott…
Az eső kövér,
nyúlós cseppekben folyt végig az ablaküvegen. Elmosta a körvonalakat, a kinti
háztetőkből bizonytalan, torz vonal- és színrendszert engedett látni csupán.
Andrea felült,
hogy megfordítsa a kazettát. Gábor bámulta a mennyezetet, jobb kezével átölelte
a lány derekát.
- Mi van ezen
az oldalon? – Tulajdonképpen nem érdekelte, csak azért kérdezte meg, hogy
mondjon valamit. A fiú csendben szokott szeretkezni: képtelen volt arra, hogy
partnerét – partnereit – becézgesse. A szerelembe érintéseit, simogatásait,
mosolyait, fájdalmát és gyönyörét vitte csak bele, szavakat sohasem. Andrea
tudta ezt, el is fogadta. Mert az érintések, simogatások, mosolyok, fintorok
többet árulnak el a fájdalomról és a gyönyörről, mint a szavak. A hazugságok
kifejezésére legalábbis kevésbé alkalmasak.
- George
Benson. Give Me the Night. – Ismered, gondolta magában, te ne ismernéd.
Hányszor hallottad már itt mellettem, csendben, lihegve és elfulladva szeretkezés
közben, előtte vagy utána, ó, hányszor… Nem tud újat adni neki, gondolta
kétségbeesetten, még a kazettáim sem tudnak újat adni neked.
- Ismerem –
mondta Gábor. Nézte a lányt, aki mellette ült az ágyon és a magnóval babrált.
Nézte a haját, érezte a sampon illatát, bőén a Palmolive olíva ízű töménységét,
ajkán a szájfényt, ami elviselhetetlen mentolos ízt adott a csókjainak, körmei
ezüstszínű csillogását… Andrea meztelenségében volt valami természetellenes, a
szépségében valami mesterkéltség.
Pedig a lány
nagyon szép volt. Bőre selymessége adta meg közös pillanataik igazi
gyönyörűségét, meleg, nedves, nagy barna szeme, amely annyira emlékeztette
Gábort Audrey Hepburn szemeire, ez a szem, amibe beleszeretett, ami vonzotta,
az a szem is elveszítette a varázsát az izzadtságtól elmosódott szemfesték
sötét árnyékában. És a legszörnyűbb az volt, tudta ezt Gábor, hogy Andrea, ha ő
elmegy, újra rendbe hozza magát, újra kifesti a szemét, újra mentolos szájfényt
tesz fel ajkaira, ujja hegyével cseppnyi Charlie-t fog füle mögé kenni, s este,
mielőtt lefekszik, mandarin-samponnal mossa meg majd újra a haját.
Gábor
végigsimította a lány gerincét. Ujjai kavargó mintákat szántottak a lány
bőrébe, hogy egyre feljebb csúszva tarkóját, nyakát, vállát érezzék meg.
Úristen,
gondolta Gábor, hát nincs ezen a nőn egy tenyérnyi hely, amely újat tudna
mutatni nekem? Érezte ujjai alatt a bőr vibrálását, de ez a vibrálás megszokott
volt, mint reggelente a villanyborotva remegése vagy a mozgólépcső karfájának
óvatos rángatózása. Pontosan tudta, hogy fog a lány reagálni arra, ha a mellét,
a hasát, a combjait fogja simogatni, tudta, hogy fog remegni majd, ha jó lesz
neki és hogyan nyúlik el mellettem ha mindennek vége lesz. Nem azért kezdte
most mégis izgatni a lányt, mert kívánta a testét, hanem hogy rájöjjön: minden
úgy fog történni, ahogyan előre látta.
Andrea érezte,
ahogy a fiú ujjai hátán kúsznak felfelé. Érezte, hogy jó neki, mint mindig,
hisz Gábor nagyon gyengéden szokott szeretkezni vele, tudta, hogy most is jó
lesz, nagyon jó lesz, mint mindig, mert most a keze végig fogja simítani a
nyakát, hogy aztán, mint mindig, mint mindig, mint
mindig, mint mindig…
Nem, nem
siettetni akarta a gyönyört. Nem túlesni akart az egészen, hiszen nem volt
terhére a fiú közeledése. Andrea élvezte a szeretkezést, ahogy az ember élvezi,
ha viszkető bőrét óvatos karmok szántják össze, vagy ahogy a forró napfény után
jó a testnek a medence hűvös vize, de unta, nagyon unta ezeket a játékokat;
gyorsan akart felizgulni, elfogadni azt, amit a másik nyújt. De Gábor teste már
nem adta meg neki azt, amit várt tőle, ismerte minden mozdulatát, levegővételét...
George Benson
énekelt.
Feküdtek
egymás mellett.
Gábor a
mennyezetet bámulta.
Andrea felült,
hogy új kazettát tegyen a magnóba.
- Még mindig
esik – mondta. Felállt, kiment a fürdőszobába, Gábor hallotta, ahogy a zuhany vize
fröcsögve csapódik a lány testére.
Felkelt és
csendben felöltözött. A fürdőből a hajszárító berregése hallatszott, elkísérte
az előszobába, csak az ajtó, amit csendben behúzott maga után hallgattatta el
véglegesen.
A
Felszabadulás tér délutáni forgalmát az eső se nagyon zavarta. Gábor ténfergett
egy darabig, bement az antikváriumba, néhány percig a polcokon turkált.
A Kárpátia
sörbárjában rajta kívül csak egy vendég volt. Leült a tükörablak elé, literes
korsó sört kért, és nézte a téren átsiető embereket. Ismerősök és ismeretlenek
tűntek el előtte.
Innen rálátott
Andrea ablakára. A szobában még mindig sötét volt.
Kissé
szabadabbnak érezte magát. Megtette. Két éve kellett volna már, gondolta
keserűen.
Kortyolgatta a
sörét. Aztán belelapozott a Browning-kötetbe, amit az imént vett az
antikváriumban. Elolvasott néhány sort, majd kelletlenül félretette. Kiitta a
sörét, és kilépett a délutánba. Még mindig esett.
Néhány percig
álldogált az Ecclesia kirakata előtt.
Átment az
aluljárón, kerülgetve az ázott kutyaszagú embereket, akik itt húzták meg
magukat a víz elől.
Valahogy
felfért egy fekete hetesre. A lépcsőn állva, a koszos ablakon keresztül nézte a
Dunát megülő párafelhőt.
A gőzfürdőnél
leszállt, beállít a sorba jegyet venni. Esős napokon mindig sokan vannak,
látta, hogy még jó fél órája van a bejutásig.
Kisétált újra
az utcára. Megkerülte kétszer a fürdőt. Mikor visszament a fürdő előterébe,
kért egy melegszendvicset a büfében.
Nehezen, de
sorra került. Átvette a kötényt, keresett magának egy üres kabint, gyorsan
levetkőzött. A kulcsot, mint mindig, a kabin tetejére tette, aztán bement a
zuhanyozóba. Két-három percig engedte magára felváltva a hideg és a meleg
vizet. Még mindig érezte bőrén Andrea illatát.
A szárazgőzbe
ment először. Hallotta, ahogy egy idősebb úr megjegyezte társának: az ilyen
hülyék kapnak negyvenéves korukra szívinfarktust, amire a társa megtoldotta
azzal, hogy az ilyen hülyék meg is érdemlik.
Gábornak nem
volt türelme „sorozatot” csinálni. Az első kamrán csak áthaladt, érezte, ahogy
a talpát forrón égeti a padlózat kövezete. A második kamrában sziszegve
leereszkedett egy üres székre, elkezdte bámulni az órát.
Egy idő után
elunta a várakozást - négy perce volt még hátra – és körül nézett valami
olvasni való után. Csak egy Népsport volt a keze ügyében, nedvesen, csöpögősen
a felszívott párától. Óvatosan vette kézbe, olyan óvatosan, mint Andrea mellét
szokta. Nem akart a lányra gondolni, de ez a mozdulat eszébe juttatta Andreát.
Kinyitotta a lapot: a harmadik oldalon Temesvári elég jó fényképe vonta magára
a figyelmét.
Lehet, hogy
mert Temesvári is Andrea, ezért dobta le az újságot. Egy mellette ülő fiú –
alig több a húszon – mohón lecsapott rá.
Volt még két
perce, mégis úgy döntött, hogy átmegy a forró kamrába. Nem talált magának
ülőhelyet, minden szék foglalt volt. Izzadt és szenvedett, úgy érezte, hogy talpa
hólyagosra sül.
Négy percig
tartott ki. Aztán, mint az őrült, rohant a hideg vizes medence felé. Amikor a
jéghideg víz körülfogta testét először hirtelen éles fájdalmat érzett. Néhány
másodperc múlva jobban lett, óvatosan félre húzódott a kis medence sarkában,
elnyújtózkodott a lépcsőkön.
Andreára
gondolt.
Mikor
visszatért a nagyterembe, látta, hogy körülbelül hat percet tölthetett a hideg
vízben.
A nedves
kamrában ismerősre talált, vagy inkább az talált rá a gomolygó, boróka illatű
felhő mögül. Néhány percig beszélgettek, mindenféléről, Heideggerről,
Jaspersről, az ind filozófia kezdeteiről, aztán együtt kimentek a nagy
medencéhez. Gábor – bár nem kívánta Tamás társaságát – bizonyos szempontból
mégis örült annak, hogy nincs egyedül.
Tamás a
barátnőjéről panaszkodott, Gábor pedig
igyekezett udvarias érdeklődést mutatni. Mikor Tamás később Andreáról
érdeklődött, óvatos közönnyel mondta:
- Egyelőre
együtt vagyunk. – Eszébe jutott, jó lenne elmesélni, hogy ma szakítottak – és
véglegesen – de aztán rájött, hogy hogyan érezte magát, mikor Tamás a
magánügyeivel traktálta. Csendben maradt.
Mikor ráuntak
a fürdőzésre, még egy száraz és egy nedves kört csináltak, aztán lefeküdtek a
pihenőben. Tamás új könyvéről tartott előadást, s bár Gábort érdekelte J. politikai
filozófiája, most mégsem tudott oda figyelni.
A gőz után a
Régiposta utca felé kanyarodtak, betértek egy sörre a Gösserbe. A második korsó
eltüntetésével Gábor is felengedett kissé: rájött, hogy a legokosabb dolog, ha
estig berúg, így teszi elviselhetővé a nap hátra lévő részét.
Elég sokat
ittak. A tulaj joviális, széles mosollyal figyelte a két lerészegedő fiút, akik
Heidegger művészetfilozófiájáról vitatkoztak. Tamás von Hermann nézeteit
fogadta el, Gábor inkább Biemel-hez állt közelebb.
Már besötétedett,
mikor fizettek és elindultak kifelé. A Váci utca a legjobb esti képét mutatta a
megfelelő üres telkek megfelelő esti sötétségével.
Tamás még
akart egy Pilsnert inni, de Gábor már nem volt hajlandó. Felrakta a barátját
egy hetesre, aztán átment a tér másik oldalára.
Újra beült a
Kárpátiába. Kért egy korsó sört és nézte Andrea ablakát. Kicsit szédült, mikor
felállt, s rendezte a számlát – a sörhöz hozzá sem nyúlt – és kilépett az
utcára. Lét kört tett a téren, mire rendbe jött annyira, hogy meg tudja mászni
a lépcsőket.
Becsengetett.
Volt saját kulcsa Andrea lakásához, de nem akarta használni.
A lépcsőház
melegétől újra szédülni kezdett. Mikor Andrea ajtót nyitott, egyből szembe
vágta a sampon meg a Palmolive illata. Ettől megnyugodott, kicsit jobban érezte
magát.
Andrea
rámosolygott.
- Gyere be. Neked a kis szobában ágyaztam meg...
Gábor ránézett
a lányra, aki kicsit ellépett az ajtóból. A fiú nagy sóhajjal nézett körül a sötét lépcsőházban.
Aztán belépett
Andrea mellett és gondosan behúzta maga után a lakásajtót.
1984
