2012. május 28., hétfő

Fazekas 40 – Az aranykor tudományos-fantasztikus képregényei

2014 szeptemberében ahogy arról ebben a cikkben olvashattokelindult a Képregény Kedvelők Klubjának Facebook-csoportja. Várunk mindenkit, aki a régi képregények, az aranykor magyar klasszikusai és a Képregény Kedvelők Klubjának rendezvényei iránt érdeklődik. Itt lehet jelentkezni: https://www.facebook.com/groups/1464336630521037/


A tudományos-fantasztikus „zsáner” – ahogy Harrison Fawcett közkedvelt hőse, Brett Shaw a műfajt a tőle megszokott tömör eleganciával jellemezné – kezdetektől fogva sajátos, önálló vonulatot képezett a magyar képregényben. Cs. Horváth – szerencsére - szerette a sci-fit, s láthatóan örömmel készített az ötvenes-hatvanas évek fordulóján még inkább csak csurranva-cseppenve megjelenő, főként szovjet fantasztikus regényekből adaptációkat. A Pajtásban a hatvanas évek második felében egymást érték a jobbnál jobb feldolgozások: 1968-ban– Korcsmáros rajzaival – A fekete csillag, Endrődi rajzaival a Rákok a szigeten és a Mennydörgés a föld alól, 69-ben Zórád rajzaival Kuczka zseniális A vasfejűje, s folytatása, a Végzetes bujócska, majd az Orion…

A Fülesben (és évkönyveiben) a három mester mellett gyakran feltűnő, egyéni stílusú Szenes Róbert is jegyzett néhány emlékezetes sorozatot. Az úttörő kétségtelenül a Magyar Ifjúság s a Népszava volt, ahol már az ötvenes évek végétől jelentek meg sci-fi történetek feldolgozásai. A magyar mesterek, különösen Sebők képi világa közeli rokonságban volt az amerikai sajtó kiváló illusztrátorai által jegyzett, színvonalas képregényekkel: Alex Raymond a negyvenes évekre letisztult, szép stílusával összemérhető, igényesen megrajzolt történetek voltak ezek.




Sebők Imre: Asztronauták, 1958

Az asztronautika, az űrhajózás az ötvenes évek végétől a képzelet birodalmából immár véglegesen a valóságba költözött: míg Buck Rogers, Flash Gordon és az első évtizedek fantasztikus hősei képzeletbeli világaikban szabadon mozoghattak, a tudományos igényű fantasztikum többé már a képregényben sem hagyhatta figyelmen kívül a műszaki fejlődés eredményeit. Az amerikai és európai képregény „vizuális formanyelve” az ötvenes-hatvanas években ugyancsak jelentős változásokon ment keresztül: elsődleges jellemzői talán a tisztuló vonalvezetés, a hagyományos kompozíciós szerkezettől eltérő dinamikusabb ábrázolás, az eltérő perspektívákból adódó lehetőségek jobb kihasználása és a precíz, részletező kidolgozás voltak.

A rejtelmes sziget, ahol Nemo kapitány színre lépett a sci-fi egyik előfutárának számít – a magyar képregényben is (1975, Népszava)
Az ötvenes évek végén megszülető magyar képregény erőteljes, egyéni módon alkotó rajzolói ugyan pályájuk során alakították, formálták stílusukat, de nem a „zsánerhez” igazítva: ugyanolyan vonalvezetéssel, árnyékolással, kompozíciós manírokkal készítettek történelmi vagy bűnügyi történeteket, mint tudományos-fantasztikus mesét. Az 1972-ben induló Fazekas Attila azonban új stílust hozott, melyet az olvasók hálás örömmel üdvözöltek. Fazekas a Népszavában megjelenő, első csík-történetei kemény, kontrasztos képi világukkal egyfajta korszakváltást jelentettek – az aranykor negyedik mestere színre lépett.


Támadás a Föld ellen, Népszava, 1978

Fazekas első valódi tudományos-fantasztikus képregénye a Georgij Martinov: Támadás a Föld ellen című regényből készült, a Népszavában először 1978-ban megjelenő történet volt. Az eredeti „csík” megjelenés követelményeiből adódóan egy napilapos folytatás három, nagyjából téglalap-alakú képkockát jelentett, amin belül legfeljebb a képek számát és szélességét lehetett variálni – a fiatal rajzoló élt is ezzel a lehetőséggel.

Futurisztikus járművek és konstruktivista városépítészeti jövőkép a Támadás a Föld ellen füzetes kiadásából

Martinov a közeli jövőben játszódó kalandos űr-operettjében (bár a méltán népszerű szovjet szerző aligha így gondolt volna alkotására) egyszerre volt jelen a földi és idegen űr-technológia, változatos helyszínei lehetőséget adtak a rajzolónak a jövő árnyalt, s ami a női főszereplőt, Gianea-t illeti, finoman erotikus ábrázolására. Hogy a történet aktualitásából mit sem vesztett, későbbi kiadásainak sikere bizonyítja - utoljára 2009-ben, a Sci-fi klasszikusok képregényben sorozatában látott napvilágot.

Űrkalózok fogságában, 1979

A hetvenes évek derekán egy másik fiatal szerző is a könnyű műfaj Parnasszusának ormai felé igyekezett: Nemere Istvánnak hívták. Első krimije, A rémület irányítószáma 1974-ben jelent meg – ezt két sci-fi követte, A Triton-gyilkosságok 1978-ban és az – ifjúsági témájú – Műkincsrablók a kisbolygón 1979-ben. Nemere új stílust és lendületet hozott a magyar fantasztikus irodalomba: a nagy mesterek – Botond-Bolics, Kulin, vagy akár Zsoldos Péter – hömpölygő, széles sodrú narrációihoz képest filmszerűre vágott dramaturgiával, plasztikus, de tömör leírásokkal, élénk dialógusokkal, élettel teli szereplőkkel és modern nyelvezettel dolgozott. Ha film nem is készülhetett a könyveiből (bár A fantasztikus nagynéni c. ifjúsági regényével ez is megesett: minden idők egyik legsikeresebb magyar tévéfilmje lett belőle), egy másik vizuális műfaj, a képregény számára ideális alapanyagot szolgáltathattak. 

Űrkalózok fogságában, 1979

Ezt jó érzékkel Cs. Horváth is felismerte – közreműködésével Nemere és Fazekas első közös munkájaként 1978-ban egy akciódús történet, a Mindennap merénylet készült el, majd ezt követte a Műkincsrablók képregény-adaptációja, az Űrkalózok fogságában. A nyilvánvaló stilisztikai sajátosságokon túl is új, eredeti képi világú történetek voltak ezek. Gyakori plánváltások, a perspektíva lehetőségeinek messzemenő kihasználása, kontrasztosság voltak a legfőbb jellemzői. A magyar képregényben addig megszokott, az arcra, arckifejezésre koncentráló közeli és a testtartást érzékeltető félközelik mellett – amit a grafikusok ügyesen adagolt totálokkal erősítettek fel – Fazekas a szuperplánt, az amerikai képregényben oly annyira kedvelt extrém ráközelítést is gyakran alkalmazta.

Űrkalózok fogságában, 1979

Fazekas a Népszavás, kezdeti időkben még képcsíkban, de sokkal inkább képkockában gondolkodik, tervez. Arra törekszik, hogy maximálisan kihasználja a teret. Nagy (erősen felnagyított arányú) rajzokat készít, ahol a Népszavánál – no meg a Magyar Ifjúságnál – alkalmazott, kézzel történő szövegbeírás szoros, előre eltervezett kompozíciókat követelnek meg. A Fülesnél már más a helyzet: a rajzoló itt már egész oldalban gondolkodhat, képkockákat olvaszthat egybe, extrém képméretekkel operálhat. S Fazekas pontosan ezt teszi. Az űr-objektumokat, belső tereket ábrázoló rajzok részletesen kidolgozottak, s az olvasó őszintén hálás is volt ezért. A szereplőket sokszor békaperspektívában vagy épp madártávlatban mutatja: bátran él a rövidülés ábrázolásának vizuális lehetőségeivel.

A Triton-gyilkosságok, 1980

A következő Fazekas-sci-fi is Nemere-feldolgozás: A Triton-gyilkosságok a Népszavában 1980-ban jelenik meg. A történet nem az űrben játszódik, hanem a nem is túl távoli jövőben a Földön – a rajzolónak ezt a futurisztikus világot kell ábrázolnia. A megszokottnál jóval több totálképet készít, ám ezek még a Népszava-kockákba szorítva is látványosak, vibrálók. Érdekesek városképei: épületein erősen érződik a brazil Oscar Niemeyer konstruktivista szemléletének, a levegős terekkel való bánásmódjának hatása. A történetben rendkívül sok a párbeszéd: a sokszor képkockákon keresztül húzódó dialógusokat megint csak a plánváltásokkal „dobja fel”.

Titkok bolygója, 1982

1982 Fazekas számára különösen sikeres esztendő volt. Cs. Horváth őt kéri fel Pierre Barbet Titkok bolygója című sci-fijének képregény-változata elkészítésére – és ezzel a magyar képregényen valami egészen új kezdődik. Fazekas a főszereplőt a szó szoros értelmében önnön képére formálja: bele rajzolja magát a történetbe. A történetbe, mely maga is egyedi: a fantasy, a történelmi képregény és a klasszikus sci-fi elemei keverednek benne, egyfajta álomvilágot megidézve. S ezt az álomvilágot Fazekas a szecesszió megidézésével ábrázolja: Mucha és Stanisław Wyspiański hatása mutatható ki első sorban. A rajzok légiesek, elegánsak – a „zsáner”, a felfedező-kalandozó űrpilóta figurája pedig olyan sikeresnek bizonyul, hogy Fazekas később önálló, máig tartó ciklussá formálja Perseus kapitány kalandjait… Az oldalak hagyományos, három csíkos szerkezete végképp felrobban: a cselekmény immár a vizualitásnak, képszerűségnek alá rendelve, annak tényleg szerves részeként, abba beágyazva jelenik meg.

Csillagok háborúja, 1982

Fazekas egyik erőssége a filmek „képregényesítése” volt. Nehéz műfaj ez, hisz bár látszólag itt aztán tényleg csak „másolni” kell a film képkockáit, a rajzoknak az eredeti szereplőkre is hasonlítani kell és természetesen nem lehet elszakadni a történet látványvilágától sem. Több sikerfilm után 1982-ben Fazekas megbízást kap a Csillagok háborúja és A birodalom visszavág magyar képregény-változatának elkészítésére. Minden idők legnagyobb példányszámban megjelenő magyar füzetes képregénye születik meg: 600 000 kel el belőle. A brand persze vonzó, ugyanakkor magas követelményeket is támaszt a grafikussal szemben – és el is lehetett volna rontani. Úgy, ahogy a Marvelnek is sikerült a Star Wars első képregény-sorozatával… Fazekas azonban nem rontja el, sőt: nemzetközi összehasonlításban is sikerül egészen kiemelkedőt alkotnia.

A pergamen rejtélye, 1983

Az 1983-ban a Fülesben megjelenő A pergamen rejtélye ismét szovjet szerző regényének feldolgozása: Alekszandr Polecsuk könyvéből korábban Sebők már készített képregényt. Fazekas ezt is saját formanyelvén jeleníti meg. Nem „klasszikus” sci-firől van szó – ebben nincsenek űrhajók, s nem is a jövőben játszódik. Inkább történelmi képregény, ahol a fantasztikus cselekmény a múlt eltérő helyszínein játszódik. A történelmi képregény irányából érkező Fazekasnak természetesen ez sem jelent gondot: magabiztosan mozog az időskálán, ügyesen váltakoztatja a korokat, építészeti miliőket és öltözködési sajátosságokat.

Az özönvíz balladája, 1985

Ez a képessége – amit több, ókori környezetben játszódó történettel fejlesztett mesterfokra – a következő sci-fi képregénynél, a Csernai Zoltán regényéből készült, s a Fülesben 1985-ben megjelenő Az özönvíz balladája című történetnél is jól jön majd. A sumér környezetben játszódó sztorit Fazekas immár mesterfokra fejlesztett képregényes eszközökkel ábrázolja. Vizuális hitelességre törekszik: minden részletnek precízen utána néz. Városképeket rekonstruál, fegyverzetet és ruházatot, jellemábrázolást „igazít” hozzá a két világ határán játszódó izgalmas mese követelményeihez. Játszik a képkockákkal: egy-egy oldalnyi illusztrációba „épít be” képkockákat, a képeket sugaras szerkezetűvé rendezi vagy épp a képkeretek elhagyásával nyitja meg a végtelen felé.

Időtörés, 1986

1986-ban egy újabb Nemere sci-fi, az Időtörés következik. A jövőben indul – a galaktikus rendőrség időgépre szálló ügynökei azonban (nem akármilyen képességekkel felruházva) korunkban tevékenykednek. 1988-ban újabb sci-fi film, A bolygó neve: halál képregény-változata készül el, s jelenik meg a Népszavában 1989-ben pedig immár saját jogán színre lép  Perseus kapitány, aki a következő két évtizedben aztán még számos új küldetésre indul – legutoljára Az istenek háborúja című, a Fülesben megjelent történetben láthattuk őt.

A csapda, 1993

A Fazekas pályára lépésétől, 1972-től számított, s 1989-90-el lezárult közel két évtized a magyar képregény aranykorával esett egybe. Számára nem is annyira művészi-szakmai szempontból volt az: mert bár Fazekas lényegében a hetvenes évek végére már mindent tudott a képregényről, stílusa továbbfejlesztéséről, nemesítéséről soha nem tett le. Ma is képes újat, mást mutatni: a Korcsmáros Péter regényéből, Bayer Antal forgatókönyve alapján készült, 2008-ban megjelent Gemini jelentés bizonyítja ezt.

Gemini jelentés, 2008

Az aranykor a magyar képregény a tömegkultúrában betöltött, kiemelkedő szerepe, olvasottsága, népszerűsége szempontjából jelentett egy – valószínűleg már soha vissza nem térő – időszakot. Kiemelkedő alkotások persze azóta is születtek, s a grafikusok újabb és újabb nemzedékeinek, a tehetséges, fiatal képregény-rajzolóknak hála, folyamatosan születnek is. Ezeknek a rajzoknak, történeteknek már a képregénnyel szemben támasztott új dramaturgiai és mindenekelőtt képi követelményeknek kell megfelelniük. Négy évtizede a pályára lépő Fazekas hasonló kihívással szembesült – neki, annak idején így sikerült a feladatot megoldania. A „hogyan”, mint érzékeltetni próbáltuk, már a magyar képregény-történet része - a „hogyan tovább-ot” pedig az egészen közeli jövő fedi majd fel…
Az Atlantica gyermekei, 2004

A cikkhez felhasznált illusztrációk Szakács György digitális archívumából, a könyvészeti hivatkozások Kiss Feri magyar képregény-bibliográfiájából valók: a felhasználásukhoz való hozzájárulásért mindkét kedves barátomnak ez úton is szeretnék köszönetet mondani.