2016. április 25., hétfő

Negyvennégy év a pályán - Fazekas Attila köszöntése


1972 tavaszán a Pajtás Az újvári kaland címmel új képregény-sorozatot kezdett közölni. Magyar történelmi tárgyú történet volt – ám nem a hazai mesterektől megszokott stílusban, hanem egy izgalmas, addig csak a francia rajzolóktól látott képi világot megelevenítve. Az akkor 24 éves rajzoló neve - Fazekas Attila – a lap lelkes olvasói számára még ismeretlen volt, néhány éven belül azonban az egész ország megismerte… A következő évtizedekben több száz képregényt készített, s ma is töretlen lendülettel alkot. Több időt töltött már a képregény-rajzolói pályán, mint Zórád, Korcsmáros vagy Sebők Imre, a legendás „három testőr”, akik mellett büszkén vállalta a negyedik szerepét. Életműve lenyűgöző, csak a képregény legnagyobb mestereihez mérhető. Jellemezhetnénk úgy, mint a magyar képregény klasszikus korszakának utolsó mohikánját – ugyanakkor ő volt az első igazán képregény-sítlusban dolgozó magyar rajzoló, s aki később elég bátor volt ahhoz, hogy széttörje a hagyományos képregény-oldal szerkezetet. Keze alatt művészetté nemesedett az addig kommersznek mondott, lenézett műfaj. A hetvenes-nyolcvanas években sokakat erősített meg abban, hogy érdemes megpróbálni – utánoztuk stílusát, lopdostuk rajzait… Számos, szakmai életútjára összpontosító beszélgetés, interjú készült már vele. Ezek számát magam is szaporítottam: 1988-ban a Képes Újság gyermekrovata számára arról kérdeztem, mit tanácsol leendő képregény-rajzolóknak. "Gyakoroljanak!" - foglalta össze tömören a lényeget. Én megfogadtam a tanácsát... Siklósi Erika – hitvesem – A nagy titok kapuja című, 1994-ben megjelent könyvéhez aztán Attilával is készített egy interjút –  meglehetősen személyes hangút. Ennek (no meg egy korabeli fotónak, s néhány emlékezetes rajzának) közreadásával köszöntjük Erikával a pályatársat és barátot,  – s köszönjük meg a magyar képregénnyel töltött több, mint négy évtizedét...

Fazekas Attiláról kijelenthetjük, hogy ma ő az ország legjelentősebb képregény-rajzolója. 1972-ben a Pajtásban jelent meg az első képregénye, Az újvári kaland címmel, két évvel később követte a Fekete ablakok című. Aztán a Népszava külsőseként egyenesen ívelt felfelé pályája. Több mint 100 regény adaptációját rajzolta meg a Rab Rábytól a Ben Hurig, ami Ameri­kában bekerült az író emlékére alapított múzeumba is. Magyar­országon az első képregény füzetek között találhattuk a Sportpro­paganda kiadásában megjelent Focisulit. Emellett rajzolt karika­túrákat is, például a Népszava levelezési rovatának. Húsznál több könyvet illusztrált, többek között a Tarzan-sorozatot. Az első ma­gyar képregényhőst, amellyel sorozatban találkozhattunk, ő alkotta meg Botond néven. Én még diáklányként figyeltem fel azokra a rajzaira, melyek a Fülesben jelentek meg. Aztán, mivel egy időben férjem is képregényeket rajzolt, közel kerültem a szakmához, így Attilával is barátok lettünk, de soha nem beszélgettünk arról, minek köszönheti sikereit. Amikor felhívtam telefonon, kicsit meglepődött. - Engem a könyvedbe? - kérdezte. Kezdeti ódzkodása ellenére végül sikerült meggyőznöm, így le tudtunk ülni, beszélgetni.


- Hogyan lettél képregény rajzoló? - szegeztem neki a kérdést.

- Bár rajzolni és olvasni mindig szerettem, de a véletlenek sorozata segített erre a pályára. Húszéves koromig tengerészkapi­tány akartam lenni. Ebben két dolog akadályozott meg: nem sze­rettem a matematikát, ezért nem vettek föl a tengerészeti főiskolá­ra, a katonaságnál pedig a visszereim miatt alkalmatlannak nyilvá­nítottak, így még matróznak sem állhattam be. A jogi karhoz nem kellett a matematika, s mert egyébként jó tanuló voltam, oda fel­vettek. Másfél évet el is végeztem. Mellette kedvtelésből rajzol­tam. A Fülesben láttam egy-két olyan munkát, ami példa értékű lett számomra. „Házalni" kezdtem a képregényeimmel, s sikerült a Pajtásnak hat oldalt eladni. Később a Magyar Ifjúságnál Mikulka úr vett a szárnyai alá és karikatúrákat rajzoltatott velem. Ő ismertetett össze Zórád Ernővel és Cs. Horváth Tiborral, aki a magyar képregény háború utáni újjászületésétől, vagyis az ötvenes évek végétől a legismertebb alkotó páros voltak. Ezzel kapcsolatban van egy érdekes sztorim. Zórád megkért, hogy a Törökfejes kopja című művéből három oldalt má­soljak le. Olyan jól sikerült, hogy a mester nem ismert rá, hogy a két rajz közül ő melyiket készítette.

Rab Ráby
- Mi volt akkor a foglalkozásod?

- Egy címfestőnek segédkeztem, legtöbbször a táblákat felcsa­varozni a vendéglők falára. A festésben azért nem segítettem neki, mert zavart a festékszag. Egyébként csak rajzolni szerettem, a szí­nek soha nem vonzottak. Kis idő múltán Cs. Horváth Tibortól megkaptam a Rab Ráby szövegkönyvét, amit majdnem száz foly­tatásban kellett megrajzolni. A Népszava rendelte meg tőle és ép­pen nem talált rajzolót. Nem kellett rábeszélő tehetségnek lennie, hogy otthagyjam a címfestőt. Cs. Horváth-tal nagyon jó, mondhat­ni baráti kapcsolat alakult ki köztünk. Gyakorlatilag egészen halá­láig menedzselt. Ettől kezdve csak az volt a dolgom, hogy rajzol­jak. Mielőtt a rajzból éltem volna, nyárig dolgoztam valahol (pél­dául a Zrínyi Nyomdában), kerestem úgy 1200 Ft-ot egy hónapban és elmentem nyaralni. Amikor rajzolóként tízezreket kaptam, nyaralásra már nem maradt időm. Pedig szükségem lett volna a pihenésre. Szerencsére később ez is megváltozott. Ám ezért az időszakért mindig előre kell dolgoznom, viszont tudom, hogy a két legszebb nyári hónap az enyém és a Balatoné, a vitorlásé.

A Neutron-akció
- Az emberek azt hiszik, hogy az ilyen munka teljes szabadságot jelent.

- Igaz, hogy senki nem írja elő, hogy mikor dolgozzam, de ez attól függetlenül rabszolgamunka marad. Ez nyugaton is így van, de amíg Alex Raymondnak egy évet adtak, hogy a Flash Gordon-sztorit kidolgozza, náluk minden tegnapra kell. Kivételes eset, ha egy hetet tudok az előkészületekre fordítani. Általában csípőből kell tüzelni. Ez azt jelenti, hogy amint megkapom a megbízást, másnap már rajzolni kell. Egyszer eltörött a lábam, de már a har­madik nap székre kellett polcolnom, hogy rajzolni tudjak.

Nyolcvan nap alatt a Föld körül
- A kezedet sose féltetted?

- Nem, bár egyszer foci közben kiugrott a kulcscsontom, s meg kellett műteni. Három hétig nem mozgathattam a jobb kezemet, de amint picit javult, már dolgoztam. Ebből is láthatod, a rajzolás számomra belső kényszer. Ha egy napot kihagyok, már „betegnek" érzem magam. Csak akkor nem akarok rajzolni, ha vitorlázom.

- Kijelenthetjük, hogy szerencsés ember vagy, és a pályád töretlenül haladt előre?

- Igen, ebből a szempontból nagyon szerencsés vagyok.

- Te ezt véletlennek tartod?

- Igen. Sebők Imre, az új magyar képregényt megalkotó hármas Zórád, Korcsmáros Pál melletti nagy alakja a hetvenes évek elején már idős és beteg volt, kellett a helyére valaki. Véletlen, hogy én akkor bukkantam fel. Az egész országban összesen három képre­gény rajzoló élt, mind a három idős. Viccesen azt szoktam mon­dani, hogy a sors könyvében ez volt megírva számomra.

Időtörés
- Csak viccesen, vagy hiszel is benne? 

- Nézd, a vallás csak a kultúra szintjén érdekel. Istenben nem hiszek, de a sorsban talán mégis. Azt mondanám, hogy valami van, de soha nem foglalkoztam ezzel igazán. Feleslegesnek tartottam azon gondolkodni, miért vagyok, és ki vagyok, amikor dolgozhat­tam, és ez teljes mértékig kielégített. Zórád Ernő mondta, amikor szóba kerültek erdélyi őseim, hogy azok „güzük". Ebben igaza volt. Vagy teljes odaadással csinálok valamit, vagy sehogy.
  
- Ha már szóba került, ismered-e önmagadat?

- Tudom, mire vagyok képes, mit lehet tőlem elvárni. Nem nyújtózkodom tovább, mint ameddig a takaróm ér. 

- Mi a legfontosabb számodra az életben? 

- Azt csinálja az ember, amit szeret. Az összes többi utána jön, a család, a szeretet és a békesség.

Csillagok háborúja
 - Hogyan lehet ezt elérni?

- Volt egy periódus, amikor az érettségi után a mélyben voltam, amikor nem tudtam mit kezdeni magammal. Nem sikerült a tengeré­szet, aztán megpróbáltam a Képzőművészeti Főiskolát s a színművé­szetit is (megint csak sikertelenül), majd tanárnak felvételiztem törté­nelem-földrajz szakon, de oda sem vettek fel. Hiába volt jeles érettsé­gim, hiába voltam tehetséges, nem sikerült egyik úton sem elindulni.

- Talán mert egyik út sem lett volna helyes...

- Így van. Utólag belegondolva nem lett volna jó, ha felvesznek a képzőművészetire, mert nem tetszett, amit ott csináltak. Évekig fejet meg aktot rajzolni nagyon unalmas lett volna. Ha a festészetet választom, akkor a századforduló romantikus szellemében csinál­tam volna történelmi tablókat. Kinek kell az manapság?

Blood kapitány viszontagságai
- Hogyan jutottál túl ezen az időszakon?

- Arra emlékszem, hogy nagyon nehéz volt. Bár nem mutattam. Általában nem tárom a világ elé az érzelmeimet, mivel zárkózott típus vagyok. Nagyon mély letargiában éltem. Tulajdonképpen a rajzolás húzott ki. Az elszenvedett kudarcokat „kirajzoltam" ma­gamból. Megőriztem azt a grafikát, amit végső elkeseredettségem­ben készítettem, pszichológusoknak kincsesbányának bizonyulna. Egy apokaliptikus kép, ami egyébként azt is bizonyítja, hogy Dü­rer metszetei milyen hatással voltak rám. Halálfejtől nőig mindent láthatsz rajta.

A kiberneroszok tündöklése és bukása
- A nősülés...

- Tulajdonképpen egymásra találtunk. Egy helyen dolgoztunk, a Zrínyi Nyomdában. Egy évig titokban jártunk együtt, aztán egy­szerre léptünk ki a „könyvgyárból", és pár hónap múltán összehá­zasodtunk. Ez 23 éve történt, azóta „boldogan élünk, míg meg nem halunk".

A titkok bolygója
- Hány barátod van?

- Viszonylag kevés, és ők is a gimnáziumból maradtak meg. Mivel külsősként dolgozom több lapnak, a szerkesztőségekben előkelő „kívülálló" maradtam. Talán hiba volt, hogy a kapcsolatteremtésre nem fordítottam sok gondot, de nem vagyok bratyizótípus.

- Számíthattok-e egymásra a barátaiddal?

- Szerencsére nem volt olyan szituáció, hogy ki kellett volna próbálni.

Botond születése
- A politika mennyire befolyásolja az életedet?

- Most mondhatnám azt, hogy az egyetemet is azért hagytam abba, mert nem tetszett, ahogy az akkori politikai nézeteimet el­nyomták, de ez igazából csak ürügy. Jobban szerettem rajzolni, és az egyetemet nem tartottam fontosnak. Igazából az életemet a politika nem befolyásolta soha. Annak idején én is rohangáltam március tizenötödikén a tüntetőkkel, de el nem kaptak, mert gyorsabban futottam, mint a rendőrök, úgyhogy nyoma sincs a dolognak. Legfeljebb családi szinten tudok botrányt kavarni, mert nem rejtem véka alá a nézeteimet, és a feleségem fél­ti a gyereket emiatt. Azon kívül a sporttársaimmal keveredek gyakran vitába nézeteim miatt.

A csodacsatár

- Hol sportolsz?

- Érettségi után kezdtem intenzíven focizni, de mindenféle ellentét miatt abbahagytam. Utána a Történelmi Haditorna Klubba jártam vívni, lovagolni, kaszkadőrködni. Ennek a karriernek egy lábtörés vetett véget. Utána még évekig versenyszerűen vívtam a BSE-ben, majd 36 évesen, immár öregfiúként tértem vissza a foci­hoz. Az Elektromosban kiegyensúlyozott, jó baráti társaságot találtam.

A Fekete Lovag

- Azon kívül mi a hobbid?

- A vitorlázás. A tengerészettől kaptam a nagy pofont, de a só­várgás megmaradt. Persze később kiderült, hogy csapnivaló tenge­rész lettem volna, mert nagyon unalmas számomra egy hosszú tengeri út. A Balaton teljesen más, nem lehet leírni, milyen szép és jó dolog ott vitorlázni. Beteg lennék, ha nyáron nem tölthetnék heteket a hajómon.

Egy magyar nábob
- Mit olvasol szívesen?

- A történelemmel kapcsolatos regényeket szeretem. Kedvenc íróim Dékány András, Rónaszegi Miklós, Dümmerth Dezső, László Gyula. Ez az érdeklődés segíti a rajzolást is.

- Van-e időd televíziót nézni?

- Amikor dolgozom, akkor bekapcsolom a tévét, és időnként odapillantva hallgatom az országgyűlést.

- Rajzaid folytatásokban jelennek meg. Mi a véleményed a folytatásos filmekről?

- Idegesítenek. Engem senki ne kötelezzen arra, hogy várjak a folytatásra. Természetesen ez üzletpolitikai szempont, ezt meg is értem, de an­nak ellenére sem szeretem. Én képregényt sem olvasok, csak szak­mai szempontból nézem őket. Az érdekel, hogy milyen grafikai­lag, milyen a képvilága. Az viszont igaz, hogy gyerekkoromban Korcsmáros Nyomorultakja miatt olvastam el az eredeti könyvet.

Kárpáthy Zoltán
- Mik a vágyaid?

- Ifjúkorom óta arra vágyom, hogy az olvasmányélményeimet megrajzolhassam. Van egy listám arról, hogy melyik kedvenc könyveimet szeretném megcsinálni képregényben, de azok sajnos nem kellenek a kiadóknak. Ezért találtam ki a Botondot, a saját képregény lapomat, de nem sikerült életben tartanom. Sajnos... Pedig volt benne történelem, akció, sci-fi, kaland, humor, még gyerekrajzokat is megjelentettem.
 
- A fiad nem akar rajzolni?

- Jól rajzol, de szerintem keveset. A rajztehetség nálunk családi hagyomány, apám, nagybátyám, nagyapám is igen tehetséges volt. A gyereket nyomasztja az én rajztudásom. Szerinte az övé nem lesz soha olyan, hiába prédikálom neki, hogy csak gyakorolnia kellene.
Az istenek háborúja
- Szórakozni hova jártok?

- Időnként elmegyünk színházba, de csak a gyerek miatt. Egy jó darabot szívesen megnéznék, de a körülmények zavarnak. Múltkor is egy bodorított hajú nő ült előttem, semmit nem láttam tőle. Egyfolytában tekergethettem a nyakamat. Moziban tíz éve nem voltam, utoljára a Robin Hoodot néztük meg. Ebből a szem­pontból kényelmes vagyok.

Miss Mustang
- Ha jönne egy jó tündér, mit kívánnál?

- Elsősorban az ország helyzetének kellene megváltoznia. Azt kérném, húzzon ki bennünket az adósság-csapdából és adjon egy nemzeti érdekeket képviselő kormányt. Aztán a Botondnak kelle­ne egy jó menedzser, aki legalább annyira szívügyének tekinti, mint én. Mert hiába rajzolok tele egy csomó oldalt, ha nem tudom eladni. Ha a Botond újra megjelenhetne, a harmadik kívánságra már nem is lenne szükségem.