A függőkertek királynője - Szemiramisz

Volt egy kedves sorozatom, ami a Mi Világunkban 1988-1990 között jelent meg. Végezetes asszonyok volt a címe és a történelem legendás nőalakjairól szólt.  Magam készíthettem hozzá az illusztrációkat. Nagyon komolyan vettem a feladatot, könyvtáraztam, ókortudományi forrásokat kutattam. Nem csak a szövegnek kellett történelmileg pontosnak lennie, de a rajzokba is bele kellett vinni egy-egy kultúra képi világát, hangulatát. Ezzel a történettel kezdődött…

Ki ne hallott volna már az ókor hét csodája között emlegetett híres babiloni függőkertekről? Építtetőjükről egyszerűen csak Szemiramisz kertjeinek szokták őket nevezni a régi források. Így maradt fenn elsősorban az utókor emlékezetében en­nek a rendkívüli asszonynak a neve — s tegyük hozzá: tévedésen alapulva…

Mert bár Szemiramisz csakugyan jelentős alakja az ókori történelemnek, a róla elnevezett függőkertekhez nincs köze: Babi­lon e díszeit Szemiramisz uralkodása után két évszázaddal II. Nabu-kudurri-usszur vagy ahogy jobban ismerjük: Nebukadnecár emeltette sok városépítészeti szempontból hasonlóan nagyszabású alkotással — mint például a híres Istár-kapu — együtt. E tényről már a görög források egy része is beszámol: Berosszosz i. e. 280-ban leírja, hogy Nebukadnecár a híres függőkerteket méd származású felesége, Amürtisz kedvéért építtette, hogy a lépcsőzetesen emelkedő, dúsan virágzó fák, bokrok látványa hegyes-völgyes ha­zájára emlékeztesse a honvágytól gyötört királyi kedvest.

Hogy tarthatta magát évszázadokon, szin­te évezredeken át mégis a tévhit, amely Szemiramisz nevéhez fűzte ezeket az építményeket? Talán úgy, hogy Szemiramisz uralkodásának egyedülállósága, legendává terebélyesedő misztikus története — mely termékenyen hatott az írók nem mindig tárgyszerű fantáziájára is — még sokáig, szinte napjainkig foglalkoztatja az emberek képzeletét. S ha bepillantunk a nagy királynő köré szőtt mondavilágba, arra is rájöhetünk, hogy ez bizony így törvényszerű…

„.aki ellenem lázadt, megnyúztam …

…a tornyot bőreikkel beborítottam, néhá­nyat a torony belsejében terítettem ki, né­hányat a torony tetején karóba húztam, másokat a torony körül karóra függesztet­tem; országom minden szögletében soka­kat megnyúztam, bőrükkel vontam be a falakat..." — (Gál Ernő fordítása). Így számol be II. Assur-nászir-apal, Asszíria királya (883-859) az országára támadó arámiak felett aratott győzelméről s a megtorlásról.

Az i. e. IX. században a lehető legtarkább képet mutatja az emberi kultúra bölcsőjének, Mezopotámiának hatalmi és politikai palettája. Be-betörő nomád hódítókkal, elámiakkal, arámi tör­zsekkel harcol a két nagy rivális: Babilon és Asszíria. A két ország közti küzdelemben Asszíria a győztes: nagyhatalommá válik s elfoglalja a politikailag elgyengült Babilont. S az asszír királyok — mint a fenti idézet is mutatja — kemény kézzel őrködtek a birodalom egységén, béké­jén… A házasság pedig ősidők óta poli­tikai fegyver, mely éppen az egységterem­tésben kaphat nagy szerepet. Nem vélet­len tehát, hogy V. Samsi-Addad, aki I. e. 824-ben lép trónra, Babilonból választ fe­leséget: Sammuramat hercegnőt. Ő az, akit később elgörögösített néven Szemira­misznak ismer meg a világ…

Házasságuk második évében gyermek­kel ajándékozza meg királyi urát. A kisfiú — később III. Adad-Narári néven lesz uralkodó — néhány esztendő múlva el- veszti édesapját: i. e. 810 körül az özve­gyen maradt Szemiramisz hivatalosan ré­gensnő lesz, aki fia nagykorúvá válásáig élet-halál ura a birodalomban. Minden asszír harcos és férfi uralkodója…

Engedd meg, hogy veled háljak…

Az asszír nők, asszonyok meglehetősen zárt keretek között élték le életüket. Már Hammurabi törvényei szigorúan szabályozták a család- és a házassággal kapcso­latos mindennapi életviszonyokat s a ké­sőbbi asszír törvényhozás sem engedett a megkötöttségekből. Igaz, a női tisztesség védelmében is hasonló szigorúsággal rendelkeztek. „Az asszír nők jogi tükrének" nevezett gyűjteményben olvashatjuk: „Ha a férjes nő ment a városban, valaki megállította és azt mondta neki: »engedd meg, hogy veled háljak«, s a nő nem ért ezzel egyet, és makacsul védekezik, de megerőszakolja és vele hál; ha tetten érték, és ha a tana ellene bizonyították, hogy ezzel a nővel hált, akkor ez az ember halállal bűnhődjön, a nő pedig ártatlan."

Szigorúan büntették — legtöbbször halál­lal — a házasságtörést: ám ha a férfi nem tudta, hogy partnere férjezett, természete­sen ártatlan volt és megmenekült. Más kérdés persze, hogy mindezt hogyan sike­rült bizonyítani… Mert ha véletlenül nem akadt szavahihető tanúja a nőnek, aki bizonyította, hogy csakugyan erőszak­ról volt szó, a tetten ért elkövető könnye­dén „kimosakodhatott” a bíróság előtt.

Hasonlóan szigorú szabályok vonat­koztak az özvegyek helyzetére is. Egy, az i. e. 14. századból származó törvénytábla úgy rendelkezett, hogy az özvegy az elhunyt férje családjának kötöttségében marad, s köteles a legidősebb gyermek­nek vagy testvérnek alávetni akaratát. Ezért volt az, hogy a görögök Szemira­misz jog- és szentségtörését, az asszír állam élére kerülését csak bűbájnak, varázs- latnak tulajdonították — s ezzel elindítot­ták a Szemiramisz-legendát.

A szépséges hetéra

A knidoszi Ktésziasz Artaxerxesz király udvari orvosa foglalta először össze mindazt a hagyományt, mesét és misztikumot, amit négy évszázad alatt Szemira­misz életéről és sorsáról dús fantáziájú elbeszélők kigondoltak. A szemiramiszi legenda a nagy király és a szépséges babiloni hetéra találkozásával kezdődik, Sammuramat e szerint szerelmi művészetével és bájaival hódította meg az asszírok uralkodóját. Az pedig — mert a szerelmes fér­fi mindenre képes — elragadtatásában maga mellé emelte a trónra. Szemiramisz szépsége nem hervadt el özvegységében: mint a birodalom legszebb asszonya ural­kodott a férfiszívekben.

A pletykálkodásra mindig hajlamos Ktésziasz arról is beszámol, hogy Szemiramisz férje halála után sem élt szűzi éle­tet. A legdaliásabb harcosok, testőrségé­nek díszei gyakran kaptak lehetőséget a királynő ágyában való vitézkedésre. Igaz, mindenki csak egyszer, mert a szerelmes éjszaka után valamennyiükkel végzett a végzetes asszony. Magával hozta Nabu isten tiszteletét, akinek székvárosában díszes templomot emeltetett. Babilonban ő a bölcsesség, a jóság és az írásművészet istensége volt, s kultusza ebben az évszázadban terjedt el Asszíriában.

Mint divatújító is emlékezetest alko­tott. Olyan „unisex” ruhát talált fel és ve­zetett be udvarában, amelyben nem lehe­tett megkülönböztetni a nőket és a férfia­kat. (Ez az öltözet oly praktikusnak bizo­nyult, hogy a médek és perzsák még soká­ig viselték.) Ktésziasz Szemiramisz gyermekkoráról is biztosan tud titkokat: szerinte a kis- lányt csecsemőkorában kitették s a galam­bok táplálták. A galambmotívum még egyszer visszatér a történetben: mikor — szintén Ktésziasz szerint — átadta fiának a hatalmat, galambbá változott s kirepült a palotából. A görög krónikás szerint Dareios behisz­tuni híres monumentális szoborcsoportja — nem mást ábrázolt, mint Szemiramiszt száz testőrétől körülvéve!

A legendák Szemiramisza tehát szépsé­gével és szerelmi művészetével tette hal­hatatlanná nevét.

Az igazi Szemiramisz

De milyen volt valójában ez az asszony? Szerencsére az utóbbi évszázad ásatásai sok olyan írásos dokumentumot, táblát hoztak napvilágra, amelyek tartalma segített eloszlatni Sammurramat erotikus elemekkel átszőtt mítoszát.

Történelmi tény, hogy megözvegyülés után zökkenőmentesen vette át az uralmat Asszíria felett. A hadsereg elfogadta uralkodónak s követte parancsait. Hogy ezt szépségének vagy kormányzati bölcsességének köszönhette-e — ma már ne­héz lenne kideríteni. Régenssége idején sikerrel védte a határokat, sőt a médektől nagyobb területet sikerült elhódítania. Hatalmát azután is megtartotta, hogy fia 806 körül trónra lépett — bár háttérbe vonult, s csak tanácsaival segítette.

Belső szervező tevékenysége is jelentős volt. Sokat tett az ország vízellátásának javításáért, csatornákat ásatott. Uralma idején szüneteltek az örökös hatalmi villongások szülővárosával, Babilonnal: mert bár származása szerint ide tartozott, tetteit kizárólag választott hazájának érdekei irányították. S a legfonto­sabb ekkor a belső béke megteremtése volt, hogy a külső háborúkat eredménye­sen vívhassák meg. Legbölcsebb tette azonban mégis visszavonulása volt: megakadályozva ezzel egy polgárháborút s bi­rodalma felbomlását. 

Iuvenalis, a római költő Kleopátrát ha­sonlította hozzá: szerinte e két nőben testesült meg legmagasabb szinten az asszírok és az egyiptomiak uralma. S az sem véletlen, hogy már Kleopátra, s később Zenobia, majd az újkorban II. Katalin és Mária Terézia is szívesen vették, ha Szemiramiszhoz hasonlították őket…

Mert legenda ide, rideg história való­ság oda: először csakugyan Szemiramisz esetében találkozott az két dolog, ami a történelem legfontosabb hatóerői közé tartozik: a női szépség — és a hatalom.