Képzeljük el, hogy az állam első
embere — bármelyik modern államé — egy napon bejelentené a nyilvánosság előtt:
el kíván válni feleségétől, egy derék asszonytól, aki ráadásul még két fiúgyermekkel
is megajándékozta. S mi több: új élettársat kíván maga mellé venni, aki egyesek
szerint valaha prostituált volt, mások úgy tudják, hogy egy bordélyházban
tanítja a világ legrégibb mesterségére a hozzá forduló lányokat, s csak nagyon
kevesen tartják tisztességes fehérszemélynek. Ráadásul külföldi állampolgár.
Alighanem sok lenne ez a jóból: nem egy politikus pályáját már az is kettétörte, ha egy vonzó fiatal lánnyal közelebbi kapcsolatba került.
Egy magas rangú felelős vezetőtől a „közvélemény" általában elvárja, hogy rendezett családi élete
legyen, s ha időnként ki is rúg a hámból, tegye ezt titokban, a makulátlan családi élet látszatának fenntartásával. Nicolas Sarkozy felrúgta ezt a szabályt – igaz,
a szívzűrökkel szemben sajátosan megértő Franciaországban.
Az eset egyszer már megtörtént —
úgy két és fél ezer esztendővel ezelőtt. Periklész, Athén első polgára
döntött így, vállalva az esettel járó valamennyi következményt. Nem tehetett
másként: az amúgy hidegfejű politikust negyvenes éveinek delén elérte a forró,
mindent megváltoztató szerelem.
Egy államférfi válik
I. e. 450 körül Periklész
tagadhatatlanul Athén leghatalmasabb férfija volt. Hosszú utat tett meg odáig,
bár az indulásnál kevesen jósoltak esélyt neki. Megjelenésében hasonlított Peiszisztratoszra,
az i. e. VI. század hírhedt türannoszára, akinek — s fiainak — zsarnoki
uralmára még emlékezett Athén népe. S mivel gazdag s előkelő családból
származott, a politika porondjára lépve minden esélye megvolt arra, hogy mint
egyeduralomra törő türannoszjelöltet a legközelebbi cserépszavazás, az
osztrakiszmosz alkalmával rövid úton száműzik a városból.
Periklész hermája a Vatikáni Múzeumben |
De Periklész tisztában volt,
ezzel, így a politikához a hadsereg felől közeledett: kitűnő hadvezérként
számos csatában szolgálta Athént s szerzett nevet magának. Állami közhivatalra
nem pályázott, s mikor nyíltan a közélet mezejére lépett, okosan választotta
meg, kiknek a pártjára áll. Az arisztokraták érdekeit ügyesen és hatásosan
képviselte Kimón, Miltiadésznek, a marathoni győzőnek a fia —
Periklész tehát jobb lelkiismerete ellenére úgy döntött, hogy a szegény
néptömegek követeléseinek lesz szószólója, s így szerez „tömegbázist"
magának. Ez sikerült: mint hadvezér és népszónok egyre népszerűbb lett, s azt
is elérte idővel, hogy Kimónt száműzzék a városból.
Ahogy a művész - Philipp von Foltz (1805-1877) – Periklész korát látta (1852) |
Olyan államformát épített ki,
amely — mint Thuküdidész, a történetíró mondta — „nevében ugyan demokrácia, a
valóságban azonban az első embernek uralma volt".
Megérte vajon mindezt kockára
tenni egy nő kedvéért? Vagy az ókori görögök másként ítélték meg a kérdés
morális oldalát mint a XXI. század tenné hasonló esetben?
Egy sikertelen házasság
Az i. e. V. század görög
kultúrája sok mindent másként ítélt meg a szerelem és a házasság kérdésében,
mint akár a korai görögség vagy a római birodalom civilizációja — hogy ne is
szóljunk a korai kereszténység vagy az iszlám elterjedése utáni idők felfogásáról.
Aszpaszia - Henry Holiday olajfestménye (1888) |
Az
athéni férfinak a gyermekek nemzésével s a családjáról való gondoskodással szinte
közfeladatot kell ellátnia. Hogy a férji a kötelesség
letudása után a szerelmet nem hitvestársa, hanem valamelyik másik athéni nő
(vagy férfi) jelentette számára — már magánügynek számított. De ha valaki
közhivatalt visel vagy hadat vezet — Periklész szavaival —, „nemcsak a kezét,
hanem a szemét is tisztán kell tartania", s nem illik csinos ifjakért
lelkendezni, mint azt vezértársa, Szophoklész tette.
Periklész nem hódolt a
fiúszerelemnek. I. e. 452-ben házasodott meg először, második férje lett egy
előkelő és vagyonos asszonynak. Két fia születik: Xanthiposz és Paralosz.
Mint Plutarkhosz feljegyezte, a házaséletük nem volt boldog, ezért a
második gyermek világra jötte után úgy döntöttek, hogy elválnak: az asszony
máshoz megy feleségül. Periklésznek is volt már választottja, akivel együtt
kívánt élni, i. e. 445 körül feleségül vette Aszpasziát.
A milétoszi hetéra
Aszpasziának az évszázadok során
ugyanolyan legendaköre alakult ki, mint az asszír Szemiramisz
régensnőnek. A krónika-írók egy része csak milétoszi hetéraként emlegette, aki
szépségével és rafinált szerelmi művészetével elcsavarta a nagy politikus
fejét, szétdúlta házasságát, s Periklészen keresztül Athén feletti uralomra
tört. Sőt az újkori kutatók közül szintén többen elfogadták ezt a koncepciót,
s bizonyítani igyekeztek az Aszpaszia kedvelt és elterjedt hetéranév volt,
többek között az ifjabb Kürosz perzsa király szeretőjét is így hívták.
Phürné az Areiopagosz előtt – Jean-Leon Gerome oljafestménye (1861) |
Abban — mondja Plutharkosz —
mindenki egyetért, hogy Milétoszból származott és Axiokhosz leánya volt. Ha
hihetünk a nagy történetírónak, állítólag egy Thargélia nevű, sokkal
korábban élt ión példájára kereste a legbefolyásosabb férfiak társaságát.
„Thargélia szép nő volt, aki bájosságát ügyességgel párosította. Sok görög
férfival tartott fenn bizalmas kapcsolatot, s mindegyiket megnyerte a perzsa
érdekeknek; így hintette el a perzsabarátság magvait az ázsiai görög
városokban." Aszpasziának is hasonló célja lehetett — a férfiak révén
való hatalomra jutás —, de ő saját városának, Milétosznak érdekeit kívánta
szolgálni.
Azt is Plutarkhosztól tudjuk,
hogy Aszpaszia iskolát tartott fenn, ahol rabszolga-lányokat oktatott a
hetérák mesterségére. Ő nem mondja ki nyíltan a vádat, csak egy komédiaíró
szavait idézi, aki keresetlen szavakkal keríti el a prostituáltakat, a céh
jelképei között Aszpaszia nevét is megemlítve.
S mert a komédiaírók számára a
szajha hálásabb téma volt, mint a feleség, elhintették ezzel az
Aszpaszia-legenda magvát.
Véletlen találkozás?
Periklész és Aszpaszia
feltehetőleg véletlenül ismerkedtek össze, akkor, amikor Aszpaszia
honfitársát, a milétoszi Hippodamoszt látogatta meg Athénban. Ez az
érdemes férfiú Periklésznek jó barátja volt, gyakran gyűlt nála össze társaság.
Ilyen alkalommal figyelhetett fel a nagy politikus a ragyogó szépségű, okos,
intelligensen társalgó, tájékozott Aszpasziára. Mert az asszony ritka jelenség
volt a maga korában: mint Plutarkhosz írja, Szókratész is felkereste
tanítványaival együtt, s barátai nemegyszer elvitték hozzá feleségüket, hogy
társalgását megfigyeljék. Retorikai előadásainak látogatása amolyan divattá
vált az athéniak körében.
Sir Lawrence Alma-Tadema olajfestménye (1868) |
Periklész nemcsak átlagon felüli
szépasszonyt, de igazi társat, politikusi tevékenységében támaszt és
segítséget. nyerhetett Aszpasziával. Aszpaszia pedig megtalálta azt a férfit,
akin keresztül befolyásra, politikai hatalomra tehetett szert: a periklészi
körben, Athén vezető férfijainak körében így ő az egyetlen nő, akinek helye —
méghozzá előkelő — helye volt. S ezt legalább annyira köszönhette saját
tudásának, egyéniségének, a perzsa háborúk utáni felvilágosodás filozófiák
reformgondolatainak, mint nagynevű férjének. Amennyire ezek a férfiak
elfogadták őt, annyira támadták Periklész politikai ellenfelei. Megvádolták
többek között vallástalansággal, s csak férje szenvedélyes védőbeszéde —
állítólag könnyekre fakadt a bírák előtt — tudta a rendkívül súlyos büntetéstől
megmenteni.
Aszpaszia görög filozófusokkal beszélget - Michel-Ange Corneille rajza (1680-90 körül) |
Amit sehogy sem tudtak az
athéniak a milétoszi hetérának megbocsátani, az a szamoszi hadjárat volt.
440-ben kisebb — ma úgy mondanánk: helyi — háború tört ki Szamosz és Milétosz
között Priéné birtoklásáért. Milétosz — Athén szövetségese — a vita
eldöntését az athéni népgyűlésre akarta bízni, Szamoszon azonban akadtak, akik
nem lelkesedtek az ötletért. Periklész rövid úton megbuktatta a szamoszi
arisztokrata kormányt, mire azok a perzsákat hívták segítségül és elűzték az
athéniak „bábkormányát"…
Ezt követően indult meg
Periklész egyik legnagyobb hadi vállalkozása, a háború Szamosz és Büzantion
ellen. Előbb a hajóhadukat győzte le, majd 9 hónapi ostrom után elfoglalta
Szamoszt, a legyőzöttekre rendkívül súlyos feltételeket szabva. Szabó Árpád,
neves ókorkutatónk írja: „Ettől kezdve az egykor hatalmas Szamosz semmiben sem
különbözött már Athén akármelyik parányi »szövetségesétől«."
Szókratesz Alkibiadeszt keresi
Aszpaszia házában - Jean-Leon Gerome olajfestménye (1861)
|
Furcsa módon Athénban mindezt nem
hatalmuk kiterjesztéseként, hanem Aszpaszia gonosz befolyása eredményeképp kialakult
tragikus helyzetként fogták fel. Igaz, a hadjárat nem kis emberáldozattal járt,
de alig valószínű, hogy Periklész csak felesége szép szemeiért s a milétoszi
rokonság kedvéért kezdett volna neki. Ám a szóbeszéd, a pletykák, az áskálódás
nem tett jót Periklész karrierjének, a hírhedt istentagadási per pedig még
tovább rontotta helyzetét. Ma már nehéz lenne eldönteni, mennyiben járultak
hozzá a nagy államférfi i. e. 430-ban bekövetkezett bukásához: ebben az évben
ugyanis elvesztette sztratégoszi, legfőbb hadvezéri címét — s ezzel a kezében
összpontosuló hatalom nagy részét.
Aszpaszia diadala
A bukás azonban csak rövid életű
volt: közben a peloponneszoszi háború úgy fordult, hogy Periklészt vissza
kellett hívni a hadak élére. Athénban pestisjárvány szedte áldozatait,
elragadta Periklész mindkét, első házasságából született fiát. Újbóli hatalomra
kerülését arra használta fel, hogy Aszpasziától született fiúgyermekét — aki a
város joga szerint nem lehetett teljes jogú athéni, hiszen anyja sem volt az —
törvényesíttesse, megszerezze számára a polgárjogot. Periklész kevéssel később,
i. e. 429-ben a pestisjárvány áldozatául esett.
Aszpaszia nem sokáig gyászolt.
Rövidesen férjhez ment egy Lüsziklész nevű, alacsony származású,
műveletlen, de gazdag birkakereskedőhöz, akiből — mint Plutarkhosz feljegyzi —
pusztán e házasság révén Athén egyik legelső polgára lett… Állítólag fiút
szült neki, de egy évvel Periklész halála után második férjét is elvesztette.
Későbbi sorsáról szinte semmit
nem tudunk. A történészek, valószínűnek tartják, hogy Attikában maradt, itt
élte le életét, itt temették el — nem tért többé vissza szülővárosába. Az
utókor pedig — köszönhetően Szókratésznek és tanítványainak, akik nagyrabecsülésüket
sokszor kifejezték iránta — méltóképpen értékeli őt: az első asszonyt, aki
részese, férje révén alakítója lett az athéni politikának, s így kicsit a
világtörténelemnek.
Az írás először a Mi Világunk 1988. évi 4. számában, a Végzetes asszonyok sorozat részeként jelent meg.