A Tabán digitális krónikásai illő emléket állítottak Albecker Antal vendéglőjének. Nem mulasztják el,
hogy rámutassanak: a németes hangzású név nem sváb embert takart, hanem egy
arab származású korcsmárost, akit eredetileg Al-Beckr-nek hívtak. A
tabáni kocsmák emlékét sokan megrajzolták-megőrizték. Persze a legtöbb Zórád
nevéhez köthető, aki a nyolcvanas évek derekától minen kedves, régi vendéglőjét
megörökítette - a Kereszt téren az Albecker sem maradhatott ki ezek
közül. Legendás tabáni vázlatfüzetében igen sok rajz volt, de már csak
dokumentarista pontosságra törekvő munkamódszeréből adódóan sem hagyatkozott
pusztán ezekre: hatalmas gyűjteményt halmozott fel a Tabánt ábrázoló
képeslapokból, fényképekből, lapkivágásokból. Képei mindig egyediek voltak, s
ezt a kompozícióval és a rajz elbeszélő képességének kihasználásával érte el.
Legtöbbje „egykockás képregény” volt: a kort mindig valamilyen konkrét cselekménybe ágyazva, a
korabeli tabáni élet pillanatait ábrázolva mutatta be.
Épp negyedszázada
gondoltam egy nagyot: megpróbálom „kiábrázolni” a Mestert, a hetven
feletti, kicsit már görnyedő hátú, de még mindig igen-igen fiatalos, fürge
mozgású Zórádot valamilyen tabáni környezetben. Kerestem egy fényképet – pont az
Albecker-vendéglő egyik felvételére sikerült ráakadnom – s elgondolkodtam
azon, mit is kezdjek vele. A fiatal Zórádot (korabeli fotók hiányában) nem
tudtam „bele álmodni” a képbe - „hűlt helyét”, az elhagyott festőállványt
azonban igen. A kész munkát később átadtam neki. Megköszönte, bár láthatóan
a felhasznált fotó jobban izgalomba hozta: el is kérte tőlem menten. A rajznak egy munkapéldánya
azonban fénymásolatban megmaradt – s negyedszázad után ím, közre is adom.
