Mikor Kiss
Feri megkért, hogy kivételesen vállaljam el a Képregény Kedvelők Klubjának októberi rendezvényének vezetését, persze
igent mondtam – ugyanakkor kicsit meg is rettentem a feladattól. Az
apropót Korcsmáros Péter apjáról írott életrajza jelentette – dedikált példányát
a szerzőtől a börzén kaptam meg. Bár a „hosszú”, október 23-i hétvégén többször
is elolvastam a könyvet, mégis úgy éreztem, keveset tudok én Korcsmáros Pálról, életéről,
munkásságáról, hogy épp a fiával, fiaival folytassak beszélgetést róla. A
képregényeit, könyvillusztrációit persze ismertem, s természetesen szerettem
is, virtuóz rajztudásának mindig nagy tisztelettel adóztam, de – szemben Zóráddal, akivel személyes kapcsolatban
álltam – nekem túl távoli, túl rejtélyes volt.
Akkor hunyt el, 1975-ben, mikor én a
képregény irányába az első botladozó lépéseket megtettem, s bár munkássága
továbbélése, s különösen Rejtő-képregényei
Garisa mester által bűvölt felújítása
révén napjainkig jelen maradt az egyre szűkebb körökbe szoruló magyar
képregényes életnek (sőt: egy elég jelentős olvasói réteg számára szinte
kizárólag ő testesíti meg a képregényt), az a bizonyos távolság mégiscsak megvolt.
Más szempontból azonban nagyon is közel kerültünk egymáshoz – s ez volt az oka
annak, hogy igazából neki mertem vágni a kalandnak.
Olyat tudtam Korcsmárosról, azt éreztem
vele kapcsolatban, amit csak kevesen: néhány rajz erejéig korábban „belebújt” a
kezembe, s az érzést, hogy az ő szemével látok, az ő vonalaival rajzolok, sosem
feledtem el. Más helyütt már szóltam arról, miért hasznos a kezdő rajzolónak,
ha már befutott pályatársak műveit másolgatja, az ő stílusukban próbál alkotni.
Régi módszer ez a művészetek mesterfogásainak elsajátításához – kiváló egykori
gimnáziumi osztálytársam, Reményi Attila,
Győr koszorús zeneszerzője mesélte,
hogy a Zeneművészetin – hogy egyszer
majd megtalálják saját hangjukat - bizony kellett darabot komponálniuk Telemann, Bach, Mozart szellemében.
A másolás, a stílusgyakorlat sohasem cél,
csak eszköz a cél – a technikai tudás javítása – eléréséhez. Egykor
professzionális szinten másoltam Zórád rajzait – A szív parancsára 1986-ban
megjelent felújítása volt az én igazi képregény-rajzolói iskolám. Mikor
2012-ben újra játszani kezdtem a rajzolással (a rajzolás meg velem),
természetes volt, hogy kipróbáljam, tudok-e Zórádul (tudtam), vagy épp Fazekasul (elindultam a tudás felé). Nem
úgy akartam rajzolni, mint ők, de el szerettem volna tanulni trükkjeiket, azt,
ahogy egy-egy képet megkomponáltak, ahogy megrajzolták és kihúzták
alkotásaikat. S igen: kísérletezgettem Korcsmáros Pál egynémely rajzaival is.
Mikor Farkas
Dávid barátom felkérésére 2012-ben a Fandom
magazin októberben megjelenő II. évfolyam 2. száma részére cikket írtam magyar James Bond, Hód történetéről (s annak képregényes vonatkozásairól), Dávid a
címlap elkészítését is rám bízta. Témája mi más lehetett volna, mint a
legzseniálisabb Hód-rajzoló, Korcsmáros Pál egy kockájának átdolgozása – ami a
hátteret illeti, az angol füzetes, Horak-féle
Bond-képregények, ami a főrajzot, Korcsmáros szellemében. Amikor Hód és a B112-es ügynököt készítette,
Korcsmáros pályája csúcsán állt: vonalvezetése magabiztos, grafikus jellemábrázolása
tökéletes, technikája kiforrott, kompozíció kiegyensúlyozottak, beállításai
változatosak, jeleneteiben jó egyensúlyt talál az akció és a Mattyasovszkyra annyira jellemző „fejtegetős”
cselekménykibontás között.
Tavaly Kroboth
Jenő barátommal, yuyuval határoztunk úgy, hogy kicsit feldobjuk a Képregény
Kedvelők Klubja Facebook csoportjának
ellanyhuló társasági életét - képregényes kvízsorozatba kezdtünk, mely egy-egy
kocka kiragadásával arra kérdezett rá, honnan is van, kinek a munkája az épp
terítékre került alkotás. Ami a rajzokat összekötötte, Wágner úr alakja volt –
úgy, ahogy azt a maga búzakék valóságában Korcsmáros anno A Piszkos Fred közbelép című történetbe
berajzolta. Elkezdtem variálni Wágner úr arcát, alakját – s egy váratlan
pillanatban bekövetkezett a varázs. Wagner úr „élni” kezdett a kezem alatt – átéltem,
éreztem hangulatait, derűs csúnyaságát, egy boldog, örökös alkohol-gőzből
fakadó optimizmusát, s nyitottságát a világra.
Mindez a rajzból jött – a rajzba pedig
Korcsmáros tette bele. A mágikus híd még állt egy darabig: egy rajz erejéig
megidéztem az alkoholista pályája kezdetén álló (s ifjú feleségét kényszerű
okokból hátra hagyó), harmincas évei végén járó Piszkos Fred emlékét, s egy
finom, kedves arcú Korcsmáros-lány szépségét is. Aztán, ahogy a dimenzió-kapuknál
az szokás, a kapcsolat elhalványult, megszűnt – emléke azonban (no meg az akkor
született néhány rajz) megmaradt. Október 29-én a Karton-galériában nem csak két fia, unokája, sok-sok rajongója volt
jelen, Péter könyvének és Kiss Feri összegyűjtött
relikviáinak hála, nem csak a múltat idézhettük fel, de azon az estén maga a
rajzoló is közénk telepedett. Tudom, mert láttam – tudom, mert újra a kezemben
éreztem mozdulatait.
