Amikor keztembe vettem a RePrint magazin első számát, komolyan elgondolkodtam azon: mi lett volna, hogyan alakul az életem, ha 1990-ben nem hagyok fel a képregény-rajzolással. Pályám kezdetén Zórádot szerettem volna követni, elsősorban őt
próbáltam utánozni. A magyar rajzolók közül Fazekas Attila stílusa
ragadott meg. Szerettem Gugi Sándor és Korcsmáros rajzait – tőle
máig az Indul a bakterház a kedvencem – de például Dargay Attila
munkáihoz már kizárólag, mint olvasó közelítettem. És persze ott voltak a Pif
nagyszerű grafikusai, az általuk közvetített „nyugati” képregény-technikák.
Később aztán jöttek az amerikai képregény-füzetek: a szuperhősök és Tarzan, a
Csillagok háborúja és a Marvel mozifilmekhez készült adaptációi. Önálló
stílus kialakításán akkoriban nem nagyon törtem a fejem. Igaz, ehhez nem csak a
megfelelő szakmai tudás, az alapvető munkaeszközök is hiányoztak: a műszaki
rajzban használatos, cserélhető hegyű tollakat, de még a kézhez állóbb csőtollakat sem erre találták
ki.
 |
| Cselvetés magyari módra… Az Igaz Szó-ban 1985-86-ban megjelent történelmi képregényekben még elsősorban Zórádhoz igazodva kerestem azt a formanyelvet, amin én szerettem volna megszólalni |
Az „eredetiket” kezdetben túl
nagyra vettem, a tónusok túl sötétek voltak, az alakok pedig reménytelenül
elrajzoltak. Szívesen mondanám, hogy volt valami tudatosság a tanulás
folyamatában, de nem lenne igaz. Az egész inkább ösztönös mintakövetés volt.
Ami megfogott, amit jónak találtam, azt próbáltam utánozni. Nem kész rajzokat
másoltam, hanem – Zórád iránymutatása szerint – töméntelen mennyiségű újságból
kivágott és rendszerezett fotót. A formális művészeti képzés és magabiztos
grafikai tudás hiánya persze folyton kiütközött, s míg a „műfajelmélet” lassan
keservesen megszerzett gyakorlati tapasztalatok révén összeállt, a rajzok még
mindig merevek, mélység nélküliek, sematikusak voltak.
 |
| 1987-re kialakult, amit később „kifestő-stílusnak” neveztem: kontúros, levegős rajzok, immár nem (nagyon) elrajzolt figurák, arányos kompozíciók… |
 |
| … ahol viszont minden rajz állóképbe merevedik. |
Két-három tanulóév után azonban,
úgy 87-88 táján kezdett már alakulni valami. Még nem stílus, de annak
kezdeménye. Kontúros, tiszta vonalakkal próbáltam dolgozni, de a körvonalakat nem
ecsettel húztam meg (ami például Fazekas Attila rajzait különösen lendületessé
tette), hanem eltérő vonalvastagságú filctollakat használva. Később, amikor már
lehetett kapni 0,2, 0,3 és 0,5 mm-es rostirónt, még könnyebben boldogultam.
Közben a tényleg szorgalmas gyakorlás hatására fejlődött a rajzkészségem is: az
első képregényem, amit már magam is annak mernék nevezni, az Isztam-buli lett.
Itt már tudatosan törekedtem az igényes kompozícióra, arra, hogy minél több
„élő”, valós helyszínt bemutató képet használjak.
 |
| Az Isztam-buli nyitóoldala. Itt már tudatosan törekedtem a szereplők „élővé” tételére, a cselekmény valós helyszínek közé helyezésére. A végeredmény azonban még mindig messze járt attól, amit elérni szerettem volna... |
Bár - akkor - még nem tudatosult bennem, de
a rajzaim egyik legnagyobb hibája a túlzottan statikus jelleg volt. Néha
sikerült dinamizmust csempészni egy-egy képkockába, de legtöbbször a kép
„állt”, a szereplők bele merevedtek a pillanatba. Ezt legfeljebb a szereplők
arcán tükröződő érzelmek meg a gesztusok, kézmozdulatok tudták oldani. A plánok
is meglehetősen konzervatívak voltak, különösebb tükrözéssel még eszembe sem
jutott megpróbálkozni. A Hód-történeteknél később már igen. Az első lépcsőt –
még a hagyományos, háromcsíkos, kombinált oldalfelosztásban gondolkodva – a
panelek belső továbbosztása jelentette – ez már majdnem úgy nézett ki, mint az
igazi képregény.
 |
A Hód-történetek során tanultam
bele igazán a szakmába: egyre több olyan „képregényes” megoldást sikerült
találnom, melyek az addig inkább statikus kompozíciójú képekbe mozgást,
dinamizmust vittek
|
A történetek megrajzolásában
sokat segített, hogy én készítettem a forgatókönyveket. Ezt mindig
komolyan vettem – vallom, hogy külön műfaj, és távolról sem könnyű műfaj a
képregény-dramaturgia. Az egészen részletes képutasítás persze ilyen esetben
felesleges, de tömören, emlékeztető-szerűen ilyenkor is kell. A szövegeket
azonban meg kell írni – ha kell, a cselekmény fonalán is változtatva,
„feldúsítva” a dialógusokat, képszövegeket. Először tehát a fejben készült el a
munka (nagyon ritkán készítettem külön stroyboardot egy-egy történethez), aztán
össze kellet gyűjteni a segédleteket, a történetbe beledolgozandó fotókat, és
kezdődhetett a kidolgozás.
 |
| A történet hitelességét próbáltam valós helyszínek megrajzolásával növelni: ehhez a Martinelli téren és a Váci utcában játszódó jelenetsorhoz előzetesen nagyon sok fényképet készítettem |
Szakmai szempontból talán
legjobban sikerült munkám Az éjszakai hölgy, avagy a kolostor szépe volt.
Kulcsár Ödön melodramatikus hangulatú kisregényéből készült, egy régi bolgár
legenda és egy mai, több szálon futó szerelmi történet összefonódásával.
Megpróbáltam nagyon „odatenni”. Oldalkompozíciókban, méghozzá lendületes és
formabontó oldalkompozíciókban gondolkodtam, alaposan kidolgozott rajzokkal,
másfélszeresnél immár kisebb nagyítással.
 |
| Ami korábban nem nagyon sikerült: a két ember közötti beszélgetést a rajzok révén mozgalmassá tenni. Amit a szereplők elmondtak, a sztori szempontjából kulcsfontosságú volt… |
A rajzok egy lényegében
véletlenül felfedezett technika használatával egészen sajátos hangulatot
kaptak. A használt filctollak egy idő után kezdtek kifogyni, kiszáradni, a
végük meg elrojtosodott. Régebben simán kidobtam őket – de aztán rájöttem, hogy
a fények játékát, „puhább” kontúrokat remekül meg lehet csinálni velük. E
hatások nagy része aztán persze elveszett a nyomdai előkészítés során (a lap
nem valami jó papíron, a legegyszerűbb nyomdatechnikával jelent meg).
 |
| … a képek változó plánjai és az egyébként a cselekményhez nem tartozó részletek formagazdagsága azonban sikerrel oldotta fel a dialógus „monotonitását” |
Ha
1990 után a pályán maradok,
valószínűleg ebben a stílusban folytattam volna, és remélhetőleg egyre
jobban. Öt év alatt végül sikerült kitanulni a szakmai alapokat, létre
jött valami, amit akár már önálló stílusnak is lehetett tekinteni. és ami nem lényegtelen: - megint csak akkor - meg is lehetett élni belőle. Negyedszázada a „piacnak”
termeltünk: ha rossz volt is megvették, mert nagy igény volt rá, az rajzolókból
pedig nagy hiány. 1990 után új alkotók léptek színre: a magyar képregény műhelyének számító Füles a Kiss Feri-érában sok tehetséges alkotónak adott megjelenési lehetőséget. Az én kiadói hátterem, a Mi Világunk viszont a rendszerváltás után ellehetetlenült: a munkatársi gárda kemény magja egy ideig még az Új Nap kiadó égisze alatt próbált az új piaci viszonyokhoz igazodni, aztán lassan annak is vége lett.
 |
| A képregény „szolgai” műfaj, a kép bár a szöveggel egyenrangú közlési forma, túlságosan messze nem távolodhat el a leírtaktól. Vannak persze kivételek: amikor a kép a regény fölé kerekedik |
Ami helyette jött: egy sikeres kiadói vállalkozás irányatása, majd 1996 után visszatérés tanult szakmámhoz, a jogtudományhoz. Ami negyven felett egy új szakmai karrierrel is megajándékozott: tudományos fokozatot szereztem, akadémiai kutatócsoportban dolgoztam, majd 2002-től elkezdtem egyetemen tanítani. Mint az elektronikus jog egyik első művelője, sokat publikáltam, tanulmányaim, könyveim jelentek meg. 2002-től jött a főtanácsadói munka a Miniszterelnöki Hivatalban, ezzel párhuzamosan az Igazságügyi Minisztériumban is kodifikációs munkacsoprotot vezettem, s dolgoztam az Informatikai Minisztériumnak is. Nem sok időm volt a múlton merengeni, félbeszakadt pályáimat értékelni és újraértékelni. 2011-ben, a Zórád-emlékév aztán sok mindent megváltoztatott. Bár régi-új szakmámban szép sikereket értem el, úgy tudományos kutatói, mint egyetemi munkámban végtelen nagy örömömet lelem, s teljes szívemel elköteleztem magam mellettük, újra rajzolni, írni, alkotni szerettem volna. Egy nagy vágyam Fazekas Attilának és közreműködő, kedves barátaimnak hála, most teljesült: régi történeteim most ismét nyomtatásban láthatom. S talán ez lesz a fóruma az egyszer majd megszülető újaknak is...
