Élemedett korú nagyapóként egyre
többet gondolok ifjúkorom napjaira. Még néhány év, és emlékeim felidézgetésével kisunokámat, Artúr
Benjámint fogom boldogítani – addig azonban csak e blog Nyájas Olvasóit
terhelhetem velük. Az a többszörösen hátrányos helyzetű, bölcsészcsaládból
származó kisgyermek, akinek anyukája tíznapos korában Thomas Mann József és
testvérei című regényét olvasta elalvást segítő esti meseként, nyilván
nyitott lesz nagyapa a történelem iránti szenvedélyéről szóló elbeszéléseire
is.
 |
| Heléna |
Életem első történelem ötösét ötödikes koromban, 1969 őszén kaptam a halhatatlan emlékű Tenk Béla tanár úrtól, méghozzá rögtön az első töri órán. Tenk tanár úr, egy Hercule Poirot-külsejű apró, kopasz, bajszos emberke elsőrendű céljának azt tekintette, hogy megszeressük a történelmet - s talán, hogy meg is értsünk valamit belőle. Ezen az első órán is inkább beszélgetett velünk – így jutottunk el a néhány héttel korábbi Holdra szállásig, s a három amerikai asztronauta nevéig. „Ki tudná felsorolni, gyerekek?” – kérdezte. Mindhármukat csak nekem sikerült – ezért kaptam a „soron kívüli”, első jelest.
 |
| Szapphó |
Az óra hátra lévő részében aztán
valami új következett. Tenk tanár úr leült az asztalhoz, és nagy átéléssel,
szép hanghordozással olvasni kezdte - az Iliászt. Nem kommentálta, csak
mesélte a történetet – és ez sokunkat elragadott. „Akit érdekel a történet
vége, olvasson utána!” – javasolta az óra végén. Szüleim gyorsan
beszerezték nekem a Devecseri Gábor fordításában, az Európa Kiadónál két évvel korábban megjelent kötetet (ebből
olvasott a Tanár Úr is), én pedig rávetettem magam… A szenvedély tartósnak
bizonyult, s máig tart, igaz, ma már inkább a történelmi tényirodalmat
részesítem előnyben - a klasszikus, s a jó, kortárs szerzőtől származó történelmi regényeket – mint Bán
Mór Hunyadija – azonban ma is örömmel veszem kézbe.
 |
| Kleopátra |
Akkoriban még népszerű műfaj volt
a történelmi ismeretterjesztés. Kedves szerzőm volt Révay Jószef, a
római korban (s részben a korabeli Pannóniában) játszódó történelmi regények
utánozhatatlan stílusú nagymestere. A tényszerű érdekességeket összegyűjtő, a Százarcú
ókor című könyvére a Cleopátráról szóló írásomban már hivatkoztam. Később, amikor – szórakoztató szándékkal - magam is elkezdtem Végzetes asszonyok sorozatcím alatt ókori, történelmi tárgyú
írásokat készíteni a Mi Világunk számára, sokszor elővettem ezt a
kötetet – és persze számtalan más forrást is. Akkoriban bármit mondtunk a történelemről,
hitelesnek kellett lennie: ha a felkészült olvasó pontatlanságon kapott egy
szerzőt, azonnal beírt a szerkesztőségbe, ahol az ilyen leveleket nem félre dobták,
hanem keményen ráolvasták a pongyola munkatárs fejére…
 |
| Messalina |
Ezekhez az írásokhoz - Kulcsár Ödön, kedves főszerkesztőm jóvoltából - magam készíthettem az illusztrációkat. Kicsit
idealizált, allegorikusnak szánt, de „marvelizált”, elképregényesített
ábrázolásmóddal próbálkoztam, mely ugyan igen távol esett a klasszikustól és a
művészitől, de az olvasók szerették, és én is örömet találtam az
elkészítésükben. Csakúgy, mint most abban,
hogy felidézhettem emléküket…
.jpg)
