A XX. századi
képregény két híres ikonja, Tarzan és Buck Rogers egyazon évben
született. Mindketten a puha fedelű ponyvaregények, a pulp világából
érkeztek, de a képregénnyel váltak igazán híressé. Tarzan figuráját Edgar Rice
Burroughs 1912-ben teremtette meg. Jó két tucat történet után 1928-ban
készült el – Hal Foster rajzaival - az első Tarzan-képregény, melynek
közlését a lapok 1929 elején kezdték meg. Burroughs hőse viszonylag
gyorsan, már 1918-ban utat talált a filmhez (s nem sokkal később a Broadway
színpadára is), mely aztán évtizedeken át újabb és újabb adaptációkkal fordult
az ismert figura felé. Tarzant igazából Hollywood emelte világsztárrá, nem a
képregény, de a képregénynek köszönhette, hogy két mozifilm között is mindig
eleven maradt a közönség érdeklődése. Buck Rogersnek csak később sikerült
eljutnia a filmhez - előképéül szolgált viszont az amerikai fantasztikus
képregény (és film) számos későbbi – és őt jócskán túlélő - alakjainak, mint Brick
Bradford, Flash Gordon és Wonder Woman.
Tarzan
amolyan poszt-viktoriánus figura: a múlt század tízes éveinek „gyermeke”,
vadember, de származását tekintve azonban angol lord, tehát ha mezítláb és
ágyékkötőben, de a kisujját a csésze fülétől pedánsan eltartva, nem szürcsölve
issza a teát. A történetek cselekménye legtöbbször valamilyen „civilizációs
konfrontáció”: hol Tarzan nyugodt világát zavarják meg, hol neki kell számára
idegen környezetben helytállnia. XX. századi kortárs. Buck Rogers viszont már a
világháború utáni kor terméke, és ez a háború, a népek első modern, minden
korábbinál pusztítóbb erejű technikai eszközökkel megvívott összecsapása nem
könnyen feldolgozható élmény. Még a háborút nagyrészt fényes izoláltságában
átvészelő amerikaiak nagy többsége számára sem.
Tarzan a
romantikus kalandregények világából jött – Buck Rogers már az éledező új műfaj,
a tudományos-fantasztikum irányából érkezett: Philip Francis Nowlan, egy
philapdelphiai újságíró alkotta meg. Nowlan mintaszerű pályát futott be: a
pennsylvaniai Állami Egyetem elvégzése után gyakornokként felvették egy laphoz,
gyártotta a cikkeket, később rovatvezető lett, megnősült, gyermekei
születtek... De mint oly sok sajtórobotos, vágyott valami új, változatos,
fantasztikus iránt: elkezdett hát történeteket írni. Feltehetően igen boldog
volt, mikor Hugo Gernsback, a nagyhírű Amazing Stories
szerkesztője el is fogadta az egyik – nagyobb terjedelmű – elbeszélését,
melynek az Armageddon, i.sz. 2419 címet adta. A történet a lap 1928.
augusztusi számában jelent meg, melynek címlapjára azonban nem a még ismeretlen
szerző kisregényéhez kapcsolódó illusztráció került.
A
történet hőse, Anthony Rogers világháborús veterán, pilóta, aki egy
társaság alkalmazásában a kitermeléssel felhagyott amerikai szénbányákban a gáz
radioaktivitásának szintjét ellenőrzi. Az egyik bánya azután ráomlik, amit
ugyan sikerült túl élnie, de elveszti az eszméletét. Mikor magához tér, úgy
hiszi, csak néhány óra esett ki az életéből – valójában a barlang különleges
adottságainak köszönhetően több, mint 400 évet töltött – fiatalságát megőrző -
kómában. A felszínre jutva azt kell látnia, hogy Amerikát közben leigázták a
mongolok, míg az „őslakosok” távoli vidékekre menekülve szervezik az
ellenállást, a Második Függetlenségi Háborút. Ebben sok-sok közben felfedezett
technikai eszközre támaszkodnak – s ötleteik kimeríthetetlennek tűnnek. Rogers
csatlakozik a harchoz, szövetségeseket, sőt, szerelmet is talál – s innentől
felgyorsulnak az események.
A
kultúrszociológusok nyilván utána jártak, Nowlan milyen elemekből, az amerikai
tömegkultúra milyen archetípusaiból építkezett. Ennél azonban izgalmasabb, hogy
mi volt az a többlet, az a különlegesség, melynek a Buck Rogers-történetek
példátlan népszerűségüket köszönhették. Az olvasókat nem elsősorban a romantikus
vagy kalandos mese fogta meg, hanem a technika „projektálása”, a technikai
fejlődés egy lehetséges jövőjének bemutatása. Nowlan – egyébként a
tudományos-fantasztikum legjobb, Verne-i hagyományainak megfelelően –
„megjósolt” jó néhány találmányt, megfogalmazta ezek funkcionális
szükségszerűségét – sőt, a történet szereplőinek kezébe is adta azokat.
Gersnsback is ezt (no meg az amúgy kiváló meseszövést) tartotta a történet
(és folytatása) valódi erősségének. Azt már ő jósolta meg, hogy Nowlan
története az évek teltével egyre értékesebbé válik majd: azon kevés alkotás
közé sorolta a kisregényt, mely érdemes az újra- és újra olvasásra.
Hogy John
F. Dillie kiadói mágnás hogyan figyelt fel az Amazingban megjelent
történetre, nem árulják el a források. Egyes vélemények szerint nem is a
történet, hanem Frank
R. Paul, a rutinos rajzoló és címlap-festő (akit a
tudományos-fantasztikus illusztráció atyjának is szoktak nevezni) ahhoz készült
rajzai ragadták meg fantáziáját. De felfigyelt, Nowlan pedig készséggel járult
hozzá a történet képregényesítéséhez, de még ahhoz is, hogy a főhős nevét Anthonyról
Buck Rogersre változtassa. Az adaptáció – legalábbis kezdetben – hűen követte
az eredeti történetet. A mese fonalát később Nowlan – és utódai – szabadon
görgették tovább. Dillie illusztrátornak Richard Calkins chicagoi
reklámgrafikust, karikaturistát, világháborús veterán pilótát kérte fel. Steranko
közlése szerint Calknis épp egy történelem előtti barlanglakós-szörnyeteges
történettel „házalt” a National Newspaper Syndicate-nél - Kollárik Péter
barátomnak biztos tetszett volna. Ez ugyan nem kellett a kiadónak, ám megkapta
Nowlan forgatókönyvét.
És
elindult a történet. Calkins meglehetősen középszerű rajzoló volt, a figurák
eredeti látványvilágát megteremtő Paul mellett mindenképpen elmaradt.
Mint kritikusai rámutattak, képei elnagyoltak, térábrázolása vázlatos,
mélységek nélküli, alakjai kezdetlegesen kidolgozottak. Foster Tarzanja ugyan
grafikailag összehasonlíthatatlanul igényesebb volt, ám Buck Rogers – a
képaláírásos Tarzannal szemben – már szövegbuborékos formában jelent meg.
Foster stílusa azonban rengeteget fejlődött a következő évek során – Calkinsé
viszont amíg fel nem hagyott a sorozat rajzolásával, nem nagyon változott. A
történetbe sokszor műszaki magyarázatokat tartalmazó ábrákat is beépített,
melyek egy-egy csodálatos szerkezet működését vagy valamilyen különleges
helyszínt ismertettek meg a nagyérdeművel.
Gyorsan
népszerű lett az olvasók körében. Igaz, mondja Steranko, nem nagyon volt
összehasonlítási alapjuk: Buck Rogers úttörő, s egy ideig egyeduralkodó is volt
a tudományos-fantasztikus témájú képregény területén. A sorozat nagyon sok
amerikai napilapban jelent meg, 1930-tól pedig utat talált a vasárnapi
(színezett) kiadásokba is: ezek rajzait Russel Keaton készítette.
1932-től hetente négy alkalommal sugárzott rádiós sorozat is lett belőle,
melynek epizódjait Nowlan és Calkins – sokszor külső szerzők bevonásával –
írták. Ez volt a világ első tudományos-fantasztikus rádiósorozata, mely –
megszakításokkal – 1946-ig tartott (egy epizódja itt meghallgatható). A szerzői jogokat a
National Newspaper Syndicate birtokolta – azt már a jogász teszi hozzá, hogy
érdekes módon a társaság a hatvanas évek elejéig nem kért védjegyoltalmat az
elnevezésre és a figurára.
Az eredeti
alkotók egy idő után már nem tudtak lépést tartani a megnövekedett
érdeklődéssel, különösen, mikor Calkins rajzaival egy újabb – repülős –
sorozat, a Skyroads is elindult. A munkába itt már asszisztensek is
bekapcsolódtak. Rick Yager több, mint egy évtizedig dolgozott "árnyékban" a
sorozaton, Harry G. Peter és Zack Mosley idővel távoztak és
életre hívták saját alakjaikat. A képregényt minden korosztály olvasta, a
rádióadások viszont elsősorban a fiatalabb korosztályok körében voltak
népszerűek, s ezt a műsor szponzorai grandiózus akciókkal használták ki. A
képregény-sorozat körül igazi iparág alakult ki: a csíkok füzetekbe rendezve
vagy kiszínezve újra külön is megjelentek (ez utóbbi általában az eredeti
tusrajz újrarajzolásával és vízfestékkel való kifestésével történt), készültek
promóciós kiadványok, papírrakéták és egyéb relikviák – ma a gyűjtök megbecsült
kincsei. (A Calkins Studio munkatársai által készített, nem szignált
eredeti, fekete-fehér képregény-oldalak aukciós ára jelenleg - 2012 eleje -
kétezer dollár körül kezdődik.) Nowlan halála (1940) után segítőivel Calkins
vitte tovább a sorozatot, s 1947-es visszavonulásáig ő írta a történeteket is.
Az 1934-ben indult, Alex Raymond jóval igényesebb rajzaival készült (s
nem mellékesen színes) Flash Gordon-képregényekkel versenytársra talált,
de a két azonos zsánerű sorozat láthatóan jól megfért egymással a
sajtópiacon.
Buck Rogers
filmen először egy az 1933-34-es chicagoi világkiállításra készült alkotásban
tűnt fel: a főhőst az újságkiadó Dillie fia, John Dillie Jr. alakította.
1936-ban egy rövid reklámfilm követte, amit a Buck Rogers-termékek áruházi
értékesítésének elősegítése céljából Chicagoban készítettek – ebben a valódi
hús-vér szereplők mellett már robotok is feltűntek. A Johnny Weissmüller
főszereplésével készülő, gyorsan világhírűvé lett első Tarzan-filmet a
Metro-Goldwyn-Mayer 1932-ben mutatta be: sem a forgatásra, sem a reklámra nem
sajnálták a pénzt. Buck Rogerst az Universal hét évvel később vitte
filmre, igencsak költségtakarékosan: nem csak a már korábban elkészült
Flash Gordonból vettek át jelmezt, díszletet, de az 1930-as Csak képzeld el
c. jövőben játszódó zenés filmből is. Igaz, rögtön 12 részt forgattak le
belőle, amit később három, a hetvenes évek derekáig sokszor felújított
mozifilmmé vágtak össze.
Calkins távozása után a
képregény-sorozat vezető rajzolója Yager lett. 1933-tól dolgozott négerként (ghost
artist) Calkins mellett, 1947-től ő lett – immár neve feltüntetése mellett
- a vasárnapi képregények felelőse. A képzett grafikus Yager vezette át a
sorozatot a „modern” képregény világába: vonalvezetése biztos, alakjai
plasztikusak (s a pozitív szereplők kellően heroikusak) voltak, térábrázolása,
kompozíciós készsége elsőrangú volt. 1948-tól – kezdő grafikusként – Murphy
Anderson is csatlakozott a csapathoz (ő később a DC-nél csinált nagyszerű
dolgokat): ő inkább az eredeti calkinsi stílushoz próbált korai munkáiban
igazodni.
1949-51 között
Leon Dworkins rajzolta a napi változatot, de 1958-ig Yager
asszisztenseként is tevékenykedett. Az ötvenes évek elején rövid ideig az
1928-ban született Richard Locher is dolgozott a sorozaton, aki előbb a
légierőhöz, majd – 1957-ben – a Dick Tracy-brandhez igazolt. Mikor
1983-ban a Dick Tracy újra indult, Lochert kérték fel rajzolására, s ő csak
2011-ben vonult vissza az aktív munkától. 1954-1955 között több füzet is
megjelent a Famous Funnies sorozatában: ezeket a még pályakezdő Frank
Frazetta készítette. Frazetta igyekezett az eredeti történet hangulatát
vissza adni, rajzai azonban igényesek, lendületesek, szépen kidolgozottak
voltak.
Közben persze
a történet messzire távolodott az eredeti cselekménytől. A negyvenes évek
végétől Bob Barton írta, s Anderson rajzolta a Szaturnuszi doktor
Modar ciklust (ahol a rettenthetetlen Buck amolyan intergalaktikus
űrzsaruként őrzi a rendet), az ötvenes évek elejétől pedig A vulkáni
rendcsináló ciklusban (szintén Barton írta) pedig a Vulkán bolygógyarmat
kormányzójaként űzi a gonoszt. Az ötvenes évek végére az alkotók és a jogok
fölött kizárólagosan rendelkező kiadó között - természetesen az anyagiak miatt
– oly annyira megromlott a kapcsolat, hogy végül perre került sor: Yager és
segítői egy része otthagyta Dilliet. Bátor dolog volt ez, hisz Buck Rogers –
még mindig – az egyik legnépszerűbb képregényhős volt Amerikában, bár azért már
mutatkoztak az érdeklődés csökkenéseinek jelei is. Az 1950-ben indult
televíziós sorozat nem egészen egy évet élt – a 30 perces epizódokat
eredetileg a vasárnap délutánonként 6-tól tervezték vetíteni, ám a program
rövidesen a keddi délután hetes idősávban találta magát.
Yagerék 1958
derekán bekövetkezett távozása után rövid ideig Anderson rajzolta (ismét) a
sorozatot, majd – előbb a vasárnapi színes oldalakat, majd a napilapos
változatot is - egy veterán képregényes, George Tuska vette át. Ő valódi
„űrkorszaki” képregényt csinált, letisztult vonalvezetéssel, a kor
követelményeinek mindenben megfelelő ábrázolásmóddal, jó kompozíciós- és
színérzékkel. A „korai” Buck Rogers-outfitnek már nyoma sincs, a környezet
technokrata, a hősök bármely képregény lapjairól átkeveredhettek volna. A
sorozat egyre vesztett népszerűségéből, az eladások csökkentek – nem
véletlenül, hiszen közben a szuperhősök új és új generációi követeltek helyet a
maguk számára. 1967. július 8-án a sorozat lezárult. 1929 és 1967 között a
világ 400 újságában, 18 nyelvre lefordítva szórakoztatta az olvasókat.
1979-ben
azonban újjá éledt: az NBC ebben az évben indította el két évadot megért
televíziós sorozatát, mely azonban az 1980-as nagy forgatókönyv-író sztrájk
miatt csak 1981-ben fejeződött be. Én – amerikai tartózkodásom alatt - igazából
akkor találkoztam először Buck Rogerssel. A Csillagok háborújával persze
nem versenyezhetett, de volt benne zűrhajó, néhány igen szemrevaló űrcica, Erin
Gray gyönyörű kék szemei, sok fő- és algonosz és persze kaland, izgalom
minden mennyiségben. Ennél többet pedig 81-ben még a Szabad Világ sem
nyújthatott...
Nyilván
így gondolta ezt a Whitman Publishing is, amely 1964-ben már
próbálkozott egy – folytatás nélkül maradt – Buck Rogers-füzettel. Most azonban
a televíziós sorozat karaktereire építve újra indította a füzetes kiadást – és
sikerrel járt. Rajzolónak Gray Morrowt kérték fel, aki a sci-fi
illusztrációs műfaj egyik legnagyobb alakja volt. 1967-70 között ő volt a Spider-Man
sorozat művészeti igazgatója, készített Flash Gordon és Tarzan-történeteket, ő
jegyezte az amerikai Perry Rhodan-sorozat címlapjait, s sok
illusztrációt készített a Galaxy magazin számára. Morrow könnyed, szépen
megrajzolt figurái, szexi nőalakjai a perspektíva lehetőségeinek bátor
kihasználásával valóban megújították a réges-régi történetet. A sorozat 15
számot ért meg, 1982 májusában jött ki az utolsó füzet – a napilapokban
megjelenő változat azonban 83-ig kitartott.
1990-ben egy
rövid időre aztán megint újjá éledt: a TSR, a szerepjátékok úttörő amerikai
kiadója játék formájában adta ki. A TSR elnök-igazgatója akkoriban Lorraine
Williams, Dillie unokája volt, így a jogokat nem volt nehéz megszereznie.
1989-től 1993-ig regénysorozat formájában jelent meg: a vezető szerző M. S.
Murdoch volt, a nyitó kötetben azonban Robert Sheckley egy novellája is helyet
kapott. 1990-91-ben Frank Cirocco, Kevin Altieri, Chuck Wojtkiewicz, Gray
Morrow és Mark Winchell rajzaival tíz képregény-füzet is
napvilágot látott, 95-ben pedig kijött az új szerepjáték, mely az ős-Buck
Rogers-univerzum témáihoz tért vissza. A kilencvenes években még jelentek meg
Buck Rogers regények, Martin Caidin 1995-ös könyvében pedig az eredeti
történet regény formájában való elbeszélésére vállalkozott. A TSR-t a Dragon
Dice bukása magával rántotta, Williams 1997-ben eladta a céget legnagyobb
versenytársának, a Wizards of the Coast-nak. 2010-ben végkiárusítást
tartott: a világ legnagyobb Buck Rogers gyűjteményét bocsátotta áruba
Napjainkig
számtalan reprint látott napvilágot. 2009-ben a Dynamite Entertainment
neki fogott az új Buck Rogers sorozat kiadásának: az igényes, minden
szempontból mai formavilágú rajzokat Carlos Rafael készítette. 12 szám
után azonban a sorozat 2010 májusában megszűnt – bár Wilma Deering középpontba
állításával 2011-ben a Buck Rogers Annual-ban még egy történet
megjelent. A búcsú nyilvánvalóan nem végleges – a popkultúra lassan évszázados,
mitikus alakja esetében nem is lehet az.
 |
Az a hír
járja, legközelebb megint filmen láthatjuk újra. Visszavárjuk.
