1964 áprilisában az Egyesült
Államok vietnami háborújában új parancsnok vette át a harcoló csapatok
irányítását: William C. Westmoreland tábornok. Maga a háború is új
szakaszhoz ért: az 1964-ben már húszezer amerikai katona
bevonásával zajló szárazföldi harcok nem vezettek
eredményre - elkezdődött hát az ország módszeres, minden potenciális
katonai célpontra kiterjedő, stratégiai bombázása. A szárazföldi csapatok létszáma folyamatosan emelkedett: 1965 végén 185 000, egy évvel később már 425 000
katona harcolt - váltakozó sikerrel – az észak-vietnami néphadsereg és a déli felszabadító
csapatok ellen. Amerikai oldalon az emberveszteség ekkor már igen jelentős volt, az elhúzódó háború pedig dollár százmilliókba került. Erősödni kezdett a háború
elleni tiltakozás – ez majd a hatvanas évek végén tetőzik, mikor jóval több,
mint félmillió amerikai katona kockáztatja már nap, mint nap a hadszíntéren ez
életét. S nem csak hivatásos, erre kiképzett harcosok, hanem a háború utáni
rock-and-roll nemzedékhez tartozó, besorozott fiatalok tömegei is.
 |
| Joe Kubert tavaly elhunyt amerikai képregény-rajzoló nagy hatású Vietnam-képregényének egy oldala
DONG XOAI, VIETNAM 1965
|
A háború egyre inkább
presztízskérdéssé vált, s mint ilyen, minden racionalitást felülírt. A
Szovjetunió a második világháború után a kommunista érdekszférába kívánta vonni
a délkelet-ázsiai térség országait - is. Észak-Koreában, a szovjet megszállási
övezetben új kommunista rezsimet juttattak hatalomra, mely 1950-ben aztán
háborút kezdett az ország déli része ellen, s rövid idő alatt szinte teljesen
elfoglalta azt. Az ENSZ égisze alatt érkező amerikai csapatok ellentámadást
indítottak, a háborúba később Kína is beavatkozott: a közel hárommillió halálos
áldozatot követelő harcok 1953-ban zárultak le. De nem a konfliktus, mely épp a
tűzszüneti megállapodás 2013-ban való felmondásával most lépett újabb szakaszába. A
koreai háborúban Sztálin Szovjetuniója mindvégig támogatta a harcoló északi erőket, fegyvert, tanácsadókat,
ellátmányt biztosított, ám csapatokat nem küldött az országba.
 |
| Az első indokínai háború - kubai feldolgozásban. Guillermo Rosales és Roberto Alfonso Cruz a Dien Bien Phu-i csata előtörténetét bemutató képregénye 1974-ben jelent meg a Fülesben |
Hasonló stratégiát követtek
utódai a kibontakozó az indokínai harcokban is. A kínai és szovjet segítséggel
1954-ben, Ho Shi Minh irányításával létre hozott Észak-Vietnam (Viet
Minh) és a még francia támogatással 1955-ben kikiáltott Vietnami
Köztársaság közti harc az ország újraegyesítéséért indult – természetesen a
kommunista észak irányítása alatt. A háborút a Szovjetunió igen jelentős anyagi
forrásokkal, haditechnika és ellátmány biztosításával, kiképzőkkel és tanácsadókkal támogatta, s lelkes (de nagyságrendben jóval szerényebb) elkötelezettséget várt el a szocialista országok
részéről is. 1967-ig (ekkor látogat először Czinege Lajos honvédelmi
miniszter a harcoló országba) ez nálunk leginkább a politikai kiállásban öltött
testet: míg a nemzetközi elszigeteltségből kiszabadult és némi tekintélyre is
szert tett magyar diplomácia tiszteletre méltó buzgalommal igyekezett a
béketárgyalásokat előmozdítani, idehaza főként a sajtó frontján vágtunk vissza az
imperialistáknak.
 |
| Ilyen ez a háború... Ifj. Schiffer Pál később a könyvekben megjelent fotóit sajátos módon akkor sikerült a szerkesztőknek szétretusálni, mikor azokon harci technika is látható volt... Forrás: Makai-ifj. Schiffer: Száz kép Vietnamról |
Jeles írók, újságírók,
költők, külpolitikai szakértők, kémek és elhárító tisztek (a halmazok között igen gyakran
átfedés mutatkozott) utaztak a távoli országba, hogy „hiteles” beszámolókat
hozzanak a frontvonalról. Máig rejtély, hogy mikor 1965-ben lehetőség nyílt egy
két főből álló magyar forgatócsoport Vietnamba küldésére, miért a Színház- és
Filmművészeti Főiskolán 1963-ban végzett (s politikailag meglehetősen „kényes”
háttérrel rendelkező) ifj. Schiffer Pálra, a MAFILM Híradó- és
Dokumentumfilm Stúdiójának ifjú kameramanjára esett a választás. A másik operatőr,
G. Tóth János (1930–1983) a Mafilm
Katonai Stúdiójának munkatársaként katonai és polgári védelmi oktatófilm
elkészítésével nyilván már bizonyított… A két filmes – ahogy illik, Moszkván
keresztül – elindult, s jó egy hónapig járta a háború sújtotta országot. A
leforgatott anyagot aztán idehaza 1966-ban Schiffer Ilyen ez a háború címmel
(később Harcoló Vietnámként is ismert) vágta össze –
ez volt az első saját „egész estés” mozija a később legendássá vált
dokumentumfilmesnek, a Fekete vonat (1970), a Cséplő Gyuri (1975)
és A pártfogolt (1981) alkotójának.
 |
| A háborút ugyan nem vesztették el, de a békét sem sikerült megnyerniük. Forrás: Makai-ifj. Schiffer: Száz kép Vietnamról |
Schiffer a
helyszínen készült képeit örömmel fogadta a magyar sajtó és a könyvkiadás.
1966-ban a Békteanács a mindig, mindenre kapható külpolitikai újságíró, Makai
György (1934-1999) szövegével és nem kevesebb, mint száz képpel adózott
csodálattal „a vietnami nép hősi harcának, annak a rendíthetetlenségnek,
amellyel a Vietnami Népi Demokratikus Köztársaság lakossága küzd a hazája
területét immár több mint egy esztendeje szinte nap mint nap bombázó amerikai
légikalózok ellen” – ezek jelentős része
Schiffer anyagából került ki. Később más kiadványokban – pl. az ugyancsak
elnyűhetetlen Réti Ervin (1928-) Vietnamról szóló tudósításaiban – is helyet
kaptak még fotói.
 |
| Riporterek, akcióban... Szakács György digitális gyűjteményéből |
A vietnami túrának lett azonban egy képregényes
szempontból érdekes „hozadéka” is. Az érdeklődés középpontjába került két filmriporter „főszereplésével” készült, s a Pajtásban 1966-ban
megjelent, kétoldalas történet írója ismeretlen – nagy valószínűség szerint
valamelyik belső szerkesztőségi munkatárs „követte el”. Az Egy repülőgép
lehuzant nem túl bonyolult történet: lényegében arról szól, hogy a lelőtt
amerikai gép (galád! galád!) pilótáját a néphadsereg hős katonái (derék! derék!) megmentik a kígyómarás képében
reá leselkedő biztos haláltól. Zórád szokás szerint kitett magáért. Ha
úgy adódott – és a dokumentarista képregénynél bizony többször is adódott úgy –
„élő” alakokat is gond nélkül bele tudott rajzolni a képregénybe. Ebben ez esetben
Schiffert és Tóthot „portrézta meg” rögtön az indító kockákon – megtette ezt
később Alaksza Tamással is, aki Az utolsó start című történetben
alakította maga-magát, a keresztül-kasul szovjet tájakon cikázó riportert.
 |
| Betsy Wohl háborúja - a nő, aki nem hallgathatott... Kiss Feri digitális archívumából. |
Nem ez volt
azonban Zórád első, s nem is az utolsó vietnami témájú története. A Chi-Nao
bosszúja 1965-ben a Pajtásban látott napvilágot (Bayer Antal Képregénymúzeumában itt érhető el), A Zöld Sárkány hadművelet pedig valamikor 1969-1970 fordulóján a Magyar
Ifjúságban. Ez utóbbi igazi, képben megrajzolt háborús kalandfilm, a harcoló
csapatokat meglátogató dögös hollywoodi színésznővel. Aki persze a
helyszínen a háború igazi arcát megismerve kész az amerikai nép elé tárni
az igazságot – ám e korai wikiléket a galád imperialista háborús héják gyorsan
eltömik. A „nagy Betsy Wohl”, Hollywood hallgatásra ítélt szőke csillaga aztán
visszavágott. Akkor már Jane Fondának hívták - ez azonban egy másik
történet kezdetét jelentette...
