A magyar sajtó- és
képregény-történet az első hazai képregény megjelenését – jogosan – Jókai
Mórhoz, és 1858-ban indult lapjához, az Üstököshöz köti. A közönség
köreiben később oly kedveltté vált „élclapok” eme legősebbike is rendelkezett
már állandó „rovatokkal” (Költemények, Elbeszélések és történeti adomák,
Borkorcsolyák, Feljegyzésre méltó dolgok, Aranymondások, Szép hegedűszó,
Kapaciózus kérdések, Retrospectus, Távirati sürgönyök, Kocsmai diplomaták,
Hiteles hírek, Tutti frutti, Keserű cseppek, Humoreszkek, Korrajzok, Szatírák,
Epigrammák, Tréfák, Adomák, Furcsaságok) és persze vissza-vissza térő,
állandó alakokkal is. Munkatársai közül sokat ismerünk - Dienes Lajos,
Gyárfás Ferenc, Balogh Zoltán, Tamásfi-Tomsics Gyula – még többeket azonban
nem: ők a magyar sajtótörténet nagy krónikájában
„névtelenségben maradt humorfákként” említett alkotók. A lapnak számos
illusztrátor dolgozott - köztük a korszak legjelentősebb sajtógrafikusa, a
páratlan tehetségű Jankó János (1833-1896), aki néhány év „külsőzés”
után 1863-ban csatlakozott a szerkesztőséghez.
 |
| Német Miska lánykérőbe megy… |
Jókai nem csak szerkesztette a
lapot, de főmunkatársként igen sokszor írt is bele. Ebben az sem zavarta
különösképpen, hogy a sajtótörténész szerint belőle – csakúgy, mint Jankó
Jánosból – „hiányzott a szatirikus hajlam” – Jókai „viccellődve” is irodalmár,
Jankó meg karikaturistaként is realista illusztrátor maradt. „Jókai humora
Jankó karikatúráiban talált méltó szintű és jellegű rajzos megjelenítésre.” –
mondja a sajtótörténész – és igaza van. Az Üstökös számos, Jókai alkotta,
emblematikus figurájának - Kakas Mártonnak, Tallérosy Zebulonnak – Jankó
„teremtett” arcot. Kettőjük együttműködésének köszönhető a magyar képregény
születése is: ennek főhősei „az egymással örökösen pörben álló” Magyar Miska és Német
Miska voltak. Magyar Miska, mondja a sajtótörténész „egy életképből kilépő,
reálisan megrajzolt magyar paraszt, (korábban: nemes), Német társa a torzítás
eszközével ábrázolt, s ez a beállítás rendkívül hatásosan jár kezére a kettőjük
között elhangzó párbeszédnek”.
 |
| Ferenc József 1880-as prágai látogatása lökést adott a cseh nemzeti törekvéseknek – Magyar Miska már akkor előre látta a következményeket, melyekkel a császár csak jóval később szembesült. |
A helyzetkomikum minden eszközét
kihasználva kerülnek újabb és újabb slamasztikákba, hogy aztán abból „nemzeti
karakterükének megfelelően”, s legtöbbször persze Magyar Miska diadalával
kerüljenek ki. A figura aztán idővel önálló életre kelt: alakját az Üstökös
másik főmunkatársa, Jókai kényszerű távollétében rövid ideig szerkesztője, Dienes
Lajos (1816-1874) írói álnévként is használta, népiesch színművekbe,
jelentekbe írják bele… A magyar humor az 1860-as évektől egyre inkább jellemző
politika felé fordulásával Magyar Miska alakja amolyan „nemzeti
megmondóemberré” vált: a Borsszem Jankóban éppúgy „odaszól” a németekkel
hajbakapó cseheknek, mint az 1882-ben trónra lépett első szerb királynak,
Milánnak.
 |
| Magyar Miska 1882-ben zsíviót (éljent!) mond az új szerb királyságra, de a Bánságot persze nem szeretné oda adni. Aztán minden másként alakult. |
Az 1861-ben indult sorozatnak,
mint az első hazai „comic stripnek” néhány éve a Népszabadság bájos kis cikkben
állított emléket, mely a későbbi, műfaji utódokról szólva Kiss Ferinek is szót adott. Feri
felidézte a hatvanas-hetvenes évek emlékezetes sorozatait (Pusztai Pál
Jucikáját, a Képes Újság Bercijét, Dargay a Pajtásban, zömében
Kajla és a macsekok főszereplésével futó minitörténeteit) is felidézte,
de arra is rámutatott, hogy a „strip”, a „rajzok sorozatából álló, csattanóval
végződő történet” nem mindig jelentett mai értelemben vett, „szóbuborékos” képregényt:
sokszor az egymást követő illusztrációkhoz csak tömör képaláírás tartozott. A
műfaj népszerűsége töretlen, talán a képregény egyetlen olyan formája, ami a
mai magyar sajtóban is megtartotta a helyét, miközben azért az Internetre is
felköltözött
 |
| Örülünk, Vincent? Örülünk,
János. Sok boldogságot, Magyarország - 1965. |
Kevéssé ismert tény, hogy
évszázaddal megszületése után Magyar Miska egy alkalom erejéig még visszatért a
magyar sajtóba, s persze – megint – képregény-történelmet írt. 1965-ben, a Pravda
és a Népszabadság közös kiadványaként a „felszabadulásának 20.
évfordulóját ünneplő magyar nép életéről és munkájáról, nagy győzelmeiről, a
szocialista Magyarország további gazdasági és kulturális fejlődésének ragyogó
távlatairól, a magyar dolgozók anyagi jólétének növekedéséről beszélő” szép
kiállítású, gazdagon illusztrált könyv köszöntötte a jeles évfordulót.
Bevezetőjében maga Kádár János üdvözölte az olvasókat. Történelmi visszatekintőjében számba vette az eredményeket, mérleget vont, s
bepillantást engedett a - fényes - jövőbe is. Mert, mondja, bár tennivaló még van
temérdek, akár nemzedékek sora számára is, „szocialista jövendőnk biztos: szép,
lelkesítő és eredményes munka a szocializmus teljes felépítéséért”. A kor mércéje szerint is
propaganda-jellegű kiadványban politikusok, s az újságok hazai és szovjet
robotosai mellett jeles írók, művészek működtek közre: Benedek Marcell,
Benjámin László, Feleki László, Hidas Antal, Illyés Gyula Mesterházi Lajos,
Németh László, Szabó Pál – hogy csak néhányukat említsem. Kass János
számos szép, légies, a szocialista építés mellett elkötelezett rajza mellett a
korabeli szocreál robusztusabb alkotásai is helyet kaptak a kötetben, melynek
erősségét azért a gazdag fotóanyag jelentette. A rangos évforduló és a tartalom
ellenére a Sok boldogságot, Magyarország! nem százezres példányszámban
került az olvasókhoz: mindössze négyezer darabot nyomtattak belőle.
 |
| Magyar Miska (első) húsz éve… A képek hasábonként lefelé követik egymást. |
Sajátos módon
nem hiányzott a kiadványból a humor sem: Tabi László akkoriban népszerű
„Ketten beszélnek” sorozata mellett Vető József a mozgalmi élet
visszásságainak, a kor hétköznapjainak görbe tükröt állító aforizmái is helyet kaptak. Ezek közül
nem egy igencsak tartós érvényűnek tűnik: ki vitatkozna például azzal az
igazsággal, hogy „Aki szeret talpat nyalni, ne méltatlankodjék, ha az érdes?”
Vagy: „A hangerő nem pótolja a mondanivaló gyengeségét.” A könyv igazi meglepetését
azonban számomra a benne talált képregény jelentette. Pontosabban „strip”, mert
a számos alkotó közreműködésével készült rajzsorozat műfajilag inkább ehhez áll
közel. Szegő Gizi, Hegedűs István, Szűr-Szabó József, Vasvári Anna, Fülöp
György rajzait tudtam egyértelműen azonosítani – a közreműködők tehát a
Ludas akkori alkotógárdájának soraiból kerültek ki. Hogy a sztorit ki írta,
sajnos nem derült ki – a stílusjegyekből adódóan akár a lap közútálatnak
örvendő, de a hatalom kegyében álló főszerkesztője, Tabi László is
lehetett.
 |
| „Köszönöm, jól vagyok, ma már nem panaszkodom.” |
A történet – az ország a felszabadulást követő húsz évének áttekintése,
sajátos felfogásban. Egy-egy kép erejéig
felvillannak az egymást követő korszakok jelentős pillanatai. Az arányokra jellemző, hogy míg a
hatalom 45 és 48 közötti megragadásának nem kevesebb, mint hat kocka állít
emléket, a Rákosi-éra egy rajzot kapott – csakúgy, mint 1956, mikor szegény
Miskának az imperialisták csilivili – kicsit ugyan Wartburgra hajazó –
autója jobbról akart nekihajtani… Azt
követően viszont, sugallja a történet, jó kezekbe került a kormány – Magyar Miska
idilli, minden földi jóval, Kékes-televízióval berendezett, kényelmes
világában legfeljebb a turista útlevélét való sorban állás és autójának
javítása okozhat futó kellemetlenségeket. Múltunk zavaros, jelenünk derűs,
jövőnk ígéretes – sugallja a történet, melynek záró képén Miska a
népköztársasági címerre támaszkodva, szélesen mosolyogva kacsint ki a történelemre. Kár, hogy csak egy vicc volt az egész.
 |
| Kár, hogy csak egy vicc volt az egész... |
