2016. január 9., szombat

Kéz a kézben a történelemmel: a 75 éves Joan Baez képregényes köszöntése




Viszonyom a szuperhősös képregényekhez meglehetősen ellentmondásos. „Önmagáért” képtelen vagyok szeretni, sőt, akár el is olvasni egy-egy ilyen történetet: bár lenyűgöz a mostaniak vizuális gazdagsága, az alkotók szakmai professzionalizmusa, a legtöbbet azért agyonvágja a kutyaütő forgatókönyv, a hatvan éve változatlan cselekmény-klisék új és új közegben való ismételgetése. Igen sokszor nem is értem, amiről szó van: a szuperhősöket az Egyesült Államok tömegkultúrája „termelte” ki, s kalandjaikat megfelelően értelmezni, a történettel azonosulni, a történet szükségszerű érzelmi végkifejletét, a katarzist megélni is csak ebben a hagyományban lehet.

  Az első nagy siker: Donna, Donna – 1960

Ha ezek a fogódzkodók (nagyképűen mondhatjuk hermenautikai előismeret-készletnek is) hiányoznak, végképp nem marad más, mint a bugyuta sztori, s persze a lenyűgöző rajzok: az évek múltával azonban, ez utóbbiakat inkább kedves, régi, még a digitális rajztábla előtti időkben alkotó mestereimnél keresem… A szuperhősös képregénynek ez a sajátos, a cselekmény a korba való beágyazását szolgáló kulturális közege komoly társadalomtudományi kutatások tárgya - csakúgy, mint a beágyazás egyik legfontosabb eszköze, a cameo, valós szereplők beléptetése a kitalált történetbe.
 
Egy nemzedék himnusza: „We Shall Overcome…” – 1965

A megjelenés időpontjában ez kétségtelenül közelebb hozza a történethez az olvasót, aki azonban az évek, évtizedek múltával már nem rendelkezik többé a megértéshez szükséges az előismerettel – elveszik a tudás, s elveszik az értelmezés lehetősége is. Kor- és kultúrtörténeti emlékként azonban ott maradnak, beleírva-rajzolva a történetbe – sokszor meglepődöm azon, hogy az elmúlt évtizedek hány és hány szereplőjét sikerült így, a képregény útján is kicsit halhatatlanná tenni.

1974: Batman beugrik Bob Dylan és Joan Gotham Cityben rendezett koncertjére
Erre a sorsra jutott nemzedékem egyik kultúrhérosza, a 75 évvel ez előtt, 1941. január 9-én született Joan Baez is. Bár az egyszerűsítésre hajlamos lexikonok elsősorban folk-énekesként tartják számon, több, jóval több annál: a hatvanas-hetvenes években polgárjogi harcos, a vietnami háború elleni tömegtüntetések fáradhatatlan szervezője, politikai aktivista, akinek dalait akkoriban az egész világ énekelte. Joan Baez ma is aktív, ma is töretlenül népszerű – régi, „hozzá öregedett” közönsége mellett képes megszólítani napjaink – gondolkodó –  fiataljait is. És ha a világ dolgaiban megszólal, annak még mindig súlya van… 

1986... A súlypontok áttolódnak: a polgárjogok helyett immár a szegénység és a szociális igazságtalanság elleni küzdelem kerül a középpontba. Az AmericAid 1986-os koncertje mögé álló száz zenész között ott van Joan is - a szabadság jelképeiről nagyon más véleménye van, mint  a bajkeverő Super-Patriotnak – szerencsére ezzel ért egyet Amerika Kapitány is - a végkifejlet így borítékolható
Szupersztár sosem lett (nem is törekedett rá), de ha egy szál gitárjával előlép, és énekelni kezd, a levegő még mindig megáll körülötte, aztán lassan, lassan vibrálni kezd… Pályafutásának önálló képregény-füzet (szemben egykori szerelmeivel, Bob Dylannel és Steve Jobs-al) tudomásom szerint még nem állított emléket. Szuperhősös képregényekben azonban többször (ha hinni lehet az egyik népszerű, karaktereket nyilvántartó oldal adatainak: egészen pontosan 97-szer) szerepelt. Születésnapján ezek közül idéznék fel két emlékezetes megjelenést…

Joan és közönsége, Drezda, 2012. Minden generáció a felkelő Nap házát keresi. 
Van aztán, akiknek sikerül megtalálni…