Laci az elmúlt években egyszer már legyőzte a halált: a rák támadását 2015-16-ban sikerrel verte vissza. Élni akarása, vas-szervezete, a minden bajon diadalmaskodni tudó életszemlélete akkor győzött - most azonban (s ezt ő is jól tudta) vesztésre állt. Megbékélt ezzel: bölcsen, kis kórházi szobája csendjében készült a távozásra. Szép és tartalmas élete volt: számos területen bizonyíthatta be, hogy ő bizony sikerre született. Fotósként, művészeti szerkesztőként már a hetvenes-nyolcvanas években sokra vitte a magyar sajtó világában - a legnépszerűbb korabeli, hazai folyóiratok, mint a Tükör vagy az Autó-Motor szerkesztőségében dolgozott. Ha kellett, újságot írt, de igazi terepe a látvány, a vizualitás volt: a fényképezés iránti szenvedélyét élete végéig megőrizte - 2008-ban kiadott, Kínában készült fotóit tartalmazó, látványos albuma bizonyítja ezt. Jó üzleti érzéke volt, s értette a kereskedelem lényegét is: azt, hogy mindig létező vásárlói igényeket kell kielégíteni. „Az ötvenes évek elején biztosan lódenkabátokkal meg micisapkákkal kereskedetem volna” - szokta mondogatni némi öniróniával.
Mint sajtómunkás, jó kapcsolatokkal rendelkezett, s az is sokat segített, hogy hitvese akkoriban már a Pénzügyminisztériumban dolgozott, így az elsők között volt, akik az 1981-es kisvállalkozási reform után gazdasági munkaközösséget alapítottak Magyarországon. Méghozzá arra, amihez igazán értett: a könyvkiadásra. Átlátta a hazai kiadói világ ezerféle klikkel, érdekkel és ellenérdekkel terhelt, sokszor a politika (és egyes politikusok) által vezérelt világát, s azt, hogy ez a világ az olvasók a szép, látványos, szórakoztató olvasnivaló iránti igényét nem tudja kielégíteni. „Igazi” kiadó a Táltos GM nem lehetett, csak „kiadást segítő” tevékenységre vállalkozhatott - méltán népszerű képregényei, gyermekkönyvei, albumai így jelentek meg az igazán nem erre szakosodott Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó égisze alatt. Marosi szerződött az alkotókkal, ő fizette íróit, rajzolóit (méghozzá mindig gavallérosan!), s persze ő állta a nyomdaszámlákat is.
Csak minőséget adott ki - bóvlit sohasem. Az eladott példányszámok gyorsan az egekbe szöktek - nem tudott a német licensz alapján átvett Disney-albumokból, egy fiatal grafikusnő bájos rajzokkal illusztrált történeteiből, vagy akár híres szakácskönyveiből annyit nyomtattatni, ami nyomban el ne fogyott volna. A legnagyobb sikereit azonban a Táltos a képregénnyel érte el: elsőként Zórádot vette rá, hogy tisztes díjazás ellenében színezze ki a főként a Fülesben, a hetvenes években megjelent leglátványosabb történeteit (a nagy alakú képeskönyvek ma is a gyűjtők féltett kincseinek számítanak) - ezzel született meg nálunk is a legtöbb szomszédos országban már régóta létező „füzetes képregény”. Nyitott volt az új ötletekre. Mikor egy fiatal rajzfilmes, Békési Sándor 1985-ben egy „szerzői” képregény sorozat tervével (és mintarajzaival) kereste meg, azonnal ráállt a kiadásra. A négy kiskutya, Bucó, Tacsi, Szetti és Mici, s a minden hájjal megkent, minden galádságra kapható Főnök és csapata, K.O., Patkány és Umbi farkas kalandjainak első részével született meg a Bucó… sorozat - a magyar képregény egyik legnagyobb sikertörténete.
Az igényes nyomdai kivitel, a kedves kalandok, a fordulatos meseszövés, a képi gegek sorozata, mindenekelőtt azonban a szerethető figurák és történetek hamar népszerűvé tették a sorozatot, melynek első három részét Békési Sándor készítette. Mikor 1985 végén más elfoglaltsága miatt le kellett mondania a rajzolásról, Zórád ajánlására négy füzet erejéig én - két profi grafikus közözött a vakmerő amatőr - vettem át a munkát. 1986-tól a sorozat megszűnéséig Haui József készítette a füzeteket - szám szerint tízet. Laci fáradhatatlanul variálta a kalandokat: a kiskutyák földön, vízen, levegőben rendezett versenyeken, farsangi mulatságon és filmforgatáson, táborban és kincses szigeten, télen és nyáron akasztottak bajszot a bandával, s a mese örök szabályai szerint persze mindig le is győzték azt. A rendszerváltás küszöbére érve azonban a Táltost is utolérte a végzet: a kiadói piac újrafelosztásáért zajló harcban a lehető legnemtelenebb eszközökkel támadták új konkurensei, s szorították végül ki a szakmából. Marosi László 1990-ben felhagyott a könyvkiadással, s közel másfél évtizedig nem is tudtuk, mivel foglalkozik: 2013-ban, Haui Jóskának sikerült kiderítenie, hogy most külkereskedelemmel foglalkozik: Kínába exportál magyar borokat.
Megkerestük, megtaláltuk, örültünk egymásnak. Kiss Feri nyomban elhívta a Képregény Kedvelők Klubja egyik őszi alkalmára - erre akkor nem tudott eljönni, mert váratlanul kórházba került. Egy jóval későbbire már igen: láthatóan jólesett neki a szeretet és a figyelem, amivel a sorozat régi rajongói és a képregényesek új generációja körülvették. Szívesen idézte fel jó emlékeit, nehéz szívvel sérelmeit, s osztotta meg gazdag élettapasztalatát az őt körüldongó, ifjabb generációkkal. Tartottuk a kapcsolatot ezután is, különösen, mert az akkor indult RePrint magazin következő számába egy régi Bucó-képregény fekete-fehér újraközlése mellett nagy cikket terveztem a Táltosról, s Marosi Lacit szerettem volna a címlap számára megnyerni. Ebbe is belement.
2016 márciusában, egy napsütötte délelőttön felkerestem csendes budai utcában lévő lakásán, hogy elkészítsem a címlaphoz szánt fényképeket. Szelleme friss volt, örömmel vette elő a régi kiadványokat, hogy azok fölött emlékezzünk a dicső Táltos-időkre, kedvvel lapozgatta a régi Bucó-füzeteket. A nappaliban, az erkély ajtaja nyitva volt: amíg beszélgettünk, a szomszédos óvoda udvarából vidám gyerekzsivaj szűrődött be. Kérdeztem, ne hajtsam-e be az ajtót kicsit, de csak rázta a fejét. „Hagyjad. A fiatalság hangja. A legszebb zene.”
A RePrint Marosi-száma időben elkészült - a címlapon, Haui Jóska remek rajzán, a sorozat figurái vették körbe Lacit. Ezért aztán különösen örültünk annak, mikor Vass Róbert mindannyiunkat meghívott egy, a 2016-os tavaszi képregény fesztivál programjába illesztett pódiumbeszélgetésre. Laci kicsit elkésett, a program „csak” a rajzolók részvételével kezdődött, de aztán szerencsére megérkezett ő is. Bármily hihetetlen, itt találkozott először a Bucó sorozat valamennyi alkotója. Akiket bizony 1990 után sokfelé irányított a sors: Békési Sándor felhagyott a rajzfilmkészítéssel, elhívást kapva Isten szolgálatára, elvégezte a teológiát - ma a Károli Gáspár egyetem professzora. Én magam is a tudományhoz szegődtem - a rajzoláshoz Haui Jóska maradt csak hű, aki ez eltelt évtizedekben számtalan szebbnél szebb képeskönyvvel, képregénnyel örvendeztette meg olvasóit.
A RePrint Marosi-száma időben elkészült - a címlapon, Haui Jóska remek rajzán, a sorozat figurái vették körbe Lacit. Ezért aztán különösen örültünk annak, mikor Vass Róbert mindannyiunkat meghívott egy, a 2016-os tavaszi képregény fesztivál programjába illesztett pódiumbeszélgetésre. Laci kicsit elkésett, a program „csak” a rajzolók részvételével kezdődött, de aztán szerencsére megérkezett ő is. Bármily hihetetlen, itt találkozott először a Bucó sorozat valamennyi alkotója. Akiket bizony 1990 után sokfelé irányított a sors: Békési Sándor felhagyott a rajzfilmkészítéssel, elhívást kapva Isten szolgálatára, elvégezte a teológiát - ma a Károli Gáspár egyetem professzora. Én magam is a tudományhoz szegődtem - a rajzoláshoz Haui Jóska maradt csak hű, aki ez eltelt évtizedekben számtalan szebbnél szebb képeskönyvvel, képregénnyel örvendeztette meg olvasóit.
Laci lelkesen dedikálta az elé járuló régi rajongók évtizedeken keresztül megőrzött példányait, s a RePrint magazin új számát. Mit tagadjam - Békési Sanyinak és nekem is jólesett az érdeklődés, s mind együtt örültünk annak, hogy Haui Jóskát épp ebben az évben érte komoly szakmai elismerés: ő lett 2016-ban a Korcsmáros Pál díj nyertese. A Dürer-kertben, ezen a találkozón merült fel a sorozat újbóli feltámasztásának gondolata.
A Drónok harca forgatókönyvét - Laci áldásával - Kiss Feri készítette el, s Haui Jóska rajzolta meg. Feri a régi mesék szellemében küldte új kalandra a régi szereplőket, Budapest fölé, egy drón-röptető verseny kereteibe helyezve. A történet fordulatos volt és szellemes, nyelvi sziporkákkal, szellemes beszólásokkal gazdagon „megszórt”, a rajzok - nincs jobb szó rá - imádni valók. A Főnök és a banda ármánykodott, a kiskutyák diadalmaskodtak - Micike pedig már minden szempontból egyenrangú csapattagként lépett elő: oly sok év után a főcímbe bekerült az ő neve is.
A Drónok harca forgatókönyvét - Laci áldásával - Kiss Feri készítette el, s Haui Jóska rajzolta meg. Feri a régi mesék szellemében küldte új kalandra a régi szereplőket, Budapest fölé, egy drón-röptető verseny kereteibe helyezve. A történet fordulatos volt és szellemes, nyelvi sziporkákkal, szellemes beszólásokkal gazdagon „megszórt”, a rajzok - nincs jobb szó rá - imádni valók. A Főnök és a banda ármánykodott, a kiskutyák diadalmaskodtak - Micike pedig már minden szempontból egyenrangú csapattagként lépett elő: oly sok év után a főcímbe bekerült az ő neve is.
A Drónok harca 2017 tavaszára készült el - a frissen a nyomdából érkezett példányokat ott szorongattuk a kezünkben, a kórház bejárata előtt, a Lacihoz való belépésre várva. Boldog örömmel vette kézbe az új képregényt, imádta a történetet, s büszkén osztogatta látogatóinak: az ágya melletti kis asztalon mindig ott állt egy gazdára váró példány. Zsidó emberként, de a vallást nem tartva készült a végső távozásra.
2017. április 17-én halt meg - június 23-án hálaadó és emlékező istentisztelettel vettünk búcsút tőle. A szertartásra a Pozsonyi úti református templomban került sor - Békési Sándor, a Bucó... sorozat első rajzolója tartotta. Az oltáron Laci két fényképe, s egy kínai nyelvű tiszteletadás került elhelyezésre - az egyik kép utolsó napjaiban a kórházban készült, rajta a Drónok harcát tartotta a kezében. Laci azt kérte, ezen az alkalmon szólaljon meg az Örökkévaló dicséretét zengő, ősi ima, a kaddis, mely ezekkel a szavakkal zárul: „Legyen nagy békesség és élet számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen. Aki békét szerez a magasságban, Ő teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen."
2017. április 17-én halt meg - június 23-án hálaadó és emlékező istentisztelettel vettünk búcsút tőle. A szertartásra a Pozsonyi úti református templomban került sor - Békési Sándor, a Bucó... sorozat első rajzolója tartotta. Az oltáron Laci két fényképe, s egy kínai nyelvű tiszteletadás került elhelyezésre - az egyik kép utolsó napjaiban a kórházban készült, rajta a Drónok harcát tartotta a kezében. Laci azt kérte, ezen az alkalmon szólaljon meg az Örökkévaló dicséretét zengő, ősi ima, a kaddis, mely ezekkel a szavakkal zárul: „Legyen nagy békesség és élet számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen. Aki békét szerez a magasságban, Ő teremtsen békét számunkra és egész Izrael számára, s mondjátok együtt: úgy legyen."
Ott, a kórházi ágyon, a nagy útra készülve is a jövőre gondolt. Örült neki, hogy a Bucó… sorozat folytatódik, hogy nem apad ki a mese folyama - s ránk hagyta a következő, 21. rész alapötletét is. A történetet Haui Jóska bontotta ki, s rajzolta-festette meg közel egy év munkájával - s most megjelent, már innen megrendelhető.
A Lacit megillető tiszteletpéldány ezen a földön már nem kézbesíthető, köszönetünk, szeretetünk és hálánk azonban valahol biztosan megtalálja őt. Amíg lesz Bucó… sorozat, Marosi Laci neve ott szerepel majd a szerzők között - s amíg lesznek a sorozatnak olvasói, ott lesz ő a szívekben is. Úgy legyen!
A Lacit megillető tiszteletpéldány ezen a földön már nem kézbesíthető, köszönetünk, szeretetünk és hálánk azonban valahol biztosan megtalálja őt. Amíg lesz Bucó… sorozat, Marosi Laci neve ott szerepel majd a szerzők között - s amíg lesznek a sorozatnak olvasói, ott lesz ő a szívekben is. Úgy legyen!
