Beregszászon született 1912. november 25.-én. A Prágai
Tudományegyetemen szerzett jogtudományi doktori oklevelet 1937-ben. 1935–1939
között Munkácson volt ügyvédjelölt, majd 1939-1943 között Paternai Béla
közjegyzőnél magánalkalmazott. Szovjetbarátság vádjával internálták, majd
1941-ben rendőri felügyelet alá helyezték. 1942-ben egy különleges
büntetőszázaddal a keleti frontra vezényelték, ám betegsége miatt 1944-ben
leszerelt.
1945-ben Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főispáni titkára
lesz, majd az MKP delegáltjaként 1949-ig fogalmazóként dolgozik a
szociáldemokrata miniszteri irányítás alatt álló az Igazságügyi Minisztériumban.
Részt vesz az új államrend kialakítását célzó jogszabályok előkészítésében.
Nagy műveltségű, több nyelven kiválóan értő és beszélő, ugyanakkor politikailag
az MKP programja mellett elkötelezett fiatal jogászként jelentős publikációs és
szakmai közéleti tevékenységet fejt ki.
1949-ben kerül az IM a Kodifikációs Főosztályára, ahol előbb
munkatársként, majd főosztályvezetőként 1955-ig dolgozik. A legtekintélyesebb
kommunista jogászként, ideológusként gyakorlati és elméleti kérdésekkel
egyaránt foglalkozik: Beér Jánossal ő jegyzi az 1949-es Alkotmány első
kommentárját. 1953-tól kiáll a Nagy
Imre-féle új vonal a törvényességet helyreállítani kívánó törekvései mellett:
ennek legfontosabb biztosítékát a jogalkotásban, az államra nézve is kötelezően
megtartandó jogszabályok megalkotásában látja.
Az ő irányítása mellett zajlanak az ötvenes évek elejének
nagy kodifikációi (polgári eljárásjog, családjog, munkajog), s kezdődnek meg
1953-ban a Polgári Törvénykönyv előkészületi munkálatai. Érdemben a szakmai
munkálatokba nem avatkozik be, szakmai és politikai tekintélyét inkább arra
használja fel, hogy a munka zavartalanságát, folyamatosságát biztosítsa.
1949-1955 között tanít a budapesti jogi karon. 1949-től az MTA levelező,
1956-tól rendes tagja. 1955-ben az MTA
Állam- és Jogtudományi Intézetének vezetője lesz, s marad is 1981-ben
bekövetkezett nyugdíjazásáig. 1955-1960 között az MTA II. - történeti és jogi -
osztályának titkára, majd 1960-1970 között az MTA főtitkárhelyettese, 1970-1976
között alelnöke. Egyedüli külföldi jogászként tagja a szovjet Tudományos
Akadémiának.
A szocialista
normativizmus jegyében 1955 után halálág elsősorban jogelméleti, jogbölcseleti
kérdésekkel foglalkozik, mindemellett azonban számos, az aktuális jogi
problémákat vizsgáló, sokszor programadó tanulmánya megjelenik, nem kis mértékben a polgári jog és
a Ptk. kodifikációjának összefüggésében. 1957-ben, a Jogtudományi Közlönyben
teszi közzé Nemzeti jog és szocialista jogfejlődés című tanulmányát, melyben
kiáll „a magyar jogtörténet során kibontakozó vagy fejlődő burzsoá jog
fejlettebb intézményeinek” a szocialista civiljogban való továbbvitele és –
Eörsihez hasonlóan - a készülő Ptk. „előremutatóan nemzeti” jellegének deklarálása
mellett.
Jogirodalmi munkássága igen nagy számú hazai könyvben és
tanulmányban, számos idegen nyelven megjelent írásban teljesedett ki: 60.
születésnapján az Akadémia Állam-és Jogtudományi Intézetének dolgozói 60 oldalas, a
Közgazdasági- és Jogi Könyvkiadó által megjelentetett kötetbe gyűjtötték össze
addig megjelent publikációit, mely legfontosabbnak tartott monográfiáiról (Az emberi jogok mai értelme, 1948, Népi
demokráciánk joga, 1951, A burzsoá állam- és jogbölcselet Magyarországon, 1955,
A jogszabályok értelmezése, 1960, A
szocialista jog, 1965, A jogelmélet alapjai, 1971) rövid ismertetőket is tartalmazott.
Igen jelentős a jogösszehasonlítás területén végzett munkássága: nem csak ennek szocialista jogelméleti alapjait veti meg, de az MTA és a Jogtudományi Intézet égisze alatt zajló kutatásokkal, konferenciákkal és kiadványokkal a magyar jogtudománynak nemzetközi szinten is elismertséget szerez. Az e tárgyban született legfontosabb tanulmányait A jogösszehasonlítás szocialista elmélete című könyvében (1975) gyűjtötte össze.
Harminc éve, 1991. május 31-én hunyt el, Budapesten.
