1959. február
16-án a kettős hatalom megszűnésével győzött a kubai népi forradalom – hat éves küzdelemre végleges pontot téve Fidel Castro (1926- ) lett
az ország miniszterelnöke. Mikor 53-ban Castrot a Moncada-laktanya
elleni támadásért a Battista-rendszer bírósága 15 évre ítélte, a
jogászból (ugye! ugye!) lett ifjú forradalmár nem tudom, gondolt-e arra, hogy hat év
múltán az ország teljhatalmú ura lesz - s marad mind a mai napig?
 |
| A forradalom utolsó szakaszának eseményei, Wozniak képregényében… A felkelők fokozatosan az egész szigetet ellenőrzésük alá vonják |
A kubai forradalomra a világ nagyobbik része
ma is csendes szimpátiával tekint. Ebben nagy szerepet játszik a forradalmi
romantika: az olyan lázadó fiatalok, amilyen egykor Castro és barátai, s
különösen Ernesto „Che” Gueavara, a Commandante voltak,
generációk számára példaképül szolgáltak. S a remény ígéretét arra, hogy
összefogással, bátor kiállással egyszer minden zsarnoki rendszer megdönthető.
 |
| A Santa Clara-i bevonulás 1959 januárjában történelmet írt, s egy legenda is megszületett… |
Az olyan filmek, mint a 2004-ben bemutatott A motoros naplója a romantikától eltávolodva igyekeztek reális képet adni arról a hat évtized előtti Latin-Amerikáról, ami a forradalmi mozgalmakat életre hívta – a népszerű kultúra más alkotásai, mint a francia-spanyol Nathalie Cardone híres Hasta Siempre!-feldolgozása pedig gondoskodnak a Che-mítosz fenntartásáról.
A kubai forradalom és annak vezérei
viszonylag gyorsan képregényen is megjelentek. Elsősorban persze Latin-és
Dél-Amerikában, ahol Che legendája ma is elevenen él – alakjával igen sok
jól-rosszul megrajzolt történet foglalkozott. A kettőezres évek derekán a
Che-mítosz Európában is új erőre kapott – Charles, Wozniak és Bekaert
szép albuma a regényes mozzanatokat megőrizve, de a tényekhez ragaszkodva
elevenítette fel Che Guevara életének fő állomásait. Számomra már csak grafikai
igényessége folytán is a legkedvesebb az argentin Enrique Breccia, Alberto
Breccia és Héctor German
Oesterheld a hatvanas évek végén eredetileg folytatásokban megjelent,
s azóta sok-sok album kiadást megért története.
 |
|
1959: a győzelem pillanata Enrique
és Alberto Breccia történetében
|
Fidel Castro (de inkább a Castro-rendszer) képregényes
életrajzát 2010-ben egy német művész, Reinhard Kleist készítette el. Az először a német Carlsen kiadónál megjelent, közel háromszáz lapos alkotás
műfaját tekintve kép-regény (graphic novel): a történetet erőteljes,
fekete-fehér, filmszerűen pergő rajzokban beszéli el. Kleist ismeri és szereti
Kubát (erről korábbi munkája, a Havanna már tanúskodott). Otthonosan mozog a
helyszíneken, mély szimpátiával mutatja hősei felemelkedését, s nem kevés
szomorúsággal bukását: a forradalom és a szabadság fokozatos diktatúrába fordulását.
 |
| 1956. december 26... Kleist képregényében Granma Kuba partjai felé közelít. Új szakaszba lép a forradalom |
A kubai forradalomnak a magyar
képregény korai szakasza is emléket állított. Cs. Horváth Tibor a Lobogó számára Viva
Castro! címmel dolgozta fel a kubai forradalom hat éves történetét. A
rajzokat Korcsmáros Pál készítette. Ha az utólag belemagyarázható
politikai felhangoktól eltekintünk, a végeredmény egy ma is élvezhető
akciótörténet lett, a kelleténél talán kicsit több szöveggel, izgalmas, de
kicsit irreális cselekménnyel. Rögtön az indulás a kebelbe mar: Castro és hős
felkelő társai nagy, amerikai batárokon, nyitott gépkocsikon indulnak – talpig
kommandósnak öltözve, kezükben géppisztolyt lengetve – Santiago de Cuba utcáin a Moncada-laktanya
felé. A folytatás méltó a kezdéshez: Kuba hősei két magasztos gondolat
kimondása között rejtői pofonokat osztanak, s végül csak kivívják a szabadságot.
 |
| Venceremos! Győzni fogunk, barátaim! |
A történet utolsó lapja így,
több, mint fél évszázad távlatából azért kissé ironikus. Mondhatnánk: a magyar
szerzők tudhattak valamit. Mert bár a sztori azzal ér véget, hogy Havanna
népe 1959 januárjában egy emberként az utcákra seregelve köszönti a diadalmas
forradalmárokat, s szeretett új vezérét, Fidel Castrot, a lap alján azért már
felsejlik a jövő. „Menekülés a pokolból!” – ígérte a Lobogó a
folytatást. Ami el is következett… Mert forradalom ide, kivívott szabadság oda,
az elmúlt 55 évben életük kockáztatásával százezrek vágtak már neki az amerikai
partokig vezető 145 kilométeres távolságnak, vagy éltek a néha legálisan
engedélyezett kivándorlás lehetőségével. Mindez – csakúgy, mint politikai
pályája mások általi megítélése – az agg forradalmár szempontjából aligha bír bármi fontossággal. „Ítéljetek el, nincs jelentősége. A történelem majd feloldoz
engem.” – mondta 1953-ban, a rögtönítélő bíróság előtt. S mert a
történelmet mindig a győztesek írják, végső soron
igaza lett…
