2015. november 7., szombat

A képregény hősei: Lenin és a Nagy Október

Sebők Imre rajza (1951)
[Kissfery digitális archívumából]

Ha még mindig cucializmus lenne Magyarországon, november 7.-én ünnepelnénk a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 98. évfordulóját Emlékkönyvek, albumok, operaelőadás, balett, kormányzati weboldal, reklámkampány (Nem! A migráncsok sem vehetik el tőlünk Október igazságát!), ünnepi objektumátadások (Újabb hat stadion lelátóján zúghat jövő héttől Lenin neve) köszöntenék a jeles napot – talán még képregényes kötet is megjelenne a tiszteletére. Ennek okán, meglehet, szó esne a műfaji elődökről is…

Zórád tankönyv-illusztrációja 1952-ből
Én kiváltképp megszólítva érzezném magam, hisz bő negyedszázada egy történettel magam is gyarapítottam az Októbert és Lenint megéneklő képi eposzok sorát. Melyek – talán kicsit meglepő módon – nem voltak oly sokan: még kiváló gyűjtő barátaim, Kissfery és Szakács György segítségével is alig néhányat sikerült találnom. Így aztán, hogy legalább egy tisztességes megemlékezésre való kép összegyűljön, kénytelen voltam a képregényesek által készített, ötvenes-hatvanas évekbeli sajtó- és könyvillusztrációk háza táján körülnézni…

Pajtás-címlap 1955-ből - a jobb felső sarokban Zórád rajza
[Kissfery digitális archívumából]

Kertész Sándor a Primanima fesztiválon néhány éve tartott előadásában a Pajtásban megjelenő képregényeket három fő csoportra osztotta. Az úttörőket középpontba állító gyerekkalandok és a kosztümös történelmi elbeszélések mellett a harmadik ág a politikai-nevelő célzatot sem nélkülöző, Sándor által „partizánosnak” nevezett vonal volt. Akadtak persze átfedések: a Vologya utcája vagy A tőr (szovjet szerzők átpolitizált, nagyrészt a Nagy Honvédő Háború idején játszódó ifjúsági regényei) mindhárom zsánerbe belefértek. Bár partizános-háborús képregény más lapokban is rendszeresen jelent meg, a munkásmozgalom-történet, s ezen belül Október témája kizárólag az ifjúsági sajtóban (Tábortűz, Pajtás) „jött elő”. S érdekes módon inkább mellékszálként: magáról a forradalomról 87-ig valójában nem készült önálló feldolgozás.

1951-ben a Pajtásban egy győrszentiváni tanuló verse köszönti az ünnepet - az illusztráció ismét Zórád munkája
[Kissfery digitális archívumából]
A magyar képregény megteremtői s leendő nagyjai az ötvenes évek elején nagyrészt sajtó- és könyv illusztrációkat készítettek. Zórád, mint a Pajtás legtöbbet foglalkoztatott rajzolója számról számra hihetetlen mennyiségű képet készített. Ezek vagy irodalmi illusztrációkul szolgáltak (és az „irodalmat” tágan kell érteni: a Rákosi pajtást dicsérő fűzfapoéta verse éppúgy bekerült a lapba, mint Krúdy, Mikszáth novellái), vagy a szorgos hétköznapok életképeit „dobták fel” – esetleg valami piros betűs ünnepet köszöntöttek. Március 15., április 4., május 1. és november 7.-e majdnem egyenlő súlyú figyelmet kapott – legnagyobbat talán mégis a felszabadulás. 

Lenin-anekdota 1956 szeptemberében a Pajtásban, Zórád illusztrációval. Abban az évben a nagy októberre emlékező szám valahogy kimaradt...
[Kissfery digitális archívumából]
Lenin amolyan Jokerként bármikor bevethető volt: a lelkes pionyírral, az öreg muzsikkal vagy tettre kész bolsevikkel való találkozását ezerféleképpen örökítették meg. S mivel még az ötvenes évek elején vagyunk, bizony sokszor tűnik fel Sztálin alakja is – csakúgy, mint legjobb magyar tanítványáé.

A Téli Palota ostroma Zórád rajzán - 1958
A kor tankönyv-illusztrációiban is rendre megjelennek a mozgalmi kánon nagy eseményei és alakjai: az októberi forradalom, a Szovjetunió dolgos hétköznapjai és a szovjet emberek minden felhőtől mentes élete, a felszabadulás, a kommunista építőmunka....

Kiről beszélünk ma? Ma Sztálinról elvtársról beszélünk. Kicsoda Sztálin elvtárs? Ő a Szovjetunió vezére. - Orosz nyelvkönyv 1951-ből, Sebők rajzával
[Kissfery digitális archívumából]
Sebők éppúgy rajzolt asztalánál ülve a nép javán munkálkodó Sztálint, mint Zórád (s még nagyon sokan), s mert irgalmatlanul tudták a szakmát, persze ezt is jól csinálták. Egyiküket sem fenyegette a veszély, hogy elnyeli őket a szocialista-realista művészet: ahhoz mindketten túl jónak bizonyultak. Munka volt ez számukra, s legyünk őszinték: a korabeli viszonyokhoz képest nem is annyira rossz megélhetés.

Lenin a Tábortűzben - 1958.
[Kissfery digitális archívumából]
Az első képregény, melyben a cselekmény az októberi forradalomból „nőtt ki” a Tábortűzben jelent meg, 1958-ban. Ferenczi Béla történetében 1917-ben négy magyar elindul egy észak-oroszországi hadifogolytáborból, hogy rénszarvas-szánon Petrográdra jusson. Mi egyéb járna a fejükben, mint a hazatérés, s persze az, hogy a forradalmat Magyarországon is kirobbantsák. Nem más, mint maga Lenin közli velük a jó hírt, hogy ez bekövetkezett – s hozzá járul ahhoz, hogy otthon harcoljanak tovább. Szemere Antal Leninje „hozza” a kánon követelményeit, s ő áll a kicsit formabontó kompozíció középpontjában.

Nagyapó, mi az hogy... - Sebők rajza zseniális, a sutka azonban halovány a Füles a negyvenedik évfordulót köszöntő számának címlapján
[yuyu scan]
Az abban az évben indult Füles sem állhatta meg, hogy 1957-ben ne köszöntse legalább egy rajzzal a Nagy Október 40. évfordulóját. Kínban lehetett a szerkesztőség, hisz a lap (hosszú idő után elsőként a magyar sajtóban) amolyan apolitikus vállalkozásként indult. Az október és a forradalom szavak akkor még igen másként csengtek együtt, nagyon nem volt tehát mindegy, milyen kontextusban emlékeznek meg az eseményről. S persze: hogyan. A Füles címlapja akkoriban inkább színes (itt-ott már a pikantériát sem nélkülöző) rajzoknak volt fenntartva, inkább a hátsó borítóra kerültek aktuálpolitikai indíttatású üzenetek. És bár biztos csábító volt a gondolat, hogy a „népek börtönétől” való megszabadulást egy mindössze rabláncba öltözött orosz lány láncvesztésének folyamatával érzékeltessék, becsületesen legyűrték a késztetést. Sebők szépen kidolgozott rajzán a lenini „régi gárda” az 1937-es Nagy Terrort nyilván véletlenül túlélt tagja és kis unokája épületes beszélgetését láthatjuk – s bár a poénon való kacagtunkban nem szakadunk szét, értékeljük a próbálkozást.

Iljics és a pionyír - Sebők rajza a Képes Nyelvmester 1970. évi első számából
[Kissfery digitális archívumából]

A Tábortűz ugyan 1965-ben megszűnt, de a közben már népszerűvé vált, s nyomdatechnikailag sokkal igényesebb Képes Nyelvmesterben – különösen az orosz nyelvű oldalakon – a képregényt is készítő illusztrátorok vidáman ápolták tovább Iljics és Október kiábrázolásának kultuszát. Teszem hozzá gyorsan: komoly konkurenciával, hisz ezek voltak a szovjet kollegáik első számú exportcikkei is, s nagyon sokszor az ilyen témájú történetekhez a szerkesztők inkább a tiszta forrásból választottak képeket.
John Lassen küldetése - 1971
[Szakács György digitális archívumából]
1967-ben (a képregény szempontjából jó év volt pedig) az ötvenedik évforduló megünneplése valahogy kimaradt a magyar ifjúsági sajtó ágendájából. A Pajtásban sok év kihagyással 1971-ben jelent meg újra Lenin: Papp László és Zórád 1971-es, Lékai János életének főbb állomásait bemutató munkásmozgalom-történeti tárgyú képregényében (John Lassen küldetése). A történet Lékai pályája kapcsán húszas évek néhány legendás, mozgalmi szempontból is szerepet játszó helyszínét is bemutatja: a pesti Japán kávéház, a Lánchíd, az Eskü tér házai éppoly aprólékosan kimunkált rajzokon jelennek meg, mint a bécsi múzeumok vagy épp Moszkva, Petrográd jellemző hátterei. Lékai 1921-ben Moszkvában találkozott Leninnel – Zórád rajzán bár Iljics ugyan bátorítóan mosolyog, kicsit azonban talán jobban emlékeztet egy Tatársztánban közeli rokonokkal rendelkező használtautó-kereskedőre, mint az illendő volna. De hol voltak még 1971-ben a tatár használtautó-kereskedők?

Üzenet a XXI. századba - 1974.
[Szakács György digitális archívumából]
Három évvel később a lap rutinos forgatókönyv írója, Vasvári Ferenc és Szitás György 16 részes képregény formájába öltözött tanmeséje zúdult a gyanútlan úttörőkre. Az Üzenet a XXI. századba 2000. december 31-én indul, mikor az akkor 1974-ben még építés alatt álló paksi atomerőmű lakótelepén Pityu, a Rakéta őrs vezetője szilveszteri mulatságon látja vendégül kis pajtásait. A postás azonban rejtélyes csomagot hoz, melyből kibomlik a szocializmus győzelmét végül elhozó század viharos története. A rajzolt képregény-oldalak mellett egy-egy feldolgozott korszak néhány jellemző fényképe is elhelyezésre került. Az októberi forradalomról szólva természetesen Lenin sem maradhatott ki – Szitás szerencséjére (mert ezek a rajzok amúgy nem nagyon gyarapították dicsőséglistáját) azonban őt nem kellett a képregénybe „beledolgoznia”.

Volt egyszer egy család - 1977
[Szakács György digitális archívumából]
A hatvanadik évforduló azonban végre méltó képregényes megünneplésben részesült. A Buddenbrook-ház, a Forsyte-saga és a Szabó család után a XX. századi egyetemes emberi kultúra újabb ikonnal gazdagodott: Parlovékkal. Megint Vasvári a forgatókönyv-író, aki történetével igyekezett felnőni Thomas Mannhoz és Galsworthyhez, Liska Déneshez és Baróti Gézához. A rögtön az Űrtörpék fogságában című történet után következő sorozat (Volt egyszer egy család) a szó szoros értelmében élénk színekkel festette meg az októberi forradalom előtti évtizedek s a forradalom történetét: Endrődi István rajzai ugyanis színesben jelentek meg. Hogy miért pont őrá bízták ezt a politikai szempontból oly kényes történetet, rejtély: talán mert nem volt más, aki elvállalta volna. Zórád ekkor már nem dolgozik a Pajtásnak, vője, az úttörők lapjában mindössze egy történetet jegyzett Feyér Balázs aligha tudta volna megcsinálni, Szitás meg nem kapkodott a feladatért. A karikatúrista Endrődi egyéni eszközeivel ezt is becsülettel oldotta meg: rajzai karakteresek, s bár nem az elterjedt „realista” képregény-felfogásban készülnek, mégis sajátos művészi értéket képviselnek. Az 1978-al kezdődött évtized aztán már nem kedvezett a politikai képregénynek. A Pajtás elvesztette önálló profilját, s kevés kivétellel a francia Pif-ből átvett történetekből építkezett. Az a kevés magyar képregény, ami itt megjelent vagy újraközlés volt, vagy – Dargay és Endrődi rajzaival – gyerekeknek szóló, szórakoztató történet.  
 
Szokolov sokszor közölt festménye Október Leninjéről egy általános iskolás szovjet történelemkönyvben (1986)
Az, hogy az Igaz Szóban legyen a Nagy Október 70. évfordulóját köszöntő képregény (hm, pedig ennyi év után akár le is tagadhatnám) tőlem származott. Czinege elvtárs hosszas regnálását követően Oláh István rövid minisztersége, majd Kárpáti Ferenc alatt sokat változott a hadsereg, s nagyot a katonai sajtó: az elöljárók már nem igényelték a régi ikonok fényezését. Főszerkesztőmmel, Barkovits Istvánnal mégis úgy véltük, jó lenne a „spanyolos” megemlékezés után egy újabb évfordulós képregény: az ötletet, hogy John Reed könyvét „zenésítsük meg”, én szállítottam. Ártani mindenesetre nem fog a renoménknak, gondoltuk – és alighanem igazunk volt. Barkovits megírta a forgatókönyvet, én meg elporoszkáltam a Bölcsészkar épületének földszintjén lévő szovjet könyvesboltba, s három korsó Gösser-sör áráért összevásároltam egy komplett kézikönyvtárat Október képes ábrázolásaiból. 

A történet legtöbb eredeti rajza fennmaradt - az első oldal első képe is
Hat fejezetben 12 lapon vettük végig az eseményeket. A rajzok persze idealizáltak voltak, a beállítások statikusak, a lavírozás gyengécske és kifestőkönyv-szerű – de (különösen az Igaz Szó-nál néhány évvel korábban az asztalra tett történetekhez képest) néha már egészen képregényessé sikeredett. Komolyan vettem a korhű ábrázolást, s bár itt-ott elfeledkeztem a figurák az évszaknak megfelelő felöltöztetéséről (a Szmolnij elé kiskabátban küldtem ki silbakolni egy boldogtalan sorsú tengerészt), mindent próbáltam a források alapján lehetőleg hitelesen rekonstruálni. Ahogy a forradalom kulcsfiguráit is… Megjelent a történetben Sztálin, Trockij, Lunacsarszkij, Kornyilov és Kerenszkij, s persze tömegével a zemberek: proletárok, parasztok, katonák, matrózok, leendő komisz árok, egyszerű, kétkezi cár-gyilkosok.

Utánam, elvtársak!
Igaz, már a munka kezdetén bele is szaladtam egy komoly dilemmába: hamisítsak-e történelmet vagy ne? Később erről cikket is írtam, ami ugyan nem jelent meg sehol, de archívumomban megmaradt – így át is adnám a szót negyed századdal ez előtti önmagamnak.
Szjerov híres képe, újratöltve - azért az eredeti sokkal jobb volt...
„Az októberi forradalomról készítek épp sorozatot. Mindazt a (képes)könyvet, amelyből a kort, az embereket, a hangulatot rekonstruálni lehet, beszereztem, s leültem rajzolni. Lenin szakállánál azonban megakadtam. A korral foglalkozó igen sok hazai és szovjet kiadvány átlapozása után sem találtam olyan fotót, amely Leninről ezekben a forradalmi napokban készült volna. Ha fotó nincs is, vannak a ’történelmi’ festmények – Szokolov, Szjerov, s a kortársak grafikailag pontos ábrázolásai. Ezek legnagyobb részén a forradalmat győztesen megvívó proletariátus vezére szakállal szerepel. Majd’ minden könyvben ott van azonban az az igazolványkép, mely Leninről 1917 augusztusában készült, s mely őt szakáll és bajusz nélkül, szőke parókával ábrázolja. Ezzel a hamis igazolvánnyal jutott vissza október forradalmi napjaiban Petrográdba.”

Lenin a Szmolnijban az októberi forradalom napjaiban - a hivatalos ikonográfia megszokott ábrázolása
„Volt, vagy nem volt tehát Leninnek szakálla 1917 októberében? A szemtanú, John Reed szerencsére leírta, hogyan látta a forradalom második napján őt: ’Zömök termet, rövid nyak, kopaszodó, nagy fej, hatalmas homlok, apró szem, rövid orr, nagy, szépen ívelt száj, erélyes, sima áll, amelyen már serkentek a hajdani és majdani jól ismert szakáll borostái.’ (John Reed: Tíz nap, amely megrengette a világot, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1983, 98. oldal). Ez alapján bizony a rajzolónak le kellene vonni a következtetést: a forradalom vezérét ezekben a napokban hitelesen csak férfiúi dísze nélkül szabadna ábrázolnia…”
Mint a forrásként felhasznált könyv ábrája is mutatja, bár még a korabeli teherautókat is igyekeztem hűen megrajzolni, Lenin szakállán végül kicsorbult a hitelesség borotvája...
Dilemmám lényegét akkor az jelentette, hogy – követve a valóságot – miként fogadnák olvasóink, és főként kritikusaink a forradalmat győzelemre vivő, de szőrtelenített Lenin ábrázolását?  Kész-e a világ már a Nagy Októbert illető, teljes, szakállvesztett igazságra? Hosszas töprengés – és főszerkesztőmmel való tanácskozás után - úgy találtuk, nem - így aztán folytattuk a hét évtizede tartó történelem-hamisítások sorát.... Mint néhány évvel később aztán a valódi szovjet történelemmel szembe nézve kiderült: messzire nem ez volt a legnagyobb.


Lenin, tanultuk hajdanán, élt, él és élni fog. Alakja örökre velünk marad - napjaink orosz képregényében is... Alekszej Lipatov 2000-ben készült, Sztálin Hitler ellen című történetében (Сталин против Гитлера) (angol nyelven itt érhető el) Október két vezére együtt száll szembe a gonosszal. És egy szuperhős szakállával aztán végképp nem illik kötözködni…