Mi a terved, Naszreddin Hodzsa? - képregényes utazások Buharától Budapesten át Párizsig

 

Leonyid Vasziljevics Szolovjov szovjet írót Magyarországon is elsősorban Naszreddin Hodzsa irodalmi alakjának megteremtőjeként ismerjük; műveit pedig a könnyedebb, szórakoztató olvasmányok között helyezzük el. Egyedülálló módon tudta a közép-ázsiai színes folklórt és gazdag mesekincset közvetíteni a nyugati olvasó felé. A valóság ennél persze árnyaltabb: maga az író nem az élet napos oldalát járta. Sorsa igazi szovjet írósors a harmincas-negyvenes években, megpróbáltatások sora a negyvenes évek végén, s néhány nyugalmasabb év halála előtt, amikor kedve szerint alkothatott.

Tripoli 1908 körül

1906-ban született a libanoni (akkor: Oszmán Birodalom) Tripoli városában, gyermekkorát a Szamara régióban töltötte. Iskoláit az üzbég Kokand városában végezte, ahol mechanikai technikumba járt, de nem érettségizett. Rövid ideig szerelőként dolgozott a vasútnál, de már gyermekkora óta vonzotta az irodalmi tevékenység. Sokat utazott, és az ázsiai folklórt tanulmányozta.

Az író a hatvanas évek fordulóján

Irodalmi debütálására 1923-ban került sor: első publikációi a Туркестанская правда (Turkesztanszkaja Pravda) című lapban jelentek meg, ahol különleges tudósítóként alkalmazták. 1930-ban Szolovjov a moszkvai Институт кинематографии, a Filmművészeti Intézet hallgatója lett. Az egyetem elvégzése 1932-ben egybeesett első elbeszélésének, a Кочевье (Nomádok) megjelenésével. A népszerűséget az 1940-ben kiadott, Naszreddin Hodzsáról szóló Возмутитель спокойствия (A csendháborító) hozta meg számára. A könyv világsikert aratott, sok nyelvre lefordították; magyarul már 1943-ban megjelent - a verseket Illyés Gyula fordította.

1941 és 1945 között Leonyid Szolovjov a Красный флот (Vörös Flotta) című lap haditudósítója volt. Ezekben az években jelentette meg a Большой экзамен (Nagy vizsga) és a Севастопольский камень (A szevasztopoli kő) című háborús novellagyűjteményeket, és háborús témájú művei alapján készült filmek forgatókönyvein is dolgozott. Elbeszéléseinek válogatása 1949-ben Герои семи морей (Hét tenger hősei) címen jelent meg magyarul.

Bajtársak között - a Flotta haditudósítója 1941-1945

1946-ban Leonyid Szolovjovot letartóztatták: ennek alapjául a korábban, 1944-ben leleplezett „szovjetellenes írócsoport” - Szergej Bondarin, Szemjon (Avraham) Gekht és Leonyid Ulin - tagjainak tanúvallomása szolgált. Állításuk szerint Sztálinnal szemben „terrorista érzelmeket” táplált: bírálta a sikertelen kolhozosítást, az irodalom elsivárosodását és az alkotó gondolkodás elnyomását. Elítélték, nyolc évet töltött munkatáborokban, Mordvinföldön. Még itt sem hagyta abba alkotói munkáját: a Возмутитель спокойствия (A csendháborító) folytatása, az Очарованный принц (Az elvarázsolt herceg) 1950-ben született meg. Sztálin halála után, 1953-ban hozzátartozói Fagyejev, a Szovjetunió Írószövetsége elnökségének elnöke és a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának képviselője révén kérvényezték Szolovjov sorsának enyhítését. Amnesztiával 1954 júniusában szabadult, miután nyolc évet töltött a táborokban.

1954-es szabaduló igazolása

Szabadulása és rehabilitációja után 1954-ben Leningrádban telepedett le, és forgatókönyveken dolgozott, különösen az orosz klasszikusok művein alapuló Шинель (A köpönyeg) (Gogol) és Анафема (Az átok) (Kuprin) című filmeken. 1961-ben jelentek meg először nyomtatásban Szolovjov új művének, a Книга юности (Az ifjúság könyve) egyes részei; a mű külön kiadása posztumusz, 1963-ban jelent meg Из „Книги юности“ (Az ifjúság könyvéből) címmel. Utolsó éveit Leningrádban töltötte, 1962-ben hunyt el. Századik születésnapjára, 2006-ban dokumentumfilm készült Возмутитель спокойствия. Леонид Соловьёв (A nyugalom megzavarója – Leonyid Szolovjov) címmel.

Szolovjov Naszreddin-dilógiája számos színpadi és filmes feldolgozást inspirált. Viktor Vitkoviccsal közösen írta a Весёлый грешник (A vidám bűnös) című színpadi művet, amelyet Приключения Ходжи Насреддина (Naszreddin Hodzsa kalandjai) címen is műsorra tűztek. Az első kötet nyomán készült az 1943-as Насреддин в Бухаре (Naszreddin Buharában), amelynek forgatókönyvét Szolovjov és Vitkovics jegyezte. Az 1946-os Похождения Насреддина (Naszreddin kalandjai) forgatókönyvének történetváza később az Очарованный принц (Az elvarázsolt herceg) alapjául szolgált. A második kötet motívumait az 1959-es Насреддин в Ходженте, или Очарованный принц (Naszreddin Hudzsandban, avagy Az elvarázsolt herceg) is feldolgozta.

Mihail „Misa” Zaszlavszkij 1968-ban született orosz képregény-forgatókönyvíró, szerkesztő, műfordító és tervező. Pályáját a КОМ klubban kezdte, A műhelyt Szergej Kapranov grafikus kezdeményezésére hozták létre 1988 szeptemberében a moszkvai Вечерняя Москва (Esti Moszkva) című napilap szerkesztősége mellett. A források klubként és stúdióként egyaránt említik; a Szovjetunió első, kifejezetten képregényalkotásra szerveződött művészeti társulásaként tartja számon. Szerkesztette a Ну, погоди! (No, megállj csak!) és a Юла (Búgócsiga) című képregénymagazinokat. 2011 óta olyan kreatív stúdiót vezet, amely kiadók, ügynökségek és különböző szervezetek számára készít képregényeket. Alkotótársával, Aszkold Akisinnal számos oktatási és ismeretterjesztő képregényen dolgozott együtt. 

Naszreddin Hodzsa képregényes megjelenéseit a kiváló orosz képregénykutató- és alkotó, Misa Zaszlavszkij vette számba. Zaszlavszkij a szovjet képregény „alapító atyáinak” egyike: a nyolcvanas évek végén ott találjuk a moszkvai KOM az első képregényes alkotói közösség tagjai között, máig tartó munkássága gazdag és szerteágazó. Az ő esetében az alkotás, a szerkesztés, a műfordítás, a vizuális tervezés és az elméleti kutatás szorosan összekapcsolódik. Munkássága egyszerre szolgálja a képregény gyakorlati alkalmazását, kulturális közvetítését és oroszországi történetének feltárását: e tárgyban összeállított egy kronológiát, amely az orosz képregény fejlődésének fontosabb állomásait rendszerezi.

Zaszlavszkij az orosz kultúra tágabb képregényes vonatkozásaival is szívesen foglalkozik: ezeknek a munkáinak sorába illeszkedik nagy tanulmánya is, mely Leonyid Szolovjov világhírre szert tett regénydilógiája képregény-adaptációinak első átfogó, országhatárokon átívelő számbavétele. A gazdag forrásapparátusban helyet kap Maël Rannou 2022-ben megjelent monográfiája, a Pif Gadget et le communisme (A Pif Gadget és a kommunizmus), a bdoubliees.com adatbázisa, a magyar anyagnál pedig Kiss Ferenc mkte.hu oldala.

"Mi a terved, Naszreddin Hodzsa?"

Zaszlavszkij szerint Leonyid Szolovjov Naszreddin-regényeinek grafikus utóélete jóval a szovjet képregényes feldolgozások előtt, elsősorban Franciaországban kezdődött, majd a német nyelvterületen és Csehszlovákiában és Magyarországon bontakozott ki. A francia recepció azért különösen jelentős, mert ott a regényhős fokozatosan eltávolodott irodalmi előképétől, és több évtizeden át önálló képregényfiguraként élt tovább. Szolovjov műve 1946-ban jelent meg franciául Quelqu’un troubla la fête címmel. A francia baloldali kritika Naszreddint Robin Hood, Don Quijote és Till Eulenspiegel rokonságába állította: olyan népi igazságosztót látott benne, aki az önkény ellen furfanggal, humorral és erkölcsi fölénnyel küzd.

Az első képregény a Vaillant-ban

Roger Lécureux 1946-ban indította el a kommunista kötődésű Vaillant gyermeklapban a L’insaisissable Nasdine Hodja című folytatásos képregényt, René Bastard rajzaival. A korai epizódok még közvetlenül Szolovjov regényére támaszkodtak, amit az is jelez, hogy az oldalak alján rendszeresen feltüntették az eredeti mű és a francia kiadás adatait. A sorozat azonban hamarosan saját életre kelt. Míg Szolovjov Naszreddinje elvi okokból kerüli az erőszakot, és ellenfeleit elsősorban eszével győzi le, a francia Nasdine kardforgató, atlétikus kalandhőssé vált. A szatirikus keleti bölcset a szerzők a francia ifjúsági képregény hagyományaihoz igazították: keleti Robin Hoodként, az elnyomottak védelmezőjeként szerepeltették.

1953 - a sorozat újrraindul. Az első epizód címe: Felhő Buhara felett

A sorozat 1953-ban Pierre Le Guen rajzaival újult meg. Le Guen elegáns, filmszerű kompozíciói, lendületes akciójelenetei és az Errol Flynn alakját idéző főhős hosszú időre meghatározták Nasdine megjelenését. A sorozat az 1969-ben a Pif Gadget néven újjászületett lapban, Angelo di Marco rajzaival futott tovább 1972-ig. Le Guen eltűnésének okát a kutatás csak nemrég tisztázta: a metszetkészítéssel kísérletező művész saját készítésű bankjeggyel próbált benzint vásárolni. Bár enyhe ítéletet kapott, a nagy kiadók többé nem foglalkoztatták. A francia Naszreddin-korpusz így is tekintélyes: mintegy hetven rajzolt történetet és több mint ezer oldalt foglal magában.

1956 - Naszreddin és az uzsorás

Zaszlavszkij otthonosan mozog a magyar képregénytörténetben, jól ismeri annak művészeit és az aranykor képregényes alkotásait. Szerinte a szocialista országok közül Magyarországon született a legtöbb, összesen három önálló Szolovjov-adaptáció, mindhárom Cs. Horváth Tiborforgatókönyvével. Az első, amit említ, A csendháborító 1958-as változata volt, ami a Magyar Ifjúságban, Gugi Sándor rajzaival jelent meg – itt elkerülte figyelmét, hogy az Új Világ 1956/40-42 számaiban már megjelent egy képaláírásos változat – igaz, befejezés nélkül.  1969-ben a Népszava két hónapon át, naponta közölte a történetet Sebők Imre grafikáival, immár felnőtt olvasóközönség számára. Végül 1977–1978-ban a Füles hasábjain Dargay Attila, a „magyar Disney” rajzolta meg Az elvarázsolt herceg képregényváltozatát.

A (befejezetlen) első Gugi-féle sorozat nyitó képei az Új Világban

Külön öröm látni, hogy az orosz szerző milyen mély és őszinte tisztelettel ír a magyar mesterekről. Idézi Gugi Sándor alkotói hitvallását, amely szerint a képregény „önálló mű, saját műfajjal, nem illusztrált regény, hanem a grafika nyelvén elmesélt regény”. 

A Sebők-féle változat nyitóképe. Gyerekképregénynek aligha állta volna meg a helyét, de a Népszava olvasói értékelni tudták keleti merészségét

Sebők Imre tusrajzait, amelyeket egyes rajongók a mester életműve egyik csúcsának tartanak – ezt Zaszlavszkij Sebők Jack London-adaptációinak expresszív erejéhez méri. Dargay Attila humoros Elvarázsolt hercegét pedig a művész több mint negyven darabból álló adaptációs életművének kiemelkedő alkotásának tartja - a Pán Péter és a Каштанка (Kastanka) feldolgozása mellett. Számomra külön megtisztelő, hogy Cs. Horváth Tibor módszeréről az én cikkemet idézi: nem író volt, hanem „éles szemű és határozott kezű dramaturg”, aki egyensúlyt teremtett szöveg és kép között. A tanulmány azt a tragikus tényt sem hallgatja el, hogy amikor a rendszerváltás után megújuló budapesti kiadói világ Cs. Horváth életművét a múlt maradványaként utasította el, az alkotó önkezével vetett véget életének.

Az elvarázsolt herceg Dargay tolmácsolásában - nyitó oldal

A német nyelvterületen, mindenekelőtt az NDK-ban, kétféle recepciós út rajzolódott ki. Egyrészt önálló keletnémet adaptációk születtek. Herbert Reschke változata 1958-ban, majd Ilse Korn és Günter Hain feldolgozása 1967–1968-ban jelent meg a Fröhlich sein und singen, későbbi nevén FRÖSI című ifjúsági folyóiratban. Ezek a művek a regény humorát, keleti környezetét és társadalomkritikai elemeit a keletnémet gyermek- és ifjúsági sajtó didaktikusabb elbeszélésmódjához igazították. A hetvenes-nyolcvanas években Cs. Horváth Tibor a magyar képregényrajzolókkal készített adaptációs képregényei a valóságos exportcikké váltak. Zaszlavszkij Kiss Ferencre hivatkozik, akinek visszaemlékezése szerint a magyar adaptációkat Románia és a Szovjetunió kivételével a szocialista tábor valamennyi országában átvették. 1971-ben a Gugi féle Csendháborító jelent meg hat folytatásban a Trommelben, Dargay Attila Az elvarázsolt herceg című adaptációját 1980–1981-ben a Freie Welt közölte. A német változat azonban nem maradt teljes: a gyermekrovat szerkesztői eltávolították azokat a képkockákat, amelyek a testőrparancsnok szerelmi légyottjára utaltak. Ez jól érzékelteti, hogy az átvételek során nemcsak nyelvi és grafikai, hanem erkölcsi-ideológiai szempontú átalakítás is történt – ahogy azt Zórád merészebb rajzainak a lengyel kiadásokban való kitakarásai is bizonyították.

A Hodzsa a Frösi-ben - Günther Hein rajzaival 1967-68

A csehszlovák recepció is közvetlenül kapcsolódott a magyar képregénykultúrához. Cs. Horváth és Gugi 1958-as csendháborító-adaptációját 1971-ben cseh nyelven, kiszínezve és részben újraszerkesztve közölte a prágai Čtyřlístek – magyarul Négylevelű lóhere – kiadvány. A cseh változat tehát nem új forgatókönyvből készült, hanem a magyar képregény exportált és a helyi kiadói gyakorlathoz igazított változata volt. Az új színezés és az oldalak átrendezése a mű befogadási közegét is megváltoztatta: az eredetileg fekete-fehér magyar újságképregény színes, albumjellegű gyermekkiadványként jutott el a csehszlovák olvasókhoz. Franciaországban így egy önálló, hosszú életű kalandképregény-sorozat született, az NDK-ban saját és importált feldolgozások éltek egymás mellett, Csehszlovákiában pedig a magyar adaptáció vált a közvetítés alapjává.

Szergej Kravcsenko grafikailag igényes sorozata a Misa magazinban 1986-ban jelent meg - ezzel a magyar olvasók is találkozhattak

Mi történt eközben a regény hazájában? Sajátos módon, de érthető okoknál fogva ott született a legkevesebb képregényváltozat. A Vaillant/Pif kalandsorozatai sohasem jutottak el a szovjet gyerekekhez, a realisztikus rajzstílus pedig a nyolcvanas évekig nemkívánatosnak számított a gyermeklapokban. A képregényellenes fóbiát Szamjuil Marsak 1950-es pamfletje ültette el a köztudatban. 

Vinekurov és Scarcman diafilmes változata

A dilógiát ezért előbb diafilmek dolgozták fel 1974–1975-ben, Alekszandr Vinokurov és Leonyid Svarcman festői képeivel, majd folytatásokban a Миша (Misa) magazinban. Ezt a magyarul is megjelenő, színvonalas, komoly művészi igénnyel szerkesztett gyermeklapot gyakorlatilag csak külföldön terjesztették; az országba visszajutó példányok a legendárium szerint valóságos valutaként forogtak az autószerelőktől egészen a Politbüro tagjaiig. Itt rajzolta Szergej Kravcsenko 1984-től rendszeresen a hős kalandjait. Naszreddinje szinte Szverdlin filmbeli alakmását idézi, míg az ellenfelek gonoszságát a groteszk torzítás mértéke érzékelteti.

Zaszlavszkij végkövetkeztetése jóval túlmutat a bibliográfiai összegzésen. Úgy véli, hogy a szolovjovi hősből formált Nasdine lett a Vaillant/Pif „nemes igazságosztóinak” – Rahantól Justice doktorig ívelő – panteonjában az első, irányt mutató vezércsillag. Benne született meg az a képlet, amelynek segítségével a lap megtalálta saját hangját az amerikai képregény egyre terebélyesedő árnyékában  élő Nyugat-Európában. Mint szovjet exportcikk, irodalmi alkotásként meghódította a világot, az azonban, hogy képregényes formában is eljutott a szocialista országokba a magyar képregény kulturális expanziójához köthető, mely a hazai adaptációs feldolgozásokat Cs. Horváth Tibor szívós munkájának köszönhetően sok országba juttatta el, s lett az ottani képregényes kultúra része is. Ennek a története azonban még megírásra vár.