Az 1907. január 13-án Budapesten született, s ugyanitt 1993. április 9-én elhunyt Fehér Tiborra ma már leginkább a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas években megjelent, az ifjúságnak szóló történelmi regények szerzőjeként emlékezünk. Első könyve – egy verseskötet – 1930-ban jelent meg, Szegeden, a Prometheus kiadásában (Lélek a rács mögött). „Kezdő költő, akit őszinte és jól kifejezett érzései kiemelnek a fűzfapoéták tömegéből és fölmentenek a kedveskedve vállveregető kritika alól is. Élményanyaga még kevés van. Az élet neki csak csalódást és kiábrándulást jelent. Ebből a csalódásból fakadó melankólia és a szerelmi balszerencse központi élményei. Verseit azonban nem jelenlegi élmények ihletik meg, hanem emlékekből, a múltra való visszatekintésből származnak.” - írta róla a Napkelet kritikusa.
A költészet, mint oly sok irodalmárnál, Fehér Tibornál
is csak az alkotói szárnypróbálgatás első lépcsőjének mutatkozott: még egy
verseskötettel (Szeretni kell, 1936) ugyan megpróbálkozott, de aztán a
prózában találta meg igazi műfaját. A magas irodalomig azonban nem jutott el: mint
oly sok tehetséges kortársát, őt is elnyelte a ponyva, a szórakoztató regények
iparszerű kiadása. A negyvenes évek elejétől nagy számban jelennek meg
történetei. Írt szerelmes-édesbús ponyvát a Film, Színház, Irodalom
regénymellékleteként (Külvárosi szerelem, 1941), detektívregényt (A
végzetes találkozó, 1941), egzotikus elemekkel átszőtt kalandregényt (Tizenhatarcú
bálványszobor, 1941), sőt, fantasztikus regényt is (Nyomozás a
világűrben, 1941).
Legtöbb könyvét (terjedelmét tekintve inkább kisregényt)
akkoriban a Magyar Népművelők Társasága adta ki Érdekes regények
röptében a világ körül sorozatában. Első magyar történelmi tárgyú kisregénye, A
király vitéze 1941-ben jelent meg, majd sorra a többi: a Lidérckirály
(1942), a Szent István Társulatnál a már „nagyregény” Zoárd vitéz
(1942), Boszorkánykirály (1943), az Aranykakas (1943), a Nyugtalan
vér (1943). Közel másfél évtizednyi kényszerű hallgatás után a történelmi
regények korabeli szinte kizárólagos piacán, az ifjúsági könyvkiadásban kap
újabb lehetőséget: az Aranykakas 1959-ben, majd Dózsa György
életéről szóló Hold a Tisza fölött 1961-ben a Móránál jelenik meg.
A hatvanas évek derekától már a legnépszerűbb, legtöbbet
foglalkoztatott ifjúsági szerzők közé tartozik. Megérdemelten. A Hajdúk
kapitánya első kiadása 1965-ben Szecskó Tamás, az Aquincumi lovas
1968-ban, Bozóky Mária illusztrációival jelenik meg. 1971-ben pedig
jön a Könyves király, két évvel később A félhold árnyékában, majd
a Vasjogar… A Delfin Könyvek sorozatának állandó szerzője lesz:
itt jön majd ki a hetvenes évek végétől az Aranyváros hercege, a Hajdúkaland,
a Nyugtalan vér… Utolsó munkája, A Tűzvirág ébresztése rejtélyes
módon eltűnt a magyar könyvkiadás útvesztőjében: 89-ben megjelenését ugyan bejelentette
a Móra, de példánnyal belőle még az Országos Széchenyi Könyvtár
sem rendelkezik…
Sok százezer ifjú olvasót fogott meg műveivel – s persze felnőtteket is, különösen,
mikor könyvei a képregényhez is utat találtak. Erre pedig viszonylag gyorsan sor
került: Az aquincumi lovas képregény-változata 1972-ben jelent meg a Fülesben,
76-ban a Könyves király, 84-ben a Hajdúk kapitánya… A Könyves
király születését annak idején ámulva kísértem figyelemmel Zórád munkaasztalán.
Hihetetlen mennyiségű kortörténeti anyagot vett igénybe a történet
megrajzolásához: a fehérvári királyi palota grafikai rekonstrukciójához számos
vázlatot készített, míg minden részlet a helyére nem került.
A többi, nevezetes helyszínnél és az öltözékek, fegyverzet esetében
is ugyanígy járt el: a bizánci császár, Komnenosz Alexiosz trónterme, a
horvát királyok palotája, a fehérvári székesegyház és a királyi udvar
ábrázolása pontos, korhű, igényesen kidolgozott. A magyar képregénynek olyan
sajátossága volt ez, mely túl a puszta szórakoztatáson valódi értékhordozóvá
tette ezeket az alkotásokat. Aztán pár évvel később láthattam, mikor Zórád
kifesti az oldalakat: a Táltos kiadásában megjelentett Könyves király
lett az első színes magyar képregény-album, mely 1983-ban került az olvasók elé.
Fehér regényei fordulatosak, meseszövése könnyed, tényismerete (bármely történelmi korszakról is ír) bámulatos. A történetekből sosem hiányzik a szerelmi szál, de
persze a jó érzékkel adagolt pátosz és irónia sem. Mint Rónaszegi
és Hunyady József, ő is a storyba ágyazza a historyt:
sokszor nem is a valós alakok sorsát beszéli el regényesen, hanem
környezetükben helyezi el hőseit, s az ő sorsuk alakulását bemutatva idézi fel
a történelem eseményeit. Generációk óta szórakoztat, s a történelem, a magyar múlt szeretetére nevel. Reméljük egyszer majd újra képregényen is...
