2012. június 1., péntek

A képregény hősei: a Beatles


E blog Nyájas Olvasóinak nyilván már feltűnt, hogy témák után kutatva szívesen válogatok a múlt kincsei között. Így volt Zóráddal, akinek születése, Winnetouval, ahol a szerző a halálának századik évfordulója adta az apropót, így Fazekas Attila négy évtizeddel ez előtti pályakezdésével vagy éppen a Csillagok háborúja magyar képregény-változatának elkészülte harmincadik évfordulójával. Augusztus 16-át ünnepi kalendáriumomban piros betű jelzi: 1962-ben ezen a napon született meg „a” Beatles, új dobosuk csatlakozásával ekkor állt össze először a halhatatlanná vált liverpooli csapat: Paul McCartney, John Lennon, George Harrison és persze Ringo Starr. 2013 és 2014 is emlékezés jegyében telt: az ismeretlen liverpooli bandából világsztár lett, s szinte minden napra esett, esik valami jelentős esemény, koncertfellépés, lemez, más évforduló.

Jó ötven éve, a hamburgi Star-Club színpadán: a doboknál 
ekkor (1962 tavasza) még Pete Best ült – őt váltotta fel a csapat 
Liverpool legjobb dobosával, aki történetesen 
egy másik bandával ugyancsak Hamburgban zenélt.

 Itt érte a bandát a hír, hogy rövidesen lemez próbafelvételre várják őket az EMI stúdiójában
És hát egy elkötelezett rajongónak mi más jutna eszébe ezekről az évfordulókról? Persze, hogy a képregény. Mert a Beatles, mint a XX. századi tömegkultúra oly sok területén, a képregényben is megjelent: a csapat hallatlan népszerűségét a képregény-kiadók is igyekeztek kihasználni – mint ahogy a csapat menedzserei is örömmel éltek a képregényes olvasóközönség felé való nyitás lehetőségével.

Élő felvétel 1962. augusztus 22-én a liverpooli Cavern klubban. 
A doboknál Ringo. Ez az első felvétel, mely az új felállásban 
a csapatról készült. 

Ami nem látszik, s amiről a képregény is hallgat: a klub törzsközönsége kezdetben nagyon 
utálta Ringot, az elégedetlen tömegek Pete-et akarták vissza kapni 
– s ennek bizony hangot is adtak.
1962. szeptemberében a csapattal elkészült az első igazi lemezfelvétel, s rövidesen piacra került a Love Me Do. Ma már nehéz elhinni, hogy nehéz csatákat kellett vívni azért, egyáltalán hajlandó legyen lejátszani valamelyik rádió. Az áttörést a Please Please Me és a televíziós szereplés hozta meg. Aztán kezdetét vette egy példátlanul sikeres koncertturné, majd jött az első nagylemez, amelynek anyagát 581 perc alatt vették fel. Néhány évvel később már volt olyan album, amin majd fél évig dolgoztak a fiúk…

Kérlek, kényeztess - a dal meghozta a zenekar számára az áttörést

A She Loves You-ra már megjelenés előtt 235 000 előzetes rendelés futott – és a brit sajtó immár hangosan és féktelenül ünnepelte az új nemzeti csodát. A következő kislemez, az I Want To Hold Your Hand már több, mint egymillió előrendelést hozott. 

 
 Beatle-mánia, 1963 - koncerten...

... és képregényben.
A lemezeladások adatai és a csapat népszerűsége az égbe szöktek - elkezdődött a beatle-mánia, mely rövidesen átterjedt az Egyesült Államokra is. Az USÁ-ba az egyik legnépszerűbb televíziós műsor, az Ed Sullivan Show – jól megfizetett - vendégekét érkezett a csapat.

Érkezés New York-ba
 Amíg a Beatles képernyőn volt az Ed Sullivan Show-ban, 
a nagyvárosi bűncselekmények szüneteltek – 
ezt  később a rendőrségi statisztikák mutatták ki.

Első fellépésüket hetvennégy millió amerikai (az összlakosság harmada) látta…

Két hét múlva már a banda világsztárként tért vissza Londonba, ahol márciusban elkezdődtek első filmjük forgatási munkálatai. A Beatles végelegesen a slágerlistákra költözött: volt olyan, hogy a Billboard 100-as listáján a 11 Beatles-lemez versengett, köztük s természetesen az első négy helyet is ezek foglalták el.
  Beatles Round The World - a helyszín Melborune, az időpont: 1964. júliusa

Az első világ körüli turné, majd a film bemutatója… A csapat beérkezett: oda jutott, ahova kezdettől el szerettek volna jutni – a legflancosabb csúcsok legcsúcsára. 

Egy nehéz nap éjszakája… Bár a film csak játék volt, fikció, 
a valóságban a rajongók tízezrei pontosan úgy viselkedtek, 
ahogy azt a mozi bemutatta

A hatvanas évek derekától milliós példányszámban fogyó lemezek mellett gyorsan feltűntek a Beatlesről szóló, a csapat jóváhagyásával készülő könyvek is: a Dell 64-ben Az egy nehéz nap éjszakája, 65-ben a Help! „hivatalos” kiadványával, a Lancer a Beatle Book-al örvendeztette meg olvasóit. Aztán – megszámlálhatatlanul – jöttek az együttes pályafutását bemutató biográfiák – mi itt, Magyarországon elsősorban Ungvári Tamás nagyszerűen megírt Beatles Bibliájának kiadásait forgattuk rongyosra.


S bizony a Dell Comics kiadásában már 1964. szeptemberében megjelent az első, a Beatles üstökösszerű pályafutását bemutató képregény-füzet is.  A rajzokat Joe Sinnott, egy 1926-ban született, s – Istennek hála – ma is élő, és jó egészségnek örvendő képregény-rajzoló készítette , aki a Marvel igen sok sorozatában (Amerika kapitánytól a Bosszúállókon át Thor-ig) készített a klasszikus korszakban remekbe szabott oldalakat, címlapokat – igazán híressé azonban a Jack Kirby-történetek ceruza-rajzainak elkészítésével vált.


Sinnott nagy súlyt helyezett arra, hogy a képregény figurái valóban hasonlítsanak a Beatles-fiúkra, s ezt sikerült is. Az oldalak nem túlzsúfoltak, 3-4, viszonylag nagy képkockánál többet ez az „életszerű” ábrázolási mód nem is bírt volna el. Egy, az együttesről szóló rövid felvezetés után a négy fiú életének fő állomásait mutatja be: ahol ezek az utak találkoznak, lényegében ott kezdődik a Beatles története. A történet a Beatles (első) amerikai útjánál ér véget – a valóságban (és a további képregényekben) azonban szerencsére még folytatódott…

1965: a csapat - no nem művészi, „csak" az angol gazdaság 
érdekében kifejtett- tevékenységét a királynő a Brit Birodalom Tagja (M. B. E.) 
érdemrend adományozásával ismeri el

A Beatles „vendégsztárként” számos egyéb kiadványban, képregény-füzetben is szerepelt. 1964-ben Superman spanjának, Jimmy Olsonnak világában tör ki a Beatle-mánia, de címlapra kerülnek a fiúk az Archie Comics Nevessünk! sorozatának egy füzetében, majd a Charlton Comics My Little Margie-sorozatában is. A Beatles több képregény-univerzumba is „meghívást” kapott: a Marvel először 1965-ben szerepeltette csapatot a Strange Tales márciusi számában.


Sokszor csak a címlapra tették ki az együttes képét, s ezt  jobb esetben valahol a füzetben még egy rövid cikk, híradás egészítette ki - de már ez elég volt ahhoz, hogy az eladást megsokszorozza. Aztán elkészültek az első paródiák is… A Beatles körül kialakult mánia, a „márka” értékesítését célzó ügyes üzletpolitika dollár- és font milliókat hozott, különösen az Egyesült Államokban – egy rossz szerződés miatt azonban ebből a pénzből az első években meglehetősen kevés jutott el magukhoz a zenészekhez.


1966-ban aztán eljött a nagy találkozás ideje: a Beatles (ha nem is saját nevén) immár a képregény egyik szupersztárjával, Batmannal került egy történetbe. A DC Comics Batman-füzeteinek 222. számában megjelent mesét Frank Robbins írta, a rajzokat Irv Novick (1916-2004), és Dick Giordano (1932-2010) készítette. 

A történetbeli Cartwright elleni fenyegetés Batman „gazdasági fedőszervének”, a Wayne Enterprises-nek érdekeit is sérti, mely a az együttes gothami lemez kiadójának egyik fő tulajdonosa
Novick a DC egyik nagy tudású veteránja volt, akinek erőteljes, szép kihúzó stílusa hosszú időn át meghatározta a Superman és Batman történetek látványvilágát, Giordano pedig később szerkesztőként, majd a DC egyik kiadói igazgatójaként folytatta (s ebben a minőségben aztán sikerült is kivívnia a szakma jelentős részének utálatát).

A zenekar, itt még nagy egyetértésben… Vajon kinek a kiesésével válik trióvá a négy fős zenészcsapat?
A „Halott, míg élőnek nem bizonyul” mottójú történetben a Gothamba érkező csapat nem saját nevén szerepel. A cselekmény központjában egy nyomozás áll: valaki az együttesből halálos fenyegetést kap. Batman és hű segítőtársai nyomozásba kezdenek, melynek során leleplezik a tettest – hogy ki, az maradjon titok (lehet, hogy egyszer ebből is lesz még magyar kiadás), minden esetre a négy tagú zenekar onnantól trióként folytatja tovább… A történet szereplői többé-kevésbé hasonlítanak a Beatlesre, a stílusváltás után jellemzővé vált, új sújtásos-dolmányos imidzs még rá is erősít erre a hatásra – az olvasók pedig remekül vették az „áthallásokat”.

 
A rajzfilmsorozat első epizódja egy másik nehéz nap 
másik éjszakájáról szól…

1965-ben a Beatles megjelent a rajzfilmek világában: a King Features hatvan részes animációs sorozatot készített a csapat (és zenéje) „főszereplésével”, s hozzájárulásukat adták egy később elkészítendő egész estés mozifilmhez is. Sajátos módon a rajzfilmek alapján nem készült képregény, bár a sorozatot mindenütt nagy sikerrel játszották. 1968-ban aztán jött a Sárga tengeralattjáró, a mozifilm, amit a Beatles-fiúk nem nagyon szorgalmaztak – igaz, négy dal elkészítésén túl a produkcióban sem kellett szerepet vállalniuk.


Az animációs film látványvilága elsőként a Western Publishing fantáziáját mozgatta meg, akik gyorsan le is kötötték a képregényes változat jogát. Heinz Edelmann (1934-2009) pszichedelekius ihletettségű látványvilága alapján a képregény-változatot Bill Morrison készítette. 


Morrison 19 évvel később aztán közre adta a történet „alkotói” változatát is, ahol számos oldalpárt mívesebb, kifejezőbb munkákra cserélt.  Furcsa történet ez, hisz maga a film is valahol a harsány, karikaturisztikus comics világából táplálkozott – és végül, áttételeken keresztül oda is tért vissza.

 

A csapat pályafutását bemutató képregény aztán már az együttes feloszlását követően látott napvilágot: ez volt a Marvel 1978-ban megjelentetett, legendás A Beatles története. A 66 lapos kiadványt - mert nem csak a képregény volt olvasható benne, de egy amerikai diszkográfia, s a pályakép szöveges, sok fényképpel ellátott összefoglalója is - David Anthony Kraft szerkesztette, s ő írta a szövegkönyvet is. A rajzokat George Perez (sz. 1954) és Klaus Janson készítette, a színezés Petra Goldberg munkáját dicséri. 

Kezdetek...
A Puerto Rico-ban született Perez stílusa elsősorban a Rip Kirby képregények hatása alatt alakult ki: a Bosszúállókkal kezdett, de a Beatles… volt az első nagyobb munkája. A nyolcvanas években folytatta a Marvelnek a Bosszúállók rajzolását, elsősorban a DC számára dolgozott: a Teen Titans, majd a Wonder Woman sorozat igen sok színvonalas füzetét jegyezte. A német születésű Klaus Janson (1952) is mindkét nagy kiadónak dolgozott: a hetvenes években Dick Girodano asszisztenseként tevékenykedett, majd Buscema mellett dolgozott a Defenders-sorozat kihúzójaként, később Frank Millerrel alkottak erős párost. Több szakmai módszertani kézikönyv szerzője, melyeket magam is haszonnal forgatok. Ma a rajzolás mellett képregény rajzoló mesterséget oktat New York-ban. Petra Goldberg a hetvenes évek elejétől dolgozik kifestőként: számtalan munkája közül a Star Wars-sorozat néhány igazán emlékezetes darabja emelkedik ki. A sztori híven követi az együttes történetét, a karakterek élők és pont kellő mértékben hasonlítanak a valós szereplőkhöz. A plánok ugyanakkor sokszor nagyon „marvelesre” sikerülnek, igen jó rajzok keverednek csapnivalóan rosszakkal – főleg a Let it Be-vel végződő történet utolsó oldalai sikerültek igen csúnyácskára. 


  Hey Jude
Szomorú dal egy zenekartól, amely
lassan elindul lefele a csúcsok csúcsáról

A Beatles képregényes pályafutása aztán a nyolcvanas-kilencvenes években is folytatódott. 1991-92-ben a Personality Comics jelentette meg a négy fiú életrajzát, kisebb kiadók pedig több, az együttes pályaképét bemutató, jól-rosszul megrajzolt történetet. 1994-ben még a Barbie füzetekben is vendégszerepelt a csapat.


A hazai képregényben hányattatottabb sors jutott nekik: magyar alkotókként először (és azt hiszem, mindez idáig utoljára is) Cs. Horváth és Zórád „tették be” őket a Roberto és Julika-sorozat A fehér ördög cimborái című epizódjába… Az évforduló mindazonáltal jó alkalmat adott arra, hogy a Beatles fél évszázaddal ez előtt kezdődött történetét néhány jellemző pillanat kiragadásával áttekintsük – s a régi idők képei mellett a régi dalokat is felidézzük kicsit…