Mindig megtiszteltetésnek veszem,
ha Kiss Feri arra kér: egyik-másik KKK-est lebonyolításában legyek
segítségére. Így volt ez a januári, a film és képregény kapcsolatának szentelt
találkozón is, melynek vendége és sztárja kedves barátunk, Fazekas Attila volt. Néhány éve, még a képregényes világba való
újbóli bekapcsolódásom előtt a Fekete-fehér
Képregénymúzeum keretében már megjelent egy válogatás Attila filmes hátterű
képregényeiből – jobb ötlet híján (pedig nagyon kerestük!) ennek címét
választottuk az este mottójául is: Rajzolt mozi. Jobbat talán lelhettünk volna,
találóbbat aligha, hisz a filmplakátokat, a filmekből vett képeket, főcímzenéket,
bejátszásokat, hangképeket s persze sok-sok képregény oldalt bemutató multimédiás
prezentáció köré építve erről szólt az este…
A filmképregény műfaját
Magyarországon alapvetően Fazekas Attila a nyolcvanas évek elején teremtette
meg, s túlzás nélkül mondhatjuk, ő tartotta életben évtizedeken keresztül. Ezt
bizonyította a Kiss Feri által összeállított lista is: az ötvenes évek végétől
napjainkig ötven körüli ilyen történet jelent meg folytatásokban vagy önálló
füzet formájában, s ezek túlnyomó részét alkotói pályája különböző korszakaiban
Attila készítette el. Kiss Feri meggyőzően mutatta ki, hogy a legtöbb
filmképregény 1982 és a kettőezres évek eleje között jelent meg. A legnagyobb része
persze folytatásokban, de a rajzolt mozikkal (egészen pontosan a Birodalom visszavág nagy
példányszámban megjelenő képregényes változatával) kezdődött a hazai füzetes
képregény kiadás is.
A kezdeteket a két háború közötti
magyar szórakoztató sajtóban, a Hári János című képregényeket is közlő hetilap jelentette mely a korabeli filmsikerekből, vagy azok alakjainak felhasználásával készült
amerikai történetekből is válogatott – az eredeti szereplők nevét néha „megmagyarosítva”.
Az amerikai képregények a magyar sajtóból való száműzése után az első film
alapú feldolgozás 1947-ben jelent meg: egy 1945-ben készült szovjet kémfilmből
született képaláírásos történet. Aztán újra szünet, bő tíz éves szünet
következett – a filmképregény Walt Disney
Pinokkiójának (1940) egy nyilván nem egészen jogszerű feldolgozásával a Pajtásban, 1959-ben tért vissza: a
rajzoló, Zórád Ernő egyszerűen „lenyúlta”
a rajzfilm alakjait (nem is tüntették fel alkotóként a nevét).
A film és a képregény a
hatvanas-hetvenes évek során alig néhány alkalommal találkozott össze. Az
adaptációs képregény fénykorában persze igen sok olyan történetből is készült
feldolgozás, melyek egyben nagy mozi sikerek is voltak, de ezek nem nagyon
kapcsolódtak a filmváltozathoz: Zórád,
Korcsmáros, Sebők a maguk stílusában, saját képi világukban szerettek
alkotni, inkább képzeletükre támaszkodtak. A képregény „filmszerűségét” persze
ez nem érintette: mindhárman hatalmas fotógyűjteménnyel rendelkeztek. Zórádét
volt alkalmam közelebbről megismerni: a kategóriánként nyilvántartott, s nagy
mappákban tárolt több ezer fotó között rengeteg volt a filmből vett jelenet, de
ezeket inkább a beállítások hátteréül (ruha esése, ráncolódása, korabeli viseletek hitelessége)
használta fel, a kompozíció kialakításában saját művészi eszközeire
támaszkodott.
A hatvanas években, mutatott rá
Kiss Feri, inkább csak véletlenszerűen, egy-egy nagyobb televíziós sikerhez
kapcsolódva jött létre egy-egy képregény: láthatóan semmi törekvés nem
mutatkozott arra, hogy a korszak igazi, nagy filmes sikerei – mint az Egri csillagok – rajzolt változata is a
film képi világához igazodjon. A Pajtásban megjelent két történet – A Tenkes fiai és az Orion 8. kalandja – persze a sorozatok népszerűségét használta ki:
előbbi A Tenkes kapitánya egy eseménysorának meglehetősen szabad feldolgozása volt,
utóbbi meg az Orion alakjainak felhasználásával, Alaksza Tamás által írt, a sorozattól független önálló történet.
Sajátos színfoltját jelentik a magyar képregénynek a mozifilm-ajánlók: Az
oroszlán ugrani készül című, a kor valamennyi nagy hazai sztárját felvonultató „magyar
James Bond”-filmhez például Endrődi mester
készített négy oldalas összefoglalót – alkalmanként azonban Zórádot is
fel-felkérték ilyen feladatra.
A helyzet nem változott
gyökeresen a hetvenes években sem. A Fazekas előtti leghíresebb filmképregény, A Tenkes
kapitánya 1972-es feldolgozása is csak „nyomokban” tartalmazott a film
képkockáival azonos elemeket: Zórád, aki képregényeiben inkább karaktereket
rajzolt, nem szívesen bíbelődött el azzal, hogy alakjai arcát a valós
szereplőkéhez – Ungvári László, Krencsey
Marianne és a többiek – igazítsa. A MOKÉP próbálkozik rajzos
filmelőzetessel – Zórád még 1979-ben Pécsi
Ildikót, Bodrogit s néhány más
színészt többé-kevésbé felismerhetően belerajzolva megcsinálja a Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb
szerelmét című, ma már feledésbe merült magyar film előzetesét, de aztán
jelzi, több ilyen munkát nem igen kíván vállalni – s ekkor lép a színre Fazekas
Attila.
A professzionális alkotói pályája
elején álló Fazekas korai képregényei filmszerű ábrázolásmódjaikkal, változatos
plánjaikkal s mindenekelőtt a művész új rajzstílusával tűntek ki. kezdettől fogva nagy
eredetikkel dolgozik, a kihúzáshoz ecsetetet használ, kontrasztosan, átmeneti
tónusokat nem nagyon alkalmazva rajzol, képei lendületesek. Ez a technika kedvez
majd a portrézásnak is. A Fülesben,
1976-ban A bögöllyel mutatkozik be –
azt megelőzően a Pajtásban, a Lobogóban, majd a Népszavában s a Pesti
Műsorban jelentek meg történetei. 77-ben jön a Fáraó, melyből híres lengyel
film is készült, ez azonban Fazekas képregényére nincs hatással – csak évekkel
később találkozik majd a moziban vele. Hasonló a helyzet a Nyolcvan nap alatt a Föld körüllel is – a látványvilág, az alakok
itt sem követik a David Niven és Shirley MacLaine főszereplésével készült
amerikai szuperprodukciót.
A hajóroncs titka csak egyfajta közjátékot jelent: előbb a Magyar Ifjúságnak rajzolja meg, de mert
a lap a hetvenes évek végén felfüggeszti a képregények közlését, végül a
Fülesben jelenik meg, 1977-78-ban – teljesen újrarajzolva. Ezt az
Angyal-történetet Zórád a Lobogónak már egyszer megrajzolta, a labda most
Fazekasnál van, aki nagy gólt lő vele – az olvasók imádják az első igazán „saját
arcos” hazai képregényt. A folytatásra azonban 1982-ig várni kell – igaz, akkor
azonban minden gát átszakad, s kezdetét veszi Fazekas legtermékenyebb alkotói
korszaka. A sort a Birodalom visszavág nyitja, majd a Csillagok háborúja, két
füzetben, a Ben Hur folytatja. Igen sok nemzetközi filmsikert s néhány hazait
rajzol meg – ezek folytatásokban való megjelenésük után 1987-ben aztán füzetekbe
gyűjtve is kiadásra kerülnek.
A videomagnó idehaza még nem
nagyon terjedt el – a filmeket „privát”vetítésen mutatják be a rajzolónak, aki
kis kézi kamerával fényképezte a jeleneteket. Később Fazekas már standfotókhoz
is hozzájutott, a kilencvenes évek elejétől pedig előbb videón, újabban
számítógépen nézi a feldolgozásra szánt filmeket. Nem másolja a jelenteket,
hangsúlyozta Attila, hanem a grafika nyelvére adaptálja: a film képi nyelvét a
rajzéra fordítja. Nagy figyelmet fordít a reális szereplőábrázolásra: a kilencvenes
és a kétezres években született filmképregényein felvonul a magyar színészek
színe-virága, minden lapon találkozhatunk egy könnyen felismerhető hírességgel.
A 90 utáni filmes tárgyú
képregények közül soknak Kiss Feri készítette a forgatókönyvét. Feri
munkamódszere összetettebb: ezek a történetek (bár a filmes háttér
félreérthetetlenül jelen van) inkább az eredeti irodalmi alkotások, vagy, ahogy
arra az est másik vendége utalt, esetleg épp több irodalmi alkotás
feldolgozásából, lényegében már önálló munka formáját öltve születtek meg. E
másik vendég Sváb József volt, akinek
A táncoló figurák című, a Fülesben
megjelent Sherlock Holmes-feldolgozását
Feri ugyancsak „beválogatta” az este során megnézett munkák közé. Sváb Jóska személyesen
nem lehetett ugyan jelen, de egy telefoninterjú révén bekapcsolódott a KKK
programjába: a filmhez való viszonyáról, filmélményeiről, a Holmes-történet
kiválasztásának hátteréről, munkamódszeréről s megvalósításra váró terveiről
beszélt. Ezek között szerepel A vörös
Pimpernel is, melynek báró Orczy Emma
nyomán Kiss Feri írta a forgatókönyvét, s mely jelenleg a rajzoló asztalán, a
grafikai tervezés állapotában van.
A bő kétórásra sikerült
találkozót a Star Wars főcímzenéje
nyitotta, s az is zárta. Okkal: az – egyelőre – utolsó megjelent magyar
filmképregény A jedi visszatér
2013-as, Fazekas-féle feldolgozása volt. Fazekas Attila elmondta: szívesen
készítene újra filmes tárgyú képregényeket, lennének – főként nemzeti
filmklasszikusainkból – még feldolgozásra váró újabb ötletei is. Bár a jelenkor
nem nagyon kedvez az ilyen projekteknek, a magyar képregény hat évtizedes
múltjának kiemelkedő alkotásai itt vannak velünk, mint ahogy legkiválóbb
rajzolója is – az este sem emlékezés volt egy műfajra, hanem nagy pillanatainak
számba vétele, történetei áttekintés és helyzetjelentés a dolgok jelen
állásáról. Az utolsó képre aztán ennek megfelelően – a régi némafilmes
hagyomány szerint – nem a Vége felirat
került fel, hanem hogy Folytatása
következik...
Fotók: Kroboth Jenő
