2018. január 9., kedd

Kéz a kézben a történelemmel: a 77 éves Joan Baez képregényes köszöntése




Viszonyom a szuperhősös képregényekhez meglehetősen ellentmondásos. „Önmagáért” képtelen vagyok szeretni, sőt, akár el is olvasni egy-egy ilyen történetet: bár lenyűgöz a mostaniak vizuális gazdagsága, az alkotók szakmai professzionalizmusa, a legtöbbet azért agyonvágja a kutyaütő forgatókönyv, a hatvan éve változatlan cselekmény-klisék új és új közegben való ismételgetése. Igen sokszor nem is értem, amiről szó van: a szuperhősöket az Egyesült Államok tömegkultúrája „termelte” ki, s kalandjaikat megfelelően értelmezni, a történettel azonosulni, a történet szükségszerű érzelmi végkifejletét, a katarzist megélni is csak ebben a hagyományban lehet.

  Az első nagy siker: Donna, Donna – 1960

Ha ezek a fogódzkodók hiányoznak, végképp nem marad más, mint a nem túl komplikált sztori, s persze a lenyűgöző rajzok: az évek múltával azonban, ez utóbbiakat inkább kedves, régi, még a digitális rajztábla előtti időkben alkotó mestereimnél keresem… A szuperhősös képregénynek ez a sajátos, a cselekmény a korba való beágyazását szolgáló kulturális közege komoly társadalomtudományi kutatások tárgya - csakúgy, mint a beágyazás egyik legfontosabb eszköze, a cameo, valós szereplők beléptetése a kitalált történetbe.
 

                                                          Joan és közönsége, Drezda, 2012. 

A megjelenés időpontjában ez kétségtelenül közelebb hozza a történethez az olvasót, aki azonban az évek, évtizedek múltával már nem rendelkezik többé a megértéshez szükséges az előismerettel – elveszik a tudás, s elveszik az értelmezés lehetősége is. Kor- és kultúrtörténeti emlékként azonban ott maradnak, beleírva-rajzolva a történetbe – sokszor meglepődöm azon, hogy az elmúlt évtizedek hány és hány szereplőjét sikerült így, a képregény útján is kicsit halhatatlanná tenni.

1974: Batman beugrik Bob Dylan és Joan Gotham Cityben rendezett koncertjére
Erre a sorsra jutott nemzedékem egyik kultúrhérosza, a 77 évvel ez előtt, 1941. január 9-én született Joan Baez is. Bár az egyszerűsítésre hajlamos lexikonok elsősorban folk-énekesként tartják számon, több, jóval több annál: a hatvanas-hetvenes években polgárjogi harcos, a vietnami háború elleni tömegtüntetések fáradhatatlan szervezője, politikai aktivista, akinek dalait akkoriban az egész világ énekelte. Joan Baez ma is aktív, ma is töretlenül népszerű – régi, „hozzá öregedett” közönsége mellett képes megszólítani napjaink – gondolkodó –  fiataljait is. És ha a világ dolgaiban megszólal, annak még mindig súlya van… 

1986... A súlypontok áttolódnak: a polgárjogok helyett immár a szegénység és a szociális igazságtalanság elleni küzdelem kerül a középpontba. Az AmericAid 1986-os koncertje mögé álló száz zenész között ott van Joan is - a szabadság jelképeiről nagyon más véleménye van, mint  a bajkeverő Super-Patriotnak – szerencsére ezzel ért egyet Amerika Kapitány is - a végkifejlet így borítékolható
Szupersztár sosem lett (nem is törekedett rá), de ha egy szál gitárjával előlép, és énekelni kezd, a levegő még mindig megáll körülötte, aztán lassan, lassan vibrálni kezd… Pályafutásának önálló képregény-füzet (szemben egykori szerelmeivel, Bob Dylannel és Steve Jobs-al) tudomásom szerint még nem állított emléket. Szuperhősös képregényekben azonban többször (ha hinni lehet az egyik népszerű, karaktereket nyilvántartó oldal adatainak: egészen pontosan 97-szer) szerepelt. Születésnapján ezek közül idéztem fel két emlékezetes megjelenést…


2015-ben - Julia Roberts és Taylor Swift társaságban

2018. január 8., hétfő

Ötven éve szállt fel az Orion


1968-ban a Magyar Televízió összes (mind az egy) csatornája bemutatta a két évvel korábban, 1966-ban készült Őrjárat a kozmoszban az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című (nyugat)német sorozatot. Több szempontból is áttörés volt ez. Egyrészt, mert (ha jól emlékszem) ez volt a magyar televíziózás történetének első sci-fi sorozata (mint ahogy ez ekkoriban játszott Bonanza meg az első western), másrészt mert a hanyatló kapitalizmus irányából érkezett, s olyan jövőbeni (egészen pontosan 3000-be röpítő) környezetben játszódott, ahol szemmel láthatóan nem a kommunizmus valósult meg, hanem egyfajta dögös macákkal feltuningolt „jóléti világállam”. Ennek békés hétköznapjaiba rondított bele a varangyok elvetemült földön kívüli civilizációja.


10 éves voltam akkor. Imádtuk a sorozatot, minden fiú McLean kapitány, minden lány Tamara akart lenni. A sorozatból hét epizód készült, s bár a gyártó Bavaria stúdió további hét folytatást is tervbe vett, ezek a magas produkciós költségek miatt nem valósultak meg. A sorozat ma a német tudományos-fantasztikum kultfilmje, népszerűsége töretlen. A központi és a regionális tévéadók több tucatszor ismételték meg, 2003-ban mozifilmmé is összevágták az epizódok kiemelt részeit. A sorozatot is, a mozifilmet is többször kiadták DVD-n - néhány évvel ezelőtt már Magyarországon is. Hanns Kneifel az eredeti epizódokat regény formájában feldolgozó történetei - gyűjteményes kötetbe rendezve - először 1968-ban jelentek meg, de 2011-ben a 45. évfordulóra három kötetes keménytáblás változatban ismét kiadták azokat. 1972-től futottak Németországban az Orion füzetes regények (büszke tulajdonosa vagyok a 145 részből álló teljes sorozatnak).

A 2011-es, jubileumi kiadás első kötetének borítója.
Bár a Tip Top szórakoztató magazinban a hetvenes évek elején fotó-képregény formájában is megjelent a történet (az első epizódot később újra kiadták), rajzolt comics nem készült belőle. Ez - ismerve az ugyancsak német, füzetes regények formájában megjelenő Perry Rhodan-történetekből készült adaptációkat - talán jobb is így: a korabeli német képregénykiadás e hihetetlenül népszerű sorozatokat elég szegényes eszközökkel tudta csak megragadni. Így aztán - bármily hihetetlen - a hatvanas évek leghíresebb német tudományos-fantasztikus sorozatából, az Orionból rajzolt képregény egyedül csak Magyarországon született.
Az első folytatás...
A Pajtás 1969. évi 39-43. számában, öt folytatásban jelent meg Alaksza Tamás író, újságíró (1935-2014) története Zórád rajzaival. Mai fogalommal ez bizony kalózkiadás volt, hisz az Ifjúsági Lapkiadó semmilyen jogát nem szerezte meg a történetnek, ebből azonban akkoriban semmilyen kellemetlenség nem támadt. 2012 novemberében Kiss Ferinél alkalmam nyílt Alaksza Tamással hosszan elbeszélgetni a sorozat műhelytitkairól. Legnagyobb meglepetésemre nem is nagyon voltak ilyenek: az ötletet maga a szerkesztőség vetette fel, nem is szánták többnek, mint egy újabb állomásnak az akkor nagyon népszerű tudományos fantasztikus történetek hosszú sorában. Az nyilvánvaló volt, hogy csak Zórád rajzolhatja meg, hisz az alakoknak hasonlítani kellet a filmbeli szereplőkre. Hogy a sztorihoz (mely természetesen az eredeti sorozatban nem szerepelt) honnan vette az inspirációt, arra már ő sem emlékezett - s ahogy leadta, máris egy újabb munkán dolgozott tovább.

Alaksza Tamás (1935-2014)
Az Orion utolsó kalandjával a magyar olvasók legutóbb a Távol a Földtől című, Zórád sci-fi történeteiből szerkesztett antológiában találkoztak. Hangsúlyozottan a magyar olvasók, mert a külföldi Orion- és képregény-rajongók körében 2007 óta „keringett” egy angol nyelvű változat is – a kalózkiadás kalózkiadása. Nem kisebb személyiség, mint kedves barátom, Terry Hooper-Scharf, az angol képregényes szubkultúra nagy alakja „rendezte” elektronikus sajtó alá.  A magyar szövegből egy fordítóprogram segítségével készült nyers változatot Terry alaposan átírta – Alaksza humanista kicsengésű történetének végkifejletét azonban dicséretes módon meghagyta.
A történet utolsó lapja fordítóprogrammal készült kalózkiadásból
A cím viszont változott: Az Orion 8. kalandja helyett Az első kapcsolat alatt futott, szerzőként Tamas Zorad, grafikusként pedig Erno Zorad lett megjelölve. Mára részesévé vált a nemzetközi Orion-mitológiának - de ki is egészült egy újabb kiadással. Ez a magyar képregények fáradhatatlan angol nyelvű népszerűsítőjének, a Swaturaként ismert világjáró képregény-rajongónak köszönhető, aki az eredeti szöveget ültette át angolra.
Angol nyelven is legenda - akcióban a Space Patrol
A nemzetközileg ismert címet azonban meghagyta: így ez a változat is Space Patrol-ként bukkan újra és újra fel a világháló képregény-megosztó oldalain. Németországból már keresett meg érdeklődő kiadó, akinek nagyon megtszettek a rajzok, szerette volna a grafikust az Orion új kiadásáshoz megnyerni - vígasztalhatatlanok voltak, mikor elmondtam nekik, hogy az illusztris művész már 2004-ben eltávozott.


Zórád eredeti rajza a Pajtásban...
... és a róla készült másolat.
A Vasfejű mellett ez volt a kedvenc Pajtás-sorozatom. 2012-ben, mikor rövid időre újra kedvet kaptam a rajzoláshoz, illő dolognak tartottam, hogy egy képregény-kocka remake-jével (az utolsó rész utolsó kockájával) tisztelegjek a világ egyetlen Orion-képregényének két alkotója, Zórád és a kiváló újságíró, író, szerkesztő, nagy idők nagy tanúja, a 2014 augusztusában elhunyt Alaksza Tamás teljesítménye előtt. A rajz elkészült - aztán úgy adódott, hogy azon a bizonyos délutánon Alaksza Tamásnak is megmutathattam. Kedves dedikációját őrzöm - s amolyan proféciának tekintem. Meggyőződésem - miként neki is az volt - hogy az Orion egy nap újra felszáll. Eljött 2018, s vele a sorozat hazai bemutatásának ötvenedik évfordulója - talán meghozza majd a régen várt folytatást is...