Ma már nem nagyon tartják számon, de Kellér Dezső, a magyar kabaré feledhetetlen alakja, a nótaszerző és „a konferanszié” ifjabb korában néha-néha a költészettel is megpróbálkozott. Voltak egészen „komoly” versei, melyekben az élet nagy kérdéseit boncolgatta, ám legtöbbször pesti életképeket örökített meg – röviden, szellemesen, hibátlan ritmusban, s ha magáról beszélt, legtöbbször finom öniróniával.
Fiamhoz…
Fiamhoz írom ezt a verset.
Bár nincsen nékem gyermekem
De költők sok babért szereztek
Fiúkhoz írott verseken.
Fiam, ki majd meg fogsz
születni
Jegyezd meg, hogy nem érdemes
Gyötrődve, kínnal verset írni
Mert ezen az ember nem keres.
Ígérem néked drága gyermek
Úgy nevellek, hogy az lehess,
Mi jó apádból soha nem lett,
Legyen belőled: felperes.
(1943)
Azok közé tartozott, akikre nagyon
fel tudtam nézni, akire kora ifjúságomtól példaképként tudtam tekinteni. Kellér
az egyébként a viharokban nem szűkölködő ötvenes-hatvanas-hetvenes években maga
volt a letűnt korból itt maradt polgár: szellemes, sokszor bölcs, de
mindig könnyed és elegáns - a pesti aszfalttól elszakadni nem tudó világfi. Módos családba, 1905. december 1-én
született Pest hetedik kerületében, a Csikágóban. Apja, a vámospércsi
szatócs fia képkereskedő volt, anyja a rozsnyói tanító lánya a háztartást
vezette. 1919-ben – miután a családfő szerencsésen hazatér a szerbiai frontról
- oda lesz a polgári jólét, Újpestre költöznek egy szoba-konyhás, földpadlós
lakásba. Dezső gimnazistaként Bandi öccsével sokszor szappant árul a Lehel
téren, hogy a tandíjra-kosztra valóhoz hozzá járuljanak valamelyest. Öccse igen
fiatalon, már 17 éves korában újságíró lesz, Dezső azonban – mint a magyar
kabaré megteremtője, Nagy Endre is - festői pályára készül. Kellér érettségi
után a Ma Este című újság rajzolójaként kezdi a pályáját – ő készít
helyszíni illusztrációkat a riporter írásához. Egy alkalommal aztán az újságíró nem érkezik
meg, s Kellér megírja magát a cikket is. A rajzért két pengőt kap,
a cikkért nyolcat – ahogy később elmondja, a művészetet ezért a hat pengő
különbözetért cserélte el az irodalommal.
 |
| A fiatal és sikeres szerző - kávéházban, egy jeleneten dolgozva |
Színház újságíróként kezdi, a kor
ismert sztárjaival készít riportokat, tudósításokat ír, sőt, bennfentes
pletykákat. Népszerű műfaj ez akkor. Aztán megint egy véletlen folytán kerül
a Színházi Élet humor-rovatának élére: Kálmán Jenő (ma már neve csak a mindent
túlélő Sicc-sorozatból ismert) helyettesítésére hívják – és egy életre
eljegyzi magát a szórakoztatással, a nevettetéssel. Van, hogy napi ötven-hatvan
viccet kell „kiizadnia” – egy életre meg is gyűlöli az „előre gyártott”
szellemességet. Első kabarétréfáját 1926-ban írja: Salamon Bélától, Nagy Endre
igazgató-társától azzal kapja vissza, hogy tovább nem is nagyon érdemes
próbálkoznia, úgyse' lesz belőle soha tisztességes kabarészerző.
 |
| A feledhetetlen konferanszié a hatvanas évek elején |
Ez el is veszi a kedvét egy
darabig az újabb próbálkozásoktól – a dalszöveg-írással azonban több szerencséje
van. Első sikere egy Szántó Mihály zenéjére írt mélabús tangó: Néha fáj a
szívem, de én letagadom… A siker egyik fokmérője akkor az öngyilkosság: a
Szomorú vasárnap dallamára havonta átlag százötvenen vetnek véget életüknek, a Fáj
a szívem… kilenc halottja egy pályakezdő szerző számára ígéretes jövőt
sejtet. Innen csak egy lépés a nóta: Kellér második sikere – úgy, hogy addig
még életében nem húzatta el a nótáját - a Százas bankó, nesze cigány,
aztán jött a Paplak mellett lakik a Katika (amit a korbeli Pest azért
nem EGÉSZEN pontosan így danolászott), a Valahol az ember mindig elhibázza és végtelen sorban a többi. A Szeretem
a kertet, mely a házad körül virul… című, örökbecsű magyar nóta a Lila
akácok című film nagy slágere lett.
Dolgozott Huszka Jenővel és
Ábrahám Pállal, Márkus Alfréddal és Brodszky Miklóssal, Eisemann Mihállyal és
Buday Dénessel, Lajtai Lajossal és Zerkovitz Bélával és persze az ifjú Fényes
Szabolccsal. Legnagyobb sikerét Bárczi Tibor Jó a kék szemébe nézni című
tangójával érte el, mely néhány hónappal később Amerikában is a legtöbbet
játszott dzsesszdalok egyike lett. A Horváth-kertben, a Budai Színkörben Honthy
Hanna és Törzs Jenő főszereplésével Rejtő Jenő és az ő operettjét játsszák – Zórád később
képpel emlékezik erre. Nótái-dalai közül több a korabeli magyar filmekben is feltűnik.
A Kölcsönkért kastélyban hangzik fel a híres, máig igen népszerű nóta: a Nem tudom az életemet hol
rontottam én el…
Immár sikeres dalszöveg-íróként a harmincas évek elején talál vissza újra a kabaréhoz – mint kuplé- és sanzonszerző, majd tréfa-író. Első konferanszát a Teréz-körúti Színpadon 1933-ban mondja el. A még mindig igen fiatal szerző legsikeresebb évei következnek: több színháznak dolgozik egyszerre, majd minden este fellép valahol – és operettet ír. Lajtai Lajossal a Három tavasz-on dolgozik együtt, Rejtő Jenővel az Aki mer, az nyer-en, Eisemann Mihállyal a Fiatalság, bolondság-on… Kellér talán legismertebb „slágere”, a Jaj, de jó a habos sütemény… ebből származik - Kiss Manyi előadásában vált halhatatlanná.
 |
| Ahogy Zórád megörökítette a Horváth-kertben lévő Budai Színkörben Honthy és Törzs Jenő főszereplésével 150 előadást megért Aki mer, az nyer emlékét.. |
1944-ben mint oly sokakat a pesti
Broadway világából, őt is munkaszolgálatra hurcolják. Hogy csinálja, hogy nem: a fronton sikerül
kabaré-előadásokat, zenés bemutatókat szerveznie. Sok-sok évvel később még erre az igen nehéz
időszakra is derűvel tudott vissza emlékezni. Amikor először találkoztunk a New
York Kávéházban, szorgalmasan jegyzeteltem szavait – és közben kifogyott a
tollam. Nem tudta sokáig nézni a pályakezdő hírlapíró kínos zavarát, elővette
a sajátját: „Kolléga úr, a lóvakaró!” – adta át nevetve. Magyarázatot
is
fűzött hozzá. Munkaszolgálatosként sok művész, ügyvéd, bíró, orvos,
tisztviselő is
szolgált vele. Egy napon úgy alakult, hogy a kiváló pesti ügyvéd és a
híres
curiai bíró egymás mellett csutakolták a lovakat az istállóban – a bíró
használta ezeket a szavakat, mikor az ügyvéd kérésére tovább adta a
hasznos szerszámot. Míg a tegnap ünnepelt kuplé- és nótaszerzői árkot
ásnak és latrinát pucolnak, a Nagyérdemű Közönség „odahaza" még mindig
az ő nótáikra búsult és vigadt...
A felszabadulás után a
Pódium-kabaréban kezd konferálni, 1950-51 között a Kamara Varieté, majd 1964-ig
a Vidám Színpad, 64 és 79 között pedig a Thália Színház tagja. Dramaturg,
ünnepelt színpadi szerző, sikeres dalszöveg-író. 1954-ben Békeffi Istvánnal
lényegében újraírják, és Honthy Hannához „igazítják” a Csárdáskirálynőt – minden
idők legnagyobb magyar színpadi sikere lesz belőle. Számtalan tréfát ír:
Salamon Bélának, aki egykor eltanácsolta őt a kabaré műfajától legkedvesebb házi
szerzője lesz. Legjobb írásait rendszeresen könyvbe gyűjti össze: a Kedves
Közönség, a Kis ország vagyunk, a Pest, az Pest ma már elválaszthatatlan
az ötvenes-hatvanas évek emlékezetétől.
1971-ben megjelenik önéletrajza,
a Kortársak és sorstársak, melyben fiatalsága éveit eleveníti fel. A hetvenes évek
derekán a Film, Színház, Muzsikában kap rovatot: színházi emlékeit idézi fel.
Ezek a rövid kis írások később kötetbe gyűjtve is megjelennek (Leltár,
1976). A hatvanas-hetvenes években
nagyon sokszor szerepel a televízióban: konferál, vagy inkább műsort vezet, mert
gyorsan alkalmazkodik az új média követelményeihez. 75. születésnapján a
tévében Alfonzó és Antal Imre köszöntötték. Nyolcvanadik születésnapjára a tévé
nyolcrészes sorozatot készített, karcsú kis kötetét (Fogom a függönyt) kiadta a
Szépirodalmi. Egy televíziós műsorban jelképesen átadta a konferanszié
stafétabotját egy ifjú kollégának, az akkoriban rádiós kabaré-szerkesztő
Verebes Istvánnak. Még egyszer, utoljára Kellér Dezsőt ünnepelte a
színházkedvelő Magyarország.
És ő türelmesen fogadta a
hírlapírók áradatát - köztük engem. Igaz, nekem ajánlóm is volt: a nagyszerű
Feleki Kamill, akit a nyolcvanas évek elején (soha el nem
készült)
operett-történeti könyvem ürügyén ismertem meg. Kellérrel pár évig még
tartottuk a kapcsolatot: ő a régi pesti hagyomány szerint
mindig „szerkesztő urazott” engem, én „művész uraztam” őt. Pedig hát
jóval több volt annál. Nagyon tetszett neki, hogy jogászként fordultam a
szórakoztató műfaj felé. Még jövőt is látott itt nekem. „Tudja, szerkesztő úr, hány jogászból lett később híres operett-vagy nótaszerző?" Speciel tudtam: akkoriban épp Kálmán Imre szülővárosában
éltünk. Bár egy-két színpadi darabbal, jelenettel persze
megpróbálkoztam, s Kellérnek ezek tetszettek is, a sorsom - a kabaré
szerencséjére - másként alakult.
Úgy
láttam: nyolcvan felett, élete végén elégedett emberként, boldogan
tekintett vissza gazdag
pályafutására. Elfogadta a közelgő elmúlást, egyfajta csendes derűvel
talán
várta is – pedig nagyon szeretett élni. Néhányszor még találkoztunk, de
mikor 86
nyarán egy Honthy Hannáról szóló cikkhez segítségét kértem, betegsége
miatt
kimentette magát. 1986. szeptember 24-én távozott örökre. Még 85
júliusában egy nekem dedikált
fényképpel lepett meg. Sok nagyszerű és híres emberrel találkoztam
életemben - e találkozások emlékét hasonló fényképek őrzik. Megértő
tanszékvezetőmnek hála, e képek ma a BME-n, munkahelyi dolgozószobám
fényét emelik. Újlipótvárosi lakásunkban, az asztalom mellett kizárólag Kellér Dezső képe kapott helyet a falon.
