Hogy mondják oroszul: visszajön kedvesem?

A régi, kopott számok címlapjának tanúsága szerint 1956-tól, egy, a lap történetére visszaemlékező beszámoló szerint 1952-től jelent meg a Művelődési Minisztérium okos kis havi lapja, a Képes Nyelvmester. Méghozzá két formában: egy kizárólag orosz nyelvű, s egy angol-német-francia oldalakat is tartalmazó, „nemzetközi” változatban. Általános iskolás koromban szívesen forgattam. Érdeklődésem homlokteréből a hetvenes évek elején tűnt el: Magyar Vilmos, boldog emlékű tanárom hatására ekkor szoktam át az MTI német és angol nyelvű napilapjának, a Daily News/Neuste Nachrichtennek rendszeres olvasására. A győri antikváriumban sok eredeti, nyugati csemege akadt: német ponyvafüzetek, puha fedelű regények, sőt, alkalmanként még képregények is.

A XII. évfolyam 7. számban induló Ivanhoe címlapját Sebők, fejcím-rajzát Zórád készítette, s a folytatásokat is felváltva illusztrálták

A Nyelvmesterre – mint talán mindenki generációmból – mégis szívesen gondolok vissza. A politikai irányvonalnak általában megfelelni szándékozó, de informatív, újszerű és legtöbbször szórakoztató írásokhoz szószedet is tartozott, ami nagyban megkönnyítette az olvasást. Szerettük, s mert (csakúgy, mint a Pajtás) fillérekbe került, legtöbben minden hónapban beszereztük saját példányunkat. Bár az iskolában természetesen az orosz volt a kötelező, s voltak szép számmal „nyugati” nyelvi tagozatos osztályok, akkoriban sokan és lelkesen tanultunk magánúton vagy csak úgy, otthon, olcsón elérhető és igen jó színvonalú könyvekből. A Báti-Véges-féle angol, az ugyanabban a sorozatban megjelent francia, spanyol, olasz és még sok más nyugati nyelv könyvei számtalan kiadást értek meg, a Világnyelvek – hanglemezen sorozatban pedig hangzó anyagok készültek hozzájuk.

Hogyan lehet megfogni a krokodilt? 1964. VIII. évf. 7-8. szám, 27. oldal.

A Képes Nyelvmester a nem csak suliban volt hasznos segítőtárs – minden számban volt általában orosz nyelvű, de kedvenc alkotóinktól (Zórádtól, Korcsmárostól, Sebőktől, Gugitól) származó képregény. Kevéssé ismert, a képregény jelenlétét viszont megmagyarázza, hogy a lap képszerkesztőjének tisztét kezdetektől évtizedeken át Cs. Horváth Tibor töltötte be.

A kincses sziget, IX. évfolyam 2. szám, 1965. február, 18-19. oldal

A hatvanas-hetvenes években érdekes módon Sebők és Gugi voltak a Nyelvmester meghatározó alakjai. Zórád és Korcsmáros sokat illusztráltak, de inkább a képregényeket készítették: az ifjúsági irodalom klasszikusaiból készült adaptációkat. A lap szélesebb grafikusi hátterét az Ifjúsági Lapkiadó professzionális alkotói adták: Görög Júlia, Endrődi István, Dargay Attila állandó munkatárs volt. Németh Jenő is készített képregény-oldalakat, s alkalmanként illusztrációkat: rajzkészségben ugyan nem versenyezhetett a mesterekkel, kicsit sötét, túlárnyékolt rajzai azonban jó kompozíciós készséget árulnak el. A sok-sok rövidebb, ismeretterjesztő cikk és nevelő célzatú elbeszélés mellett folytatásos regényeket is közölt a lap: a klasszikusok mellett főként szovjet szerzők tudományos-fantasztikus regényeinek feldolgozásai kaptak helyet benne.

A Naptemplom titka, 1971. XX. évf. 4. szám.  Nem tévedés: az 1970-es XIV. évfolyam után 1971-ben rögtön XX. évfolyamába lépett a lap. 

Cs. Horváth képszerkesztőként bőven merített külföldi forrásokból. A Vaillant-ból, kelet-német és szovjet magazinokból egyaránt dolgozott. Főként karikatúrákat, illusztrációkat emelt át, néha azonban egész képregény-oldalakat. A hatvanas évek elején a nebulókat Placid és Muzo tanítgatta oroszul, 71-ben Pif francia nyelvű történeteivel találkoztunk, de alkalmanként – persze forrás megjelölése nélkül – angol, sőt, amerikai lapokból is beszivárgott ez-az. A hetvenes években a képregények egyedi vonásai lassan elvesztek, egyre több lett az utánközlés, magyarul már megjelent történetek egyszerű fordítása. Ezek az oldalak már se nem szépek (az eredetileg nem a kis laptükörre méretezett rajzokból sokat takar ki a szöveg), se nem jók (mindennek dacára a szöveg mégis legtöbbször nehezen olvasható).

Két koldusdiák, 1967. XI. évf. 3. szám, 10. oldal

A lapban megjelent képregények nagyrészt még újra felfedezésre várnak. Szakmai szempontból különösen érdekesek: a lavírozott rajzokkal készült oldalpárokat úgy kellett megtervezni, hogy a szószedetnek is maradjon hely, a látványnak pedig segítenie kellett a szöveg megértésében. A hagyományos képregény-nyelvnél jóval közvetlenebb, direktebb kommunikáció volt ez. Ám ami az első évtizedek lapszámainak forgatását ma is egyedi élménnyé teszi, talán mégsem elsősorban a képregényhez, hanem a képregény alkotók illusztrátori munkásságához köthető.

A Bátor ember című elbeszélés Sebők által készített illusztrációja a címlapra is kikerült.

Mindannyian a sajtó, a könyvkiadás világából jöttek. Voltak illusztrátorok – Csergezán Pál, Szecskó Tamás – akik egy-két képregényes próbálkozás után inkább elfordultak a műfajtól. Aztán voltak rajzolók, mint a nagyszerű, elegáns szépséggel rajzoló Görög Júlia, akik bár néha képsorozatokat készítettek, megmaradtak a „klasszikus” illusztrációs műfaj keretei között. És voltak a képregényesek, akik „komoly” illusztrációs feladatokat (kiváltképp könyvet) a hatvanas évek derekától egyre nehezebben kaptak – ha kaptak egyáltalán. Itt azonban megmutathatták tudásukat.

Aki másnak vermet ás, maga esik bele… 1970. XIV. évf. 7. szám, 8-9. oldal

Nem csak a megjelenés helye miatt egyediek ezek a rajzok – a megjelenés ideje miatt is. Az egykor számos, kiemelkedő tehetséggel rendelkező, Mühlbeck Károly, Pólya Tibor és Sátori Lipót-szintű alkotókkal rendelkező háború előtti sajtógrafika megkésett alkotásai. Arányosan elosztott oldalak, dinamikus kompozíciók, könnyed, a formákat árnyék-fény hatásokkal vissza adó, határozott ecsetkezelés jellemzi őket – s természetesen mesteri rajztudás. A művészek stílusa egyedi, alkotói eszközeik azonban sokszínűek: Gugi esetében például a linómetszetre emlékeztető „klasszikus” ábrázolástól a "puha" lavírozott festmény-rajzon át a kor legmodernebbnek mondható karton-technikája nagy magabiztossággal történő uralásáig terjed. Jó emlékezni rájuk – és méltó dolog tisztelegni az alkotók emléke előtt.

Érdekes kalandok, 1968. szeptember, XII. évfolyam 7. szám, 13. oldal.

Ma is jó kézbe venni a régi történeteket, ízlelgetni a régi, iskolás mondatokat. És persze ma is - pont, mint egykoron - legjobban a vodka-kaviár-zamatú, „oroszított” képregényeket élvezem. Hogy Kszenja Szobcsak, Vera Brezsenyeva és Nagyezsda Mejer nyelvének tanulásához egyáltalán kedvet kaptam, inkább köszönhető nekik, mint пинна никорогна, rossz emlékű és szájszagú, első orosz tanárnőm a ragozást még a körmös gyakorlati alkalmazásával oktató pedagógiai módszereinek. Motivációim közben sokat változtak, de az orosz kultúra iránti szeretetem megmaradt. Ennek okán aztán nem hagyhatom megválaszolatlanul a címben feltett kérdés sem. Моя любимая возвращается. És talán nem is egyedül érkezik...