2013. november 12., kedd

Egy elfeledett képregényhős: Magyar Miska



A magyar sajtó- és képregény-történet az első hazai képregény megjelenését – jogosan – Jókai Mórhoz, és 1858-ban indult lapjához, az Üstököshöz köti. A közönség köreiben később oly kedveltté vált „élclapok” eme legősebbike is rendelkezett már állandó „rovatokkal” (Költemények, Elbeszélések és történeti adomák, Borkorcsolyák, Feljegyzésre méltó dolgok, Aranymondások, Szép hegedűszó, Kapaciózus kérdések, Retrospectus, Távirati sürgönyök, Kocsmai diplomaták, Hiteles hírek, Tutti frutti, Keserű cseppek, Humoreszkek, Korrajzok, Szatírák, Epigrammák, Tréfák, Adomák, Furcsaságok) és persze vissza-vissza térő, állandó alakokkal is. Munkatársai közül sokat ismerünk - Dienes Lajos, Gyárfás Ferenc, Balogh Zoltán, Tamásfi-Tomsics Gyula – még többeket azonban nem: ők a magyar sajtótörténet nagy krónikájában „névtelenségben maradt humorfákként” említett alkotók. A lapnak számos illusztrátor dolgozott - köztük a korszak legjelentősebb sajtógrafikusa, a páratlan tehetségű Jankó János (1833-1896), aki néhány év „külsőzés” után 1863-ban csatlakozott a szerkesztőséghez.

Német Miska lánykérőbe megy…

Jókai nem csak szerkesztette a lapot, de főmunkatársként igen sokszor írt is bele. Ebben az sem zavarta különösképpen, hogy a sajtótörténész szerint belőle – csakúgy, mint Jankó Jánosból – „hiányzott a szatirikus hajlam” – Jókai „viccellődve” is irodalmár, Jankó meg karikaturistaként is realista illusztrátor maradt. „Jókai humora Jankó karikatúráiban talált méltó szintű és jellegű rajzos megjelenítésre.” – mondja a sajtótörténész – és igaza van. Az Üstökös számos, Jókai alkotta, emblematikus figurájának - Kakas Mártonnak, Tallérosy Zebulonnak – Jankó „teremtett” arcot. Kettőjük együttműködésének köszönhető a magyar képregény születése is: ennek főhősei „az egymással örökösen pörben álló” Magyar Miska és Német Miska voltak. Magyar Miska, mondja a sajtótörténész „egy életképből kilépő, reálisan megrajzolt magyar paraszt, (korábban: nemes), Német társa a torzítás eszközével ábrázolt, s ez a beállítás rendkívül hatásosan jár kezére a kettőjük között elhangzó párbeszédnek”. 

Ferenc József  1880-as prágai látogatása lökést adott a cseh nemzeti törekvéseknek – Magyar Miska már akkor előre látta a következményeket, melyekkel a császár csak jóval később szembesült.
A helyzetkomikum minden eszközét kihasználva kerülnek újabb és újabb slamasztikákba, hogy aztán abból „nemzeti karakterükének megfelelően”, s legtöbbször persze Magyar Miska diadalával kerüljenek ki. A figura aztán idővel önálló életre kelt: alakját az Üstökös másik főmunkatársa, Jókai kényszerű távollétében rövid ideig szerkesztője, Dienes Lajos (1816-1874) írói álnévként is használta, népiesch színművekbe, jelentekbe írják bele… A magyar humor az 1860-as évektől egyre inkább jellemző politika felé fordulásával Magyar Miska alakja amolyan „nemzeti megmondóemberré” vált: a Borsszem Jankóban éppúgy „odaszól” a németekkel hajbakapó cseheknek, mint az 1882-ben trónra lépett első szerb királynak, Milánnak. 

Magyar Miska 1882-ben zsíviót (éljent!) mond az új szerb királyságra, de a Bánságot persze nem szeretné oda adni. Aztán minden másként alakult.
Az 1861-ben indult sorozatnak, mint az első hazai „comic stripnek” néhány éve a Népszabadság bájos kis cikkben állított emléket, mely a későbbi, műfaji utódokról szólva Kiss Ferinek is szót adott. Feri felidézte a hatvanas-hetvenes évek emlékezetes sorozatait (Pusztai Pál Jucikáját, a Képes Újság Bercijét, Dargay a Pajtásban, zömében Kajla és a macsekok főszereplésével futó minitörténeteit) is felidézte, de arra is rámutatott, hogy a „strip”, a „rajzok sorozatából álló, csattanóval végződő történet” nem mindig jelentett mai értelemben vett, „szóbuborékos” képregényt: sokszor az egymást követő illusztrációkhoz csak tömör képaláírás tartozott. A műfaj népszerűsége töretlen, talán a képregény egyetlen olyan formája, ami a mai magyar sajtóban is megtartotta a helyét, miközben azért az Internetre is felköltözött

Örülünk, Vincent? Örülünk, János. Sok boldogságot, Magyarország - 1965.
Kevéssé ismert tény, hogy évszázaddal megszületése után Magyar Miska egy alkalom erejéig még visszatért a magyar sajtóba, s persze – megint – képregény-történelmet írt. 1965-ben, a Pravda és a Népszabadság közös kiadványaként a „felszabadulásának 20. évfordulóját ünneplő magyar nép életéről és munkájáról, nagy győzelmeiről, a szocialista Magyarország további gazdasági és kulturális fejlődésének ragyogó távlatairól, a magyar dolgozók anyagi jólétének növekedéséről beszélő” szép kiállítású, gazdagon illusztrált könyv köszöntötte a jeles évfordulót. Bevezetőjében maga Kádár János üdvözölte az olvasókat. Történelmi visszatekintőjében számba vette az eredményeket, mérleget vont, s bepillantást engedett a - fényes - jövőbe is. Mert, mondja, bár tennivaló még van temérdek, akár nemzedékek sora számára is, „szocialista jövendőnk biztos: szép, lelkesítő és eredményes munka a szocializmus teljes felépítéséért”. A kor mércéje szerint is propaganda-jellegű kiadványban politikusok, s az újságok hazai és szovjet robotosai mellett jeles írók, művészek működtek közre: Benedek Marcell, Benjámin László, Feleki László, Hidas Antal, Illyés Gyula Mesterházi Lajos, Németh László, Szabó Pál – hogy csak néhányukat említsem. Kass János számos szép, légies, a szocialista építés mellett elkötelezett rajza mellett a korabeli szocreál robusztusabb alkotásai is helyet kaptak a kötetben, melynek erősségét azért a gazdag fotóanyag jelentette. A rangos évforduló és a tartalom ellenére a Sok boldogságot, Magyarország! nem százezres példányszámban került az olvasókhoz: mindössze négyezer darabot nyomtattak belőle.

Magyar Miska (első) húsz éve… A képek hasábonként lefelé követik egymást.
Sajátos módon nem hiányzott a kiadványból a humor sem: Tabi László akkoriban népszerű „Ketten beszélnek” sorozata mellett Vető József a mozgalmi élet visszásságainak, a kor hétköznapjainak görbe tükröt állító aforizmái is helyet kaptak. Ezek közül nem egy igencsak tartós érvényűnek tűnik: ki vitatkozna például azzal az igazsággal, hogy „Aki szeret talpat nyalni, ne méltatlankodjék, ha az érdes?” Vagy: „A hangerő nem pótolja a mondanivaló gyengeségét.” A könyv igazi meglepetését azonban számomra a benne talált képregény jelentette. Pontosabban „strip”, mert a számos alkotó közreműködésével készült rajzsorozat műfajilag inkább ehhez áll közel. Szegő Gizi, Hegedűs István, Szűr-Szabó József, Vasvári Anna, Fülöp György rajzait tudtam egyértelműen azonosítani – a közreműködők tehát a Ludas akkori alkotógárdájának soraiból kerültek ki. Hogy a sztorit ki írta, sajnos nem derült ki – a stílusjegyekből adódóan akár a lap közútálatnak örvendő, de a hatalom kegyében álló főszerkesztője, Tabi László is lehetett.

„Köszönöm, jól vagyok, ma már nem panaszkodom.”
A történet – az ország a felszabadulást követő húsz évének áttekintése, sajátos felfogásban.  Egy-egy kép erejéig felvillannak az egymást követő korszakok jelentős pillanatai. Az arányokra jellemző, hogy míg a hatalom 45 és 48 közötti megragadásának nem kevesebb, mint hat kocka állít emléket, a Rákosi-éra egy rajzot kapott – csakúgy, mint 1956, mikor szegény Miskának az imperialisták csilivili – kicsit ugyan Wartburgra hajazó – autója jobbról akart nekihajtani…  Azt követően viszont, sugallja a történet, jó kezekbe került a kormány – Magyar Miska idilli, minden földi jóval, Kékes-televízióval berendezett, kényelmes világában legfeljebb a turista útlevélét való sorban állás és autójának javítása okozhat futó kellemetlenségeket. Múltunk zavaros, jelenünk derűs, jövőnk ígéretes – sugallja a történet, melynek záró képén Miska a népköztársasági címerre támaszkodva, szélesen mosolyogva kacsint ki a történelemre. Kár, hogy csak egy vicc volt az egész.

Kár, hogy csak egy vicc volt az egész...