2015. január 18., vasárnap

Visszatérés előtt - a rajzolás nagy kalandja az idén folytatódik




Az úgy kezdődött, hogy 2011 decemberének végén besettenkedtem a nem messze lévő papírboltba, s összevásároltam ezt-azt: kartonpapírt, ceruzákat, vázlatfüzeteket, ceruzafaragókat és egy-két jobb minőségű radírt. Jó ideje – akkor már egészen pontosan 21 éve – nem nagyon volt szükségem ezekre a dolgokra: a Zórád-emlékév vége felé azonban valahogy megszállt az ihlet, s ismét kedvem kerekedett a rajzolásra. Szorgalmasan gyakorolni kezdtem: az első rajzom 2012. január 4-én tettem ki a Facebookra. Naná, hogy egy dögös macát ábrázolt (kellően frivol testtartásban), s naná, hogy nagyon megszenvedtem vele: alapoktól kellett újra tanulnom az arányokat, a rajztechnikát, de még a ceruza fogását is.

Az első lap: készült 2015. január 4-én. Furcsa volt a régi alakokat próbálgatni, lépésről lépésre felfedezni a formákat. 1987-ben rajzoltam utoljára Bucót, az akkor kiadásra nem került Kalendárium lapjait. Most, az újrakezdés után ez volt az első próbálkozás - később aztán sokat javultak a rajzok.
A folytatásról aztán rendszeresen beszámoltam itt, a blog oldalain: a divatrajzzal töltött számtalan órák után nyáron a mangával való kísérletezés következett. Lelkesen gyakoroltam, dolgoztam, s bár az asztalt pusztán egy félig kibelezett, kapcsos jogi kommentárra tett deszkalap jelentette (a megfelelő szögbe döntött lap a rajzoláshoz nélkülözhetetlen) idővel egészen belejöttem az „alkotásba”. Nagyravágyó terveket dédelgettem, s még arra is képesnek éreztem magam, hogy új műfajt teremtsek: a magyar környezetben játszódó hazai mangát – amit hangának neveztem el. Nagy lépés volt ez, hisz az elején szent esküvéssel fogadtam: képregényt pedig nem csinálok, inkább egy divattörténeti sorozatra fordítom felbuzgott energiáimat.

Vázlat a bevezető történet nyitóoldalához. Gonosz varázsló tartja rettegésben a Négy Királyságot: míg a trónok egymással harcolnak, ő nemes hölgyeket ragad el s baljós várában rabként tartja őket. Ez történt a hercegnővel is: csak egy igaz, bátor páncélos vitéz tudja őt kiszabadítani. És már itt is van…
A szabadkézi ceruzarajzzal tényleg nem sok gondom akadt, rá kellett jönnöm, hogy jobban érzem a formákat, arányokat, s tisztábbak a rajzképek, mint egykoron. A kihúzás is ment valahogy: amit viszont úgy éreztem, feltétlen meg kell tanulnom, az a digitális rajztábla volt. Beszereztem egyet (máig itt porosodik mögöttem a polcon), mert a manga-rajzoláshoz szükséges tónusokat és trükköket más módon nem tudtam volna elérni. Mint kiderült, a digitális táblával sem: néhány próbálkozás után feladtam, s elment a kedvem magától a rajzolástól is. Nem kicsit, nagyon: oly annyira, hogy aztán két éven át megint a tájára sem néztem a rajzlapnak, rajztáblának.

A gonosz varázslónak van azonban egy tűzokádó sárkánya: a vitéznek először őt kell legyőznie. A történet krónikásának meg meg kell tanulnia lerajzolni, megtervezni a sárkányt… De mi fán terem a sárkány-anatómia? Szerencsére a rajzolásról szóló számtalan könyv között van olyan is, amely pont ezzel foglalkozik.
De akit egyszer a frissen radírozott, grafitos papír illata megcsapott, nem felejti el soha. Az elmúlt két esztendőben néha firkálgattam egy kicsit, Artúr unokámmal nagy közös rajzolásokat rendeztünk, ám ez volt minden: miközben azért a kisördög már elkezdte romboló munkáját békés, nyugdíj felé közeledő világomban. 2014 végére itt, a blogon már túl voltam a 150. bejegyzésen s a nyolcvanötezredik látogatón: örültem annak, hogy írásaimra ennyien kíváncsiak, de el is gondolkodtatott: vajha nem unják-e a Nyájas Olvasók az állandó múltban turkálást, a régi dicsőség felemlegetését, vagy az ész osztása helyett nem valami konkrétumot várnának-é el sokkal inkább: bizonyítékot arra, hogy nem csak tudom, miről beszélek, de meg is tudom csinálni a gyakorlatban.

Haui Jóska örökbecsű szavaival: „a firkák nem öregszenek”. Vagy mégis? Lakli Sanya és Szatmári Szilvi 1989-ben 13-14 évesek voltak - ma már negyvenesek. Sanya talán vállalkozó lett, pocakot eresztett, s megkopaszodott, Szilvi még őrzi a régi szépségét, de bizony kicsit már „elnehezült” ő is... De hogy öregszik egy szellem? Hát - valahogy így...
Ötletek körvonalazódtak bennem, néhány vad és kevésbé vad elképzelés. Régi alakjaim tolakodtak elő, s jött néhány új is. Elgondolkodtam, hogyan tudnám továbbírni a 90 körül otthagyott meséket, hogy rajzolnék ma meg egy, a lovagkorban játszódó képregényt, egy gyerekeknek szóló állatos történetet, egy krimit vagy épp (mert ez is megfordult a fejemben) egy mangát, a magyar mondavilág mágikus környezetében. A döntés most már tudatos volt, a felszerelés pedig készen várt: így aztán 2015. január 4-én hajnalban neki is fogtam – a gyakorlásnak. Először régi, Békési Józseftől „örökölt” figuráimmal, Bucóékkal kezdtem – mit mondjak, újratanulásuk távolról sem volt egyszerű. Mint ahogy a sárkányok „animálásának” újbóli elsajátítása sem…

Miről szól a képregény? Legalapvetőbben: képzelt univerzumok teremtéséről, melyek között kedvünk (és korunk) szerint barangolhatunk. Így fér meg pl. egymás mellett Disney és a Slusszkulcs-Klán, Fazekas Attila történelmi képregényei és az EpicLine színes meséi, Pásztor Tibor északi sagái, Haui József gyerektörténetei és Sváb József valósághű világa. De van-e átjárás a „firkaverzumok” között? Vegyük azt az esetet, hogy négy kiskutya békésen bóklászik az iskola folyosóján, s az egyik sarokban fénylő-lüktető jelenséget fedeznek fel. Kíváncsian megközelítik, ám a jelenség egyiküket beszippantja... Hű barátai utána ugranak - aztán jön a felismerés. Az oldalak egyébként nem ilyen maszatosak, mint ahogy a képeken látszanak: a halvány ceruzarajzokat szkennelés után fel kell erősíteni, s ez sajnos nagyon kiemeli a kézzel vagy a radírral elkent sötétebb foltokat.
Sok-sok hajnali óra, sok-sok próbálkozás – s néhány ötlet, ami köré az újonnan készült rajzokat rendezni tudtam. Ha már újra belefogtam a rajzolásba, valami szépet, látványosat, ugyanakkor egyedit szerettem volna létre hozni – ehhez bizony, ha nem is az alapoktól, de most is újra kellett kezdeni mindent. S persze a régi, jól ismert, megváltoztatni immár nem szándékolt technikák szerint: ceruzával, kartonlappal, vázlatfüzetekkel. Rajzolói pályám kezdetén, úgy negyven éve még HB-s vagy még keményebb ceruzákkal karistoltam a papírt: ma már inkább 3/B-s, 6/B-s, igen puha ceruzákat használok – amennyire lehet, „könnyű kézzel” vezetem a vonalakat, s a „finom” részletmunka a kihúzás fázisára marad.

Ha van a „firkaverzumok” között átjárás, akkor a kapunak nyilván mindkét irányban működnie kell. Tegyük fel, hogy egy nap eltűnik Jessica Rabbit - egy párhuzamos világban, ahol a rajzfilmhősök élnek, kitör a pánik. Bucóékra vár a feladat, hogy felkutassák a legfelkészültebb titkosügynököt, aki képes megtalálni őt. Hódra, a hetvenes évei derekán járó nyugalmazott ügynökre esik a választás - aki persze a másik világba lépve maga is átváltozik: visszafiatalodik kicsit, és... Hát, igen. Kutya lesz belőle. Nyomozókutya!
Bár lenne annyi időm, amennyi ötletem, s bár a körülmények engednék, hogy ezeket az ötleteket mind megvalósítsam. Jó lenne Hódot, a titkos ügynököt nyomozókutya képében a „firkák” világába beküldeni, hogy felkutassa s kiszabadítsa az elrabolt Jessica Rabbit-ot, vagy épp Bucót, Tacsit, Szettit, Micikét és a banda tagjait egy hiperűri kapun át az „élő” alakos manga világába küldeni. Jó lenne a megöregedett Roberto és Julika kalandjait a mában folytatni, régi képregényeim „felújítani”, cikázni műfajok, rajzstílusok és történetek között – de hát erre nincsen sok esély.

Nyáron lesz 45 éve, hogy Julika, a pesti kosaras kislány egy verőfényes napon (eltűnt barátnője nyomába eredve) Rómában bepattant Roberto Massini, a l'Unita riporterének nyitott autójába. Kezdetét vette a magyar képregény mindezidáig legnépszerűbb, Cs. Horváth Tibor és Zórád Ernő által jegyzett sorozata. A Roberto és Julika kalandjai a Fülesben 1973-ig hét folytatást ért meg, hogy aztán a nyolcvanas években – százezres példányszámban – füzetek formájában is kiadják. Julika a történet kezdetekor 19-20 éves lehetett, Roberto inkább már harminc fölött járt (Zórád legalábbis érett férfiként állítja elénk). Ebből adódóan ma Julika hatvan körül járhat, Roberto pedig hetvenes évei derekán, s már (számos bambinóval, unokával meggazdagodva) készülnek a negyvenedik házassági évfordulójukra…
Nem csak jogi okoknál fogva (a Disney aligha nézné ölbe tett kézzel, hogy Jessica Rabbitot felhasználjam a történetemhez), de már csak az idő szűkös volta miatt is. Mert mindemellett az egyetemen is helyt kell állni: új félév kezdődik, új, nem könnyű tárgyakkal. 2015 nagy kihívása az Európai gazdasági jog tantárgy új formába öntése lesz: a fantasztikus nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatóimnak végre olyan kurzust sikerül majd tartani, amely a legmagasabb nemzetközi standardoknak is megfelel. Ehhez közel százötven esetfeldolgozást, tizenöt-húsz normaelemzést, s minden hallgatónak külön írásban kidolgozandó témát kell előre meghatározni, személyre szabott irodalmat ajánlani, a hallgatókat a forráskutatás rejtelmeibe bevezetni. De megéri, mert egyre inkább meggyőződésem: már eleve így, közös munkánkból a maximumot kihozva érdemes csak belekezdeni.

De vajon hogy nézhetnek ki, hogy élhetnek ma? Julika, az egykori élsportoló nyilván megőrizte formáját, ma sem csak pilatesre jár: Rómában is, Pesten is minden nap fut, hetente kétszer pedig uszodába is elmegy. Roberto latin módra öregedett meg: mint Gianni Morandin vagy Eros Ramazottin, az ő alakján sem fogtak az évek, bár az utóbbi időkben azért focimeccsekre inkább már csak az unokák kedvéért jár ki. S hogy nyomoz-e még a szerelmespár? Természetesen! S talán lesz valaki, aki majd elbeszéli újabb kalandjaikat is…
A rajzolás tehát a reggelekre, a nyugalmasabb hétvégékre s persze a nyári hónapokra marad. Bár a stílusokkal való játszadozást, gyakorlást még kicsit folytatom, Kiss Feri és yuyu barátaimmal már dolgozunk a leendő, Nagy Művön, az opus magnumon. Feri vállalta, hogy megírja a forgatókönyvet, yuyu pedig, hogy képszerkesztőként gondozza majd az elkészült oldalakat. Köszönet nekik – nélkülük (ez sem) sikerülhetne. A munka füzet formájában talán a Hungarocomixra meg is jelenik – Kiss Ferivel reméljük, sok régi képregény-rajongó s talán nem kevés új olvasó talál majd örömöt benne. Jóval korábban elkészül azonban a történethez az a kedvcsináló előzetes, amely felfedi a „nagy” képregény hőseit, s talán már kicsit konkrétabban a témáját is. A bemutatkozó történet címét azonban már most szívesen elárulom:  Visszatérés. S hogy kié? Legkésőbb februárban kiderül!