Messalina, Messalina...

 

A Róma melletti filmgyárban, a Cinnecittá-ban az ötvenes évek elejétől sorra készültek a nagy, roppant látványos, színes, szélesvásznú történelmi, igen sokszor ókori tárgyú filmek. Az amerikaiak is szívesen jöttek ide forgatni, de a produkciók első sorban a hazai és az európai piacnak készültek. Akadtak kis költségvetésű és monstre kiállítású, statiszták tömegét mozgató, néha világsztárokat felvonultató, igen drága „komoly” filmek, és persze könnyedebb vígjátékok – olyan műfaj volt ez, amire ez olasz közönség mindig is vevő volt.

 Sophia Loren, mint Celopatra (1954)

Egy kis könnyű, pikáns íz, könnyű erotika már az ötvenes évek közepén megjelenik ezekben a filmekben. A nagyon fiatal, nagyon szép Sophia Loren (és a szintén fiatal, még délceg és karcsú Alberto Sordi) főszereplésével készült Két éjszaka Kleopátrával (1954) még az illendőség keretein belül pucérkodott – néhány éven belül azonban megváltozott a helyzet.

Cs. Horváth és Zórád a Báró Holding üzlete c. képregényében a főhős az olasz filmvárosban nyomoz…

A hatvanas években a rendezők egyre bátrabbak, a nézők egyre követelőzőbbek lesznek – s rövidesen az olasz szórakoztató film - nem utolsó sorban a képregény hatására – Messalina személyében megtalálja az új, buja erotikával körül lengett szupersztárt. 1951-ben Maria Félix főszereplésével készült egy nagyon illemtudó film a császári hitvesről, aztán 1960-ban Belinda Lee főszereplésével egy kicsit már bátrabb és színesebb újabb feldolgozás – és persze alakja sok, az első századról szóló egyéb filmben is feltűnt.

  María Félix (1951), Susan Hayward (1955), Belinda Lee (1960) és Lisa Gastoni (1964), mint Messalina

1977-ben a Messalina, Messalina már jóval bátrabban nyúl a témához: sok-sok merész jelenettel, de még vígjátéki keretek között a cselszövő szépasszonyt mutatta be - az 1981-ben készült Caligula és Messalina – nyilván a Dino De Laurentis-féle Caligula-film hatására - azonban már a veszett, nimfomániás tinédzser Messali­nát. E filmek íróinak — már ha egyáltalán volt ilyen szándékuk — nem lehetett könnyű összegyűjteni a Messalinára vonatkozó törté­neti tényeket.

Rajzolt...

...és fényképes filmpalát a Messalina, Messalina német forgalmazásához (1977)

Az utókor nagy bánatára Tacitusnak, a remek tollú római történetírónak — akinek írásaiból hiteles és pon­tos képet kapunk eseményekről, emberek­ről, s tetteik mozgatórugóiról — munkái töredékesen maradtak ránk, a Caligula uralkodásával foglalkozó rész, s az őt kö­vető császár, Claudius első éveiről szóló krónika sajnos örökre elveszett. Így kény­telenek vagyunk Suetonius, Cassius Dio s a kevésbé jelentékeny történetírók nem mindig tárgyszerűnek tudott közléseire hagyatkozni, ha fel akarjuk idézni ezeket az esztendőket.

Betty Holland, mint Messalina az 1981-es film plakátján

Sokan tették és teszik ezt meg — s nemcsak azért, hogy pikáns for­gatókönyvet írjanak belőle. A szépiroda­lom  klasszikusai, mint Robert Graves vagy Gore Vidal megírták a maguk nagyregényeit a véreskezű császárokról, akik népszerű hősei a „puhafedelű”, szórakoztató történelmi regényeknek is. Mégsem róluk készült a leg­több feldolgozás, hanem egy asszonyról, akinek neve a nimfománia szinonimája lett, akiről fűtött erotikájú regények tucat­jait írták, aki már a római költőket is meg­botránkozással töltötte el, s aki a róla összehordott minden rossz ellenére sem vesztett az eltelt évezredek alatt jottányit sem népszerűségéből — Messalináról.

Claudius asszonyai

Gaius Caesar, ismertebb nevén Caligu­la halála után utóda egy középkorú férfi lett: a nagy­bátyja, Claudius. Suetonius írja róla: „jó­formán egész uralkodása … nem az ő mű­ve volt, inkább felesége és felszabadított rabszolgái feje szerint kormányzott; úgy vi­selkedett, ahogy azoknak érdekük vagy hangulatuk diktálta.”

Claudius császár (Kr. e. 10 –  Kr. u. 54.) mellszobra

Claudius első neje Livia Medulla lett vol­na — ám a menyegző napján halálos beteg­ség ragadta el, így a frigy nem lépett élet­be. Utána két előkelő származású nő kö­vetkezett: Blautia Urgulanilla, majd Aelia Paetina. „Mindkettőtől elvált — írja Sue­tonius — Paetinát csak jelentéktelen sé­relmek, Urgulanillát azonban fertelmes kicsapongásai miatt hagyta el, és mert az asszony gyilkosság gyanújába kevere­dett."

Ezután következett Valeria Messalina, egy bájos kislány, aki több mint három évtizeddel volt fiatalabb a férjénél. A há­zasságot i. sz. 40 körül kötötték meg, ek­kor Messalina 14-15 esztendős lehetett. Korosodó férjéből nem sokkal később császár lett — Messalinából pedig a biro­dalom első asszonya.

Messalina „partiképes” családból szár­mazott: Octaviáig vissza tudta vezetni fel­menőit, a dicső elődök között akadtak konzulviselt férfiak, szenátorok, hadvezé­rek — Róma mindmegannyi oszlopa.

Hogy ez a házasság milyen volt, s hogy miként ért véget, az elkövetkezőkből kide­rül. Ám Claudius úgy tűnik, nem okult a rossz tapasztalatokból: i. sz. 49-ben — 59 esztendősen — újból megnősült, unoka­húgát, Agrippinát vette el. Öt évvel ké­sőbb gyanús körülmények között a csá­szár meghalt, állítólag asszonykája meg­mérgezte, hogy átjátszhassa fiának a ha­talmat. A reményteli fiatalembert — Nerónak ismeri az utókor.

Messalina, a császárnő

I. sz. 41 januárjában lett császár Claudi­us. Felesége — ahogy jó római nőhöz illik — még ebben az évben fiút, utódot szült neki: Germanicust. A még mindig tinikorú fiatalasszonyt boldog férje szerelme és figyelme minden jelével elárasztotta.

Messalina szobrának részlete (Louvre)

Hogy milyen volt a császári hitves kül­seje, erről néhány érem s egy; a Louvre­ban őrzött kámea tanúskodik. Fiatal, telt női arcot látunk, fejformája kerek, orra enyhén ívelt. Haját természetes módon fé­sülte, középen elválasztva hordta. Érzéki ajka sejtetett valamit az ebben a nőben ál­landóan forrongó szenvedélyek mélységé­ből.

… és ahogy az utókor (kicsit másként) elképzelte: Peder Severin Krøyer (1851-1909) festményén

Születésnapját nyilvános ünneppé tette Claudius, mint Cassius Dio hangsúlyoz­za: nem saját akaratából, de a szenátus és a praetorok indítványa alapján. Megkap­ta a saját kocsi használatának jogát (ek­koriban a legelőkelőbbek is gyaloghintón közlekedtek a város túlzsúfolt utcáin) sőt, ezzel a kocsival még a diadalmenetekben is követhette férjét. A Messalina iránti ra­jongás kötelező volt az udvarnál. Vitellius például — aki a britanniai hadjárat ide­jén helyettesítette a főhatalomban a császárt — Messalina egy használt cipőjét hordta tógája és tunicája között, napjá­ban többször elővette és megcsókolta a becses tárgyat.

Elkülönített udvartartása volt, szabado­sai és bizalmas emberei körében gyakor­latilag úgy intézte életét, ahogyan akarta. S ezzel a lehetőséggel alaposan élt is.

Valeria Messalina kicsapongásai

Az alcímet Pierre de Bourdeille-től, Bran­tôme címzetes apátjától és kegyurától, a XVI. század e páratlan remekírójától kölcsönöztük, aki a maga 1584-ben megje­lent munkájában imígyen jelezte a Messa­lináról szóló könyvrészt. Bran­tôme általá­ban megértő a házasságtörő ó- és újabb kori szeretőkkel szemben, Messalina azonban még neki is „sok” egy kicsit. A derék francia elsősorban a férj, Claudi­us türelmén csodálkozik: „... milyen hosszú ideig tűrte második feleségének, Valeria Messalinának csínyte­véseit és mocskos kurválkodását: ez a Mes­salina, nem elég, hogy zabolátlanul összefe­küdt minden jöttmenttel, de azonfelül bor­délyról bordélyra járt, árulta magát, akár a legocsmányabb városi lotyó." Másfél évezred távlatából könnyű kije­lenteni ezt — ám megállja-e a vád a kor­társ beszámolók próbáját?

Messalina lett az egyik legnépszerűbb, 1966-1974 között 185 kötetet megért olasz képregény-sorozat főszereplője

Nos, Messalina finoman fogalmazva csakugyan az érzékek rabja volt. Alig va­lószínű, hogy tizennégy esztendősen szű­zen ment volna a házasságba — egy iro­dalmias ízű ókori pletyka szerint maga Caligula lett volna az első férfi az életé­ben — s később is változatos és mozgalmas életet élt. Katonák, rabszolgák, színészek, gladiátorok, előkelő és kevésbe előkelő római polgárok fordultak meg az ágyában.

Ha megkívánt egy jó kiállású férfit vagy fiút, megtalálta a módját, hogyan szerezze meg magának. Lakosztályát gon­dosan őrizték, ám az ott folyó fékevesztett orgiák híre rövidesen egész Rómát bejárta. Csak egy valaki nem tudott semmiről: a férj. Sőt, Messalina — aki gyakran vonult vissza idő előtt rosszullétre panaszkodva maga gondoskodott arról, hogy rabszolgalányok szórakoztassák ilyenkor felséges férjét, aki ezért még le­kötelezve is érezte magát ...

Ez azonban nem volt elég csillapítha­tatlan szexuális vágyai kielégítésére. El­követett még valamit, ami miatt a tiszte­letre méltó Krafft-Ebing professzor, a modern szexológia egyik megalapítója 1902-ben megjelent szexuálpatológiai gyűjteményében megörökítette a nevét: messalinának keresztelve el a krónikus nimfomániában szenvedő nők csoportját. Híres bordélykalandjairól van szó.

Őfelsége, a szajha

Hogy ezek nem pusztán a kitaláció termé­kei, több forrás is állítja. Juvenalis, akinél keményebben senki nem írt a római csá­szárkor erkölcseiről, így örökítette meg:

„Nézd a vetélytársát az egeknek: halld, mit is állt ki Claudius.   

Asszonya látva, hogy alszik a férje, nagyobbra merte 

becsülni a vackot, mint palatinusi ágyát. 

Éjjeli csuklyát öltött őfelsége, a szajha, egy szolgálótól kísérve szökött ki urától, 

s szőke paróka alá rejtette sötét haja Törtjét. 

Egy rongyfüggönyös és fülledt bordélyba nyitott, 

hol vár az üres szoba rá, s aranyos mellei, ruha nélkül, csalva:   

Lycisca néven árulta magát, s mutogatta ott az ölét, 

fejedelmi Britannicus, életadódat. 

Nyájasan fogadott mindenkit, kérte a pénzt is, 

s háton nyelte mohón be akárki döféseit ágyán. 

Majd, hogy a bordélyos hazaküldte a lányokat,

 ő is ment búsan, s ha tehette, 

szobáját mint legutolsó zárta be, 

lángolt még dagadó ágyéka a vágytól; 

ellankadva, de nem kielégülten hazaindult."

(Muraközy Gyula fordítása)

Messalina a mai képregény-rajzolókat is megihlette: Jean-Yves Mitton 2011-ben kezdte sorozatát…

A történetírók is leteszik a maguk tanú­ságát. Cassius Dio szerint a Palatium egyik kamrájában végezte fenti tevékeny­ségét, s más előkelő hölgyeket is a példa követésére buzdított — sikerrel. Plinius elmondja, hogy Messalina azzal büszkél­kedett: a leghíresebb római kurvánál is több kuncsaftot fogadott egy éjszaka…

… melynek harmadik kötete 2012. június 28-án jelenik meg

És jaj volt annak a nőnek, aki nem csat­lakozott őfelsége, a szajha társaságához, vagy nem vállalta az úrnő által részére ki­jelölt szerepeket. Az ilyen Messalina el­lenségévé válhatott — aminek végzetes következményei lehettek. A császárné nem ismert átmenetet e kettő között. Ha egy nő szebb, hódítóbb volt nála, esetleg keresztezte útjait, vagy meg­tagadta az orgiákon való részvételt, szá­míthatott a kegyvesztésre. Így pusztította el Poppaea Sabinát, Róma legszebb as­szonyát, aki elszerette tőle Mnestert, Cla­udius unokahúgát, Iulia Livillát, mert az szebb volt nála, s idővel vetélytársnője le­hetett volna. Iulia, Germanicus legkisebb leánya pusztán száműzetésbe kényszerült, ám Poppaea Sabinának meg kellett hal­nia. Sokan jártak még így az előkelő ró­mai nők közül.

Barátok és ellenségek

A férfiakkal hasonlóképp bánt. Aki be­hódolt neki, vagy bölcsen kitért útjából, elkerülhette a végzetét — ám, aki valami­lyen módon ellenfelévé vált Messaliná­nak, vagy nagyhatalmú bizalmasainak, könnyen hóhérkézre juthatott. Claudius gyávaságát, ön- és hatalomféltését felhasználva elég volt néhány utalást elejte­ni a császár előtt (például, hogy Messali­na és első számú szabadosa ugyanazt ál­modta az éjjel: x vagy y a császár életére tör), s a boldogtalan máris mehetett a vesztőhelyre, elkobzott vagyona feljelen­tőit és a kincstárt gazdagította.

Claudius mindent megengedett és min­dent jóváhagyott, teljesen felesége befolyása alatt állott. Azonban volt egy pont, ahol még ez a viaszkemény férfiú is ke­mény fellépésre kényszerült. Messalina ugyanis szerelmes lett.

A férjet nem hívták meg az esküvőre…

A nevezetes eseményről már Tacitus tu­dósításából is értesülünk. …oly lángoló szerelemre lobbant Gaius Silius, a legszebb római ifjú iránt, hogy Iu­nia Silanát, hírneves származású feleségét elzavarta mellőle, és szabaddá tett szerető­jét birtokba vette.”

Mitton rajzai távol állnak a pornográfiától...

A derék férfiú egy idő után rájött, mi­lyen lehetőséget adtak számára az iste­nek. Óvatosan rábeszélte Messalinát Cla­udius eltávolítására, biztosította őt, hogy — helyébe jutva — örökbe fogadja majd Messalina fiát, az asszonyt pedig megtart­ja hatalmában, biztonságban élvezheti to­vább szerelmét. Messalina nem lelkese­dett túlzottan az ötletért, abba azonban belement, hogy összeházasodjék Siliussal. Mint Tacitus írja, Silius — már mint kije­lölt konzul — „előre bejelentett napon, hiteles tanúk közreműködésével tulajdon­képpen gyermekek világra hozása céljá­ból" házassági szerződést kötött. Az ün­nepélyes aktusra csak a férjet, Claudiust nem hívták meg, aki ekkor épp Ostiában járt áldozatot bemutatni.

 ... ugyanakkor nem szűkölködnek a részletekben sem

Ez azonban már azoknak is sok volt, akik idáig hallgatólagosan eltűrték Mes­salina kicsapongásait: Claudius főembe­rei tudták, más, ha egy színész vagy egy rabszolga hentereg az úrnő ágyában, s megint más, ha egy előkelő római fiatal­ember, akinek nem titkolt célja a hatalom megragadása.

Meg kellett hát tenni: felnyitották Cae­sar szemét. A feladatra Narcissus, Messa­lina legbizalmasabb szabadosa vállalko­zott. Az összeomlott Claudius minden ba­rátjától ugyanazt hallotta — már nyíltan mert beszélni mindahány — mégpedig, hogy végeznie kell Messalinával és szere­tőivel. A hozzá hű katonák táborába vo­nult, ott tartotta meg a kihallgatásokat, ott ítélkezett. Siliust, a Messalina őrzésé­vel megbízott  

Így is lehet a témáhozközelíteni

Titius Proculust s a szeretők hosszú sorát ítélte halálra. Narcissus azonban joggal tartott attól, hogy Messalina sokszor kipróbált és bevált bűverejével visszahódítja Claudiust, így kimester­kedte, hogy időben megtörténjék az asszony elrendelt kivégzése. Messalina nevét és képmását eltávolítani a magán- és középületekről — Narcissus pedig jutalomként questori címet kapott.

A vég, ahogy Enrico Guazzoni 1923-ban készült Messalina-filmjében bemutatta…

A történelem egyik máig élő rejtélye, ho­gyan járulhatott hozzá Claudius az imádott nő elpusztításához. Suetonius sze­rint: „Feláldozta Messalina iránti lángoló szerelmét is, de nem annyira szégyenletes megaláztatása miatt, hanem mert életét féltette…"

A legnehezebb döntés

Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést, de szükségszerű volt a végső lépes megtétele. Messalina bátran, gátlások nélkül élt, elvette, megszerezte, amit akar. Bábjává tett egy korosodó, akaratgyenge férfit, s a háttérből többé-kevésbé a kor­mányzást is ő irányította. Ám ő is befo­lyásolható volt: bizalmasai — elsősorban a kellő időben köpönyeget fordító Narcissus — és a szép ifjú, Gaius Silius hataloméhsége okozták a vesztét.

Ha a politikai hatalomvágy lett volna tettei mozgatórugója, Róma leghíresebb uralkodónőjévé válhatott volna. Ám az istenek mást akartak, ahogy Boccacció mon­dotta róla: Messalina oly csillagzati alatt született, amelyek égő testi szenve­délyt oltottak belé. Más módon lett tehát híres asszony — s ez a hírnév halhatatlanná tere őt.

Élete és halála bizonyítja: megérdemelten.

Eugène Cyrille Brunet (1828-1921)  Messalinája az 1884-es Párizsi Szalon látványossága volt - egy ókori asszony
 márványba álmodott emlékezete