2013. augusztus 19., hétfő

Apostol és király: Szent István emlékezete a magyar történelmi képregényben



 

Generációm (a lassan hatvanba forduló ötvenesek) egy másik politikai rendszerben tanulta a haza, a magyar történelem, irodalom, a nemzeti kultúra szeretetét, tiszteletét. Március 15. kapcsán egyszer már elmerengtem arról, hogy erre 1989 után sokan felettébb másként emlékeznek – lelkük rajta, ha van. Szülővárosom, Győr bővelkedett történelmi emlékekben és forrásokban is. Az akkor még átmenetileg egy földszintes, nem túl nagy épületben, a Bajcsy-Zsilinszky u. 36. alatt székelő Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban 1972-ben még kézbe vehettük és áhítattal lapozgathattuk a legendás győri folyóirat, az 1847-48-ban, dr. Kovács Pál szerkesztésében megjelent Hazánk eredeti, nyomtatott példányait (néhány évvel később a gyűjtemény már csak mikrofilmen volt hozzá férhető). Bizony, aligha gondolhattam volna, hogy három évtizeddel később kiváló barátom, Szapudi András segítségére lehetek majd a lap néhány zord évet megért, a rendszerváltás zűrzavaros idejére eső feltámasztásának…

Pánczél Lajos-Korcsmáros Pál: István király, 1966. Kiss Feri digitális gyűjteményéből.
A könyvtár fontos szerepet játszott az életünkben, hisz rengeteget olvastunk: főként persze ifjúsági irodalmat. A kor nagyszerű szerkesztőinek és kiadói gyakorlatának hála, a magyar és egyetemes történelemmel is szórakozva ismerkedtünk meg. A Móra kiadó szinte ontotta a remekül megírt történelmi regényeket, és a hasonlóképp népszerű regényes, de a tényekhez ragaszkodó életrajzokat. Ezeket néha történettudósok, máskor a történelmi regény mesterei írták. 1966-ban a kiváló történész, Balázs György (1925-1995) tollából jelent meg egy István királyról szóló kis életrajz. Akkoriban nem csak a tizenévesek olvasták lelkesen ezeket a történelmi témájú könyveket, hanem igen sokszor az idősebbek is. Igen sok ilyen történet a korabeli tömegkultúra univerzális eszköze, a képregény segítségével aztán más korosztályok számára is közvetítésre került.

 

Balázs György István királya is így talált utat a kor a képregény szempontjából egyik kiemelt fontosságú lapjához, későbbi kenyéradó gazdámhoz, a Képes Újsághoz. Közel háromszázezer példányban jelent meg akkoriban a magyar vidék kedvelt hetilapja, ahol – szinte egyedülálló módon a magyar lapkiadásban – a képregények színesben kerültek az olvasók elé. Az állandó dramaturg itt Pánczél Lajos volt, az állandó rajzoló pedig – jó egy évtizeden át - Korcsmáros. Az eredmény sok kitűnő, s néhány egészen látványos, mai szóval „epicnek” mondható sorozat lett. Ilyennek tarthatjuk a magyar történelem korai időszakát feldolgozó Regélő századokat (1964), a Mátyás király kalandjait (1969), s ilyen lett az 1966-ban Balázs könyvéből született István király is. Gyönyörű rajzok, feszes cselekményvezetés, látványos jelentek és egyfajta nemes pátosz jellemezték a történetet, mely Korcsmáros más „nemzeti képi eposzaihoz” – pl. a Lobogóban megjelent Toldihoz (1963) vagy Rózsa Sándorhoz (1964) képest – hasonlóan tisztelgés volt a nemzet múltja, kultúrája előtt.

Nagyvári László-Papp László: Magyar történelmi mondák, 1978-1981. Barta Zoltán digitális gyűjteményéből.

Bár virágzott a magyar történelmi képregény, újabb képregény-feldolgozás István királyról aztán jó ideig nem született. A rockopera sikere Zórádot ugyan megihlette (egyik kedvence volt, sokszor hallgatta munka közben) de a nyolcvanas évek elején már nem vállalt képregényt. Mint Czakó György barátom arra felhívta a figyelmemet, 1978-ban, a Kisdobosban megjelent ugyan egy, a magyar történelem jelentős pillanatait bemutató sorozatban István király korát is feldolgozó képregény-epizód is, ám a kor a műfajjal szemben támasztott követelményei alapján Nagyvári László és Papp László 1981-ig „futó” sorozatát nem igazán lehet képregénynek minősíteni.

Zilk Klára-Fazekas Attila: Géza és István, 1991.
A „fővonal” alkotói és az úgynevezett „kismesterek” mellett a hetvenes évek végétől sok, főként pályakezdő grafikus- és festőművész, reklámgrafikus is megpróbálkozott alkalmi képregények készítésével. A rajzok grafikai-művészi szempontból sokszor elsőrangúak voltak ugyan, de mert egyrészt az ifjú művészek általában modern stílusban, újszerű grafikai eszközökkel igyekeztek alkotni, másrészt mert a képregény sajátos műfaji követelményeit nem nagyon ismerték, az eredmény sokszor felemásra sikeredett. (Csakúgy, mint jó egy évtizeddel később, amikor a Népszabadság próbálkozott alteros, művészi képregények közlésével). Nagyvári és Papp munkája ma is szép, izgalmas és – nem kismértékben erőteljes színeinek hála – látványos is, s bár képes megragadni egy-egy történelmi pillanat hangulatát, klasszikus értelemben vett képregénynek aligha mondható. Nívós képgrafikai alkotásnak annál inkább – ha a magyar képzőművészet bármilyen hajlandóságot mutatott volna a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a képregény stílusjegyeinek befogadására, alighanem ebbe az irányba mozdult volna el.

Fazekas Attila: Géza és István, 2001.
Fazekas Attila nagy részletgazdagsággal, történeti hűséggel megrajzolt Géza és István című képregénye 2001-ben jelent meg a Fülesben. Közvetlen előzményét a Zika Klárával 1991-ben az Új Magyar Hírek számára készített sorozat képezte, ahol az államalapítás korát a szerzőtárs oldalpárban dolgozták fel. Most Attila – a korábbi munka nem egy rajzát felhasználva – készítette a szövegkönyvet is. A történet: krónika, az események nagy ívű, hömpölygő elbeszélése. Mintha a soha-el-nem-készült, Szent Istvánról szóló mozifilm kockái merevedtek volna képbe. Látványos és dinamikus akciójelenetek váltakoznak kiegyensúlyozott enteriőr-beállításokkal, a képregény modern ábrázolási technikáin keresztül gyakran benczúri nemességű kompozíciók érvényesülnek. Szép történet ez, Szent István nagyságához illő alkotás – méltó ahhoz, hogy az apostol és király emlékét a magyar képregényben Korcsmáros mesterművével együtt megőrizze…