Sokféle motivációja lehet annak, aki azért ragad ceruzát-rajztollat, hogy képregényt készítsen. Azt hiszem, ami mindannyiunkban közös, az a történetek képben való elbeszélésének vágya, láttatni másokkal azt, amit és ahogy mi is látunk. Nem létező vagy nagyon is történelmi világokat, helyszíneket, embereket. Amíg nem megrendelésre dolgozik a rajzoló, kedve szerint választ témát – ha meg igen, meg is fizetik az élvezetért. Mindkettő mennyei állapot.
Számomra ez egyik legnagyobb csábítást a történelmi idők újrateremtésének lehetősége jelentette. Ez egyrészt a korabeli magyar képregény igen erős történelmi beágyazottságának volt köszönhető. A Pajtásban, mely a korosztályom számára szinte egyöntetűen a képregénnyel való első találkozást adta, túlnyomóan ilyen történetek jelentek meg, s az ifjúsági irodalomba visszaszorult történelmi regény is ekkor élte aranykorát. A kettő aztán nagyon sokszor összetalálkozott: Hunyadi József fekete lovagját, Őrsi Ferenc Tenkes kapitányát és számtalan más, népszerű regényt szinte párhuzamosan olvashattuk könyvben és élvezhettük képregényen.
Az Igaz Szó, a Magyar Néphadsereg havi magazinja jó kis újság volt akkor, jelentős olvasótáborral. Mottója igazsága (minden családban volt, van vagy lesz katona) mára már a kötelező katonai szolgálattal együtt a múlt homályába veszett, de vagyunk, akik még emlékezünk rá. A lap Barkovits István főszerkesztősége alatt az aktuális katonai eseményeken, a katonapolitikai (de nem feltétlenül ideológiai) és haditechnikai kérdések tárgyalásán túl igen komoly figyelmet szentelt a hadtörténetnek is. A budai vár visszavételének 300. évfordulóját például egész éves cikksorozattal ünnepeltük (akkor épp a szerkesztőségben dolgoztam, én gondoztam s részben írtam is a megemlékezés írásait).
Első, nyomtatásban is megjelent munkáim az Igaz Szó történelmi tárgyú képregényei voltak. Nagyobb lélegzetű történetet az éves során csak kettőt közölt a lap, inkább egy oldalpárnyi mini képregényekre specializálódtunk. Először Jókai A magyar nemzet története c. könyvéből emeltünk ki történelmi jeleneteket, aztán jött a Hadifurfangok sorozat, mely a magyar hadtörténet kiemelkedő eseményeire építkezett. Mindkettőt nagyon szerettem, bár akkor még igen korlátozott grafikai képességeim miatt az eredménnyel soha nem voltam elégedett. A sorozatok mindazonáltal lehetőséget adtak arra, hogy – különböző technikákat kipróbálva – sok magyar várat „rekonstruálhassak”, sokféle egyenruhát mutassak be és számos történelmi portré készítésére is lehetőségem nyílt.
Ami persze jóval bonyolultabb volt, mint képzeltem. A várakat ábrázoló metszeteket, alaprajzokat térbe kellett helyezni, a kor építészeti stílusjegyeinek megfelelően, a tényleges földrajzi viszonyoknak megfelelően kellett megrajzolni. A ruháknak, közlekedési eszközöknek, bútorzatnak korhűnek kellett lennie, a portréknak pedig hasonlítani kellett a valóban élt történelmi személyiségre – de legalábbis azokra az ábrázolásokra, amit az olvasó vélhetően ismert.
A zórádi módszer – képeskönyvek alapján, a maximális hitelességre törekedve dolgozunk – egyszerűnek tűnik, megvalósítani azonban nem volt könnyű, hisz az alakokat szabályosan „fel kellett öltöztetni”, a paloták termeit be kellett rendezni… Mindezt csak egy folyamatosan bővített kis könyvtár (építészet, divat- és bútortörténet, a közlekedés története stb.) állandó használatával lehetett megvalósítani. Valahogy így...
 |
| Legelső történetem legelső lapja: Sarolta fejedelemasszony, 1984. Az eredeti sajnos elveszett. A süveg és a ruha (természetesen) László Gyula ábrázolásai nyomán, a földgyűrűvel körülvett toronyvár Gerő László Magyarországi várépítészet c. könyve alapján (104-105. oldal) rekonstruálva |
 | |
| Kalandozó eleink sajátos harcmodora. Az öltözék, lószerszám, fegyverzet megrajzolásához forrás itt is László Gyula volt |
 | |
| Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér ábrázolása hálás feladat volt, sajátos vonásainak hála még az elnagyoltabb rajzoknál is kimutatható lett némi hasonlatosság |
 | |||
| A két lapos történeteknél nem volt mód a cselekmények hosszabb felvezetésére: rögtön a nyitóképben tisztázni kellett mikor, hol, milyen történelmi eseményhez kapcsolva indul a sztori. Várad török ostrománál a vár távoli látványa és közeli térképe érzékelteti a csapatok elhelyezkedését. A középkori várábrázolásokat mindig óvatosan kellett kezelni, hisz a legtöbbször madártávlatot használó rajzok az erődítményt ugyan akár még a valóságnak megfelelően is ábrázolhatták, ám a vár körüli település részleteire kevés figyelmet fordítottak. |
 |
| Még egy hálás modell: Rákóczi fejedelem portréja. A „történelmi arcképek” bemásolása volt a könnyebbik út: ahhoz már az enyémnél magasabb fokú rajztudás kellett, hogy az alakok „mozogjanak” is a történetben |
 |
| A lovak rajzolása nem egyszerű feladat: elől harap, hátul rúg és az egész izgága állat izomból meg anatómiából van össze rakva. Mennyivel egyszerűbb a teherautó! 87-ben az októberi forradalomról szóló sorozatban egy, az évszakhoz képest kissé alulöltözött tengerész őrzi a leánynevelő intézetből a bolsevikok főhadiszállásává lett Szmolnijt. |
