A minap a Képregény Kedvelők Klubjának Facebook-csoportjában ismét érdekes vita alakult ki. Egy most
megjelent francia képregény, Toldac és Philan Dámajátéka kapcsán
jutottunk a képregény-kultúra mibenlétének körüljárásáig. A Dámajáték a klasszikus, francia-belga
képregény-hagyományok folytatása: úgy a rajzok kompozíciója, mint a beállítások
vagy a vonalas rajzok a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek emlékét idézik. Hogy
mégsem kelt nosztalgikus vagy retro-fílinget, annak a színezés az oka (ezt is a
rajzoló, az 1967-ben született Philan készítette): a digitális úton történő
kifestés diszkrét, kiegyensúlyozott, kifejező és nagyon mai képeket
eredményezett. Arra hoztam fel példaként, hogy miként élhet tovább és újulhat
meg a képregény vizuális nyelve – egy hat évtizede fejlődő, virágzó
képregény-kultúra közegében, s annak folyamatos művészi, alkotói fejlődése
eredményeként. Ilyen kulturális közegről a magyar képregény esetében nem
beszélhetünk. A képregény nálunk sajtóműfaj volt, s évtizedeken át az is
maradt, népszerű, hetente százezrek által olvasott és kedvelt kulturális
termék, szórakozás. Szakmai szempontból egy zárt világ: alig tucatnyi alkotó
(grafikusok, forgatókönyvírók és szerkesztők) uralta tér, mely a nyolcvanas
évek derekáig nem nagyon nyílt meg a kívülről érkező próbálkozók előtt.
 |
| Az időutazásos történetek örök dilemmája: „mi lett volna, ha…” a múlt megváltozik, ha a történelem valamely jelentős eseménye másként alakul – hogyan hatott volna ez ki a történelem menetére. A Mohács kommandó alapkonfliktusát is ez adja: egy titokzatos csoport időutazókat küld vissza, hogy a mohácsi csatában győzelemre segítsék a magyar sereget. Ha az akció sikerül, minden megváltozik, s maguk a beavatkozók sem abba a világba érkeznek vissza, ahonnan elindultak. |
A ritka kivételt Fazekas
Attila bebocsátása jelentette 1972-ben, aki aztán – negyedik testőrként –
csatlakozott a Zórád, Korcsmáros, Sebők neve által fémjelzett, vidám gascogne-i
kompániához. Az addig jobbára hazai alkotók által meghatározott – grafikailag
igen magas szintű – s a magyar sajtóillusztráció legkiválóbb hagyományaira
építkező magyar képregényben megjelent a „nyugati íz”, a Pif modern,
akkoriban jó negyvenes alkotóinak stílusához közelítő képi nyelv. Pif és a Pif
magazin sztárjai az ifjúsági sajtóban a hatvanas évek derekától jelen voltak,
idővel s a nyomdai lehetőségek bővülésével már színesben is. 1982-ben elindult
a Kockás, a legnagyobbrészt a Pif-ből átvett anyagokat utánközlő, első
magyar színes képregény-magazin, majd – előbb a Táltosnál, mint magánkiadónál,
aztán az állami lapkiadóknál is – jöttek a füzetes képregények. Nem sokkal
később pedig már a skandináv képregények, Disney, a rendszerváltást követően
pedig az amerikai szuperhősök. A magyar képregény aranykora – ha volt
egyáltalán, mert Rochi Ernő barátom, a kiváló képregény-kutató ezt is kétségbe
vonja – véget ért.
 |
| A Mohács kommandó női hőse, Köves Réka a magyar képregény egyik legizgalmasabb nőalakja. Történész, középkor-kutató, de nem tipikus szobatudós: ha kell, tud verekedni is. Férje révén kerül az események középpontjába. Erős, kemény akaratú asszony, akinek van miért harcolnia: elvesztett férje, kisfia megtalálása érdekében keresztül is gázol minden akadályon. |
Ami utána jött, már csak az
elnyújtott agónia volt – az egykor milliós olvasótáborral büszkélkedő, népszerű
tömegműfajnak mára már csak egy néhány ezerre olvadt, elkötelezett olvasótábora
maradt. Ameddig marad, mert bár – szerencsére – mindig jelentkeznek új, a
műfaj mellett elkötelezett alkotók, s természetesen 1990 után is sok,
művészi-szakmai szempontból remek alkotás született, a képregény ma már minden,
csak jövedelmező üzleti vállalkozás nem. A néhány tucat, jobb esetben néhány
száz példányban fogyó kiadványokat inkább az alkotók, kiadók kitartásának,
műfajszeretetének köszönhetik elkészültüket – bevétel hiányában aztán idővel
(mert a művész, a kiadó is a piacról él) elfogy a lelkesedés. Az igazán
szerencsés, tehetséges alkotók rég „leléptek” a reklámgrafikába, a még
szerencsésebbek külföldön találtak munkát. Az a néhány ember azonban, aki (akár
gyűjtőként, akár szerzőként, akár szerkesztőként, akár rajzolóként) életét a
képregényre tette fel, még kitart. Mert (szerencséjére) nem a képregényből él.
 |
| Ahol az első történet véget ért… A történelem-formáló erővé előlépett Mohács kommandó készen állt a további bevetésekre. Szükség is volt rájuk, hisz a korábbi beavatkozás eredményeként nemcsak a magyar múlt változott meg, hanem a jelen és jövő is – az idővel való játék roppant kockázatokat rejthet. |
Fazekas Attila nem tartozik e
szerencsések közé: élete legnagyobb részében szabadúszó alkotóként dolgozott,
még a Füles fénykorában (amikor pedig hetente sok százezer példányban
közölték történeteit) sem sikerült szerkesztőségi munkatárssá válnia. Nyugdíja
inkább csak jelképes, a szó szoros értelmében néhány ezer forint, ebből nem
csak megélni nem lehet, de még kartonpapírra, tollra és radírra sem futja –
muszáj tehát időnként egy-egy új kiadvánnyal előállnia. Hogy aztán az új
Botondból vagy az aktuális sci-fiből mennyi fogy el, már nagyrész szerencse
kérdése: ami biztos, hogy azt amit Zórád egykoron (bűnbánó férjként komplett
cigányzenekarral tért haza, hogy Ilka néninek, végtelenül kedves és türelmes
második feleségének dallal vallja meg soha el nem múló szerelmét) ő a
kiadványaiból származó bevételből aligha engedhetné meg magának. Attila rajzstílusa az elmúlt
évtizedekben alapvetően nem változott, szakmai tudása, eszköztára azonban
folyamatosan gyarapodott. Mindent tud a műfajról, amit már több, mint negyven
éve művel – bármit, bárhogyan ábrázolni tud. S ezt bizony még nemzetközi
összehasonlításban is csak kevesen mondhatják el magukról…
 |
| A folytatás gondolata az első rész megjelenése óta foglalkoztatta Fazekas Attilát. Végül 2014 szeptemberében kezdett neki az új lapok elkészítésének. A forgatókönyv már kész volt, hisz Bán Mór történetének csak egy része kerülhetett be a Mohács kommandó első képregényes kalandjába. |
A KKK Facebook-csoportjának hivatkozott eszmecseréjében Bayer Antallal és többi képregény-baráttal,
szakértővel arra kerestük a választ, hol vesztette el a hazai képregény
évtizedes „versenyelőnyét”, miért volt az, hogy végül alul maradt az olvasók
kegyeiért a (nyomdatechnika és tőke szempontjából kétségtelenül jelentős
előnnyel induló) import történetekkel vívott harcában? Számos közismert indok
mellett (olvasási szokások megváltozása, a kereskedelmi televíziózás révén
kialakult új „kultúra-fogyasztási” preferenciák kialakulása, addig tiltott
témák, hősök – pl. szexképregények vagy James Bond - elérhetővé válása,
ismert „világmárkák”, mint a Disney piacra dobása) Tóni még
egy lényeges szempontra is felhívta a figyelmemet: s ez a folytatásos, azonos
alakhoz, alakokhoz, visszatérő hősökhöz köthető képregény 1990 előtti szinte teljes
hiánya volt.
 |
| Budapest, a távoli jövőben… Mohácsi csatanyerés után Magyarország európai nagyhatalommá lett, tényezővé vált a világpolitikában, gazdag és virágzik. A felszín alatt azonban már háborog a mély: a magyar hegemónia ellen lázadni készülnek a leigázott államok. A múltba való beavatkozás árát, úgy tűnik, a jövőnek kell megfizetnie. |
Valóban: az egy Roberto és
Julika sorozat kivételével a magyar képregénynek 1957 és 1990 között nemigen voltak visszatérő hősei. Miközben lengyel barátainknál a virágzó Kloss-kapitány
kultusz önálló képregény-sorozat formájában is testet öltött, nekünk nem volt
ilyen alakunk. Zórád szólista korában csinált ugyan néhány Sherlock Holmes
képregényt, de ezeket is inkább a zsáner kötötte össze, hisz önálló történetek
voltak – csakúgy, mint a Rejtő Jenő műveiből készült (több rajzolóhoz köthető)
feldolgozások. Hód, az egyszeri kémelhárító ugyan számos történetben jött elő,
de ezeket időben nagy távok választották el – ami a sorozat esetében a
legfontosabb, a kiszámítható periodicitás hiányzott a megjelenésekből. Ennek
persze alapvetően a hazai képregény azon sajátossága volt az oka, hogy
alapvetően irodalmi művek feldolgozására vállalkozott, méghozzá szinte
kizárólag „egyszeri” irodalmi művekére, melyek – mint a magyar és külföldi
klasszikusok – akár jelentős művészi értéket is képviselhettek, ám történetük
lezárt egészt alkotott, s nem volt folytatása.
 |
| Az új történet itt veszi kezdetét. A tét óriási: hőseinknek ismét meg kell változtatnia a múltat, hogy az események visszarendezésével helyre igazítsák az Idő medréből eltérített folyamát. A ma nagyszerűségéről is le kell mondaniuk annak érdekében, hogy megvédjék a távoli jövőt. |
Bayer Antal még egy jelentős
tényre felhívta a figyelmemet: arra, hogy nem nagyon volt átjárás a kor egészen
kiváló magyar rajzfilmjei és a képregény között. Persze, Vukból Dargay
Attila rajzaival készült képregény is, mely folytatásokban a Fülesben
jelent meg, s néhány más rajzfilmfigura is kirándult a képregény világába, de
tartósan nem ragadtak ott – ennek részben művészi, nagyobbrészt azonban szakmai
okai voltak: a képregényt a kor (hatvanas-hetvenes évek) vezető rajzfilmesei
bizony nem sokra becsülték, magukat annál sokkal nagyobbra tartották, hogy
„leereszkedjenek a szintjére”. Hőseink persze voltak: a történelmi képregények
török- és labancverő vitézei, a 48-as honvédek, huszadik századi ellenállók és partizánok, de az
például már senkinek eszébe nem jutott, hogy a nagyon népszerű Tenkes kapitánya történetét
Őrsi Ferenc tovább is írhatná a képregény számára, kiváltképp, mert
egyébként hasonló zsánerű folytatásos regényeinek szívesen adott teret az
úttörők lapja, a Pajtás.
 |
| A jövőbe vezető út a múlton keresztül vezet… Réka férje, a kommandós őrnagy afganisztáni szolgálata idején „szakadt ki” kora valóságából, hogy aztán az idő magyar urainak szolgálatába álljon |
Így aztán a rendszerváltás
eladható, saját sorozathősök nélkül érte a magyar képregényt. A legtovább futó
hazai füzetes képregény, a Bucó, Tacsi, Szetti is megszűnt – a külföldi
sorozathősök pedig jöttek, láttak és győztek. Jelentősebb próbálkozás a magyar
sorozatképregény megteremtésére később sem volt. Fazekas Attila Perzeusz kapitánya
állt talán a fogalomhoz legközelebb, de ezek a jövőben játszódó történetek vagy
hőseik nemzeti karakterrel nem rendelkeztek. A Hunyadi megtörhette volna az
átkot, hisz a képregény-változat napjaink legsikeresebb történelmi
regénysorozatából készült, a Füles azonban a folytatásra már nem tartott igényt, színes
albumban való megjelentetését pedig – egyelőre – nem vállalta fel senki sem. A
minden ízében magyar, ugyanakkor mai „szuperhős” utáni vágyakozás persze a
hazai képregényes világban is jelen van – mások is megpróbálkoztak már a
zsinóros-rámás csizmás pannon szupermen (vagy szuperharcsa) megalkotásával. E
történetek, alakok szórakoztatók, szerethetők voltak, de igazi képregénynek még
alkotóik sem minősítették volna őket – a nagy Ő eljövetelére tehát várni kellett.
Egészen a Mohács kommandó című, Fazekas-Bán képregény 2013-as
megjelenéséig…
 |
| A Turán, a nagy hatalmú titkos szervezet vezetője, a rejtélyes Arkhón hatalmas kockázatot vállal, mikor úgy dönt: be fog avatkozni a történelem menetébe. De hatalmas az ok is, amiért vállalják ezt a kockázatot. |
A Mohács kommandó főszereplői nem
amerikai értelemben vett szuperhősök. Halandók, ha úgy tetszik, hétköznapi
emberek, akik azonban a körülmények összjátéka folytán meg kell, hogy
tanuljanak mozogni térben, időben. Van persze köztük olyan, aki igazi „szuperképességekkel”
rendelkezik, de a többiek esetében inkább erős hitük, akaratuk,
probléma-megoldó képességük s persze felelősségérzetük az, ami az átlagember
fölé emelik őket. A 2013-as füzetben azonban még csak a sorozat ígérete rejlett
benne – a történet lezárása utalt a közeli folytatásra. A figyelmes olvasónak
feltűnt, hogy ez a vég csakugyan nem jelentette minden szál elvarrását, s sok,
a történet kapcsán felmerült kérdésre sem kaptunk választ – ennek oka az volt,
hogy Bán Mór szövegkönyvének csakugyan csak az első fejezeteit sikerült az
adott terjedelmi korlátok között megvalósítani. Fazekas Attila sokáig készült a
folytatásra, mely ezúttal (szemben az eredeti történettel) nem jelent meg
korábban a Fülesben – a füzetes változatban kerül először az olvasók elé.
 |
| Az időutazás – működik. Mikor Arkhón rá akarja venni Köves őrnagyot az együttműködésre, nem a trianoni palotába viszi el őt, hanem a magyar történelem talán legjelentősebb pillanatához. Több érvvel nem is kell szolgálnia… |
Az új epizód abban az alternatív
jövőben kezdődik, melyet már az alaptörténet az olvasók elé tárt. Magyarország,
pontosabban a Turáni Magyar Államszövetség – kinek ne dobbanna meg a
szíve egy ilyen jövő láttán? - erős világhatalom. Miután „belenyúltak” az
időbe, megváltozott a múlt: a mohácsi csatát mi nyertük, a török megszállásra
nem került sor, s a középkori, virágzó magyar királyság uralma alá hajtotta a
környező népeket. Hőseink azonban a folytatással is tisztában vannak: a magyarok
zsarnoki uralma ellen felkelések törtek ki, háborúk – a legutóbbiban aztán
atomfegyvert is bevetettek ellenünk. Ezt a jövőt csak a múltban lehet
megakadályozni – a történet azonban nem ezt beszéli el, hanem azt, ahogy Réka
férjéből, a magyar kommandós őrnagyból időutazó vált. Megismerjük azokat az
erőket, akik a múlt megváltoztatását célul tűzték – az időutazás technológiáját
felhasználva. nagyon szép, nagyon látványos és részletgazdag rajzok,
akciójelenetek, üldözések, ütközetek és
csaták jellemzik a történetet, mely végig fenntartja az olvasó figyelmét.
 |
| De miért éppen Mohács? |
Bán Mór jó író, nagy író, nagy
elbeszélő. Nem akar „modern” képregényt csinálni – nem nagyon hinném, hogy
nyomon követte volna a modernségről szóló szakmai vitákat. Jót viszont
igen. Regényíróként is szívesen alkalmazza a „hömpölyögtetés” technikáját,
amikor száz akción, ezer veszélyen s jellemábrázoláson keresztül a cselekmény valami
végzetszerű, elemi erővel bonyolódik, temet maga elé sorsokat, embereket,
országokat. Bán Mór nem tudja, hogy a narráció, a szöveges elbeszélés már nem
modern – vagy ha tudja, megtanult élni ezzel a tudattal. A dialógusok élnek, s
maga a szöveg jó harmóniában van Fazekas rajzaival, aki „elkapta” a történet
hangulatát. A kiadvány képi szerkesztése ezúttal is yuyu, Kroboth Jenő barátunk munkáját dícséri. A Mohács-kommandóval megszületett valami, ami korábban nem volt a
magyar képregényben: a téren, időn felül álló magyar szuperhős. Nem
amerikai típusú, nem a Marveltől szökött – a magyar képregényben egy
ilyen „uraságtól levetett” zsáner éppannyira nem lenne hiteles, mint például a
francia-belga kultúrkörben. A hősök magyarok, mert nemzeti múltunkban,
jelenünkben és jövőjében „élnek” – s persze győzedelmeskednek is. Reméljük, még
sok-sok újabb Mohács-kommandó képregényen át…
 |
| A történelemmel azonban nem lehet csak úgy játszadozni – ezzel hőseinknek igen gyorsan s fájdalmasan kell szembesülniük. Vajon sikerül-e a Mohács kommandó igazi küldtetése – sikeról-e a múlt hibáit jóvátenni? Itt csakugyan a lét a tét – ismert civilizációnk, kultúránk, jövőnk, nemzetünk létezése. Ezzel a kihívással csak a magyar szuperhősök tudnak megbirkózni. Vajon sikerül nekik? |
A Mohács kommandó régebbi és most
megjelent új része megvásárolható a 2015. március 8.-án megrendezésre kerülő29. képregény-börzén vagy – füzetenként 1500
forintos áron – ide kattintva megrendelhető közvetlenül a kiadótól.
