Amikor Fazekas
Attila a hetvenes évek elején színre lépett, a magyar képregény-dramaturgia Cs. Horváth Tibor által meghatározott keretrendszerében
kezdte el alkotói munkásságát. Túlnyomórészt, de nem kizárólagosan Cs. Horváth által meghatározott keretek voltak ezek, hisz bár az
első „modern” képregényeket a Pajtásban sikerült
elhelyeznie, a hatvanas évek elejétől épp itt, s a Képes Újságnál jött létre
egy, az általa meghatározott „fővonaltól” némileg független képregényes szerzői alkotói műhely. Jelentős
eltérések azonban az alkalmazott dramaturgiai eszközök között akkoriban nem
nagyon voltak.
 |
| Sebők (A
névtelen ügynök, 1970) és Zórád (Gömböc, 1966) egy-egy
képregény-folytatása a Népszavából. Mindkét mester sajátos
ábrázolásmódot dolgozott ki, melyet nem csak a rájuk jellemző rajzolási
technika, de a képbeállítások és a kompozíció is egyedivé tettek. Ami minden
történetben közös: a sztorit alapvetően a szöveg meséli el, a kép szerepe az
illusztráció klasszikus felfogásához áll közelebb. |
A magyar
képregény az ötvenes években – csakúgy, mint az amerikai a húszas évek végén –
a képes elbeszélésből nőtt ki. A szórakoztató könyv- és magazin-kiadás mindig
is nagy súlyt helyezett az illusztrálásra, a szöveges elbeszélés vizuális
megjelenítésére. Az illusztráció képi kiegészítője volt a cselekménynek. Segítette
a képzeletet az olvasottak megjelenítésében, de nem vette át az elbeszélés
szerepét. A képregény első mesterei mind illusztrátorok voltak: a „három
testőr”, a magyar képregény három műfajteremtő alkotója a sajtógrafika felől
érkezett. Zórád az ötvenes években könyvillusztrátorként is kiemelkedő munkát
végzett, majd -
Sebőkhöz, Gugihoz és
Korcsmároshoz hasonlóan - már aktív
képregényes korszakában sem hagyott fel a sajtóillusztrációval.
 |
| Fazekas első
munkáinak egyike: a Zurjev regénye nyomán készült Alfa és Omega
egy csíkja a Népszavából (1975). A képek kompozíciós szempontból
kiegyensúlyozottak, a lényegében a főszereplő „fejében” lejátszódó gondolatsort
nem közvetlen eszközökkel (forgolódás, töprengés stb.) érzékelteti, hanem
cselekmény helyszínéből meglehetősen sokat és megmutató távoli képek
alkalmazásával |
A képes
elbeszélés (ide sorolhatjuk az ötvenes évektől Magyarországon nagy
népszerűségnek örvendő diafilmeket is) már önálló műfajnak tekinthető. A kép
részben átveszi és helyettesíti is a szöveg leíró funkcióját, s minden szöveges
cselekmény-egységhez illusztráció kapcsolódik. A kísérőszöveg állhat „csak”
leíró (hatását tekintve inkább már a képet magyarázó) elemekből és a szereplők
által elmondottak rögzítéséből. Ami mindenképpen új, hogy (kevés kivétellel,
pl. verses képtörténetek) az adaptációs szöveg a műfaji sajátosságokhoz igazodik,
„zanzásul” – tömörödik. A rajzoló általában már képutasításokat kap, melyek
(akár részletesen is) megszabják számára, mit és hogyan ábrázoljon. A képek
nagysága állandó, formaviláguk a klasszikus illusztrációs műfaj
követelményeit követi.
 |
| A polip
csápjai: a Joszif Freilihman regényéből készült képregény a Népszavában,
1977-ben jelent meg. A rendelkezésre álló vizuális tér (napi képregény-csík,
mely maximum 3-4 kockából áll) behatárolt, ám a rajzolónak sikerül arányosan, a
mélység érzékeltetése mellett kitöltenie. A szituáció hétköznapi környezetbe
helyezi, az alakok természetesen mozognak, az elbeszélő szövegelemek és a
szóbuborékok kompozíciós egységet alkotnak a képpel. |
A képregény a
képes elbeszélésből nő ki. Az alapvető formai különbség, hogy a szöveg immár
képi egységet alkot az illusztrációval. A szereplők „megszólalnak”, a figura
mellé helyezett vagy buborékba tett szöveg immár a szereplőhöz kapcsolódik, a
leíró vagy elbeszélő jellegű információ általában a kép „szélére” szorul. A
műfaj sajátos, filmszerű dramaturgiai eszközökkel dolgozik: a szövegkönyv
(forgatókönyv) nagyon hasonló a filmforgatókönyvekhez, ám míg a filmes
forgatókönyv-író komplex hatásokkal, „mozgó” környezetben dolgozik, a képregény - bár a
beállításokkal, plánokkal filmszerűségre törekszik - szükségszerűen
statikus: a rajz egy-egy pillanatot tud csak megragadni. A vizuális
ábrázolásmód alkalmazott eszköztárától (és a rajzoló egyéni kvalitásaitól)
függ, hogy ez a mennyire tudja mégis a mozgás, dinamizmus illúzióját kelteni…
 |
| A Schreyer regénye nyomán készült A sárga cápa 1977-ben jelent meg a
Népszavában. A Floridában játszódó jelenetsor a szereplők párbeszédét igazi,
amerikai hangulatú totálképekbe illesztve kíséri nyomon. |
Cs. Horváth
különösebb előkép nélkül, mondhatni legjobb belátása szerint alakította a
képregény-forgatókönyvírás, mint műfaj dramaturgiai szabályait. Megközelítése
alapvetően narratív, elbeszélő volt, azaz a dialógusok mellett – talán azért,
hogy az eredeti irodalmi művekhez való kapcsolódást hangsúlyozza – jócskán élt
a leíró eszközök alkalmazásának lehetőségével is. Szokták mondani: talán túlságosan is
szövegközpontú volt – a képregények áttördelt-áttipografált újra kiadásai során
a képek esztétikai színvonalának, művészi értékének megőrzése tényleg nem
nagyon játszott szerepet. Természetesen
nem tett különbséget rajzolói között dramaturgiai szempontok szerint sem.
Mindenki ugyanúgy, sokszor ugyanolyan, vagy igen hasonló szófordulatokat, írói
manírokat használó forgatókönyveket kapott - az alapvetően adaptációs
beállítottságú magyar képregény első éveinek egyedi jellemzőit tehát kizárólag
a rajzolók grafikai stílusának eltérősége adta meg.
 |
| A Mányi Nagy László történetéből
készült Cirkusz a tengeren (Népszava, 1977) egy mozgalmas jelenetsora. A
helyszín hangulatát érzékeltető totállal indít, a választott plánokkal, a
mozgás megragadásával is igyekszik kifejezni a főszereplő izgatottságát.
Érdemes észrevenni azt is, hogy a cselekmény időbeni előre haladását a
naplemente három fázisának érzékeltetésével is erősíti. |
Fazekas a Népszava
néhány kockából álló csíkjaival „futott be” a magyar képregény világába:
különösen jeles elődje, a lapban hosszú időn át – Zóráddal csak igen
ritkán felváltva – publikáló Sebők Imre rajzai után volt különösen szembeszökő
történetei újszerűsége. Sebők zseniális alkotó volt, páratlan forma- és
arányérzékkel, viszonylag egyszerű, de látványos grafikai eszköztárral. Ha csak a történet
nem „tájképet” követelt meg, általában félközeli és közeli plánokkal dolgozott,
a látványt a hétköznapi, megszokott perspektívából mutatta, a beállítások meglehetős egyhangúsággal követték egymást – ezzel szemben viszont képei mindig
remekül megkomponáltak, kiegyensúlyozottak voltak, a fény-árnyék hatásokat
maximálisan kihasználta, sőt, elsődleges kifejezési eszközévé tette. Zórád bár
más grafikai stílust követett, s ábrázolási technikája Sebőknél jóval finomabb,
kontrasztosabb volt, hasonlóképp a kompozícióra helyezte a hangsúlyt, sok közelivel
dolgozott (különösen a kifejező portrékat szerette), képeibe gyakrabban vitt
dinamikus elemeket, gyakran váltogatta a plánokat és sokszor játszott a
perspektívával is.
 |
| Halál két keréken (Népszava, 1987). A
történet „elbeszélésének” elsődleges eszköze immár a kép és az azt elevenné
tevő párbeszéd, szöveges leíró részek szinte egyáltalán nincsenek. A képkockák
kompozíciója dinamikus, a rajzokat részletgazdagság jellemzi. |
Fazekas
stílusának újdonsága egyrészt
a tudományos-fantasztikus képregényei kapcsán már méltatott, egyéni vonalvezetésben rejlett, mely a képi látványt immár valóban
kontrasztossá, a „hagyományos” árnyékolási technikák elhagyásával levegősebbé,
könnyebben áttekinthetőbbé tette. Ez viszont a térábrázolás új megközelítését
tette szükségessé: Fazekas másik nagy erőssége, újdonságteremtő varázsa abban a
könnyedségben állott, ahogy a mélységeket és távolságokat (gyakran szokatlan
perspektívákat alkalmazva) érzékeltetni tudta. A harmadik
sikerfaktort az „akciófilm-szerű” ábrázolásmód jelentette: egy-egy jelenetsoron
belül gyakori plánváltásokat alkalmaz, mellyel az elbeszélő jellegű, néha
bizony monoton cselekményi egységeket is „feldobja”. A negyedik újdonság: a
kompozíciók jó arányérzékkel eltalált egyszerűsége: a kép – pontosabban: az egyes
képelemek egymáshoz és a kitölthető „térhez” viszonyított aránya – és a szöveg harmonikusan
egészítik ki egymást.
 |
| Linda a fedélzeten (1985) – a Radar magazinban
megjelent történetnek ez az oldala az új képregényes elbeszélésmód minden
sajátos vonását ötvözi. Nincs dialógus, magyarázó vagy kísérőszöveg, a
történéseket kizárólag a képek közvetítik, melyeket – magazinoldalról lévén szó
– az alkotó nagy szabadsággal alakít: a két bajban lévő hőst ábrázoló főrajzba
illeszt be. Az akciójelenetek tényleges főszereplője ugyan Linda, s rajzok
azonban sokkal inkább a szituációt (a történések egy, a Dunán lefele tartó hajón
zajlanak) állítják a középpontba. Ezek a dolgok épp itt, most, körülöttünk is
megeshetnek – közvetíti az üzenetet a dramaturgia. |
Rajztudása a
pályán töltött éveivel arányban egyre magabiztosabb, s a szilárd technikai
tudás, a mesterség tökéletes ismerete birtokában kísérletező kedve is megnő. Az
évek során fokozatosan egy újfajta képi dramaturgiát alakít ki, ahol már ő, s
nem a mindenkori forgatókönyv-író diktálja a látvány megjelenítésének
szabályait. Maga is próbálkozik forgatókönyv-írással: adaptációkat és önálló
„szerzői” történeteket egyaránt készít, de inkább állandó szerzőtársaival –
Kiss Feri és
Bán Mór – dolgozik szívesen együtt.
 |
| Más szempontból is formát bont, iskolát teremt. Saját maga írja a Szexi c. képregénymagazinja forgatókönyveit, s persze ő készíti a rajzokat, címlapokat is. Ilyen még korábban nem volt Magyarországon: megszületik a hazai szexképregény. A rajzok bátrak, leplezetlenek - ez már csak a kilencvenes évek elején jelenhetett meg. |
Egy-egy oldal látványtervét –
ahogy munkamódszere bemutatása, s az induló képregény-iskola kapcsán arra már utaltunk – előzetesen, nagy pontossággal kidolgozza, „látja” a megrajzolásra váró
cselekményt. A cselekményt, amit a rajz többé már nem illusztrál, hanem egy
dinamikus eszköztár tudatos alkalmazásával immár egyértelműen - vezet.
 |
| Ami a
kilencvenes évektől Fazekas munkáira leginkább jellemző: a dialógus- és
ábrázolás-központú dramaturgia. A két főszereplő közötti párbeszédet egy viszonylag
egyszerű eseménysorba (kilépve a múzeumból autóba szállnak) építve mutatja be.
Az oldal hangulatát, a cselekmény keretét a Hősök tere és a Milleneumi
Emlékmű ábrázolása határozza meg. A cselekmény a képekbe költözött… |
