 |
| A siófoki Fő tér a hatvanas évek derekán. Fotó: Egykor.hu |
A SIOTOUR-ról szóló, a minap a
blogra kitett írásom kapcsán drága barátom, Kiss Fery alighanem joggal állapította
meg: ha egyszer sorba rendezem az elmúlt két évben megjelent írásokat, azokból
lassan, de biztosan összeáll egy teljes önéletrajzra való. Lehet, öregkoromban így
nem marad sok emlékezni valóm, de sebaj: legfeljebb majd regényt írok, vagy,
remekbe szabott kis civilisztikai tanulmányokat. A blogon megjelenő írásokat –
mint a Nyájas Olvasó rendre tapasztalhatja - igyekszem képekkel illusztrálni,
dokumentumokkal alátámasztani, de egykor hatalmas gyűjteményem a Budapestre
költözésünk (2009) után töredékére apadt. Nem mondom, hogy könnyű szívvel
váltam meg két teherautónyi nosztalgiától, de muszáj volt elengedni dolgokat. A halotti leplen – tudjuk – nincs zseb,
végső soron magammal vinni úgysem tudtam volna őket – arra viszont nem gondoltam, hogy egy
USB-csatlakozó azért biztosan van, tehát, ha másként nem, digitális formában,
beszkennelve mégiscsak meg kellett volna őrizni a jövőnek legféltettebb
kincseim.
 |
| A Sió áruház a hetvenes évek elején. Fotó: Egykor.hu |
Nem így tettem – a mulasztás,
mint Amerigo Bonaseráé a Keresztapában, mikor lányát igazi amerikainak
nevelte – az enyém. Mint ahogy enyém a választás joga is, annak vonatkozásában,
hogy kire, mi módon kívánok visszaemlékezni. Életemben – kit nem? – sok cégéres
gazemberrel hozott össze a sors. Róluk memoárjaimban sosem ejtenék szót: nevüket
még ízes gyűlölködések formájában se őrizze meg az emlékezés. Azok
esetében viszont, akikre szívesen gondolok vissza, nem látom be, miért kellene
fukarkodnom az őszinte és becsületes elismeréssel, a dicsérettel. Még akkor is,
ha közben sokukról divat lett megfeledkezni, emlékükön, életművükön átlépni,
őket úton-útfélen lekommunistázni – sokszor épp azoknak, akik pár évtizede
még kezüket-lábukat csókolgatták, karrierjüket, lakásukat
köszönhették nekik.
 |
| Az SZTK és rendelőintézet épülete a hetvenes években. Fotó: Egykor.hu |
dr. Gáti István (1929-1996),
Siófok egykori tanácselnöke
közéjük tartozik. Egykor a
Tanácsháza és a
Kulturális Központ közötti
tér – a szökőkúttal és
Varga Imre szép szobor-kompozíciójával – őrizte emlékét, amit a népnyelv
Gáti-gödörnek nevezett el – ma már, úgy hallom, nevét sokan inkább kitörölnék a város történetéből.
Pedig hát ő volt az, aki a poros járási
székhelyet modern regionális központtá formálta: az ő idejében vált Siófok azzá,
ami: a Déli-part idegenforgalmi és kulturális központjává. 1970-től 19 éven
állt a város élén, s felsorolni nehéz, mi mindent ért el Siófok e közel húsz
esztendő alatt. Én – sajtómunkásként – csak utolsó négy hivatali évében voltam
kapcsolatban vele, de megtanultam őszintén tisztelni és becsülni őt. „
Zicsi
gyerek” volt, és ennek azért volt jelentősége egykoron Somogyban: kemény,
szavatartó, tisztességes, munkabíró sváb származék.
 |
| A - még felszentelés előtti - evangélikus templom 1991-ben. Fotó: Egykor.hu |
Iskolák épültek ebben az időben
és kórház, rendelők meg vásárcsarnok, üzletek és – szép színházteremmel,
hatalmas könyvtárral - kulturális központ. Volt pénz művészetre, irodalomra,
közművelődésre, könyvkiadásra, parkosításra, útépítésre... Siófok – Gáti István
tudta ezt jól - nem csak a nyaralóövezetből állt, a vendégvárás-fogadás
feltételeit nem csak a víz mellett kellett megteremteni. Ebbe a hitélet
feltételrendszerének, templomok építésének elősegítése is bele tartozott. 1986.
június 12-én együtt vettünk részt az új siófoki zsinagóga avatásán, 1987.
augusztus 15-én az új evangélikus templom alapkő-letételén. Merthogy a
„kommunista” városvezetés volt az, mely a Fő utcán egy nagy telket ajándékozott
az egyháznak, ahol aztán felépült Makovecz Imre tervei alapján az idén
országos műemléki védettséget kapott siófoki templom…
 |
| A gyűjteményemben már csak ez az egy szám maradt a lapból |
Többször készítettem riportot
vele, bár a sajtóval való napi kapcsolattartást inkább ifjú
tanácselnök-helyettesére, máig kedves barátomra,
Somogyi Gyulára bízta. Gáti
István azt is elérte, hogy – amint erre az országos politikai enyhülés, a
sajtómonopóliumok megszűnése lehetőséget adott – Siófok 1988-ban az elsők
között indíthasson újságot, majd saját városi televíziót. És – bár erre alighanem
sosem számított volna – kiadóként beírta magát a magyar képregény-történelembe
is… Az induló városi újságnál, a
Siófoki
Híreknél számomra is akadt munka: ezt
Szapudi András szerkesztette.
Miután a politikai újságírás ábszolúte nem érdekelt (hidegen hagy ma is),
inkább – a
Képes Újságnál szerzett
tapasztalatokat hasznosítva – a gyermekrovatot választottam, s persze örömmel
szállítottam interjúkat, kisebb-nagyobb „színeseket”.
 |
| Vannak dolgok, melyek változnak, más dolgok viszont nem (Nióbe kapitány). Lőrincz L. László a Balatonhoz fűződő kapcsolata az utóbbiak közé tartozik |
Volt egy sorozatom, a híres
embereket megszólaltató A Balaton
szerelmesei (ezt András nem szerette, nem tartotta „valódi” újságírásnak: „Ki
ne lenne szerelmese a Balatonnak, kérlek?!” – szokott morgolódni
kézirat-leadáskor, de azért csak-csak lehozta a cikkeket), és kaptam helyet kolumnás,
nagy opuszokra is. 1990-ben az operett osztrák fővárosáról, Bad Ischl-ről
írt cikkemet Kálmán Imre
szülővárosában szívesen olvasták az értő olvasók. Először és utoljára pályám
során – a Siófoki Hírek számára készítettem karikatúrákat: nem kellett azonban sok
hozzá, hogy rájöjjek, a vizuális humorhoz nulla affinitással rendelkező
emberként ezt a műfajt nem nekem találták ki. A Siófoki Hírek gyermekrovatában volt egy saját
képregény-sorozatom, amiről talán még Kiss Fery mindent tudó
annaleseinek sincs tudomása: ez volt a Sió Floki kalandjai. A legnagyobb
jószándékkal sem tudnék visszaemlékezni arra, hány folytatás készült belőle,
vagy hogy azok miről szóltak: gyűjteményemben magából a lapból csak egyetlen szám
maradt, amúgy mutatóba’.
Floki alakja viszont nem
ekkor született meg, hanem már 1985-ben – igaz, egészen más szándékkal és más
körülmények között. Leendő katona-újságíróként ezen az őszön – egyenesen a
püspökladányi képregény-konferenciáról – vonultam be a még hátra lévő féléves
katonai szolgálatom megkezdésére a festői
Kalocsa városában székelő
39.
Budapesti Forradalmi Ezredhez. Ahol – mielőtt a katonai sajtó megfelelő
orgánumaihoz vezényeltek volna bennünket - úri életünk volt: meglehetős
szabadsággal jöttünk-mentünk a városban. De azért egy idő után csak-csak halálra
untuk magunkat: ki így, ki úgy igyekezett elütni az időt.
 |
| Floki és az első hó... |
 |
| Floki ajándékot vesz |
Én – mit tehettem volna mást –
képregényt rajzoltam. Első gyermekünk, Petra és
feleségem mindennél jobban hiányzott nekem. Lányom imádta a meséket, s azt is,
ha apa rajzolt neki: így született meg
Floki alakja, amely kicsit saját tébláboló,
mindig bajba kerülő énemmel volt azonos, s képregényes formában, a nevelő
szándékot sem nélkülözve mesélte el „kalandjaimat”. Hevenyészett, a levélpapír
hátuljára rajzolt kis történetek voltak ezek, de
Kispetra szerette őket - s szerencsésen átvészelték az évtizedek, költözések
zűrzavarait. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer újságban is megjelenik majd
Floki alakja, aki persze közben sokat változott. Ám végül őt (is) elvitte a
rendszerváltás.
 |
| A Dél-Balatoni Kulturális Központ a "Gáti-gödörrel" a nyolcvanas évek elején. Fotó: Egykor.hu |
Ma már modern, színes,
jól szerkesztett portál „szállítja” a siófoki híreket
- de az egykori, nyomtatott újságnak a könyvtárak biztosan őrzik valahol példányait.
Sárguló lapok, régi történetek, idők, emberek, jeles cselekedetek… Tettek, melyekről,
s emberek, akikről ebben a nagyon megváltozott világban sem lenne jó
megfeledkezni.
dr. Gáti István alatt
lett naggyá Siófok, s –
Somogyi Gyulával,
dr.
Filiszár Tiborral - ő volt az, aki a nyolcvanas évek végének kényes,
törékeny egyensúlyokra épülő időszakában átvezette a várost az új, rendszert
váltó világba. S persze az új idők szele őt, őket sodorta el először a
politikától. Nagy ember volt. A hatalomban helyére lépők hosszú árnyékát
nehezen tudták elviselni: utolsó éveiben sok méltatlan támadás érte. Ha van
igazság a Földön, egykor újra, immár „hivatalosan” is közterület lesz róla
elnevezve Siófokon: nem gödör, de egy kisebb hegy, amit végre elismert
érdemeiből hord majd össze a magára találó emlékezet.
Isten adja: úgy legyen.
