22 évvel ezelőtt, 1990 nyarán
jelentek meg utoljára nyomtatásban képregényeim. Annak az évnek tavaszán nem a
pálya hagyott el engem: én döntöttem úgy, hogy felhagyok a rajzolással. Ennek
okait másutt már részleteztem – itt és most legyen elég, hogy akkori döntésemet ma is megalapozottnak tartom s azóta sem bántam meg.
Szeretetem, vagy inkább
rajongásom a műfaj iránt azonban megmaradt. Az elmúlt évtizedekben sem hagytam
fel a képregény és a képregényre vonatkozó irodalom gyűjtésével. Az egykori,
jól-rosszul űzött mesterségre egyre inkább, mint komplex, tanulmányozásra méltó
kulturális jelenségre tekintettem. Megpróbáltam a magam számára feltárni
történetét, összegyűjtöttem jelentős alkotóinak munkáit, a megértés szándékával tisztázni műfaji sajátosságait, dramaturgiáját. Az,
hogy egykor magam is próbálkoztam a rajzolással, sajátos többlettel
gazdagította látásmódomat. Életemnek azt a korábbi fejezetét azonban lezártnak
tekintettem, s idén januárig soha nem terveztem, hogy újra megnyitom.
Januárban pusztán az alkotás öröméért kezdtem újra rajzolni, csak az emlékezés okán vettem elő a régi rajzokat,
s fogadalmat tettem Zórád emlékének: képregényt bizony én már soha nem fogok
készíteni. Másként alakult, s most már biztos, lesz folytatás. Az első munkára
készülve úgy gondoltam, felidézem az utolsókat is. A Hahota 1990. évi
38. számában Szima Tom felügyelő (akit a Képes Újságban még dr.
Szimath-nak hívtak) és különleges osztaga rejtvény-krimi keretében indult
új bevetésre. A Mi Világunk számára addig a Hód és a rémült kísértet
első két részét készítettem el – ezt később más rajzolók folytatták,
illetve fejezték be. 22 évvel ez előtt, 1990 nyarán jelentek meg utoljára
nyomtatásban képregényeim. Lesz folytatás, de nem attól a ponttól, ahol egykor
abbahagytam - hisz oda többé már nincs visszatérés. Most valami új következik…
 |
| Ismerős arcok... Honnan is? |
