2014. január 30., csütörtök

Az Aranycsapat kapitánya: halálának évfordulóján a magyar képregény Sebes Gusztávra emlékezik


2014 szeptemberében ahogy arról ebben a cikkben olvashattokelindult a Képregény Kedvelők Klubjának Facebook-csoportja. Várunk mindenkit, aki a régi képregények, az aranykor magyar klasszikusai és a Képregény Kedvelők Klubjának rendezvényei iránt érdeklődik. Itt lehet jelentkezni: https://www.facebook.com/groups/1464336630521037/
 
 


Farkas Dávid barátom, a Fandom magazin kiadója komolyan veszi szerkesztői feladatait. Lapját a magyar képregényes közösség kemény magja számára készíti - bár meggyőződésem, hogy megfelelő terjesztési feltételek mellett szélesebb érdeklődésre is számot tarthatnának a műfaj múltjával, jelenével, jövőjével foglalkozó, itt megjelent írások. A 2011 óta évente kétszer, a börzékre időzített számokhoz már hónapokkal előre elkezdi szervezni a cikkeket – engem idáig kétszer ért az e megtiszteltetés, hogy egy-egy munka erejéig bevont a lap készítésébe. Nem meglepő módon mindkét írás magyar képregény-történeti tárgyú volt: az első Hóddal, a második az Aranykor hazai szerzői képregényeivel foglalkozott. Bár a lap példányszáma (mint mindennek, ami ma a képregénnyel összefügg) alacsony, szakmai presztízse nagy: komoly irodalmi tanulmányban láttam, hogy idézik - ezek szerint tehát ismerik is…


Mikor Dávid a tavaszi börzére megjelenő idei első számhoz még tavaly novemberben témajavaslatokat kért, nem sokat töprengtem – egy rég megírni kívánt ötletem vezettem elő neki: a magyar képregény és a foci kapcsolatát. Bár több, mint hat évtizedre visszatekintve az ilyen történetek száma nem túl magas, jelentőségük nagy: ennek oka alighanem a foci iránti nemzeti vonzódásunkban, s persze a régi nagy dicsőségekben, s az Aranycsapat mitikussá nemesült győzelmei feletti jogos és el nem kopó büszkeségünkben keresendő.  A mai magyar focira figyelni nem nagy élvezet – igazából már harminc-negyven éve sem volt különösen az - de a labdarúgás, mint sportág sosem volt ennyire sikeres. Igaz, ma eredményességét nem gólokban, hanem a stadionok építésére fordított milliárdokban mérik: ebben az egykori igazolt labdarúgó, a kertje tövibe’ is stadiont plántáló miniszterelnök alatt a foci csakugyan szépen teljesít. 


Amikor Sebes Gusztáv, az Aranycsapat egykori mestere 1919-ben először pályára lépett, még nem voltak stadionok – de voltak legendás labdarúgók, volt magyar foci. Sebes 1940-ig volt aktív futballista – majd a kispadra ülve edzőként kezdett dolgozni. 1949-ig a magyar válogatott edzője, majd 56-ig szövetségi kapitány. Irányítása alatt a válogatott 52-ben olimpiai bajnokságot szerzett – s az ő vezetésével született meg az Évszázad Mérkőzésén, 1953-ban Londonban az angolok elleni 6:3-as győzelem is. A magyar futball történetéről szóló egyik legemlékezetesebb képregény az ő életét dolgozta fel – a Mester önéletrajzából Papp László írt forgatókönyvet, a rajzokat Takács Zoltán készítette el. A Pajtásban, 1972-ben megjelent történet persze a Fandomnak írt cikkből sem maradhatott ki – ám ma, Sebes Gusztáv halálának évfordulóján (1986. január 30-án hunyt el) érdemes talán külön is felidézni emlékét.


A sztori a réges-régi Budapesten, a Haller téren indul: az elemi iskolás, 1906-ban született Scharenpeck Guszti (barátainak: Dódó, aki nevét csak később magyarosítja Sebesre) mint akkoriban mindenki, rongylabdával kezdett futballozni. A tehetséges fiatalember a Műszaki Dolgozók Sport Egyesületében kezd, a Vasas ifi csapatában folytatja, de a húszas években külföldre kényszerül: francia csapatokban játszik. Legnagyobb sikereit a Hungária SC-vel éri el – csapatával a fél világot bejárja. Sebes Gusztáv mégsem labdarúgóként, hanem trénerként ért a csúcsra: a negyvenes évek végétől a magyar válogatottal végzett munkája elismeréseként ma is ott van minden idők három leghíresebb futball-edzője között. A képregény híven elbeszéli az Aranycsapat győzelmeit – a történet 1955-ben ér véget, mikor az öt éve veretlen magyar válogatott a 100. osztrák-magyaron a Népstadionban százezer néző előtt játszik – és 4:1-re győz. 


Takács Zoltán szép és hiteles rajzokat készített a történethez. Nem csak a változatos helyszínek hangulatát adta vissza, de remek portrékat is alkotott a sok-sok „élő” szereplőről – a magyar sport egykori kiválóságairól. Nem ez volt persze az utolsó magyar képregény, mely méltó emléket állított nekik – a Fandom 2014. évi 1. számában megjelenő írás majd a többieket is számba veszi. Tartson a Nyájas Olvasó ott is velünk!