Generációm (a lassan hatvanba
forduló ötvenesek) egy másik politikai rendszerben tanulta a haza, a magyar
történelem, irodalom, a nemzeti kultúra szeretetét,
tiszteletét. Március 15. kapcsán egyszer már elmerengtem arról, hogy erre 1989
után sokan felettébb másként emlékeznek – lelkük rajta, ha van. Szülővárosom, Győr
bővelkedett történelmi emlékekben és forrásokban is. Az akkor még átmenetileg
egy földszintes, nem túl nagy épületben, a Bajcsy-Zsilinszky u. 36. alatt
székelő Kisfaludy Károly Megyei Könyvtárban 1972-ben még kézbe vehettük
és áhítattal lapozgathattuk a legendás győri folyóirat, az 1847-48-ban, dr. Kovács Pál szerkesztésében megjelent Hazánk eredeti,
nyomtatott példányait (néhány évvel később a gyűjtemény már csak mikrofilmen
volt hozzá férhető). Bizony, aligha gondolhattam volna, hogy három évtizeddel
később kiváló barátom, Szapudi András segítségére lehetek majd a lap
néhány zord évet megért, a rendszerváltás zűrzavaros idejére eső
feltámasztásának…
Pánczél Lajos-Korcsmáros Pál: István király, 1966. Kiss Feri digitális gyűjteményéből. |
A könyvtár fontos szerepet
játszott az életünkben, hisz rengeteget olvastunk: főként persze ifjúsági
irodalmat. A kor nagyszerű szerkesztőinek és kiadói gyakorlatának hála, a
magyar és egyetemes történelemmel is szórakozva ismerkedtünk meg. A Móra
kiadó szinte ontotta a remekül megírt történelmi regényeket, és a
hasonlóképp népszerű regényes, de a tényekhez ragaszkodó életrajzokat. Ezeket néha történettudósok, máskor a történelmi regény mesterei írták.
Balázs György István
királya is így talált utat a kor a képregény szempontjából egyik kiemelt
fontosságú lapjához, későbbi kenyéradó gazdámhoz, a Képes Újsághoz.
Közel háromszázezer példányban jelent meg akkoriban a magyar vidék kedvelt
hetilapja, ahol – szinte egyedülálló módon a magyar lapkiadásban – a
képregények színesben kerültek az olvasók elé. Az állandó dramaturg itt Pánczél
Lajos volt, az állandó rajzoló pedig – jó egy évtizeden át - Korcsmáros.
Az eredmény sok kitűnő, s néhány egészen látványos, mai szóval „epicnek”
mondható sorozat lett. Ilyennek tarthatjuk a magyar történelem korai időszakát
feldolgozó Regélő századokat (1964), a Mátyás király kalandjait
(1969), s ilyen lett az 1966-ban Balázs könyvéből született István király is.
Gyönyörű rajzok, feszes cselekményvezetés, látványos jelentek és egyfajta nemes
pátosz jellemezték a történetet, mely Korcsmáros más „nemzeti képi eposzaihoz”
– pl. a Lobogóban megjelent Toldihoz (1963) vagy Rózsa Sándorhoz
(1964) képest – hasonlóan tisztelgés volt a nemzet múltja, kultúrája előtt.
Nagyvári László-Papp László: Magyar történelmi mondák, 1978-1981. Barta Zoltán digitális gyűjteményéből. |
Bár virágzott a magyar történelmi
képregény, újabb képregény-feldolgozás István királyról aztán jó ideig
nem született. A rockopera sikere Zórádot ugyan megihlette (egyik
kedvence volt, sokszor hallgatta munka közben) de a nyolcvanas évek elején már
nem vállalt képregényt. Mint Czakó György barátom arra felhívta a
figyelmemet, 1978-ban, a Kisdobosban megjelent ugyan egy, a magyar
történelem jelentős pillanatait bemutató sorozatban István király korát
is feldolgozó képregény-epizód is, ám a kor a műfajjal szemben támasztott
követelményei alapján Nagyvári László és Papp László 1981-ig
„futó” sorozatát nem igazán lehet képregénynek minősíteni.
Zilk Klára-Fazekas Attila: Géza és István, 1991. |
A „fővonal” alkotói
és az úgynevezett „kismesterek” mellett a hetvenes évek végétől sok, főként
pályakezdő grafikus- és festőművész, reklámgrafikus is megpróbálkozott alkalmi
képregények készítésével. A rajzok grafikai-művészi szempontból sokszor
elsőrangúak voltak ugyan, de mert egyrészt az ifjú művészek általában modern stílusban, újszerű grafikai eszközökkel igyekeztek alkotni,
másrészt mert a képregény sajátos műfaji követelményeit nem nagyon ismerték, az
eredmény sokszor felemásra sikeredett. (Csakúgy, mint jó egy
évtizeddel később, amikor a Népszabadság próbálkozott alteros, művészi
képregények közlésével). Nagyvári és Papp munkája ma is szép,
izgalmas és – nem kismértékben erőteljes színeinek hála – látványos is, s bár
képes megragadni egy-egy történelmi pillanat hangulatát, klasszikus értelemben
vett képregénynek aligha mondható. Nívós képgrafikai alkotásnak annál inkább –
ha a magyar képzőművészet bármilyen hajlandóságot mutatott volna a
hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján a képregény stílusjegyeinek befogadására,
alighanem ebbe az irányba mozdult volna el.
Fazekas Attila: Géza és István, 2001. |
Fazekas Attila nagy részletgazdagsággal, történeti hűséggel megrajzolt Géza és István című képregénye 2001-ben jelent meg a Fülesben.
Közvetlen előzményét a Zika Klárával 1991-ben az Új Magyar Hírek számára
készített sorozat képezte, ahol az államalapítás korát a szerzőtárs oldalpárban
dolgozták fel. Most Attila – a korábbi munka nem egy rajzát felhasználva – készítette
a szövegkönyvet is. A történet: krónika, az események nagy ívű, hömpölygő
elbeszélése. Mintha a soha-el-nem-készült, Szent Istvánról szóló mozifilm
kockái merevedtek volna képbe. Látványos és dinamikus akciójelenetek
váltakoznak kiegyensúlyozott enteriőr-beállításokkal, a képregény modern
ábrázolási technikáin keresztül gyakran benczúri nemességű kompozíciók
érvényesülnek. Szép történet ez, Szent István nagyságához illő alkotás – méltó
ahhoz, hogy az apostol és király emlékét a magyar képregényben Korcsmáros
mesterművével együtt megőrizze…