2014. augusztus 24., vasárnap

Járni már tudunk, s innentől akár futhatunk is – túl a szürke 65 000 árnyalatán




Ahogy a blog látogató-mutatója közeledett a következő, örömködésre is okot adó, kerek számhoz, elkezdtem gondolkodni azon, mi módon tudnék e jeles eseményről megemlékezni. Utoljára 2013 decemberében, az 50 000 látogató „ürügyén” követtem el ilyet. Akkor, s a korábbi laudációknál általában a terveimről elmélkedtem, s arról, mit, milyen témákat szeretnék a közeljövőben megírni. Legtöbbször aztán úgy alakult, hogy az így beharangozott tervekből semmi sem lett, sőt, tavaly is, idén is az első félévre egyetlen bejegyzés sem esett. Jó lenne a passzivitást az egyetemi munkára fogni - s nem is lenne egészen alaptalan. az új Ptk.-val kapcsolatos tananyag-fejlesztési, publikációs- és oktatási feladatok sok olyan kötelezettséget adtak, aminek örömmel, s minden mást háttérbe szorítva tettem eleget. A legkiválóbb jogi-szakmai portálon is megjelent, számos átfogó tanulmány, egy könyv, egy egyetemi jegyzet, s az új szerződési jogi szabályokat komplex módon feldolgozó segédanyagok készültek el az idei első félévben, s persze az egyetemen kívül, a szakmai közönségnek is sok előadást tartottam. Még egy oktatófilm összeállítása is sikerült, mely a Youtube-ra való kikerülése után már közel kilencszáz látogatóval büszkélkedhet.

Kedves barátomat, Frank Ádámot, a HVG-Orac kiadó igazgatóját két éve megpróbáltam egy „jogi mangára” rábeszélni: arról győzködtem, milyen remek lenne, ha az új Munka Törvénykönyvéhez kiadna egy képregény-formában feldolgozott jogeset-gyűjteményt. A képregény-kiadásban megszokott példányszámot (50) bármikor kész voltam garantálni neki. Nem is értem miért, de nem lelkesedett az ötletért - e könyv kiadásától azonban nem zárkózott el...
Jó lenne, de nem lenne méltányos a joggal szemben: mint tavalyi elcsendesedésemkor, az idén is voltak más kiváltó okai annak, hogy elment a kedvem a blogolástól. Ami – a szó hagyományos értelmében – soha nem számított annak, hisz a csakugyan személyes megnyilatkozások mellett sok, a képregény kultúrtörténetével, alkotóival, társadalmi beágyazottságával foglalkozó írás kapott helyet itt. Némelyiket komoly, elhúzódó kutatómunka előzte meg: volt olyan, ahol csak az illusztrációs anyag összegyűjtése hónapokat vett igénybe. A másik fő irányt a magyar képregény klasszikus korszakát vizsgáló, elemző írások jelentették. Abban reménykedtem, hogy munkáim segítenek az alkotók emlékezetének elevenen tartásában (ez sikerült), de egyben inspirációul szolgálnak a jövő olvasói, s talán alkotói számára (e vágyamban viszont nem is csalatkozhattam volna jobban). A szélesebb olvasóközönséget az én írásaim éppúgy nem érdeklik, mint a régi magyar minőségi képregény – mely körül mára csak kis, de lelkes közönség maradt meg: olvasóim zöme közülük kerül ki. Az elmúlt hónapokban azonban sokan „tévedtek ide” a Google-ban való keresés alapján: remélem, ők sem bánták nagyon, ha azt a kifejezést, amire rákerestek épp annak képregényes összefüggéseiben sikerült megtalálniuk.

Önmagában a jegyzet, tankönyv ma már nem elég ahhoz, hogy a hallgatók fel tudjanak készülni egy-egy komolyabb jogi tantárgyból. A szerződési joghoz készült prezentációmat egy okos szoftver segítségével filmmé alakítottam át.

Sokat változott közben a magyar képregényes világ is: olyan irányokba fordult, ahová már nem biztos, hogy tudom követni. A szuperhősös aktualitások engem éppúgy nem tudnak izgalomba hozni, mint a jó szándékú, de az igazi képregénytől még messze álló szerzői történetek. Nem kritikus vagyok (abból van nélkülem is elég), csak kritikus szemű olvasó: nálam a történet már akkor megbukik, ha a rajzai nem tetszenek - s azért az elmúlt két évben nem sok tetszeni való akadt. Ésszel elfogadom, hogy a szubkultúrába szorult, zömében amatőr alkotók által művelt kortárs képregény piaci viszonyok hiányában (eladhatatlanság, a rajzolók, írók meg nem fizetettsége stb.) ennyit tud teljesíteni, de ettől még nem tudom szeretni ezeket a történeteket. Az alkotókat azonban igen, hisz szívük-lelkük teszik e hálátlan műfaj szolgálatára. Kiváltképp, mert magam is amatőr rajzoló voltam egykoron, s amit a képregényről megtanultam, munka közben, a terepen sajátítottam el...

 
 
1990 óta ez lesz az első év, mikor (talán) ismét megjelenik majd nyomtatásban képregényem. Kiss Fery kitűnő kollegánk, a Pajtás egykori szerkesztője, Cser Gábor tiszteletére tervez kötetet – ebbe beválogatta az én egyik történetemet is. Drága barátom, Kroboth Jenő az iromba, kézzel felrótt szövegeket digitálisan újra szedett nyomdaira cserélte – a képek hangulata már ettől megváltozott. Yuyu egy lapra négy, a Hahotában megjelent eredeti oldalt szerkesztett össze - szerencsére 1989-ben olyan felosztással dolgoztam, ami ezt gond nélkül lehetővé tette. Így aztán az összhatás egészen más lett, mint amilyen negyedszázada volt. Manga ide, cartoon oda, ha még tudnék rajzolni, ma sem csinálnám másként!
Azt elmúlt esztendők keserű tanulsággal szolgáltak: bármennyire szerettem volna, az órák nem járnak visszafelé, a képregény már sosem lesz Magyarországon olyan, mint amilyen régen volt. De, mint Ricknek és Ilsának Párizs, a mi generációnknak mindig ott fog maradni az aranykor képregényes hagyománya, mely – szerencsére – elég gazdag ahhoz, hogy még az unokáinknak is adjon olvasni valót. És hát volt, van még mire visszaemlékezni a magam színes múltjából is: végső soron ez lenne egy személyes blog alapvető funkciója. Így aztán mikor az idén júliusban újra kezdtem a blogolást (csakúgy, mint tavaly, a kitűnő barátom, Farkas Dávid által szerkesztett Fandom magazinban már megjelent írásom digitális reprintjével), egyfajta „vegyes műfajra” váltottam: a „hagyományos” képregényes témák mellett sok olyan, a múltbeli szakmai pályafutásommal összefüggő kérdést is érintek, ami nekem különösen kedves, vagy amiről fontosnak tartom, hogy elmondjam véleményemet. Végül is magam is mammut lettem: egy letűnt korszak utolsó túlélőinek egyike. Tessék hát engem mammugni hagyni még kicsit... Az új megjelenésekről szóló értesítőket (néhány közeli barátom kivételével, akiknek közvetlenül is elküldöm a linkeket) csak a Facebookra teszem ki. Akit érdekel, rátalál, akit meg nem – nos, őt eredetileg is kár lett volna terhelni vele...

Fery megpróbált rávenni, hogy színezzem ki az oldalakat – erre azonban én képtelen vagyok (a számítógépes színezést ebben s a következő életeimben már aligha fogom megtanulni)  - Haui Jóska azonban vállalta, s mint mindig, nagyot alkotott. Szerzőtársak, barátok – ilyenkor újra és újra rájövök, mennyire szerencsés vagyok.
Így hát a blog ebbe az irányba megy tovább. Nem lesznek nagy, összefüggő sorozatok, egész évekre való visszapillantások, képregény- rajz- tánc- és illemiskolák (ezekbe rendre belebuktam: az első rész/eke/t fogadó relatív érdektelenség a szerzőnek a folytatáshoz általában nem sok gusztust csinál) – lesz viszont sok szubjektív visszaemlékezés, régi alakok megidézése, műfajtörténeti érdekesség, s képregényes-közéleti aktualitás. Shakespeare után, szabadon: As I like it – ahogy tetszik; nekem. S ha neked is tetszett, tetszik, kedves Olvasó, kérlek: a jövőben is tarts velem!