2016. december 27., kedd

... és a zenekar tovább játszik. Szülinapi gondolatok egy képregényes blogról, s arról, ami mögötte van

Valahogy így kezdődött: Pif-figurák gyakorlása 1976 októberéből
Úgy nagyjából öt éve, 2011 decemberének elején történt, hogy a Zórád Ernővel kapcsolatos emlék-szilánkokat összegyűjtő írásomat egyik napról a másikra kihajították a Mester tiszteletére indított, a családi alapítvány által gondozott honlap bejegyzései közül. Rosszul esett persze, de a dolog fel is bosszantott rendesen: nem csak azért, mert a döntés okát nem ismertem, de azért is, mert korábban épp az örökösök kérték, hogy a cikk ott megjelenhessen. Hitvesem akkortájt indította el a blogját, az első írások „feltételében” segítettem neki, így szinte magától adódott az ötlet: miért ne próbálkoznék meg egy képregényes bloggal magam is? Kézenfekvő volt, hogy a Zórád-oldalról száműzött írással kezdjek neki: a szöveget még megszerkesztettem kicsit, s igyekeztem hozzá megfelelő illusztrációkat összeválogatni. 2012. január 15-én került ki az első post, amit azóta több-kevesebb rendszerességgel 182 másik követett. Néha gyorsan jöttek egymás után a cikkek – 2012 decemberében például majdnem naponta találtam valami megírni valót és érdekeset – néha ritkábban, s 2013 elejétől volt egy bő féléves időszak, ami teljes egészében kimaradt. A mondanivaló épp elfogyni látszott, más irányú tennivalóm is akadt bőségesen – aztán úgy alakult, hogy egy, Farkas Dávid barátom lapja, a Fandom számára írott hosszabb értekezés on-line változatával a nyár közepén újra kezdtem a bejegyzéseket.

2011 október… Egy régóta várt, nagy találkozás: először szemtől szemben Kiss Ferivel. Vittem ajándékot is neki… (a fotót a kepregeny.net a Zórád-kiállítás megnyitójáról készült képes tudósításában, itt találtam: vajon ki készítette?) Aki figyel: Szatmáry Öcsi.
… imhol, kinagyítva. Bucó, az Az európai magánjog fejlődéséről írott könyvem belső borítóján, a mű és a rajz Ferinek ajánlva.
S ez azután így maradt a rákövetkező esztendőkben is... Rövidebb-hosszabb leállásokkal, de eddig minden évben fel-feltámadt a publikációs lendület,  különösen, ha valamilyen téma megérett a feldolgozásra, vagy valamilyen évforduló különös apropót adott megjelentetésére. A legtöbb írás a képregény-történetről, s ezen belül is elsősorban a magyar képregény történetéről, nagy alakjairól szólt. Szívesen emlékeztem vissza saját pályám munkáira, eseményeire, s legfőképp azokra a nagyszerű emberekre, akikkel harminc éve-negyedszázada együtt dolgoztam, s örömmel írtam azokról a régi és új barátokról, képregényes munkásságukról, akikkel az elmúlt évek összehoztak. Kiss Ferivel – aki boldogult lapszerkesztő koromban még képregény-forgatókönyvet is írt a lapom számára – személyesen a Zórád-évforduló kapcsán találkoztam először. Mint ahogy yuyuval, Fazekas Attila kiadványainak és a RePrintnek előkészítésében közreműködő munkatársunkkal, Bayer Tónival, a hazai képregényes világ fáradhatatlan kutatójával, kritikusával, szervezőjével, kiadójával, vagy épp Domján Zoltánnal, Sebők életművének kutatójával és kiadójával is - azokkal, akik ma is  igyekeznek magyar képregénytörténet örök értékeit az új generációk számára is hozzáférhetővé tenni.

A 2012-es, őszi Börzén, Fazekas Attilával (Petren Gábor barátom felvétele)
Majd három évtized kihagyás után jó volt rendszeresen találkozni azokkal, akikkel anno együtt kezdtük a pályát: Kertész Sanyival, a képregénytörténet jeles kutatójával és kiadóval, s persze a nagyszerű grafikus kollegákkal: Vass Misivel, Békési Sándorral, inkább a Facebookon a vidéken élő, nagyszerű barátokkal, Sváb Jóskával, Haui Józseffel, Leslie Tejlorral, mindenek előtt azonban a magyar képregény-történet élő klasszikusával, Fazekas Attilával. Ehhez remek keretet adott a Kiss Feri által „menedzselt” Képregény Kedvelők Klubja, ahol sokakat megismerhettem az új generációk tehetséges alkotói közül. Róluk, rólunk, s persze kicsit magamról is szólt a blog – meg arról a sok-sok magyar képregény-rajongóról, akik- velem együtt – szívesen emlékeztek vissza az „aranykor” derűs évtizedeire, olvasták érdeklődve a múltba néző cikkeket, a jelenhez kapcsolódó tudósításokat vagy éppen méltatásokat. Kritikát soha: túl sokat foglalkoztam ahhoz már a képregénnyel, hogy bírálni akarnám vagy tudnám mások alkotásait.


Az írás öröme szerencsére nem múlt el – úgy gondolom, most már velem is marad -, a bejegyzések száma azonban megritkult. Mondani-, jobban mondva mesélni való akadna bőven – az írásra fordítható idő már szűkösebb. Közben persze sokszor ellenőriztem az oldal látogatottságát: kicsit furcsa volt számomra, hogy napi 30-40 látogató még hosszúra nyúlt szünetek apályos napjaiban is „eltalált” valahogy az írásokhoz. Ma, 2016. december 27-én, 58. születésnapomon a számláló 142 068-at mutat. Minden látogatónak örültem, minden olvasónak személy szerint is köszönöm a megtisztelő érdeklődést, az oldal olvasásával töltött időt - a munka 2017-ben is folytatódni fog!

Vendégségben Kiss Ferinél: itt épp régi Pajtásokban gyönyörködöm… Amíg régi képregényes újság akad, lesz számomra téma is. (yuyu felvétele)