2012. május 4., péntek

Az első ember szeretője: Aszpaszia

 

Képzeljük el, hogy az állam első embere — bármelyik modern államé — egy na­pon bejelentené a nyilvánosság előtt: el kíván válni feleségétől, egy derék asszonytól, aki ráadásul még két fiúgyer­mekkel is megajándékozta. S mi több: új élettársat kíván maga mellé venni, aki egyesek szerint valaha prostituált volt, mások úgy tudják, hogy egy bordélyház­ban tanítja a világ legrégibb mesterségére a hozzá forduló lányokat, s csak nagyon kevesen tartják tisztességes fehérszemély­nek. Ráadásul külföldi állampolgár.

Alighanem sok lenne ez a jóból: nem egy politikus pályáját már az is kettétörte, ha egy vonzó fiatal lánnyal közelebbi kapcsolatba ke­rült. Egy magas rangú felelős ve­zetőtől a „közvélemény" általában elvárja, hogy rendezett családi élete legyen, s ha időnként ki is rúg a hámból, tegye ezt titokban, a makulátlan családi élet látszatának fenntartásával. Nicolas Sarkozy felrúgta ezt a szabályt – igaz, a szívzűrökkel szemben sajátosan megértő Franciaországban.


Az eset egyszer már megtörtént — úgy két és fél ezer esztendővel ezelőtt. Perik­lész, Athén első polgára döntött így, vál­lalva az esettel járó valamennyi következ­ményt. Nem tehetett másként: az amúgy hidegfejű politikust negyvenes éveinek delén elérte a forró, mindent megváltozta­tó szerelem.

Egy államférfi válik

I. e. 450 körül Periklész tagadhatatlanul Athén leghatalmasabb férfija volt. Hosszú utat tett meg odáig, bár az indulásnál kevesen jósoltak esélyt neki. Megjelenésé­ben hasonlított Peiszisztratoszra, az i. e. VI. század hírhedt türannoszára, akinek — s fiainak — zsarnoki uralmára még emlékezett Athén népe. S mivel gazdag s előkelő családból származott, a politika porondjára lépve minden esélye megvolt arra, hogy mint egyeduralomra törő türannoszjelöltet a legközelebbi cserép­szavazás, az osztrakiszmosz alkalmával rövid úton száműzik a városból.


Periklész hermája a Vatikáni Múzeumben
De Pe­riklész tisztában volt, ezzel, így a politikához a hadsereg felől közeledett: kitűnő hadvezérként számos csatában szolgálta Athént s szerzett nevet magának. Állami közhivatalra nem pályázott, s mikor nyíl­tan a közélet mezejére lépett, okosan vá­lasztotta meg, kiknek a pártjára áll. Az arisztokraták érdekeit ügyesen és hatáso­san képviselte Kimón, Miltiadésznek, a marathoni győzőnek a fia — Periklész te­hát jobb lelkiismerete ellenére úgy dön­tött, hogy a szegény néptömegek követe­léseinek lesz szószólója, s így szerez „tö­megbázist" magának. Ez sikerült: mint hadvezér és népszónok egyre népszerűbb lett, s azt is elérte idővel, hogy Kimónt száműzzék a városból.

Ahogy a művész - Philipp von Foltz (1805-1877) – Periklész korát látta (1852)
Olyan államformát épített ki, amely — mint Thuküdidész, a történetíró mondta — „nevében ugyan demokrácia, a való­ságban azonban az első embernek uralma volt".

Megérte vajon mindezt kockára tenni egy nő kedvéért? Vagy az ókori görögök másként ítélték meg a kérdés morális ol­dalát mint a XXI. század tenné hasonló esetben?

Egy sikertelen házasság

Az i. e. V. század görög kultúrája sok mindent másként ítélt meg a szerelem és a házasság kérdésében, mint akár a korai görögség vagy a római birodalom civilizá­ciója — hogy ne is szóljunk a korai keresztény­ség vagy az iszlám elterjedése utáni idők felfogásáról.

Aszpaszia - Henry Holiday olajfestménye (1888)
Az athéni férfinak a gyermekek nemzésével s a családjáról való gondoskodással szinte közfeladatot kell ellátnia. Hogy a férji a kötelesség letudása után a szerelmet nem hitvestársa, hanem valamelyik másik athéni nő (vagy férfi) jelentette számára — már magánügynek számított. De ha vala­ki közhivatalt visel vagy hadat vezet — Periklész szavaival —, „nemcsak a kezét, hanem a szemét is tisztán kell tartania", s nem illik csinos ifjakért lelkendezni, mint azt vezértársa, Szophoklész tette.

Periklész nem hódolt a fiúszerelemnek. I. e. 452-ben házasodott meg először, má­sodik férje lett egy előkelő és vagyonos asszonynak. Két fia születik: Xanthiposz és Paralosz. Mint Plutarkhosz feljegyezte, a házaséletük nem volt boldog, ezért a második gyermek világra jötte után úgy döntöttek, hogy elválnak: az asszony máshoz megy feleségül. Periklésznek is volt már választottja, akivel együtt kívánt élni, i. e. 445 körül feleségül vette Aszpasziát.

A milétoszi hetéra

Aszpasziának az évszázadok során ugyanolyan legendaköre alakult ki, mint az asszír Szemiramisz régensnőnek. A krónika-írók egy része csak milétoszi hetéraként emlegette, aki szépségével és rafinált szerelmi művészetével elcsavarta a nagy politikus fejét, szétdúlta házasságát, s Periklé­szen keresztül Athén feletti uralomra tört. Sőt az újkori kutatók közül szintén töb­ben elfogadták ezt a koncepciót, s bizo­nyítani igyekeztek az Aszpaszia kedvelt és elterjedt hetéranév volt, többek között az ifjabb Kürosz perzsa király szeretőjét is így hívták.

Phürné az Areiopagosz előtt – Jean-Leon Gerome oljafestménye (1861)
Abban — mondja Plutharkosz — mindenki egyetért, hogy Milétosz­ból származott és Axiokhosz leánya volt. Ha hihetünk a nagy történetírónak, állító­lag egy Thargélia nevű, sokkal korábban élt ión példájára kereste a legbefolyásosabb férfiak társaságát. „Thargélia szép nő volt, aki bájosságát ügyességgel párosította. Sok görög férfival tartott fenn bi­zalmas kapcsolatot, s mindegyiket meg­nyerte a perzsa érdekeknek; így hintette el a perzsabarátság magvait az ázsiai görög városokban." Aszpasziának is hason­ló célja lehetett — a férfiak révén való ha­talomra jutás —, de ő saját városának, Milétosznak érdekeit kívánta szolgálni.

Azt is Plutarkhosztól tudjuk, hogy Asz­paszia iskolát tartott fenn, ahol rabszolga-lányokat oktatott a hetérák mesterségére. Ő nem mondja ki nyíltan a vádat, csak egy komédiaíró szavait idézi, aki kereset­len szavakkal keríti el a prostituáltakat, a céh jelképei között Aszpaszia nevét is megemlítve.

S mert a komédiaírók számára a szajha hálásabb téma volt, mint a feleség, elhintették ezzel az Aszpaszia-legenda magvát.

Véletlen találkozás?

Periklész és Aszpaszia feltehetőleg vélet­lenül ismerkedtek össze, akkor, amikor Aszpaszia honfitársát, a milétoszi Hippo­damoszt látogatta meg Athénban. Ez az érdemes férfiú Periklésznek jó barátja volt, gyakran gyűlt nála össze társaság. Ilyen alkalommal figyelhetett fel a nagy politikus a ragyogó szépségű, okos, intel­ligensen társalgó, tájékozott Aszpasziára. Mert az asszony ritka jelenség volt a ma­ga korában: mint Plutarkhosz írja, Szók­ratész is felkereste tanítványaival együtt, s barátai nemegyszer elvitték hozzá feleségüket, hogy társalgását megfigyeljék. Re­torikai előadásainak látogatása amolyan divattá vált az athéniak körében.

Sir Lawrence Alma-Tadema olajfestménye (1868)
Periklész nemcsak átlagon felüli szépasszonyt, de igazi társat, politikusi tevékenységében támaszt és segítséget. nyerhetett Aszpasziával. Aszpaszia pedig megtalálta azt a fér­fit, akin keresztül befolyásra, politikai ha­talomra tehetett szert: a periklészi kör­ben, Athén vezető férfijainak körében így ő az egyetlen nő, akinek helye — méghozzá előkelő — helye volt. S ezt legalább annyira köszönhette saját tudásának, egyéniségének, a perzsa háborúk utáni felvilágosodás filozófiák reformgondola­tainak, mint nagynevű férjének. Amen­nyire ezek a férfiak elfogadták őt, annyira támadták Periklész politikai ellenfelei. Megvádolták többek között vallástalan­sággal, s csak férje szenvedélyes védőbe­széde — állítólag könnyekre fakadt a bí­rák előtt — tudta a rendkívül súlyos bün­tetéstől megmenteni.

Aszpaszia görög filozófusokkal beszélget - Michel-Ange Corneille rajza (1680-90 körül)
Amit sehogy sem tudtak az athéniak a mi­létoszi hetérának megbocsátani, az a sza­moszi hadjárat volt. 440-ben kisebb — ma úgy mondanánk: helyi — háború tört ki Szamosz és Milétosz között Priéné birtoklásáért. Milétosz — Athén szövetségese — a vita eldöntését az athéni népgyű­lésre akarta bízni, Szamoszon azonban akadtak, akik nem lelkesedtek az ötletért. Periklész rövid úton megbuktatta a sza­moszi arisztokrata kormányt, mire azok a perzsákat hívták segítségül és elűzték az athéniak „bábkormányát"…

Ezt követő­en indult meg Periklész egyik legnagyobb hadi vállalkozása, a háború Szamosz és Büzantion ellen. Előbb a hajóhadukat győzte le, majd 9 hónapi ostrom után elfoglalta Szamoszt, a legyőzöttekre rendkívül súlyos feltételeket szabva. Szabó Árpád, neves ókorkutatónk írja: „Ettől kezdve az egykor hatalmas Szamosz sem­miben sem különbözött már Athén akár­melyik parányi »szövetségesétől«."

Szókratesz Alkibiadeszt keresi Aszpaszia házában - Jean-Leon Gerome olajfestménye (1861)
Furcsa módon Athénban mindezt nem hatalmuk kiterjesztéseként, hanem Aszpa­szia gonosz befolyása eredményeképp ki­alakult tragikus helyzetként fogták fel. Igaz, a hadjárat nem kis emberáldozattal járt, de alig valószínű, hogy Periklész csak felesége szép szemeiért s a milétoszi rokonság kedvéért kezdett volna neki. Ám a szóbeszéd, a pletykák, az áskálódás nem tett jót Periklész karrierjének, a hír­hedt istentagadási per pedig még tovább rontotta helyzetét. Ma már nehéz lenne eldönteni, mennyiben járultak hozzá a nagy államférfi i. e. 430-ban bekövetkezett bukásához: ebben az évben ugyanis elvesztette sztratégoszi, legfőbb hadvezéri címét — s ezzel a kezében összpontosuló hatalom nagy részét.

Aszpaszia diadala

A bukás azonban csak rövid életű volt: közben a peloponneszoszi háború úgy fordult, hogy Periklészt vissza kellett hív­ni a hadak élére. Athénban pestisjárvány szedte áldozatait, elragadta Periklész mindkét, első házasságából született fiát. Újbóli hatalomra kerülését arra használta fel, hogy Aszpasziától született fiúgyermekét — aki a város joga szerint nem lehetett teljes jogú athéni, hiszen anyja sem volt az — törvényesíttesse, megszerezze számára a polgárjogot. Periklész kevéssel később, i. e. 429-ben a pestisjárvány áldo­zatául esett.

Aszpaszia nem sokáig gyászolt. Rövi­desen férjhez ment egy Lüsziklész nevű, alacsony származású, műveletlen, de gaz­dag birkakereskedőhöz, akiből — mint Plutarkhosz feljegyzi — pusztán e házas­ság révén Athén egyik legelső polgára lett… Állítólag fiút szült neki, de egy évvel Periklész halála után második férjét is elvesztette.


Későbbi sorsáról szinte semmit nem tu­dunk. A történészek, valószínűnek tartják, hogy Attikában maradt, itt élte le életét, itt temették el — nem tért többé vissza szülővárosába. Az utókor pedig — köszönhetően Szók­ratésznek és tanítványainak, akik nagyra­becsülésüket sokszor kifejezték iránta — méltóképpen értékeli őt: az első asszonyt, aki részese, férje révén alakítója lett az athéni politikának, s így kicsit a világtörténelemnek.

Az írás először a Mi Világunk 1988. évi 4. számában, a Végzetes asszonyok sorozat részeként jelent meg.