2012. április 3., kedd

A szőke démon - Kleopátra




Az az egyiptomi királynő, akit ma csak Kleopátraként emleget az utókor, a hete­dik asszonyként viselte ezt a nevet. A többi hatról az ókor-kutatókon kívül alig tud valaki valamit - róla azonban mindenkinek van valamilyen képe. Könyvtárnyi irodalom foglalkozik személyével, szerelmeivel, hatásával, történeti szerepével. Írt róla drámát Shakespeare, életét újra és újra feldolgozzák a történészek - és a regényes életrajzok szerzői is előszere­tettel szellőztetik meg hálószobájának titkait. Valljuk meg nem alaptalanul, hisz ke­vés asszony avatkozott be annyira nőiességének eszközeivel  a história menetébe, mint Kleopátra. Kora legje­lentősebb két politikusával - s majdnem egy harmadikkal - olyan bensőséges viszonyba került, melynek révén kis híján új utat szabott a történelemnek. Népszerűsége, legendája ma is töretlen. Száz évvel ez előtt már két film is készült róla, a harmincas években pedig hollywoodi szuperprodukció. Aztán néhány évente újabb és újabb alkotások – a leghíresebb az 1963-ben Liz Taylor főszereplésével bemutatott, a történeti hűséghez kevéssé ragaszkodó, de felejthetetlen mozi. S már elkezdődtek 2013 várhatóan legnagyobb filmszenzációjának, az Angelina Jolie-t a főszerepben hirdető, legújabb Kleopátrának előkészületei is. E feldolgozások, s a Kleopátráról született rengeteg festmény azonban az ókor-kutatók egy részének – s közéjük tartozik a magyar Révay József  is - véleménye szerint egy immár legendává merevedett tévedésen alapulnak…
 
Egy párizsi lány az ókorban

Kleopátra i. e. 69-ben született, annak a XIII. Ptolemaiosznak leányaként, aki magát legszívesebben „Új Dionüszosz”-nak neveztette, népe - zene iránti rajongásá­ra célozva - „A Fuvolás”-nak hívta — a tiszteletlenebbje pedig egyszerűen csak „A Fattyú”-nak. Alexandriában, szülővá­rosában töltötte el ifjúságát az atyai ud­var hétköznapi intrikái között.
Ez a város - mint az ókori asszonyok életének nagy ismerője, Ernst Kornemann történész írja - „a Ptolemaioszok hosszú időszaka alatt a szó jó és rossz értelmében az ókor Párizsává nőtte ki magát”. „Zajlott” itt az élet, a legkülönbözőbb népek és vallások éltek együtt, a helyiek jólétüket főként a tenger­nek, a kereskedelemnek köszönhették. A derék alexandriaiak i. e. 58-ban elker­gették fuvolás királyukat, s trónra emel­ték előbb Kleopátra egyik, majd annak halála után másik nővérét.

Ahogy a romantikus művészet Kleopátrát látta: Andre Rixen festménye 1874-ből
 A királylányok - így Kleopátra is - a kor színvonalán elérhető legjobb nevelést kapták. Ő azonban mindenki másnál kitűnőbb tanítványnak bizonyult: a tudományban, az irodalomban, a művészet­ben és a nyelvekben egyaránt. Különösen ez utóbbival ütött el a családi hagyományoktól. A hellén Ptolemaioszok a görögön kívül nemigen tudtak más nyelven beszélni - Kleopátra pedig, mire trónra lépett, nemcsak birodalma valamennyi nyelvét ismerte, de a keleti nagy népek nyelvei­nek legfontosabbjain is tolmács nélkül tu­dott társalogni.

… és a valósághoz jóval közelebb álló korabeli szobor-ábrázolás. A hajviselet, a vonások egyértelműen a dinasztia görög eredetére utalnak
 Megtanulta azt a - nők számára igen fontos - tudományt, hogyan tegye magát még szebbé, vonzóbbá a kifinomult toa­lett-művészet (kozmetika, testápolás, illat­szerek, ruhák, ékszerek) révén. Megértet­te, hogy a férfiakkal való érintkezésben a nőnek, éppúgy, mint a háborúban, fegyverekre van szüksége, ezek okos felhaszná­lásával nemcsak a társasági életben, de a diplomácia, a nagypolitika világában is érvényesülni lehet. Mert Kleopátra nem egy férfin, vagy általában a férfiakon akart uralkodni.
Az egész világon.

Út a hatalomhoz

Kedvenc foglalatosságai közé tartozott a történeti könyvek tanulmányozása. Nagy Sándor, a világhódító i. e. 323-ban bekövetkezett halála után birodalma szétbom­lott, az egyiptomi satrapia feletti hatalmat egyik legkedvesebb hadvezére, Ptolemaiosz ragadta magához, aki felvette a királyi címet, s megalapította ezzel a Ptolemaidák dinasztiáját. Kleopátra legszívesebben a birodalomalapító fiának, II, Ptolemaiosz Philadelphosznak (i.e. 285-246) uralkodásáról olvasott, hisz az ő idejében érte el a hellenisztikus Egyiptom virágzá­sa tetőpontját. A család női ága is bővelkedett dicsőséges történelmi személyisé­gekben: II. Arszione, I., II., III. Kleopátra jószerével csak nevében volt királyné, va­lójában ők kormányozták a birodalmat.

1910: először a filmvásznon, még Franciaországban. A címszerepben: Madeleine Roch
 Saját kora ezzel szemben kiábrándító képet mutatott. Apját elkergették trónjá­ról, nővérei helyett az udvari kamara ural­kodott, amelynek heréltekből és gátlásta­lan politikai hiénákból álló tagjai a ma­guk érdekeinek érvényesítését igyekeztek tűzzel-vassal keresztülvinni. A nép elége­detlenkedett, a kormányzás gépezete aka­dozott, az ország gazdasági nehézségek­kel küszködött - s közben Róma egyre nagyobb falatokat harapott ki testéből: előbb Kürénét, majd Ciprust foglalták el, végső céljuk pedig nyilvánvalóan Egyip­tom leigázása volt.
Kleopátra hitt abban, hogy a hanyatlás megállítható. Erőskezű, következetes uralkodói módszerekkel a megfelelő em­ber még képes erre. S hogy ezen saját ma­gát értette - ez természetes.
Apját i. e. 55-ben a rómaiak segítették vissza trónjára, a „bitorló” leányt, Bereni­két kivégezték. Ezzel a római befolyás még inkább megerősödött… Mikor XIII. Ptolemaiosz i. e. 51-ben távozott az árnyékvilágból, örökösei: a 18 éves Kleo­pátra és a 9 éves kisfiú, XIV. Ptolemaiosz lettek - egyiptomi szokás szerint „házas­társakként".
Majdnem 1500 évvel az első királynő, Hatsepszut után most ismét egy asszony fejére az egyiptomi birodalom ősi, kettős koronája.

1912: Helen Gardner, az első amerikai Kleopátra
Uralkodni sem könnyű

Erre az igazságra gyorsan rá kellett jönnie az ifjú királynőnek. Tudta, mit akar, ennek megfelelően határozott döntéseket hozott, s igyekezett érvényt is szerezni ne­kik. Csakhogy 9 éves férjura helyett kormányzó tanácsadói ennek egyáltalán nem örültek, hisz ezzel az ő hatalmi pozícióik szenvedtek csorbát. Egyik első lépése volt, hogy pénzt veretett saját és öccse képmásával, aztán az új pénz segítségével igyekezett Egyiptom zilált adóügyi álla­potait rendbe tenni. Ezzel az eunuchokon kívül most már a főváros „mértékadó" köreinek, a gazdag kereskedőknek és földtulajdonosoknak haragját is sikerült maga ellen fordítania, hiszen egy adóreform őket érintette legsúlyosabban. A hatalmi harcban alulmaradt érdekcsoportok azonban összefogtak és egyesítették erői­ket.

1917: a buján erotikus Theda Bara meztelenségét néhány évvel később már cenzorok aligha engedték volna a filmvászonra
  Az udvari kamara vezetői - Pothinosz, Akhillasz és Theodotosz - azzal a nem is egészen alaptalan váddal támadták meg Kleopátrát, hogy öccsét ki akarta szorítani a hatalomból. I. e. 48-ban száműzik az ifjú királynőt, remélve, hogy a dolgok régi rendje így helyreáll.
Nem így történt. Kleopátra a Sínai-fél­szigetre menekült, sereget gyűjtött öccse ellen. Megkezdődött a testvérháború.
Időközben azonban a római polgárhá­ború is döntő fordulathoz érkezett. A két nagy - Pompeius és Iulius Caesar - kö­zötti harc Caesar javára dőlt el, Pompeius Egyiptomba menekül. A kis Ptolemaiosz tanácsadói úgy gondolják, szerezhetnek egy jó pontot a győzőnél - és megöletik Pompeiust.

Az 1934-es Kleopátra főszereplője Claudette Colbert volt
 Azonban ellenkező hatást értek el vele. Caesar politikailag ellenfele volt Pompei­usnak, de római módon volt az: még így is becsülte őt, s igazi könnyeket hullatott, mikor halálhírét közölték vele. Le­gott felkerekedett, hogy rendet csináljon, megbosszulja Pompeiust, s esetleg egy füst alatt megkísérelje Róma uralma alá vonni a zűrzavaros országot.
Mikor Caesar Alexandriába érkezett, Kleopátra tudta, hogy - miként apja - ő is csak római segítséggel térhet vissza a trónra. Találkozót kért és kapott a hadvezértől.
Az az éjszaka, mikor Kleopátra először kereste fel - a legnagyobb titokban - Caesart, sok szempontból végzetesnek bi­zonyult. Pedig ami történt, egyszerű és természetes dolognak számított. A 21 éves Kleopátra és az 53 éves Caesar egymásba szerettek. A szépség legyőzte a politikai számítást. De milyen szépség volt ez? Milyen nő volt Kleopátra?

A szépséges áspiskígyó

Két évezred sok rosszat tett hozzá Kleo­pátra hírnevéhez. Egyvalamit azonban senki sem vitatott el tőle: szépségét. A kortársak tudósításaira bőségesen tá­maszkodó Plutarkhosz a nagy királynő halála után egy évszázaddal jegyezte le: „Jóllehet szépsége, mint mondják, önmagában véve nem volt egészen ritka, sem olyan, hogy a ránézőben azonnal bámula­tot keltett volna, a vele való érintkezés el­lenállhatatlan varázsú volt, alakja pedig, megnyerő társalgása és egész viselkedésének finom modora mellett, valamilyen sa­játos varázzsal bírt. Gyönyörűség volt hallani a hangját, amikor beszélt…”
Fel­jegyezték azonban azt is - s ezt a róla készült hiteles szoborportrék híven tanúsítják - hogy orra túl nagy s előreálló volt, álla pedig keménységet tükrözött. Teste vékony volt, de arányos, kisportolt, de nőies.

Angelina Jolie-nak az ő emlékét kell legyőznie: Liz Taylor, minden idők egyik leggyönyörűbb asszonya az 1963-as feldolgozásban
És hát Kleopátra - az évezredes tévhit­tel ellentétben - szőke volt, ezt, csak­úgy, mint orrát és állát hellén őseitől örö­költe… Nem szép volt tehát elsősorban - hanem vonzó, erotikus. Olyan asszony, aki a női tudományok legalaposabb isme­rőjének, a viselkedés, az öltözködés, a hó­dítás nagymesterének számított. Azt csak az utókor ragasztotta rá, hogy kígyó mód­jára fonta be a gyanútlan Caesart, s testé­vel fizetett a rómaiak segítségéért.

A szerelmes királynő

Ugyanilyen tévhit, hogy Kleopátra „kirá­lyi szajha” volt, aki saját maga és később fia érdekében mindenre hajlandó volt, csak hogy hatalmukat növelhesse. Szerel­mei - igazi szerelmek voltak. Nem volt mentes persze az érdektől, de Caesar is megkapta - Kleopátrával együtt - Egyiptomot, Antonius pedig korlátlanul élhetett felesége vagyonával. Sokan nem értik, mi vonzhatta Kleopátrát, ezt a huszonéves leányt az ötvenes éveinek derekán járó Caesarhoz - annak politikai hatalmán kívül. Ám Caesar a világtörténelem legjelentősebb férfiúinak egyike, kora egyik legműveltebb, legelbűvölőbb embere volt.

1999, televíziós minisorozat: Leonor Valera megmutatja, amit az elmúlt évtizedek még szemérmesen eltakartak

Kleopátra Antoniust is úgy szerette, ahogy egy nő szenvedéllyel, megfontolá­sok és érdek nélkül szeretni tud. Igaz ugyan az, amit Révay József, a magyar ókor-kutató írt róla: „Ez a nagy­ra törő és démoni asszony a világuralmat akarta” - de szeretni is akart és elvárta, hogy viszontszeressék.
Kleopátra két igen jelentős politikustól fosztotta meg Rómát azzal, hogy ágyába fogadta őket. Caesarnak gyermeke is született az egyiptomi királynőtől, aki talán egy napon a Róma feletti uralmat is örökölte volna, beteljesítve ezzel anyja álmát. Caesar meggyilkolása után csak szerencséjüknek köszönhették, hogy el tudtak menekülni a városból, hisz Kleopátrára sem várt volna más sors… Marcus Antonius, az az „erős ember”, aki a Caesar halála utáni polgárháborús zűrzavarból kiemelkedett, volt Kleopátra végső lehetősége a hata­lom újbóli megragadására. Antonius fino­man fogalmazva „különösen fogékony volt a női szépségre" elcsábítása nem okozott gondot Kleopátrának.

A jövőre a mozikba kerülő új Kleopátra Angelina Jolie pályájának csúcsa lehet
Ám túllőtt a célon: a férfi annyira belefeledkezett a szerelmébe, hogy elhanyagolta közéleti feladatait, eldorbézolta a rábízott hadi pénzeket, sőt még ruháját is felcserélte görögre Kleopátra kedvéért. Ezzel sikerült magát politikailag tönkretenni, Róma pedig túllépett rajta, s eltaposta. Octavianus, Caesar unokaöccse és végrendele­tében kijelölt utóda ugyanúgy a világ fe­letti uralomra tört a maga módján, mint Kleopátra. Csak ő Róma birodalmát akarta - Kleopátra pedig egy hellén nagyhatalom újjászületéséről álmodott.
Talán Octavianus fejében is megfordult, hogy szövetkezhetne Egyiptom szép­séges és gazdag királynőjével a célja elé­rése érdekében. Volt azonban annyira jó­zan reálpolitikus ahhoz, hogy belássa: egyszerűbb, ha legyőzi Kleopátrát, mint­hogy kockáztassa az Antonius sorsára ju­tást.
A királynő számára két út maradt: láncra verten, diadalmenetben visszatérni Rómába- vagy meghalni királynőhöz illően.
Az utóbbit választotta.


Ez az írás eredetileg a Mi Világunk 1989. évi 1. számában jelent meg, s a szokástól eltérve kicsit átdolgozva teszem itt közzé. Kleopátra szőkeségéről engem Révay József Százarcú ókor című könyve győzött meg, bár közben megerősítést kaptam az ókortudomány, pontosabban a (hi)story-gráfia, a történelemben a sztorit kereső, inkább szórakoztató történelem-népszerűsítés mai irodalma felől is. Egységesnek természetesen a vélemények nem mondhatók, de Révay a hellén eredetre utaló érve alighanem ma is megállja a helyét. Mindazonáltal egyetértek Joyce Tyldesley a History News Network-on megjelent okos kis cikkével: Kleopátrát minden kor másként látja, más értékeket vetít személyére, és persze másként ábrázolja. Tyldesley 2008-ban egy „szuperhero”, egy izomtól duzzadó akcióhős-Kleopátra eljövetelét sem tartotta lehetetlennek. Nos, ha az nem is, de egy Angelina Jolie alakította, végzetes ókori szépasszonyra már bizton számíthatunk…